Ő parancsolgat nekünk?
64A képen látható hölgy, bizonyos Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő írt egy „jelentést”, amely szerint a magyarok nem felelnek meg az „európai értékeknek”. Brüsszelben ezért kinevezték egy erre alkalmas testület élére, hogy ítéletet írjon, majd fogadjon el rólunk. Ami javasolja: esetleg zárjanak ki minket az EU-ból.
Kedves Olvasó, van kedve az uniós értékek súlyos és módszeres megsértéséhez?
Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentése szerint így június végén ez érdekel minket a legjobban.
Szerintük így indokolt az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindításának. Ez azzal jár, hogy első körben elveszik a szavazati jogunkat. Azaz kicsaphatnak bármilyen döntéshozatalból, amelyhez az említett okmány szerint alanyi jogunk van.
Milyen értékeket sértettünk meg, amiért minket ezek elítélnek?
Hát kérem. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselőnek „aggodalmai vannak az alkotmányos és a választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, az adatvédelemmel kapcsolatban, ahogyan a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságának, illetve a kisebbségek, például a romák és a zsidók, vagy a menedékkérők jogainak területével, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is”.
A fenti listát olvastam egy Soros Györgyhöz köthető „intézkedési és téma-adó” listában. Hogy milyen témákat kell felvetni – igazság kutyát nem érdekel, elég a projekt.
Ha elnéznek még egy idézetet a hölgytől: „Súlyos helyzettel állunk szemben, azonnal lépnünk kell. Az unióban kiállunk a magyar polgárok jogaiért és az uniós értékekért. Csak romlott a helyzet azóta, hogy időt adtunk a magyar kormánynak…”
Tessék?
Én kedvelem Hollandiát, de egy másodpercig nem jut eszembe, hogy a választói döntésébe beavatkozzam.
De az igazi gond más.
Még egyszer elnézést, hogy újra idézek: „Csak romlott a helyzet azóta, hogy időt adtunk a magyar kormánynak…”
Mi van?
Egy független államot akartok irányítani?
fotó: facebok.com
2018-06-26 @ 05:25
Nekunk magyaroknak fel kellene lazadni,hogy ezek koholt vadak.Jojjenek ide 3 evig es meglatjak,hogy hulyeseg amiket ez a no osszehord.Szegyen gyalazat.3
2018-06-26 @ 16:32
Ne, ne, ne! Ezek az idiótáknak tűnő degeneráltak egyáltalán ne jöjjenek ide, se ők, se a családtagjaik, se munkatársaik. Ki kell őket tiltani innen, mint különösen kártékony személyeket!
2018-06-27 @ 13:56
Tesó elirtad Gandhi nevét
2018-06-26 @ 05:31
Sargentini azt kivánjuk neked, hogy vagy öt bevándorló a zöld bokorban tegyen veled jót. Biztos hogy másképpen gondolkoznál. Biztos, hogy sokat jársz haza hollandiában és füvet szivsz azért vagy ilyen hülye elkábúlt. Inkább azzal törödnél, hogy türülnétek a törvényetekböl a drog fogyasztást és nem a gyerekeket és fiatalokat fertözetek ezzel a szemét zöld politikátokkal.
2018-06-26 @ 10:08
Ahogy az ábrázatát nézem, nem is tiltakozna az erőszak ellen, ami így nem is lenne erőszak. Alig várja, a szemein látszik a kielégületlensége!
2018-06-26 @ 12:36
Tudtommal Hollandiában engedelmezték az Eutanáuiát, tehát ideje lenne ezt arémséget is elaltatni, bebalzsamozni és a rémségeket mutatgató múzeumban, vagy más ilyen helyen kiállítani.
2018-06-26 @ 05:32
Remélem az egyre inkább lidérces álommá váló EU mihamarabb kilép belőlünk, ezért imádkozom.
2018-06-26 @ 05:36
Addig kell vadàszni az euròpai zöldeket , mìg egy szàlig az összeset kiirtottuk. Soros ès Merkel föpatkànyai a legveszèlyesebb terrorista brigàd ma Euròpàban. A nèmetekkel kell kezdeni , a többi hulladèk aztàn elenyèszik a jelentèktelensègben hasonlòan Ausztriàhoz , ahol a bölcs osztràk polgàrok kipenderìtettèk öket a hatalombòl. Zöldek=Soros=NGO=Merkel=Szaud-Aràbia.
