Junckerék megfúrták az olasz kormányt
34
Juncker és Soros közbelépett. Hiába a választási győzelem, a biztos parlamenti többség – az olasz elnök a „pénzpiacok negatív reakcióira” hivatkozva nem hagyta megalakulni az új migráns-ellenes kormányt. Helyette egy IMF közgazdászt kért fel miniszterelnöknek, akinek beceneve: Mr. Megszorítás. Carlo Cottarellit nyilván nem választja meg a római országgyűlés, ősszel új választások jöhetnek. Azonban Brüsszelhez addig sem ér el az olaszok bírálata, maradnak a libbal képviselőik, mehet a bürokrata mutyi. A demokraták ünnepelnek…
Képzeljék el azt a helyzetet, hogy Magyarországon április 8-a után a köztársasági elnök azt mondja, hogy hiába nyerte meg a Fidesz a választásokat, hiába van kétharmada a Parlamentben – mégsem alakíthat kormányt. Mivel az államfőnek nem tetszik a majdani pénzügyminiszter személye. És úgy általában is rossz véleménnyel van a győztesekről, és van neki egy kisbetűs alkotmány-értelmezése, ami alapján köphet a szavazók véleményére.
Olaszországban most nagyjából ezt történt. Sergio Mattarella elnök (vezető képünkön Junckerrel) a márciusi választások után folyamatosan ugráltatta a pártokat, hogy alakítsanak végre egy biztos parlamenti többséggel rendelkező koalíciót. Ez végül a múlt héten megtörtént: az elit-ellenes, elsősorban a déli szavazókat tömörítő Öt Csillag mozgalom, valamint a jobboldali, az Észak-Olaszországot sikeresen megszólító Liga megegyezett a közös kormányzásról.
Csakhogy ez a kereszténydemokratából mára liberálissá vált államfőnek nem tetszett. Az új kormány ugyanis erőteljesen fellépett volna a migrációval szemben, és felülvizsgálta volna Róma eddigi, Brüsszelt kiszolgáló politikáját. Mattarella erre elkezdett a kákán is csomót keresni, amit végül Paolo Savona pénzügyminiszter-jelöltben talált meg. Az idős közgazdász ugyanis korábban írt egy könyvet, amely megkérdőjelezte az euró bevezetését.
Márpedig ez az olasz elit, ráadásul brüsszeli, berlini és párizsi cimboráik szerint is egyenlő a szentségtöréssel. Az új kormány ugyan nem akar kilépni az eurózónából, de ennyi is elég, hogy „a pénz- és tőkepiacok elkezdjenek aggódni”. Magyarán Junckertől Merkelig mindenki felvette a telefont, és befenyegette az olaszokat: nem tűrnek ilyen kormányt!
Római hírek szerint barátján, a leköszönő miniszterelnök Paolo Gentilonin (alsó képünkön mentorával) keresztül maga Soros György is üzent: szó sem lehet egy EU-szkeptikus és migráns-ellenes kormányról Olaszországban! Ha mégis, Itália számítson a tőzsde, a pénzpiacok összeomlására.
És ekkor a köztársasági elnök közölte, nem nevezi ki az új kormányt. Persze roppant demokratikus volt, mondta, hogy ha más a pénzügyminiszter, meg „értelmezhető” politikai program lesz – ő aláír bármit.
Az Öt Csillag és a Liga vezetői erre kijelentették, hogy ez nem így működik. Tizenhétmillió olasz szavazott a két pártra, van parlamenti többségük, ha meghátrálnak, semmibe veszik a választók akaratát. Meg egyébként, a pénzügyi piacok mióta írják felül a nemzeti szuverenitást?
Hát mostantól – mondhatta volna az államfő, de inkább felkérte ügyvezető miniszterelnöknek Carlo Cottarellit. A 64 éves férfi 1988 óta a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) dolgozik, ahol több magas tisztséget is betöltött. Szakterülete a költségvetési kiadások csökkentési politikája. 2013-ban az Enrico Letta vezette balközép kormányban költségvetési revizorként dolgozott, ekkor ragadt rá a „Mr. Megszorítás” gúnynév. Egyszóval kitűnő káder.
