Szanyi kapitány, a piás történész?
27
Hitlerhez, Sztálinhoz hasonlította a magyar miniszterelnököt Szanyi Tibor. Ez nyilván a kampány része, a kapitánynak bizonyítania kell, hogy kapjon a szoci főnököktől még egy esélyt a brüsszeli mandátumra. Azonban mindez nem változtat azon, hogy amit mondott, az undorító, ostoba és ráadásul úgy, ahogy van, baromság. Ezt nem indokolná napi tucatnyi feles sem.
Van a humorosnak szánt kereskedelmi csatornán egy műsor, ahol magukat debilre piáló „sztárok” mesélik el, hogy miképpen képzelik el hazánk meghatározó történelmi fordulatait. A projekt találóan a Tömény történelem néven fut. Szerintem hihetetlen nagy marhaság, de a humor ugye relatív kategória.
A politika azonban nem az. Ott is lehet persze hazudni, badarságokat mondani, de ezekkel egy idő után óhatatlanul lebukik az illető. A választási kampány-guruk közhiedelme ellenére ugyanis az emberek nem hülyék. Butítani sem hagyják magukat egy időn túl.
Erre már rájött pár éve Gyurcsány – habár nem hagyta abba, de az az ő jellemsajátossága. És az MSZP is fel fogja fogni, amikor – Karácsony Gergővel az élen – lemarad a parlamenti mandátumokról.
Jó Szanyi Tibor egy sajátos fintora a magyar közéletnek. Többnyire megbocsátóan mulat rajta az ember. Ki nem volt még olyan lelkiállapotban, hogy ne akart volna bizonyos mennyiségű málnaszörp után világmegváltó gondolatokat megfogalmazni?
Szanyi kapitány mostanában internetes lapja szerint csapvizet és tiszta gyümölcsleveket fogyaszt. Ennek fényében különösen ostoba és gyomorforgató, amit Magyarország kormányfőjéről nyilatkozott egy Orbánt diktátorozó brüsszeli könyv bemutatóján.
Orbán Viktor szerinte lehet ugyan népszerű, de hát Adolf Hitler is az volt. Meg Sztálin és Kim Dzsong Un. A neveket okostelefonjából olvasta fel, megemlítette Putyint és Erdogant is, de ha félrenyom, tán még Móricka és Superman is felkerül az Orbánhoz hasonlóan „népszerű diktátorok” listájára.
Mindez persze csöppet sem vicces. Bizonyos határokat talán nem kellene átlépni. Az ellenzék folyamatos „diktatúrázásáról” már számtalan cikk született. Az egész egy gyűlöletkampány része, nem tudnak mit mondani, kitaláltak egy hangzatos jelszót. Nem ér többet, mint egy óvodai vitában a „te hülye vagy”! végső érv. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy ez a pesti demokraták szellemi szintje is.
De tömeggyilkosokhoz hasonlítani Orbánt? Azt hiszem, ezt megcáfolni is méltatlan.
Persze az is lehet, hogy Szanyi kapitány a fent említett gyümölcslé-fogyasztást a kifejezés tágabb értelmében közelíti meg. Akkor viszont sajátos történelemfelfogását a nevezett műsorban, és ne az Európai Parlamentben adja elő.
Értem én persze, hogy annyi év után Brüsszelből hazaköltözni snassz dolog, meg az ember megszokja az ottani „civilizált kényelmet” is. De csak ezért beszállni a gyűlöletkampányba, és ordenáré baromságokat beszélni?
Ráadásul értelmetlenül, fölösleges az igyekezete. Az MSZP nem fogja újraindítani Szanyit. Leginkább azért, mert az EP-választásokra már aligha lesz ilyen nevű párt Magyarországon.
Gyurcsánynak meg ott van Niedermüller…
fotó: facebook.com
Aladin
2018-02-22 @ 06:18
Szanyi nem mondta anyád, hogy abban az idöben ö is szopta Hitler faszát? Na ilyet, akkor lehet, hogy innen vagytok rokonok.
Döme
2018-02-22 @ 06:35
Gyümölcslé: szilva, barack, cseresznye stb.
