Szél Dettiék parasztnézőbe mennek
34
„A vidékre koncentrál az LMP” – jelentették be a párt hétvégi kongresszusán, amit az új irányvonal jegyében immár Székesfehérváron tartottak. Amelyről akármelyik zöld politikus meglehetős biztonsággal meg tudja mondani, hogy az nem Budapest valamelyik kerülete. A jó LMP-vezető ezen kívül nagyjából sejt valamit a megyeszékhelyek létezéséről, és hallott már parasztviccet is a belvárosi stand up bulikon. Így a vidéki ember nyitott könyv a számára… Jön, és kigyógyítja a népet az orbánizmusból!
Szél Bernadett és új elnöktársa, a pécsi Keresztes László Lóránt összenézett: na, most már vidéken is megmutatjuk, milyen lehet az új politika! Kiverjük a fideszeseket a városokból, falvakból! Lesz itt alternatíva, mi megmutatjuk, hogyan kell újraéleszteni a vidéket!
Az LMP megtanítja az eltunyult parasztot gazdálkodni! Mert ezek nem értik, mi a jó nekik! Pedig már április 8 előtt is megmondta a zöldpárt a tutit: „A tájadottságokhoz alkalmazkodó, minőségi terméket és szolgáltatást nyújtó agrikultúra biztosítson élhetőbb életet, tisztességes jövedelmet a megújuló falusi társadalomnak.” Ezek a tuskók meg Orbánra szavaztak…
Na, de most lemegy az LMP a vidék népe közé, és jól felvilágosítja! Persze erre a szervezet aktivistáit is fel kell készíteni. Ehhez készítik már a belső tájékoztató kiskátét, ám ezen még dolgoznak az LMP-s programalkotók. Részletek azonban már kiszivárogtak.
Nézzük!
Vidék: A vidékről köztudomású, hogy Magyarország része. Kevesebben tudják azonban, hogy az Európai Unióhoz is tartozik ezáltal, így útlevél kiváltása nélkül is szabadon látogatható. Érdemes megjegyezni azt is, hogy Siófokot és Zamárdit nem a Balaton Sound kedvéért húzzák fel nyaranta újra és újra.
Vidéki emberek: Természetesen ők is magyar állampolgárok, sokunknak van is ilyen gyökere, valahol, nagyon mélyen. Helyzetük miatt sajnos nem rendelkeznek olyan tág világképpel, mint a főváros egyszámjegyű kerületeinek – plusz Újbuda és a XIII. kerület körúthoz közeli része – széles látókörű polgárai.
Vidéki ember megszólítása: A hatékony kommunikációs forma itt a beszélgetés – habár állítólag a városokban már elterjedt az okostelefon, így a #-nyelv is. Akinek vannak megfelelő irodalmi emlékei az iskolából, meríthet onnan. Ugyanakkor a „Hé, paraszt! Melyik út megyen itt Budára?” – megszólítás nem javasolt, a vidéki lakosság humora még nem elég fejlett. A paraszt helyett így használjuk inkább a „jóember”, „gazda” avagy a kedveskedő, „Maga vidéki értelmiségnek látszik, gondolom, szereti a könyveket!”- formulákat.
Vidéki ember sajátosságai: A vidéki emberek hajlamosak a makacsságra, a budapesti kulturális fölény alábecsülésére. Fogadjuk ezt el, a felvilágosodás eszméje is csak lassan terjedt el. Azonban ne bánjunk velük gyerekként, ne legyünk kioktatóak! Vezessük rá őket életszerű példákkal arra, hogy mi jobban tudjuk, mi a megfelelő életforma a számukra.
Ötlet 1.: Biztassuk őket kreatív megoldásokra! Ha valahol évszázadok óta búzát termeltek, merjenek újítani. Még senki sem próbálta ki, hogy milyen lenne több száz hektáron tengerparti utifüvet ültetni! Márpedig az mindenre jó! Ma még persze az ország ellátását megoldja két biokertészet és öt belvárosi dunsztosüveg – de a jövő lehetőségei beláthatatlanok! Hogy addig nem lesz kenyér, és nem tudnak miből megélni? Az innováció nem habos torta, kedves vidéki ember!
Ötlet 2.: A vidék maradjon zöld! Ki a traktorokkal, kombájnokkal a mezőgazdaságból! Semmi se szennyezze a környezetet! A gazda merjen őseihez méltóan kaszát ragadni! Ha ezt a fővárosi ember belátja, ne legyen büdös a munka a parasztnak sem! Ismerje fel: a jövőbe ruház bele ezzel! A magyar mezőgazdasági oktatás is elavult, friss ötletekre, évszázados sztereotípiáktól nem fertőzött kreatív elmékre van szükség a megújuláshoz!
