Vadai ámokfut: Csuhások! Térdre, imához!
70
„Csuhások! Térdre, imához! Remélem, a Kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!” Ezt Vadai Ágnes DK-s valaminek sikerült elmondania. Mit lehet erre reagálni? Én nem találok ilyesmire szavakat. Azt gondolom, erre nincsenek.
Nem vagyok vallásos ember. Így alakult, ezt a sorsot választottam. De biztos vagyok benne, hogy a hitnek van jelentősége. Az amolyan becsületbeli dolog. Ahogyan mások tisztelete is.
A minap voltam a jáki templomban. Egyszer, majd másodszorra is. Meg akartam látogatni, mert így volt helyes.
Hitet sugárzott, becsületet, tisztességet. Múltat, ami büszkeséggel töltött el. És ez Jó! Azt gondolom, van, ami előtt tisztelegnünk kell, ami megérdemli, hogy fejet hajtsunk előtte.
Vadai Ágnest nehezen tudom ebbe a kategóriába sorolni.
Nem az a baj vele, hogy gyurcsányista. Ezt szereti, hát ez van.
A probléma az értékrendben van. Illetve annak nyilvánvaló hiányában.
Kedves Vadai Ágnes! Nem az a baj, hogy sajátosan értelmezi más emberek meggyőződését. Ez nem utal nyilvánvaló jó modorra, de a maga dolga. Azonban az igazán nagy baj, hogy megsért embereket. Abban, ami fontos nekik.
Magától ennyi telik? Illetve, bocsánat, ennyire sem?
fotó: PestiSrácok
2018-08-26 @ 05:55
Ennél a Vadainál aljasabb és szemetebb tehenet még nem látott a világ. Gyurcsányista szopogép,
2018-08-26 @ 06:09
Kedves Hozzászólók! Most Ti vagy nagyon fiatalok vagytok, vagy nagyon szenilis öregek, mert Vadai pusztán nagyvezérünk Orbán Viktor szavait idézte! Csókolom. tudjátok amikor még nem vett ilyen fordulatot, amikor még a dakota közmondásokat használta a megváltás neve helyett. de ideteszem a hitetlenek kedvéért: http://kulturszalon.hu/?q=csuh%C3%A1s-mondat, meg ez: https://24.hu/tudomany/2015/02/11/amikor-meg-orban-gunyolta-a-kdnp-t/
meg videó is van róla , de legyetek aktívak és keressétek meg!
2018-08-26 @ 08:13
Igaza van, ez így volt. A kommentelők nem tudják/nem emlékeznek az egy dolog. De a PS szerkesztőségében sem akadt senki? Stefka elvtárs mindenre emlékszik pedig (leszámítva, hogy mekkora kommunista talpnyaló volt).
2018-08-26 @ 10:31
HAZUDSZ.
Pont az általad linkelt anyagokban említik, hogy semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy orbán mondta volna.
2018-08-26 @ 12:04
Pontosan így igaz ahogy írtad. Orbántól idézett. Nem vagyok DK hívő, sőt semmilyen hívő sem.
2018-08-26 @ 08:44
…..és büdösebbet…a görény sírva könyörög a receptér….pfuj..
2018-08-26 @ 06:09
Ezt Orbán Viktortól idézte Vadai. Valamikor az első parlament ideje alatt kiabálta be OV.
2018-08-26 @ 06:26
Ami ránk maradt a múltból, szinte, minden a valláshoz kötődik. Templomok, múzeumok, benne festményekkel, szobrokkal. Turisták milliói ezeket a helyeket keresik fel. Nem kell bigott hívőnek lenni, de pont a liberálisok, akik álszent módon a toleranciát hirdetik, gúnyolódnak a hívőkön.
Ez a némber számos jelét adta már aljasságának, silányságának, ez a mondat már nem oszt, nem szoroz.
2018-08-26 @ 07:24
A teljes eurpai kultúra elválaszthatatlan a görög-latin-keresztény kultúrától.
Még ez az emberi nem szégyene, Vadai is gyerekkora óta megüli a Karácsonyt.
Az ateista cinikus liberálfasiszták akarnak minket kioktatni kereszténységből?!