Persze Sorostól Mattarella elnökig mindenki tudja, hogy az új parlament az életben sem szavazza meg a „szakértői kormányt”. Ősszel tehát új választásokat kell tartani, ahol jó eséllyel az egyre népszerűbb Liga és az Öt Csillag megint tarolni fog. De az akkor lesz, a kormányalakítást akkor is lehet húzni-halasztani, és addig is időt nyer a római elit és külföldi patrónusaik.
Mire?
A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság még idén át akar verni minden migráns-kvótára vonatkozó, illegális bevándorlókat törvényesítő kezdeményezést. Le akarják rakni az Európai Egyesült Államok alapjait is.
Most még megtehetik, többségben vannak a kormányfőket tömörítő Európa Tanácsban – igaz, itt van vétójog – és az Európai Parlamentben is. Azonban jövőre EP-választások, a helyzet gyökeresen megváltozhat. Azaz sietni kell. A V4-eket, osztrákokat még lehet valahogy kezelni, de ha az olaszok is fellépnek Brüsszel ellen – akkor annyi a szép Merkel-Macron tervnek. Egy baráti római „szakértői kormánnyal” viszont talán mehet minden, mint a karikacsapás.
Ezért volt most ennyire sürgős letörni az olaszok szarvát.
A döntést a nemzetközi és a pesti ballib média is lelkesen ünnepli, úgymond, Itália megmenekült a populizmustól. Mert ugye, ha a választó nem az ő szájuk íze szerint dönt, az csak felelőtlen hőbörgés lehet. Úgy kíváncsi lennék, hogy fordított esetben milyen szinten menne a fasiszta- és bármilyen-diktatúra mantra…
Nem tudom, hogy az olaszok az elkövetkező napokban miképpen reagálnak arra, hogy semmibe vették az akaratukat. Talán utcára mennek, talán megbuktatják a köztársasági elnököt. Lehet, hogy türelmesek lesznek őszig.
Egy biztos, sok idejük nincs. Csak szombat óta több mint 2200 bevándorló kötött ki az olasz partokon, és egyre többen érkeznek az új migrációs útvonalon, amely Közép-Afrikából Tunézián keresztül vezet a dél-olaszországi partokig.
A dél-olaszországi regisztrációs központok (hot spotok) ismét megteltek. A szicíliai Pozzallo polgármestere közölte, hogy a városban működő hot spotban lázadás készült kitörni, amelyet az utolsó pillanatban sikerült csak a hatóságoknak megakadályozni.
Az Öt Csillag – Liga kormány ez ellen lépett volna fel, sőt, legalább félmillió illegális migránst küldött volna haza. E helyett most újabb invázió közepén vannak, amelynek senki sem akar gátat szabni Rómában. Sőt, tárják kapuikat.
Isten hozott mindenkit a liberálisan demokrata Európai Unióban!
Paolo Gentiloni és Soros György. Az ex-kormányfő a milliárdos római embere
fotó: gazeta.ru
vezető fotó: interris.it
2018-05-29 @ 05:19
Ez a demokrácia
2018-05-29 @ 14:54
A zsidó gazembereknél!
2018-05-30 @ 14:32
El kell kezdeni Auschwitz-Birkenaut es Dachaut tatarozni minaddig amig ez nem kesö!!!
2018-05-29 @ 05:37
A cél szentesíti az eszközt. Már jó ideje megy, hogy kiprokáljanak legalább egy polgárháborút. Lásd oroszok elleni uszítás, nem jött be, mivel Putyin annál okosabb, hogy felüljön az ilyen provokációknak, majd ezerrel megy az uszítás a magyar kormánnyal szemben, de Orbán sem hülye. Erre én is kíváncsi vagyok, hogy az olaszok mit fognap lépni erre a húzásra, hogy lábbal tiporják a demokráciát és semmibe veszik az olasz nép akaratát. Olaszország ellen nem indul Brüsszelből 7-es cikkely elindítása, mert lábbal tiporják a jogállamiságot , antidemokratikusak nem tartják tiszteletben az európai értékeket? Demokratikusan választott az olasz nép erre jön egy bohóc aki szerint semmisnek kell tekinteni a választási eredményeket, mert zavarja a tőkések érdekeit. Mi ez, ha nem diktatúra.
2018-05-30 @ 01:13
ciki, Tango47, csakafidesz és mindenki,
Kérem, ezt tessék elolvasni, nagyon figyelmesen:
Ez horrormese, vagy csak álmodik a rém, vagy.., vagy…, !?!?