2018-06-26 @ 06:06
Köhög a bolha. Vihar egy pohár vízben.
Nem kell foglalkozni vele, sokkal nagyobb problémák vannak, mint pl. a globális felmelegedés.
A jövő évi EU-s választás kitakarítja majd Brüsszelt, addig meg egyszerűen le kell sz@rni.
2018-06-26 @ 08:25
Sokat rágodtam a felvetésen, miszerint: “a jövő évi Eu-s választás kitakarítja majd Brüsszelt…”, de kétségeim vannak afelől, hogy be is következik. Mert pl.: a holland zöldek továbbra is ragaszkodnak majd ehhez a némberhez, s mi a biztosíték arra, hogy a mi ellenzékünk megválik jól bevált hazaárulóitól? Csak
egy megoldás lehetséges, hogy ezek számát csökkentsük, hogy valamennyien elmegyünk szavazni, akik április 8-án a kormánypártokra adtuk le voksunkat.
2018-06-26 @ 09:26
Sajnos én sem vagyok túl optimista. A változás megindul, ez biztos, de félő, hogy nem lesz akkora baj(a tűzoltás miatt), hogy az emberek leváltsák a baloldalt! Pedig darázsfészket nevelgetünk! Marx eszméi újra élnek, ez minimum életveszélyes! Menjünk szavazni, ezt tehetjük majd!
2018-06-26 @ 06:06
Nehogy mr ezek a barmok mondják meg nekünk hogy mit kell tennünk.Takarodjanak a fenébe.Fel kell oszlatn ezt a bandát.. Géppuskával.
2018-06-26 @ 06:10
Drága Szárzsentíni asszo’! Én csak égy egyszerű magyar embör vagyok, nem méltó arrase hogy meghalgassá, de hollandus sajtsavó színű fényösségös szemeidet kérlek vessed reánk szögény magyarokra, kik a cigánykirály Orbánviktor csizmájának talpa alatt sinylődünk, és segíllyé mög minket azonna, mer végleg elveszünk.
Mijóta ez átvette a kormányzást, azóüta nincse ebben a zországban szabaccság! Mer hogy is történt kérem alássan?
Elősző is elzavarta az Áj Emm Eff-et, oszt azóta szöröncsétlen magyar nem tudhassa mire kőtteni a pézét, mer addig legalább elvötték tűlle.
Ajjas móddon munkára kényszeríti az emböröket, nem ad nekik csakúgy segéllyt.
Szöröncsétlen gyerökeink fejit teletümküdik a’ zoskolába ojjasmikke, hogy a házasság, meg férfi-meg nő, meg hazudoznak hogy asz a normális, ha Pistike Julikát akarja, mög fordítva. Hát szabaccság ez? Anya csak nőbű lehet, azt hazuggya nekünk, meg heteroszexujálisnak lönni szerinte normális, mög a férfi gondoskoggyon a csalággyárú meg ilyenek. Ha gyerökeinkbe lenne valami természetes indulat a szabad, liberális életforma iránt, ezek képesek aztat akár kinevelni is belőlük az oskolába, oszt ha együnn az ideje Jancsika majd katikát választja, nem Józsikát! Szégyellem bevallani, de három gyerököm közű úgy tűnik, mind normális lesz, még gyerököket is akarnak talán! Lassan felnőnek, de nem mertem megrontani űket merezatetűorbánviktor még képes lönne lecsukatni! Régen a Pestabá’ a z udbvaron üzekedhetett az anyakocáva, most meg szégyöllnije köll a gusztusát a közösség előtt, oszt csak éccaka az ólba meri megölelgetni szegény szöröncsétlen állatot.
Ne mondj le rólunk, juditta szárzsentíni, se te, se a LIBA biszottcságban ülő mindönféle szentjeid, mer csak ti segíthettek rajtunk.