2018-08-26 @ 06:31
Ez egy aljas szemét,némber…
2018-08-26 @ 06:31
Vadai! Mi lenne ha,Allah akbar nevében jól felrobbantanának?
2018-08-26 @ 06:37
Ki az az “Allah akbar”? Azt sem tudod, mit jelent, te ostoba!
2018-08-26 @ 08:03
Veled együtt, te libbant!
2018-08-26 @ 06:40
Van egy ellenkező emberi attitüd. Amikor pont az ellenkezőjét mondja annak a kisgyerek ami a helyes. Mert úgy akarja. A balliberó legtöbb hülyesége ebből ered. Az akarnokságból, a vágyvezéreltségből, a tényekkel szembeni tagadásból. Majd megoldja a jövő, ha a múlt már nem olyan volt. Rengeteg szenvedésüket ezáltal rátolják a környezetükre és a jövőre. Paradox módon a jövő legnagyobb megrablói, a legnagyobb környezetszennyezők épp azok, akik mindig a jövőbe tolják ki a megváltást. Nem az ördög, hanem az angyal hitvallásának mondanak ellent, mert az annyira finom, hogy nem is érthetik. Tulajdonképpen nem is a jobboldal eltűnését, akarják, hanem csak kínozni, kínvallatni akarnak, mert ilyenek, teljesen perverzek. Élni akarnak bármit is jelentsen az és nem szeretni. Ami jó bennük, az jobboldali érték volt valamikor és töredékesen itt ott még megvan…
2018-08-26 @ 06:42
Te úgy vagy hülye ahogy vagy,beszopod amit G Viktor hazugsággyára rád zúdít mint egy vödör szart.Vadai csak idézett G Viktortól amit ő a rendszerváltás után az első szabadon választott parlamentben mondott a mocskos pofájával!
2018-08-26 @ 08:26
Ha így van (nem fogok utánajárni), ezúton kérek bocsánatot.
2018-08-26 @ 12:27
Vadaitól ennyire futja.
2018-08-26 @ 12:30
Idézet? Szó szerint, vagy másként?
2018-08-26 @ 13:25
Ne kérj bocsánatot. Előbb ismerd meg a történelmet.
2018-08-26 @ 06:57
Akiknek nem tetszenek az ezen portálon megjelenő írások vajon miért járnak ide személyeskedő,, minősítgető, gyalázkodó kommenteket írogatni? Ebben a nagy “diktatúrában”, ahol nincs sajtó´meg vélemény szabadság le lehet a jobboldali újságírókat propagandistázni, megkérdőjelezni munkásságukat, holott az igazi minősíthetetlen, trágár stílust a baloldali portálok médiamunkásai csainálják. Érdekes, hogy itt nem tiltanak ki ilyen primitív hozzászólásokat, mint pl. 444.hu,stb ahol a jobboldali gondolkodású hozzászólást azonnal törölnek. Tisztelni csak azt lehet aki azt kiérdemli. Néha látogatok balos portálokat, de eszembe sem jut pocskondiázni az újságírót sem az olvasóit sértegetni csak azért, mert nekem más a véleményem. Tiszteletben tartom, hogy ők mást gondolnak a világról. Ez a nagy különbség a két oldal között, csak el kell olvasni a kommenteket, milyen mocskos stílusban írnak hozzászólásokat a balliberális beállítottságú emberek, provokátorok. Méghogy a jobboldal uszít, hát nem ők írnak akasztásról, forradalomról, bármi másról, hogy Orbán takarodj, de, hogy mi lenne utána arra válasz részükről nincs.
2018-08-26 @ 13:28
Trollkodnak. Műveletlen, buta, aberrált hazaárulók.
2018-08-26 @ 07:18
Mondta amit mondott. Sok embert felháborít, de a legtöbbet nem. Szavak….., ő ilyen, meg a pártja is.
A furcsa és felháborító az lenne, ha egy szakasz munkásőr élén Horthy Miklós szobrát koszorúzná.
Üdv…..