M5
2018-02-22 @ 10:42
Igen, a “tiszta gyümölcslevek”-ről nekem is rögtön ez ugrott be, pedig Szanyi kapitánnyal ellentétben én valóban antialkoholista vagyok. 🙂
Alexxx
2018-02-22 @ 19:53
Kétségtelen, hogy gyümölcsből készültet iszik. Van rá pénze, hogy valódit vegyen, ne aromával kutyultat.
jair jr santos
2018-02-22 @ 06:53
Én nagyon szépen megkérem Máté T. Gyulát, hogy ezt a mocskos, aljas, rohadékot soha az életben többé ne nevezze kapitány.-nak !! Ez a szó ugyanis egy szép szép szó, megtiszteltető és felemelő . Ez a csökött agyú piás, részeges, alkoholista varangyosbéka ne legyen kitüntetve ilyen tiszti titulussal. Azt a rendfokozatot ki kell érdemelni de általában marxista.-leninista.-kóhnbélaféle.-szamueli-steinféle.-rákosista.-kádárista bolsi-komcsik nem szokták kiérdemelni…Ha tehetné inkább lenne ő —nem hasonló— Hitler, Sztalin, Kim Ir Szen / .Un…/, Pol Pot, Mengele egy az egyben gyilkos, hóhér mint a többi magafajta…Jaj, elnézést egy kicsit túllőttem a falon, de engem így szeretnek a tolvaj, csaló, sikkasztó vörös-pufajkás-leninsapkás komcsik, mert olyan színes az én személyiségem…../.karógeró, molnárgyula…../
Toth Bela
2018-02-22 @ 09:05
Egyetertek es tamogatom a felkerest !
Annyi talalobbat lehetne ra mondani : alkesz, szellemi mikroorganizmus, törtenelmi analfabeta, hazaarulo, söpredek, aljadek, mocsodek.
lehet prozaibb jelzökkel is esetleg körbeirni :
Temank alanya modfelett szofisztikaltan fogalmazott elmefuttatasokra kepes , ambator alkalmankenti erlelt es leparolt gyümölcsök nagymennyisegü fogyasztasa utan nemesnek nem mondhato önnön valoja olymodon nyilvanul meg es tör felszinre, ami sokakban alkalmankent nagyfoku, kirivo esetekben melyröl feltörö, extrem esetekben agressziot taplalo ellenerzeseket valthat ki.
Barhogy is nevezzük, semmikeppen sem erdemel olöyan jelzöt , ami tisztesseggel vagy meltosaggal akar a legtavolabbrol is összefüggesbe hozhato !
pandora
2018-02-22 @ 11:33
Szany saját magát nevezte egy kampányvideóban kapitánynak.Azóta (gúnyból) nevezik ennek. Ennyit Máté úr ” védelmében”.
Rabló Idő
2018-02-22 @ 14:52
Piszkos Fred is kapitány volt, ő is kavargatott – málnaszőrt:-)
pandora
2018-02-22 @ 18:04
Piszok Alfréd egy galaxison sem említhető együtt ezzel a …,mert Fred ha piszkos is,nagyon szerethető! De Szanyi ?
Rakovszky István
2018-02-22 @ 13:26
Szerintem egy Soros/Schwartz nevű kapitánynak a tiszti-szolgája‼
Péter Pál
2018-02-22 @ 09:05
Igazi díszpéldánya a lumpen prolinak !
kivagyok!
2018-02-22 @ 09:24
Emlékezzünk rá, hogy pár éve, amikor még Brüsszelt politikus-temetőnek nevezték, minden ország a leghülyébb politikusait delegálta ide (tisztelet az igen ritka kivételnek), hogy valami titulusuk legyen, de otthon ne árthassanak többet. Na ők most a brüsszeli parlament. Erre jött Soros a nagy ószeres, aki rájött, hogy a mások által kidobott kacattal ő még tud kezdeni valamit. Neki ez egy aranybánya.
Magda@
2018-02-22 @ 09:36
Sajnos ez az igazság,
olyan ez amikor a működőképtelen vagonokat a nem igen használt sínre tolják a nagy pályaudvarokon, talán ócskavasnak még jó lesz.
Tisztelet persze a kivételnek, de a kivétel erősíti a szabályt.
atörökszultàn
2018-02-22 @ 16:13
A Bundestag alelnöke a zöldantifapedofilbarátnémetgyülölö hazaáruló Claudia Fatima Roth színházi kellékes , varangyosbékazöld pártársai sem állnak jobban, Mint a Bundestag alelnöke ideje java részét Törökországban tölti nyaralójában . Göring-Eckhard érettségivel a zöldek társelnöke. ( Franzi) Ska Keller az úniós zöldek gyengeelméjü mérgezett agyú beteglelkü drogos harapós törpepincsije muzulmán -és négercsókolgatásból szerzett diplomát.
Kéfa
2018-02-22 @ 10:28
Úgy èrzem erről az emberről már nem az általa képviselt vagy személyes értékei miatt beszélnek, hanem csak muszályból kell megemliteni.
Szerintem nincs sem benne, sem az általa elmondottakban semmi érték, kizárólag egyetlen egy dolgot tud és tesz: Szanyi Tibor Fidesz-Kdnp ellenes. Mindösszesen ennyi, nincs benne semmi más.