A magyarok ugyanolyan jó, nyitott libelájisok lönnének, ha hosszátok hasonló tisztösségös kormányuk lenne. Mi is szeretnénk, ha lányainkat abdulok és musztafák molesztálnák szilveszterkó, mi is szeretnék szétrobbantott reptereket, halálra gázolt járókelőket, kilakoltatott bennszülötteket! Vagy aszt hiszed, hogy nekünk jó az, hogy ki tudunk ülni egy kávézó teraszára, oszt mögihatunk égy kávét anékűhoty eszünkbe jutna, hoty halálragázolhat valami szerencsétlen menedékkérő? Hát nem , ez nekünk a lekkevésbé jó. A mútkó is elmentem az ABC-be, oszt sénkit sem szúrtak torkon! Fel vatyok háborodva!!
Vaty itt vannak a honi zsidók! Ezarohadtszemétfasisztaorbán ez nem vigyáz úgy rájuk, mintiottanafejlettnyugaton,itten nincsenek fegyveres őrők a zsinagógáknál ám! Azzal diszkriminálja üket, hogy nem eshetik bántódásuk ez az ajjasszemét. A gárda se vigyázhat többé a cigányok testi épségére, merezamocsadék feloszlatta!
Gyüvel el hozzánk, derága szárzsentíni asszo’ oszt möntsémeg ennek a mocsadéknak a karmaji közű, mer ha nem sijetsz, hát végünk lösz!
2018-06-26 @ 06:11
SZARgentini és hordája erősen nem felel meg a mi értékrendünknek.
Anarchista, ribanciális elvtársnő.
2018-06-26 @ 06:13
Ezek a liberális zöldek stb. egy jól körülhatárolható típus. Néhány jellemző példa a mi Sargentinink, Cohn-Bendit, Soros és a fia(!) stb. Egy részük az, aki a saját nemét kedvelőket magasabb erkölcsi mintaként állítja az elmaradott és szánalmas heterók elé. Nekik nincs gyerekük, akit félteniük kellene a jövőtől. A normális család nekik maga az intolerancia. Más részük még mindig a 60-as évek nyugat-európai komcsi forradalmárának hiszi magát, aki a régi szokásokat, tabukat akarja ledönteni, noha már minden le lett itt döntve, ezért haldoklik az európai kultúra. Másik részük a spekuláns, hedonista gazember, aki sakktáblaként néz a világra és vagyonának további gyarapításához tudatosan kihasználja világban uralkodó megdönthetetlen és megbélyegző szitokszavakat, mint rasszista, intoleráns, homofób, náci stb. Ha a nácizmus lenne az uralkodó trend a világban, akkor ez az utolsó kategória -erkölcsi gátak hiányában- a legnagyobb náci lenne, hiszen az biztosítaná neki a gazdagodást.
2018-06-26 @ 06:37
Kell szellemi táplálék a választásokon vesztes posztkommunista pártoknak. Erről szól a jelentés. Az interjúalanyok egytől egyig az “elnyomott” honpolgárok közül kerültek ki, semmi jelentősége nincs, hogy ez a drabális holland tehenészlány mit is hordott rólunk össze-vissza.Talán a hazánkba költözött és itt végleg letelepedett hollandusokat kellene megkérdezni, és nem a soros aktivistákat honi ügyeinkről.
Meglepett viszont a zsidókkal kapcsolatos véleménye. Hogy is van ez? Megérdemelne ez a téma is egy misét, ugye?
Kik is panaszkodtak az itthoni zsidók közül az elnyomásukra? Remélem kiderül a(z) (i)gazság ez ügyben is..No, és persze a bíróságok körüli katyvaszt. Melyik volt bolsevik bíró mondott véleményt ennek a zöld szörnyetegnek? Ezt is ki kellene deríteni…
2018-06-26 @ 06:53
Tételes és konkrét adatokat kellene mellékelni a jelentéshez, mert ez csak egy kotyvalék, egy semmi.
2018-06-26 @ 07:00
Talán meg kéne kérddezni a “hölgyet” meg meri-e méretni magát Magyarországon, hogy támogatják-e a véleményet.
2018-06-26 @ 07:06
Szánalmas ribanc, egy vibrátor talán segítene rajta. Vagy már az sem.
2018-06-26 @ 07:45
Ez egy ócska megfizetett ribanc aki az anyját is eladná pénzért.
Olyan mint az egész uniós és nem uniós liberálbolsevik szargödör.