2018-08-26 @ 13:26
Akik itt óbégatnak (jobbikos csürhe), azoknak nem zsenánt, hogy Vona a Spinózában nyalta a libeárlisok vén kommunista spinéjének az talpát, mert azt gondolta, az seg(g)ít.
2018-08-26 @ 13:31
Orbán erről azt nyilatkozta, hogy ez volt megbeszélve Antallal.
Akkor már kész volt a terv a Fidesz megtisztítására és a nemzeti fordulatra. Antall azt is tudta, hogy kik a téglák az MDF-ben és MDF körül, a kormányban és a kormány emberei körül. Óhatatlan volt, hogy szétverjék az MDF-et, ami meg is történt Heller-Dávid vezényletével. Ha a Fidesz már akkor nyíltan jobbra fordul, kicsinálják.
2018-08-26 @ 07:20
Ez a no, ha ezt mondta, kiirta magat a normalis ppolitikai kozeletbol. Bar, hogy kerul egy dk-s a normalis poilikai kozelet kozelebe?
2018-08-26 @ 07:22
Erre Orbán azóta magyarázatot adott.
Utána nem sokkal, az elnökválasztáson Orbán győzött, és
az SZFSZ-küldött ügynökei, akiknek a feladata lett volna a Fideszt beolvasztani az SZDSZ-be, Fodor vezetésével áttakarodott Pető Iváb szárnyai alá.
2018-08-26 @ 08:07
És mi volt a magyarázat? Arról lemaradtam.
2018-08-26 @ 07:25
Aki sem istent, sem embert nem tisztel, annak sem jelene, sem jövője nincs!!!
2018-08-26 @ 10:44
Isten. (nagy I-vel írjuk.)
2018-08-26 @ 11:41
Igen , Önnek igaza van!
2018-08-26 @ 13:16
Ebben az esetben nem írjuk nagybetűvel. Ugyanis nem konkrétan a keresztények hitbéli Istenéről, hanem általában értelmezett, bármilyen istenről szól. Vagyis arról, hogy aki nem ismer semmilyen törvényt, sem emberit, sem istenit, az bármilyen aljasságokra képes lehet.
Hiába trollkodsz. Alulmaradsz.
2018-08-26 @ 15:13
Isten nevét minden esetben nagy kezdőbetűvel írjuk!
2018-08-26 @ 07:29
Nem okozott megleptést Ágnes alpárisága, a Dekadens Kanális tagjai már csak ilyenek.
2018-08-26 @ 07:35
Hitem szerint!
Hite szerint!
Hiszem, hogy a kesz ervek es kontra ervek csak elobbre visznek. Akar meg a masiknak a hitenek poenkodasai is .
De annak ilyen mely pocskondiazasa nem valo e konzervativ oldalakra. A becsmerlo hozzaszolasokat tessek kitiltani.
Nekem tobb ervel kontrazott hozzaszolasomat cenzuraztak e oldalon. Tegyek meg a pocskondiazokkal szemben is!
2018-08-26 @ 08:23
Katalin, ön milyen nemzetiségű? Ez itt Magyarország.
Nem tisztelne meg minket azzal, hogy magyarul ír, szívesen megismerném a véleményét.
2018-08-26 @ 07:39
Nyilván – mint a főnöke – ő is túl van bérmálva. Csak őt párttitkár efftársak bérmálhatták túl és az megártott neki.
2018-08-26 @ 07:47
Ha a ballibnek lehet kreténkedni, akkor hívjuk fel a kretének figyelmét, hogy balhibbantak hasra, jön a végbélmasszőr! Haladóknak, gendereknek agyig masszíroznak!
2018-08-26 @ 08:06
Tisztelt Máté úr! Az idézett mondat először nagyvezére, Orbán V. szájából hangzott el -anno élőben is élvezhettem a tévében. Persze ettől a Vadai megítélésében egyet értünk.
2018-08-26 @ 08:15
Máté T. úr! Túl előnyös ez a kép Vadairól. Miért nem választott olyant, amelyiken eszelősen vigyorog?