Ötlet 3.: Újra kell dizájnolni a vidéki öltözködési szokásokat is! Ne majmolják a világot, találják meg gyökereiket. Egyszerű fehér lenvászon nadrág és ing, kecses, a tájegységre jellemző mintákkal ellátott mokaszin, és lazán átvetett paszternák-lila selyemsál a férfiaknak – természetesen kackiás kalapkával. Hideg esetén mellényke és bokréta. Az asszonyok választhatnak a szivárványszín, feminin retro traktoros overáll, és a csárdás-ruha közül. Utóbbihoz, a nacionalista jegyek elkerülése végett egy férfias Burberry nyakkendő is javasolt. Ez elősegítené a vidéki kézművesipart, valamint a falusi ember és a belvárosi stylist-társadalom egymásra találását.
Vidéki génállomány: Rá kell vezetni a vidéki embereket, hogy kényszerű korlátozottságuk és Fidesz-mániájuk nagyban a belterjességből fakad. Friss vérvonalra van szükség. Ne féljenek a migránsoktól, főleg a kreatív párzási szokásokban élen járó illegálisoktól. Meg kell újítani a vérvonalat! Sokszínű vidékkel a sokszínű Európába – ez az LMP jelszó!
Hát így ízelítőnek egyelőre ennyi Szél Bernadették vidékmentéséből.
Illetve még valami, egy jó tanács az LMP-aktivistáknak: a fent említett kasza, és barátai, úgyis, mint kapa, kisbalta és fejsze egy idő után hajlamosak a vidéki ember érdekérvényesítő képességének eszközeivé válni.
De azért hajrá, irány a falu!
fotó: facebook.com
2018-05-28 @ 05:22
Kutyából nem lesz szalonna…
2018-05-28 @ 07:39
A szomszéd tanyás Mári néne, a javasasszony azt mondaná nekik, hogy:
– “Ha parasztot akarnak látni, előbb nézzenek bele a gömbbe… A seggömbe.” 😛
2018-05-28 @ 05:36
Vihetnének a vidékieknek netet is. Hogy eljusson hozzájuk az “üzenet”.
Ja, ne! Van net, és sokkal jobb, mint itt a “bűnös város”-ban, mert a “parasztok” nem nyomkodják egész nap a kibaszott facebookot. Tehát az “üzenet” eljutott.
Szóval akkor mégis csak jobb lesz vigyázni azzal a kisbaltával.
2018-05-28 @ 07:52
Az a nagy helyzet, hogy ezek mindannyiszor szembesülnek azzal, hogy:
-a vidéken élő embereknek , akkor is, ha nem földművelők, megmaradt a józan paraszti eszük;
-a vidéken élő emberek műveltebbek, mint a pesti flaszteron felnőtt, csápos-tápos, keze sincs, göthös liberálprolik;
-mélyen gyökereznek magyarságukban még a baloldali gondolkodásúak többsége is;
– a hagyományőrzők többsége vidéken él;
-az igényesebb értelmiségiek Pestről vidékre tartanak; az elhagyott tanyákat megvásárolták, s a liberálproliktól hemzsegő Pestről menekülnek vidékre;
-a vidéken élő magyarok többsége magasan műveltebb a pesti liberálprolinál;
-ők még tudják, ki a nő és ki a férfi; mi a család, még ismernek Istent is, nem csak embert;
-az ilyen Bernikéket legflejebb körbejárják, s úgy csodálják meg, mint a kétfejű, ötlábú borjút, s ha meg is hallgatják a zagyvaságait, csak ann yit mondanak, mint Matula bácsi, szánakozó ábrázattal csóválva a fejüket: – Szögény…
Szóval általában trauma nekik a fentiekkel szembesülni,
2018-05-28 @ 06:12
Aranyoskáim !
Remélhetőleg az országalmát nem tévesztik össze a jonatánnal.
2018-05-28 @ 17:45
Jonatán,ott szaladgál az óvoda udvarán.
2018-05-28 @ 17:48
Két évig naponta elmentem az Országalma mellett. Fehérvárott.
2018-05-28 @ 06:53
Nagyon jól eltalálta a teljesen üres, nesze-neked-fogd-meg-jól beszéd….izé…kommunikációs stílust.
A blabla nevü tantárgyból olyan felkészültek. De tényleg!
2018-05-28 @ 11:26
A parasztember eleve nem fogadja bizalommal a nadrágos városiakat. Nos neki bla-bla lesz akármit is mondanak ezek. Vagy türelmes egy darabig, vagy azonnal elküldi őket az anyjuk keservébe..