2018-06-26 @ 07:56
Sza…gentini, Junker, Fogtündér és ez az egész bagázs nem egyebek mint sikertelen és emiatt kielégületlen pszichopaták. A gyűlölet az éltető elemük, s az az egyetlen élvezetük – mármint a kábszeren és tintázáson kívül -, hogy másokat, népeket csesztetnek, aláznak. Vagy a muszlimok vagy mi , az épelméjűek biztosan le fogunk számolni velük, mert az árulónak ez lesz a sorsa. Csak az időpont kérdéses.
2018-06-26 @ 08:00
Judith Sargentini az antinők között az egyik vezéregyéniség. Azt, hogy mitől zöld, még éretlen vagy már penészes, nem tudom, de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a díszes bizottságban nem egyedül van. A szégyenük az, hogy a Jelentésnek nevezett összeollózott cikkek, vélemények, álcivil hazugságok gyűjteménye miatt nem őt vágják ki mint macskát ……, hanem rólunk fröcsögnek az antinőnek bólogatva. De ez az EU szégyene is, ilyen figurákat ültet be oda, bár ha az alkoholista Junckerre, vagy az őrült belgára gondolok nincs benne semmi meglepő. Otthon megunták a hülyeségeit, hát ide deportálták, gondolták nem egyedül lesz, nem fog kitűnni. A nem egyedül lesz bejött, de hollandként az EP-ben a bevándoroltatás, a vérfrissítésnek nevezett legrohadtabb fajelmélet, az európai fehér rassz elleni támadás katonájának állni duplán bűn, a búrokat irtó dél-afrikai rezsimre is gondolva.
Amire nem gondolnak, vagy nagyon is, egyszer minden széria véget ér, akkor viszont nyomorult páriaként ébredniük nagyon keserves lesz!
Mi viszont akkor is talpon leszünk és megyünk tovább a magunk választotta úton!
2018-06-26 @ 08:00
Lucifer a 7. színben.
„Mit állsz oly szótlan, mondd, mit borzadsz?
Tragédiának nézed? Nézd legott
komédiának s mulattatni fog.”
Ui. Csak hogy a liberálisok is tudják. A fenti idézet Madách Imre, Az ember tragédiája című művében hangzik el.
2018-06-26 @ 08:08
Ez az alak tévedésben van. Még mindig a gyarmatosítók gőgje beszél belőle!
2018-06-26 @ 08:09
Nincs mit tenni. A nyugat mindig is beképzelt volt, és azt gondolta, hogy mindig mindent jobban tud másnál, és ezért neki joga van beleszólni dolgokba….tudomásukra kell hozni, hogy ez nem így van, és ha sokat kötekednek, akkor lesz egy HUXIT is!
Az Eu-s támogatások, amit annyira istenítenek a BALLIBEK amugyis csak a GDP 5% teszik ki, a többi 95% a magyar emberek állítják elő. Tehát meg tudunk lenni a BALLIB nyugat nélkül is…végtére is éppen ezért építjük a kereskedelmi kapcsolatokat az unión kívűli országokkal is…
2018-06-26 @ 09:37
4 milliárd támogatás vs. 114 GDP. Ettől biztosan kardunkba dőlnénk! De ez nem támogatás, hanem járandóság, a megnyitott piacunkért cserébe. Simán nem lépünk ki, nem adjuk meg ezt az örömet a libsiknek! Inkább szépen leépítjük őket, mint a magyar “ellenzéket”…
2018-06-26 @ 12:12
maximálisan igazad van.
2018-06-26 @ 08:29
Ma reggel hallottam, hogy ez a nő még diplomázni sem volt képes. Egy évet járt valami holland főiskolára ahol történész lett volna, ha végez. Gyakorlatilag inkompetens az ügyben, hogy 15 különböző területen átfogó vizsgálatot tartson és erről jelentest tegyen. Tehát ennyire komoly ez a jelentés…
2018-06-26 @ 08:39
Emlékezetből írom,nem ellenőriztem az adatokat, ezer bocs: Tipikus 68-asok gyereke, lassan 40 éve a szülei kislányként magukkal vitték a cirkálórakéták elleni hisztériakampány alatt több tüntire/ülősztrájkra, innen egyenes út vezetett a zöldek bandájába. Megélhetési politikusként diplomára sincs szüksége, minek is az? Sajnos ő az, aki almaként egyáltalán nem messze esett a fájától.