2018-08-26 @ 08:23
Tisztäzzuk a terdre imähoz azt tenyleg Viktor mondta. Csakhogy akkor mikor mindenki azt hitte a libralizmus a jövö es a valläsosäg a mult volt.Ha jol emlekszem pont a MDF nek szolt ez a beszoläs.Csak megkerdem ki tudta akkor hogy a liberälfasizmus megnyomoritja az embereket emelett fodor-gabika es barätai ränyomtäk a belyeget az akkori fideszre.Mindenki azt hitte bejön az ämerikai liberälgazdasäg oszt onnan itt a känaän. Nem igy lett de mivel Viktor tanult a hibäibol es idöközben kinyilt a szeme leräzta a libsi bagäzst es räjött hogy tenyleg csak a keresztenydemokräcia a jövö.A jo pap is holtig tanul. A hülye az aki lätja az igazsägot es nem vältoztat a viselkedesen. Mivel a vörös rem csak provokäl es tenyleges mondanivaloja nincs ezert felesleges vele foglalkozni. Ellenben a liberälbolsevikok akik lätjäk mive lessz europa a bevändorlästol azok az igazi bünösök ugye va szemük van fülük megsem vältoznak na ez a totäl idiotizmus.
2018-08-26 @ 08:31
Miért nem ír magyarul?
2018-08-26 @ 09:21
Mert Zsolt közelében valószínűleg nincs magyar billentyűzet. Ennek ellenére nagyon értékes hozzászólásokat szokott írni, amiért ezúton is köszönet.
2018-08-26 @ 11:19
Tisztelt zsanett ha nem vette volna eszre magyarul irtam de nem magyar klaviaturärol enyi.Ha nem erti ne olvassa!!!
2018-08-26 @ 11:51
Rá nézni is rossz.
2018-08-26 @ 12:49
Az lehet akkor olvasgassa a sajät iräsät!
2018-08-26 @ 15:30
Nem azért írta, hogy mások is elolvassák?
2018-08-26 @ 13:35
Menj már a fenébe! Te nem tudsz magyarul, helyesen írni sem tudsz, de okoskodsz.
2018-08-26 @ 15:17
Vagyok olyan magyar, mint te, azt hiszem. gyozo, te sem ismered az ékezetes betűket?
2018-08-26 @ 08:43
Igazad van! Én pl. a rendszerváltáskor – máig szégyellem – szdsz -es voltam! Mert ezek az elvetemült gazemberek kihasználták a fiatalkori tapasztalatlanságomat, és a harcos antikommunizmusuk is félrevezetett! Szerencsére nem sokáig tudtak becsapni! Fideszes vagyok! Mert jobbá válni sosem késő!
2018-08-26 @ 09:15
Orbán egy nagyinterjúban mondta el, hogy a jelenet Antallal előre meg volt beszélve.
Antall azidő tájt válaszolt neki Orbán egy interpellációjára, hogy: ” Nagy jövőt jósolok Önnek, fiatal barátom”.
Szerintem nem legenda, hogy Antall erős befolyása világosította meg Orbánt a valós politikai törésvonalakról, s hogy kik Petőék. Akkor már a kezében voltak a dokumentumok az ávós kölykökről és unokákról. Az SZDSZ ügynökei át akarták venni a hatalmat. Komoly belső háború dúlt. Az elnökválasztáson a buzifiú Fodort indították Orbán ellenében, de addigra a tagság is megismerte Fodorékat és a szándékaikat. Elbukott Orbánékkal szemben.
Másnap reggel Pető Ivánnal jelent meg Fodor a NapTV-ben. Akkor tagadták, hogy Fodor, Hodosán, stb. mennek az SZDSZ-be, de tudni lehetett, hogy hazudnak.
Jött a médiahajó, ahol Fajkaszszarházy azt óbégatta Orbánnak, hogy ” a kukából szedtünk benneteket össze, és odafogunk visszafobni”.
Akkor a média100% a ballib markában volt.
Pofára estek, mert 98-ra a Fidesz Orbánnal mint polgári párt megerősödött. Nemcsak a média, a nyilvánvaló csalások, hanem számos, a még a Fideszben és körülötte marad liberális szélhámos is hozzájárult, hogy 2002-ben veszítettek.