2018-05-30 @ 01:16
Itt van a fentröl kimaradt cím
http://fuhu.hu/apokaliptikus-joslat-robbanas-lesz-magyarorszagon/
2018-05-29 @ 05:47
BUZLIK az egesz de majd meglåtjuk hogy mi tötenik. Egy biztos addig amig az olaszok kesz lesznek es abbahadjåk a veszekedest addigra Soros feltölti öket legalåbb szåzezer “menekultel”. Ujjabban Spanyol Portugål Nemet es Hollan hajok halåsszåk ki az emigrånsokat a tengerböl. Ami elegge erdekes az az hogy kb tiz meterre 🙂 a libiai partoktol de Olaszba hajozzåk öket.
2018-05-29 @ 06:57
Ez a súlyosan antidemokratikus olasz köztársasági elnök Magyarországon nem újdonság, hanem magyar találmány. A taxisblokádos, tvelnökös, horngyulának nincs alternatívája Göncz Árpád több, mint 20 éve már bevezette Magyarországon az antidemokráciát.
2018-05-29 @ 10:03
Apropó! Javasolom a Göncz Árpád nevű “városrész” nevének azonnali visszavonását!
2018-05-30 @ 09:04
En is
2018-05-29 @ 06:59
Miért tetszik ezen csodálkozni? Berlusconit is a “liberális” háttérhatalom buktatta meg és ültette a helyébe Mario Montit.
Ausztriában pedig…nem jött ki a matek az államfő választásnál? Sebaj, akkorát csaltak a borítékokra hivatkozva hogy a fal adta a másikat.És máris győzött a “liberális zöld”‘.
Mert az un. liberalizmus az valójában egy mindenhol mindent beszövő globális liberálfasizmus, amely körömszakadtáig védi a megszerzett pozícióit.
És az ukrán példa mutatja hogy nem csak védi…
2018-05-29 @ 07:13
Nálunk is volt hasonló obstrukció, amikor az elnök – Göncz Árpád ugyebár – nem volt hajlandó aláírni.. Emlékszik mér valaki?
2018-05-29 @ 07:38
ÉRIK EGY JÓ KIADÓS TÜNTETÉS ! Ez talán elsöpörheti az elnököt.
De ott meg meleg van.
2018-05-29 @ 16:20
Azért ne felejtsük el, hogy az olaszok nagy része komcsi!
Igaz, most, hogy látják veszni az országukat kezdenek észbe kapni, de még most is csak Ötcsillagoznak, akik lássuk be, baloldaliak.
2018-05-29 @ 07:42
Ezek a folyamatok félelemmel kell eltöltsenek mindenkit! A hatalmasok mozgolódnak, a pénz csörög az érdekek ütköznek. Rendet kell tenni és minél gyorsabban!
2018-05-29 @ 08:04
Forza Italia!
2018-05-29 @ 08:21
Nem fúrt itt meg Juncker semmit. Itt a jobboldal csinálta ki magát. Miért nem cserélték le a pénzügyminiszter jelöltet? Miért? Három hónap múlva lemondatták volna a csere emebert és jöhetett volna az eredetileg tervezett Savona. Ennyi. Az olaszok évszázadok óta egy töketlen, lusta, bájgúnár nép. 1 év alatt végük lesz. A migrnsoktól ugyanúgy összeomlik majd a pénzpiacuk, ráadásul a hitelezők fognak nekik diktálni és tele lesznek új olaszokkal a barmok.
2018-05-29 @ 08:25
Ebben van valami! Egyetlen remény, hogy a nép felébred és egy pártot fognak támogatni, akik a migránsok ellen vannak. Ezt már nem lehetne megfúrni, csak az idő itt nagyon fontos tényező!
2018-05-29 @ 10:05
Mondjuk ez is egy megoldás. Amúgy a köztársasági elnökre is vonatkozik az alkotmány, vagyis számonkérhető rajta.