2018-06-26 @ 08:32
A jelentést nem egy ember írta, hanem egy munkacsoport, Sargentini asszony csak menedzselte az ügyet. A szöveg jogszabályok, eljárások elemzésére, szakértői véleményekre, a jogalkotó és az érintettek képviselőinek meghallgatására épül, vagyis egy objektív, elfogulatlan kép a magyar jogrendszer állapotáról. Azzal, hogy kötelezik a magyar kormányt a jogállamiság helyreállítására, minket, magyar álla mpolgárokat véd a bizottság a diktatúra fenyegetésétől..
2018-06-26 @ 23:42
Akármilyen sajnálatos, de hihetö hogy meg tetszett bolondulni. A bolondok okosabbja otthon ül, legfeljebb Napoleonnak képzeli magát de nem dicsekszik nyilvánosan az állapotával.
Vagy túl fiatal és nincs fogalma a diktatúráról, ami ellen azonban védekezni egyrészt divatos, másrészt hangzatos, harmadrészt nehéz önnek átlátni, hogy egy ilyen állítás kinek áll az érdekében.
Meg hogy hol egyebütt dúl manapság a diktatúra, kinek-minek nem tetszik az ellenpöszögés.
Akárhova, de ilyet kiírni, hogy:
“Azzal, hogy kötelezik a magyar kormányt a jogállamiság helyreállítására, minket, magyar álla mpolgárokat véd a bizottság a diktatúra fenyegetésétől.. ” meghalad minden lehetöt. Vagy írta volna legalább egyesszámban! De egy ilyen puffancsszámba menö és már erösen büzlö közhelyet közvagyonná tenni!
Az az egyetlen igaz és helyes, hogy nem jogi sem jogos eljárás a bírókat tömegesen érzékenyíteni. De láss csudát, kik csinálják azt? A jelentésben védelmezett, megdícsért civilszervezetek.
“…egy objektív, elfogulatlan kép a magyar jogrendszer állapotáról” egy munkacsoport érdemi igyekezetének eredményeként.
Ez igen! Ez a szakavatott, objektív, elfogulatlan véle-/képezménye @xy-nek, mint szakavatott, objektív, elfogulatlan hozzáértönek.
Erre csend lett, elhalt a szó és elfogyott a lélegzet, vérpad várja a magyar jogrendszert.
Tudja mit? Vegyen egy üveg paradicsomszószt, kenje be magát vele (a szósszal), álljon ki a bolondokháza elé s a készült szelfit küldje el “Sargentini asszony”-ának, aláírással. Biztos, hogy örülni fog. Hátha felveszi önt a következö munkacsoportjába.
2018-06-26 @ 08:39
Kit akarsz Te irányítani? Anyád, te nő vagy milyen szerzet vagy, azt tudod a jó @vát, azt irányítsd!
2018-06-26 @ 08:53
Lehet, hogy pletyka, de ha igaz, akkor különösen helytálló a kérdésfelvetés: ő parancsolgat nekünk? (De milyen alapon?) A pletyka szerint: nemhogy nem jogász végzettségű a hőlgyemény, ami feljogosíthatná szakérteni, de még diplomája sincs, mindössze egy évet hallgatott az amszterdami egyetemen, történelem szakon. Ez pedig kevés ahhoz, hogy tisztán lássa a dolgokat, mert biztos vagyok abban, hogy középiskolai tanulmányai során nem sokat hallott, vagy egyáltalán semmit Trianonról. Mert az, amit most művelnek Brüsszelben ellenünk, “második Trianonnal” is felér.
2018-06-26 @ 09:06
Abból az 5%-ból jó néhány meg kézen-közön magánzsebekbe tűnik el, ezért ragaszkodnak az érdekeltek az úniós forrásokhoz.
2018-06-26 @ 09:27
Ha megszűnne Magyarország EU-s támogatása, abba belerokkannának a német autógyárak …
2018-06-26 @ 09:39
Bizonyára csakis ezért! Sajnállak, hogy ilyen egysíkú vagy…
2018-06-26 @ 11:34
Toboz…..ki mint él, úgy ítél!