2018-05-28 @ 07:07
A Zöld pártok szerint, – mitől zöld? Mert még éretlen, értetlen, soha nem is érik be ilyen hozzáállás mellett! – vesszenek a tradíciók, köpni kell az időjárásra, az évszakok változásaira, talajvízre, jégesőre, szélviharra, árvízre, kánikulára, azaz mindarra, amihez alkalmazkodni kell a gazdálkodás, megélhetés miatt. Az állattenyesztésről nem is beszélve.
Ez naponta “kikényszeríti” a törődést, munkát, ha valaki nem tudja ezt zsigerből, annak előbb útóbb csúfos felsülés lesz a vége.
Mindenestre a fentebb említett munkaruhák közröhejt váltanánaki ki, vagy egész évben most már farsang lesz?
2018-05-28 @ 07:07
Az megvan, hogy Schmidt Mária lmp-s fia a kettejük közös tulajdonából (az apjától örökölt cégben társtulajdonosok), lapot gründolt az LMP számára? Ehhez Schmitt egyetértése is kell, mivel ő a többségi tulajdonos. Ugyanakkor a fia ország-világ előtt az anyját is vádolja a “ZorbányRenccer” miatt. Hogy van az, hogy a fiak így elfajzanak, mint ez is, aki képes egy liberálkommunista, szakmányban hazaáruló utódpártban a saját hazája és anyja ellen dolgozni?! Mi ebben Schmidt felelőssége? Ráadásul büszke a fiára. Elment a kedvem a kávétól is. ?
2018-05-28 @ 07:16
A politika szerves része az ellenzék.Maradjon is ez igy.
2018-05-28 @ 07:57
Ez nem ellenzék. Ez primitív, műveletlen, szakmai tudásban nulla,
ostoba liberálnyilasok által vezetett ELLENSÉG!
2018-05-28 @ 07:23
Kinek is a bonmot-ja a “szénalapát”?
Liba Bettikének ajánlom az első libalegelőt, ott sok a zöld. Kicsit csúszik, szagos is, de ajándék, és ingyen van.
Aztán meg ha parasztot akar látni a libája, ne az egyik történelmi, királyi városunkba menjen.
A magyar kultúra meg nem a pesti flaszteron termett ( ott a liberálproliság indázott kifele az aszfalt repedésein), hanem a történelmi Magyarország számos vidékén: Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben, Kárpátalján. Vidéken nem mindenki földművelő, viszont aki az, régen is müveltebb volt, mint ez a pesti romkocsmacsürhe.
2018-05-28 @ 09:09
Ha belegondolok, hogy Kohn Bela meg a vonatrol lotte a dolgozo parasztot, azert ez mar fejlodes… majdlem lealacsonyodast, leereszkedest irtam, de ez a billentyuzet …..
2018-05-28 @ 10:10
Kisváros, olyan 30 ezres lélekszámú. LMP-s képviselőjük ismert emberke, szinte megjárt már minden pártot. szadesz, Kupa Mihály pártja, stb. Most LMP, hiszen valahova tartozni kell. A válsztáson óriási sikere a kisvárosban óriási: 11 mandátum. Berni , valamit más kellene csinálni. Mondjuk abbahagyni az egészet, nem való ez nektek.
2018-05-28 @ 10:44
Nem mandátum lesz az, hanem szavazat!
2018-05-28 @ 11:03
Szeretnék előre szólni, hogy miattam ne fáradjatok, hozzám ne gyertek le, mert nem érdekel a “más”-fajta politika.
2018-05-28 @ 11:22
Láttak tehenet. Fehéret, barnát, tarkát.. Talán földművelővel is találkoztak. A genderelmélettel ne zaklassák a földműveseket, mert a vasvilla arrafelé kéznél van.
2018-05-28 @ 11:29
A vidéki betakarást hírből már ismerik,SRB: Hadházy ügyből…
2018-05-28 @ 11:31
Az ellenzék elvesztette a kapcsolatot a vidékkel. Jó, hogy az LMP végre kimozdult Budapestről.
2018-05-28 @ 11:55
Bettike ! Olyan csúnya vagy ezen a képen ,hogy fölvennének a gyerekosztályra hánytatónak !
2018-05-28 @ 21:19
Az, hogy nem szép, hát istenem. Van akinek tetszik, a többségnek nem tetszik. De akkor, ha megszólal, nos az rajta kívül mindenki másnak fáj. Ez ugyanis így szokott lenni. A hülyeség fő kritériuma, hogy csak másoknak fáj.