2018-05-29 @ 11:53
Ez csak a másik pénzügyminiszter csak ürügy volt Mattarella részéről, olyan embert akart odatetetni, akinek már volt kijelölt feladata a megpuccsolt kormányban. És éppen az, hogy ellensúlyozza a “háttérhatalom” 5 csillagosokon keresztül érkező befolyását a kormányra. A Ligának sikerül kihozni a legjobbat az öt csillagosokból. Erre nem számítottak, inkább ők akartak a Ligát a markukba kaparintani az öt csillagos embereik révén. Amikor ez nem sikerült, akkor megakadályozták ily módon a kormányalakítást hazug kifogással. Ezért is mondta Salvini, hogy nincs értelme tovább szórakozni velük, mert úgy sem fogadnak el egy olyan kormányt, amit nem tudnak rejtett módon ők irányítani a háttérből.
2018-05-29 @ 08:37
Azt nem lehetne, hogy Orbán Viktor átveszi az olasz miniszterelnökséget is?
2018-05-29 @ 08:55
1948 utáni kommunizmusra emlékeztet. Ébresztő EURÓPA !
Forza Italia ! Hajrá Magyarok !
2018-05-29 @ 10:28
Elég sokunkat erre emlékeztet sajnos!
2018-05-29 @ 09:27
Az olasz parlament és alsóház nem tudná meg a delegált szakértői kormányt megfúrni?
Hiszen a kormányzáshoz mégis csak kellen parlamenti többség is.
2018-05-29 @ 09:35
Ki akarnak provokálni egy polgárháborút. Csak azt tudnám mért lenne jó nekik.
2018-05-29 @ 10:06
Óh, a liberálfasiszták lételeme a polgárháború. Amióta Ukrajna liberálfasiszta megszállást kapott permanens és véres polgárháború folyik.
2018-05-29 @ 10:29
Háború=pénz
2018-05-29 @ 10:58
Elon Muskot is támadják már, mert egy ellenmozgalmat indít a hamishírgyártó hantagyár újságírók listázására. Pont azok ellen, akik a a jobboldali véleményeket “hamis hír” megjegyzéssel akarják megbélyegezni.
Tommy Robinson kiszabadításáért petíció (Napi Migránson lehet aláírni) rövidesen meglesz a tervezett 500 ezer aláíró, most meg az olaszok froclizása, valóban jelzi, hogy a háttérhatalom fokozatba kapcsolt. A Tommy letartóztatásából már jól nem jöhetnek ki, noha a britteknél tökéletes hírzárt rendeltek el, erről a petícióról sem tudnak.
Németben is érik valami, lehet hogy igaza lesz Robinsonnak: “Az arab tavasz után jön a német nyár”.
Úgy legyen!
Ami pedig a brüsszeli júniusi migránsszabályozást illeti, ezek hoznak “törvényeket” mi meg nem tartjuk be, alkalomadtán el is töröljük. Nem ez a gond, hanem az időhúzás, amit a mi lemészárlásunkra a Frontex-szel behordott dzsihadista hadseregük jelent. Ez az igazi veszély!
2018-05-29 @ 12:04
Milyen érdekes, közben a Moodys lemondta a leminősitésre vonatkozó kijelentését.
2018-05-29 @ 13:12
Engem nagyon érdekel, hogy Soros miért politizál, és miért a más bőrére? miért nem a sajátjára? és miért nem nyírja ki már a MOSZAD?
2018-05-29 @ 14:59
A soros,csak az egyik ilyen. Ő kapott “fényt” . Orbán úr egyik lépésével kikényszerítette, a világosságra. Viszont a többi ilyen,az még a leeresztett ablakú szobában rángatja a pudligár marionettbábuk madzagjait.
A moszad,meg lehet,hogy az ilyen írások miatt keresi fel az embereket.
2018-05-29 @ 15:02
Remélem,lépéshátrányba kerültek a junckerék.
Valamiért nagyon sürgősen akarnak valami szart lenyomni a torkunkon! Minden áron. Semmi nem számít ennek a maffiának!
2018-05-30 @ 00:40
Ne feledjétek, hogy Olaszország hozta be a tengerről a legtöbb feketét. Az is vicc, hogy amikor néhányat visszavittek Líbiába, a kimentett és visszavitt emberek beperelték az olasz kormányt. Nos ezt a milliós tömeget finom módszerekkel már nem lehet kiebrugdalni. Mussolini módszereit pedig ma már nem lehet használni, pedig azok talán eredményesek lennének. (Főleg a ricinus..)
2018-05-30 @ 08:50
El kell kezdeni Auschwitz-Birkenaut es Dachaut tatarozni minaddig amig ez nem kesö!!!