Ha nem vette volna még észre, most nem a gyurcsány/bajnai/demszky-félék diszponálnak az uniós pénzek fölött!
2018-06-26 @ 09:15
Ténylegesen olvasta valaki a jelentést?
2018-06-27 @ 12:50
Én több, mint felén átrágtam magam, elég hosszú és unalmas, tovább nem bírtam.
Nagy része hülyeség szerintem.
2018-06-26 @ 09:32
Lesz amolyan bizonyító tényfeltárás is, vagy ez csak úgy bemondásra megy? Semmi tárgyalás, védekezés, bizonyítékok bemutatása stb? Hiteltelen az egész, el se hiszem, hogy ilyet a “én” nevemben (miután rám és rátok hivatkozik ez a némber!) állít! Méghogy engem és titeket kellene megvédeni? Vagyunk pár millióan, írjunk már nekik, hogy menjenek a búsba! Hogy lehetne ezt megtenni, eljuttatni a fülükhöz, hogy meghallák már a libsi barmok, hogy mekkora marhák!?
2018-06-27 @ 00:01
Fegyör már eljátszotta, de ezt nem csak ö csinálja. Egy tiltakozó szöveg alá hiteles aláirásokat gyüjteni a lakósság köréböl. A lapokat összefüzni és Gál Kinga nyújtsa át a köteget személyesen és nyilvánosan a mélyen tisztelt bizottságnak. Nem egy gyüjtövel, hogy ne lehessen azt egyvalakinek a szálájára írni. Lehet abból másolatokat is kászíteni.
Ilyenje még nem történt a zuniónak, de miért ne, az aláírásgyüjtés századában.
Miért mindig csak olyat tenni ami már volt?
2018-06-28 @ 10:50
Baromi nagy köteg lenne, rá is kéne helyezni, hogy érrezze a súlyát!
2018-06-28 @ 13:56
Jó ötlet, meg kéne próbálni!!
Kicsi szekereken betolni az aláírásos paksamétákat a brüsszeli udvarba.
Egy ilyen a képet is el lehetne készíteni a számítógépen: ott áll a “baromi nagy köteg” egy darabban és a S.argentini fel akar mászni a tetejére a köteghez hozzátámasztott létrán.
Video az IT-ben:
– ott áll egy darabban, Brüsszelben a magyarok tiltakozó aláírásainak a tornyosodó kötege.
– S.argentini megnézi
– S.argentini hoz egy létrát és nekitámasztja
– elkezdi és megpóbálja a létrán felmászni
– mikor oda felért, diadalmas mosollyal topog a köteg tetején (vagyis lábbal tiporja).
A munkacsoportja tartja lent a létrát. Homlokukon felírással, melyik másik: ENSZ és a civiljeik egyenként. A háttérben iszogatva figyelik az eseményt Junker, Merkel, Macron és a többiek.
Végig harsog az unió himnusza.
2018-06-26 @ 09:45
GYARMATTARTÓ MOCSKOK !
2018-06-26 @ 10:02
Szargentíni asszony! Csak egyet ragadnék ki a mondásából, a korrupciót! A magyarok nagy részében -no nem a hazaárulóknál- felvetődik a kérdés: mennyi az az összeg dollárban, amelyet gsoros az ön és a bevándorlás elfogadtatásáért “küzdő” EU-s képviselők zsebébe, táskájába csúsztat? Mert aki európai embernek vallja magát az nem fogadna be migriket semmilyen címszó alatt! Hacsak nem csak a pénz érdekli! Így önök egyrészt haza és Európa árulók, valamint a legnagyobb korrupció részesei! Ja, hogy ezt önök nem korrupciónak, hanem sikeres lobbitevékenységnek hívják? Nálunk azért megmarad a lobbi korrupciónak. A kérdés tehát, mennyi a lobbi díj?
2018-06-26 @ 10:25
Mindenkihez méltatlan ez a személyeskedő, alpári hangnem. Ha van valakinek értelmes, racionális kifogása a jelentés megállapításaival kapcsolatban, vezesse elő. Ha nincs, maradjon csendben.