2018-05-28 @ 12:44
Soros féle bagázs megjelenése vidéken azt a célt szolgálhatja, hogy megszervezzék és megfizessék azokat akik alkalmasak konfliktus keltésére, rombolásra és pusztításra.
(lásd Kossuth téren történt “intellektuális” személyek tetteire )
2018-05-28 @ 13:00
Remélem hozzánk is jönnek (Nyíregyháza). Nagy szükség van erre egy hiteles zöldpártra.
2018-05-28 @ 13:29
Esetleg tarthatnának az ámuló parasztságnak előadást az ökológiai lábnyom mibenlétéről, hagyják azt a csúnya traktort a csudába, elő a régi faekét, lóval vagy ökörrel húzatva milyen szépen is mutatna…Csak a rosszindulatú demagógok vetik fel, hogy ‘hászen ők is autóval járnak…
2018-05-28 @ 14:58
Végre feltűnt az ellenzéknek hogy vidéken is van munka bőven – már az ő politikai munkájukra gondolva. Én javasolnám nekik a következőt: kezdjék az építkezést az alapoknál, a vidék alaprétegénél, az állatoknál!! Vigyék az üzenetet hogy a tyúkoknak is joguk van tejet adni nem csak a teheneknek, és választhatnak a kutyák – tisztán a liberalizmus eszméje mentén- hogy tojást akarnak-e rakni, vagy maradnak az ósdi kölykező szülési módszernél. Bár ha a tyúkokra gondolok, ott azért már kezd beszivárogni a szabadság nemes eszméje, ha a kendermagosokra gondolok… Tűrhetetlen hogy eddig a paraszt nem szólt a galamboknak hogy úszni is lehet az állatoknak nem csak repülni, a csődörnek meg mondani kell hogy nem csak kancák vannak a világon hanem liberális pesti politikusok is megjelennek néha vidéken…
2018-05-28 @ 15:03
A Meggyesi meg a Gyurcsányi kormány idején a Bernadettke olyan megbízást hajtott végre , amelyben megállapították úgy ex has módon , hogy mely területeket neveznek ki Natúra 2000nek . Aztán amikor feltérképezték nekik ezeket a részeket rögtön kettős játékba kezdtek .A kis tulajdonosoknak még a fa kivágást, gyérítést is megtiltották . A korrumpálhatók meg továbbra is művelhetik/ t. sz. ek/közeli nagy gazdák . Mekkora hadjáratot indítottak Ferenci K .nevű újságíróval egy két vidéki gazda ellen mert volt bátorsága terület rendezés címen fát kivágni ?!? Most meg vidéken akar szédelegni ez a társaság .
2018-05-28 @ 15:13
Vigyázzatok, mert a vidéki emberek – a vidék emberei nem felejtenek ám!!!
Náluk az 1×1 az mindig 1 marad – fordítok Három Harmad…
2018-05-28 @ 15:23
Azt gondolja ez a két elmebajos, hogy a vidéki embert be tudják csapni az örökös hazugságaikkal és a gyűlölködéssel?
2018-05-28 @ 16:07
Ezek ahhoz is hülyék, hogy az emberek által elvárt módon viselkedjenek, a parlamentben! Minden megszólalásuk tévedés, annak beismerése, hogy az emberek, az élet dolgai nem érdekli őket. Így nem csoda, hogy az emberek nem éreznek szimpátiát, nem is bíznak bennük. Miért kellene abban bízni, aki rajong az idegenért, de lenézi a magyarokat? Többkulcsos szja, igazságosság, szolidaritás stb. ezek nevetséges fajankók, ostoba kommunisták, más néven!
2018-05-28 @ 17:54
„A tájadottságokhoz alkalmazkodó, minőségi terméket és szolgáltatást nyújtó agrikultúra biztosítson élhetőbb életet, tisztességes jövedelmet a megújuló falusi társadalomnak.”
Ezt Mi is nagyon szeretnénk. Ha rendelkeznek peronoszpóra,lisztharmat,ilonca elhajtó képességekkel,sürgősen jelentkezzenek Szívós-szőlő dűlő 47-be mágusnak. Alföld,Parenyicafalva 5349 és fél.
2018-05-28 @ 17:55
Bocsi,de a reggeli KV-m csak most tudtam elolvasni. S nem ünnepnap miatt.
2018-06-07 @ 10:54
A képen szereplő kosarat és butykost azt kapták, mint a vidéki emberek vendégváró szokásának bizonyítékát ? Vagy elvették, mint Rákosiék a davaj gitárral? Elég otromba dolog, meneszteném a kampányvezért.( Gondolom készülnek az EU-s és hazai önkormányzati választásra.)