Most is takarítani kell, mert Pröhlék, L.Simonok, Szőcsök, Baloghok, Feketék mérgezik a légkört, akadályozzák a kormányprogram végrehajtását. A minisztériumban a portásig takarítani kell.
2018-08-26 @ 13:21
Teszem hozzá, nemcsak Orbán és köre nem volt jó ideig tisztában az SZDSZ valós szándékaival, hátterével, küldetésével. Mivel olyan harsány és nyomulós antikommunista propagandát lőttek, sok antikommunista, akik soha életükben nem voltak párttagok, beléptek az SZDSZ-be. Az első szabad választás első és második fordulója közötti kampány ideje alatt világosodtak meg,
amikor az SZDSZ markában lévő 100%-os média éjjel-nappal azt harsogta, hogy az MDF antiszemita, fasiszta, vissza akarja hozni a Horthy korszakot. Ugyanolyan tömegesen léptek ki az SZDSZ-ből.
Tehát nemcsak Orbán és köre távolodott el tőlük és csinált hátraarcot. 100%, hogy Antall minden kínját, küszködését elmesélte Orbánnak, s azt is, hogy kik miatt, hogy kik a magyarok belső ellensége és mire akarják a Fideszt felhasználni.
2018-08-26 @ 08:26
Az ilyen buta ,primitív megnyilvánulás is bizonyítvány a hőlgy(és társulata)részére.
Ennyi.Majd mint őregasszony megírhatja emlékiratait.
2018-08-26 @ 08:31
Nem számít, ha hülyeségeket ír valaki, csak a ballibeket cikizze.
Igaz, ezúttal önmagát sikerült.
A normális ember ilyenkor legalább leveszi a félresikerült írást.
Mondom, a normális ember.
2018-08-26 @ 08:50
….ezt a görényt nem kell észrevenni…a nyomorultra férfi ember már rá sem néz…csak abban reménykedik hogy jön egy tüzes valaki…mert tüzet oltani a moslékos veder is jó…
2018-08-26 @ 09:09
Ha Saulusnak kijárt a megvilágosodás,hogy Paulussá lehessen,miért vitatják el a buzgó libsibolsi kommentelők Orbán Viktortól? Tőle,aki ezerszer bizonyította,hogy nemcsak megbocsájtást,de tiszteletet is érdemel.A Vadai nevű emberformájúról pedig egy kultúrember nem írhatja le a megfelelő szavakat,mert vissza tartja a neveltetése.Valószínűleg elég büntetés neki,hogy el kell viselnie saját magát.
2018-08-26 @ 09:20
A kereszténygyűlölő liberálfasiszták akarnak minket kioktatni kereszténységből.
??
2018-08-26 @ 15:20
Mik ezek az óvodás jelek?
2018-08-26 @ 20:05
Igaza van ,tulajdonképpen már meg is szoktuk,de időnként megtelik és túlcsordul az ember begye. Egyébként a mai textus ismét Pál apostol volt,részlet az efezusiaknak írt leveléből.Annak a Pálnak a levelein gondolkodunk el ,aki Saulusként (fiatalon ) nem csak egy rossz mondatot mondott,hanem tettekkel is ártott a keresztényeknek . Ha egyszer egy acsargó libsi elgondolkodna csak egy páli levélen,már többé nem tudna gyalázkodni.
2018-08-26 @ 09:34
VADAI, ANCSA PIROS ! AZ ÁPRILIS 8.-ÁN KAPOTT ZAKÓ NAGYRA SIKERÜLT ? MERT AZÓTA CSAK AZ ÓBÉGATÁSOTOKAT LEHET HALLANI !
2018-08-26 @ 09:44
Vadai ezzel a frizurával a holland Eu-s képviselőnőre, Sargantinire emlékeztet. S talán nem véletlen! Mindketten ballibsi tyúkok. A gyűlölet sugárzik a tekintetükből, s mint tudjuk: a szem a lélek tükre.