2018-06-26 @ 10:38
Azt hiszem ennek a valaminek a saját országában kellene a demokráciájért aggódni, ugyanis:
“Bár a holland népszavazáson 60 százalék elutasította, a parlamentben 75-71 arányban kiálltak a képviselők amellett, hogy az EU fenntartsa az Ukrajnával kötött társulási szerződést, amely az első lépés lehet a 47 milliós ország még távoli EU-tagsága felé.”
Tehát, akkor ki az antidemokratikus? Hol is van veszélyben a demokrácia?
Illetve bár az érintett Ukrajna még nem eu tag, de mivel azt szeretné a háttérhatalom, hogy az legyen, talán ott is szét lehetne nézni demokrácia és jogállam ügyben. Persze azért nem aggódik ez a neoliberális elmebeteg, aki saját hazájának is ellensége.
2018-06-26 @ 15:45
Trump mondta pár hete (a 888 hozta le): Ukrajna a világ legkorruptabb állama!
2018-06-28 @ 10:53
Miután soros keze van a választásokban, bevallottan…
2018-06-26 @ 11:51
Őszinte szívvel remélem, hogy ez a “kedves asszony” hamarosan Martin Schultz sorsára jut, és minél előbb eltűnik a politikából, de végleg! A tudása, képzettsége neki is megvan hozzá!
2018-06-26 @ 13:11
Itt csak szidni lehet a jelentést vagy az értelmes vitára is lehetőség van?
2018-06-26 @ 13:13
Avagy: a sajtképű ku@va esete Magyarországgal. Inkább a néger migránsaival foglalkozzon, van belőlük odahaza elég, megoldanák problémáinak egy részét….
2018-06-26 @ 13:59
Hibbant libbant holland.Bebizonyítottátok a dálszláv háborúba hogy mennyit értek. OO vagyis WC-t se. A katonáitok végignézték több ezer ember és gyerek lemészárlását.Szarok vagytok , gyártsatok sajtot ezt a tehenet meg vigyétek vágóhídra jó lesz kutyatápnak. De lehet hogy azok sem ennék me .EL A KEZEKKEL A HAZÁMTÓL:Még megtudhatjátok hogy mi az a magyar virtus.
2018-06-26 @ 15:30
Lehet még csatlakozni a verbális lincseléshez vagy betelt minden hely?
2018-06-26 @ 16:35
Mit lehet elvarni egy olyan kreten-banyaremtöl aki egy hazug aljas pszichopata Soros
mellen szocializalodott es meg most is belöle el.
Nem fog ez mindeg igy lenni!!
2018-06-26 @ 18:59
A jelentést a Fidesz pártcsaládja , a Néppárt is megszavazta. Őket miért nem anyázza senki?
2018-06-27 @ 06:11
Ha nem ismerjük öket hogyan lehetne öket anyázni?
Hogyan képzeljük el az, hogyan várhatnánk el, hogy a Néppárt egészében odaálljon a Fidesz mellé? Ha ez lenne a helyzet, akkor erre a jelentésre sem kerülhetett volna sor.
A Néppártocska sem áll egységesen a Fidesz oldalán mert a legtöbbjük osztogatni szeretné a migráncsait. De amíg nem veszti el a Fidesz a szavazati jogát, addig más ügyben mégiscsak a legnagyobb frakció az epében.
<
itt olvasható a néppárti szavazatok megoszlása. Tartózkodás nem volt, de nagyon sokan oda sem mentek . Ez sem véletlen, de nem tudom hogy mivel jár.
2018-06-27 @ 06:33
<https://zoom.hu/hir/2018/06/26/nyolc-nepparti-kepviselo-is-magyarorszag-ellen-szavazott-az-ep-ben/
Remélem ez itt megjelenik; az elözö alkalommal nem tette
2018-06-26 @ 20:22
A Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés, a jogainként sikerrel zárult. Több mint egy millióan írtunk alá. Nem lehetne hasonlóan egy aláírásgyűjtést kezdeményezni Sargentini ellen Hazánk és kormányunk védelmében? Hiszem, hogy több millióan írnánk alá, hogy mi magyarok nem tudunk róla, hogy jogaink bármiben is sérülnének. A médiával sincs semmi gond, igaz szűnnek meg alkalmanként lapok és tv csatornák – de ezt a tulajdonoson kérjék számon ne a kormányon – ugyanakkor újak is kelletkeznek. A magyarországi zsidószervezetek is tanusíthatják, hogy nálunk kipában nyugodtan lehet sétálni, nem úgy mint pl. Németországban. Nem nálunk kell félteni a zsidó vallású állampolgárainkat, hanem Németországban ahol verik őket a muszlimok.Aláírásainkkal megszégyeníthetnénk Sargentinit, hazánk külső ellenségét, valamint a Niedermüller féléket, Hazánk rágalmazóit.
2018-06-26 @ 21:38
Ribbanc, meg mindig leårazåsban van a puskagolyo New Yorkban. Nem tudna valaki egy ilyet beleilleszteni az agyåba?
2018-06-26 @ 21:44
Ribbanc, meg mindig leårazåsban van a puskagolyo New Yorkban. Nem tudna valaki egy ilyet beleilleszteni az agyåba?
2018-06-26 @ 22:15
“Azaz kicsaphatnak bármilyen döntéshozatalból, amelyhez az említett okmány szerint alanyi jogunk van. ”
De maradunk az unióban és ezután még az eddigi kritikák vagy kifogások, morgolódások sem hangozhatnak el, kezdeményezésekröl nem is beszélve. Az unió méginkább fölülírhat ninden országos törvényt, mint eddig.
Nem kommentálom a saját szempontból.
Azt kérdezem, hogyan érzi magát az unió ha egy tagállamának ilyen a státusa? Akkor mivé válik maga az unió?
Javítóintézetté?
Neveldévé?
Süldö malac tenyésztövé, hiszen és szerintük eddig is ingyen és ajandékba” pénzeltek”?
Az ellenörzö és besúgó szerveik tréningezö és szaporító paradicsomává, amiknek eddig tagadták a müködését?
Visszatér a HALADÓ, A CIVILLIZÁLT unió -nem mi- a középkorba és kalodába állitja egy nemtetszö tagját? Esetleg pellengérhez kötve, vagyis ö még megvan, még nem veszett el teljesen, de tanuljon mórest mialatt szégyenszemre bünhödik!
Megfelelöen megdobálva, nyakörvvel rögzítve, úgyhogy mire megint részt vehet a döntésekben, addigra elveszítette a hangját.
Sajnos, a teljes unió bánatára.
…………………………………………
Az most tökmindegy, hogy a nem egyhangú szavazás esete a valószínü.
A hangsúly a már létezö büntetési módozat elvén van.
Az önkényes, a nem bizonyítható vádak testületi elfogadásán.
Az a birodalmi szellem, az egyeduralomra törés jele.
2018-06-28 @ 11:01
EU “támogatás” 4 milliárd EUR, Magyar GDP 114 milliárd EUR. Kitől függünk mi? Jobban szükségük van ránk nekik, mind nekünk rájuk. Amúgy se lesz ebből semmi. Ami itt felháborító ennek a némbernek a viselkedése. Egy tanulatlan, senkiházi oktat ki több millió Magyar embert úgy, hogy nem vette a fáradságot feltárni a valóságot! Ahogyan az ellenzéket támogatók teszik ezt manapság…
2018-06-26 @ 22:44
Ez a Judith Sargentini nevü személy, ennek csak a neve igazi. Zöld és éretlen igyekezete és megszállottsága miatt kapta ezt a hatalommal járó feladatot. Namost, tessék még a diadalittas képezményét is megnézni. Miröl árulkodik az? A hatalma, a diadala felett érzett öröméröl.
Ha öszinte és pozitív értelemben lenne meggyözödéses uniós, akkor ha az unió szempontjából kifogásolható és káros dolgokat fedezett fel, akkor normális esetben szomorúnak kéne lennie!
De nem az.
Teljes szájjal vigyorog, elképesztöen fontoskodik, a kilátásba helyezett máglya szerkezetén ügyködik, nagy és óriási nézösereget remél meg verbuvál, korom és füst ellen védö álarcokat osztogat gondossága jeléül.
A felsöség kitüntetö bizalmában feredözik,… ronda egy kis lényecske, hogy ne mondjam undorító.