2018-08-26 @ 11:27
Ez bűzlő fingszagu Vadnai csak voksot akar trágár szektájának nem érdemel szót.Sokkal veszélyesebb ès undorítobb az m1 hiradó vagy a hirtv kritikátlan támadása az Álpápa Irországi látogatása kacsán a katolikus Egy ház ellen,amolyn Atv rtl módra.Pedofilpapoznak szakmányba mert Ferenc bocsánatot kér azállitolagos áldozatoktól Soros utasitására.És ami a legaljasabb ettøl a soroszsarolttól visszafelé mutogat be akarja sározni az igaz Pápákat a kommunistaellenes II János Pált is!LKérem az Isten lökje le a bitorlót Pęter trónjáról.
2018-08-26 @ 11:34
A társadalom szöveteit akarja elvágni a Hálózat a Katolikus Egyház elleni támadással és ehhez asszisztál a kõzszolgálati média?A kulturában is érzékelhetø a liberálanarcho restauráció a kevès jobbosnemzeti hidfőállás ellen.56ot már sikerült izekre szabdalniuk.
2018-08-26 @ 11:39
Vadai beszólása ósdi. Korszerűbb lett volna, ha ezt mondja:
– „Kaftánosok, taggyűlés a zsinagógában! Vörös csillagot az imaszíjra! Remélem, a dékások, a maszoposok és a szadeszosok tapsolnak. Lukács és Heller, Mózes és Allah nevében tapsot kérek!”
2018-08-26 @ 11:57
Hehehe. Ez a legjobb komment.
2018-08-26 @ 12:22
Talán a Metodista lelkész /Iványi/ barátját parancsolja térdre ……,a többihez semmi köze…
2018-08-26 @ 12:23
Mit várhatunk az antimagyar antikrisztiánusoktól?
Gyűlöletet. Naponta megkapjuk.
2018-08-26 @ 12:27
Vadaitól ennyire futja.
2018-08-26 @ 13:29
A vaddisznó sem túr mindenbe csak az Ágneske .Emlékeim szerint az akkori kereszténydemokrata párt vezetője , amit most a miniszter elnöknek felhánykálnak vagy inkább felokádnak egyesek , bizony egy komcsik által odarakott Giczi György névre hallgató 3/3 meg még az isten tudja milyen per hányas besúgó ügynök volt .Az ő megnyilvánulásaikor a jobb oldalon méltán váltott ki ellenérzést szinte mindenkiben !Később minden kiderült hol keresendő a megbízó meg az eltartó ….
2018-08-26 @ 13:30
Nem Vadai mondta, csak idézte Orbánt, abból az időből amikor a Fidesz ellenzékben volt az Antall kormány idején…. de ezt már többen leírták. Azt nem láttam a hsz.-ek között, hogy az akkori Fidesz gyakorlatilag az SzDSz ifjusági tagozata volt, egyértelműen liberális irányvonallal. Az liberális irányvonal azóta sem változott, de a rendszerváltáskor a célok homályban maradtak, sikerült elhomályosítani a túljátszott kommunista ellenességgel. A Horn kormányzat alatt már tisztult a kép, de teljes valójában csak Gyurcsány idejében vált láthatóvá.
Az meg ugye, hogy miképpen lett ilyen előzmények után kőkemény kapocs a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt között a politika sajátosságaiból fakad. Napjainkban ugye majdnem létrejött egy koalíció többek között a DK-val és a Jobbikkal. Amennyiben az ellenzék győzött volna a választásokon, vagy annak idején az MSzP és az SzDSz között.
2018-08-27 @ 06:20
Az utóbbi harminc év “idézeteit”, ha csokorba szednénk, megdöbbentő “pálfordulásoknak” lehetnénk tanúi, illetve vagyunk is… Közel harminc év “személyiségfejlődésének”, versus “torzulásának” antológiáját ismernénk meg, a politikai élet szereplőitől!
A vesztesek kapkodása, erőlködése, a nyertesek fölényének a hangsúlyozása, már szinte előírásszerű elvárás illetve gyakorlat, a közélet működése mentén…
Az tényleg az értékrendek torzulása, mikor olyanok kérik számon a múltban elhangzott kijelentéseket, akiknek erre semmi de semmi morális alapja sincs, nem is volt, és mint a példa mutatja, nem is lesz!