Kéfa
2018-02-22 @ 15:48
Most látom: muszáj. Bocsánat!
pandora
2018-02-22 @ 11:30
Nagyon nagy kiterjesztésben a bor és a pálinka is gyümölcslé,csak másképpen van feldolgozva.Ez a tahó-bunkó kőproli pedig már láthatóan nem felesben “fogyaszt”,hanem literben.2018 az utolsó év a tündöklésre,aztán jön a pofára esés.Már a sajátjainak is kínos.Az angyalföldi kocsmában Orbánt lehet gyalázni,de a többiért jár egy maflás.Sajnálom a kicsi gyerekét,de az ifjú feleséget nem,mert az tudta mit csinál, a gyerek áldozat.
Alexxx
2018-02-22 @ 19:55
Juncker után ő az EU legnagyobb torkú alkoholistája.
Rabló Idő
2018-02-22 @ 15:12
Hitlernek több énje volt. Az egyikért sokszor 10 millió német rajongott.
Nem a festő és nem a tömeggyilkos énje volt, ami annyira halhatatlanná tette, hogy évente legalább 1 filmen újra meg újra meg kell nyerni ellene a 2.vh-t.
Zsanett
2018-02-22 @ 16:05
Mit hitlereztek állandóan? 2018-at írunk!
jair jr santos
2018-02-23 @ 08:44
Zsanett, ezt talán a pimpós fejűnek/fejűeknek kellene mondani ! Azoké a férgeké ez a kifejezés !! Meg a többi gender, internacionalista, globalista, liberális.-ta, propagandista csumafaszú bagolyköpeté, mindegy, hogy 2018 van… Nem győzünk ellene fellépni….
Zsanett
2018-02-23 @ 08:55
Bocsánat,de nekünk itt Erdélyben nem ezért fáj a fejünk,volt nekünk egy időben sokkal közelebbi diktátorunk ,de vele sem foglalkozunk.
Mindig a jelen a fontos és 2018-at írunk.
luftwaffe
2018-02-22 @ 15:40
Håt az ilyennek kellene az összes körmet csipöfogoval fåjdalommentesites nelkul aprånkent kihuzni es utån a Gezabåcsi istållojåbol kifolyo szennyvizben megfurdetni.
khm
2018-02-22 @ 15:48
“Szanyi kapitány mostanában internetes lapja szerint csapvizet és tiszta gyümölcsleveket fogyaszt.”
Nyilván elkésett ezzel,mert ahogy látom,teljes a leépülés. Ezek után,már csak apró plusz lesz,ha kiesik a Zúnijós parlamentből. Nem kétlem,hogy a maszop tud “megfelelő” idiótát a helyére találni,ha,( ahogy találóan megjegyezte),lesz még akkor egyáltalán ilyen konglomerátum.
Alexxx
2018-02-22 @ 20:00
Nézzük Hitler és Sztálin népszerűségét! Mi történt azzal aki nem éltette őket, vagy nem tapsolt a kötelező részvételű nagygyűlésen a nevük hallatára? A mi generációnk még tudja. Külön figyelték ki nem tapsol állva, hogy “Éljen Rákosi”. Aki nem pattant fel és nem éljenzett az másnap már hiányzott a munkahelyén..
Klárika
2018-02-23 @ 09:26
Azért a magyar miniszterelnöknek ez az örökös lefasisztázós hitlerezö sztálinozó lenácizása (antiszemitizása) egyáltalán nem egy ártatlan dolog. Amint mindegyre valakik a fejéhez vágják, aztán annyiban marad.
Ezek nem vicces humorizálások, hanem napjaink legfelháborítóbbnak számító minösítései.
Volt ilyenben már másnak is része. De csak egyszer!
Az ilyenböl eddig még mindenki égzengetö nemzetközi és uniós botrányt rendezett, a vádaskodó sohsem úszta meg szárazon, lett légyen az akárki.
Sztem könnyelmüség az ilyet megborsozott gyümölcsszörppel elintézni.
Vagy egy blogban egyszerüen baromságnak nevezni.
Ez ellen jogilag, egyidejü össznemzeti médiabeli hangos tiltakozással kellene eljárni, hogy csak úgy zengjen és visszhangozzon a felháborodott tiltakozás.
Ilyet még egy káromkodó labdarugónál sem néznek el, nemhogy egy uniós képviselö esetében egy miniszterelnökkel szemben.
Úgy kell eltünnie a pofájáról annak a cinikus, magának mindent megengedö vigyornak mint a pofonvágás után a szemfognak.
Ki és mi ez az ország, hogy akármit eltürjön a miniszterelnökével szemben? Ellenzék és ellenség az egy, de a gyakori ilyen kijelentések, meg a lámpavas, meg a pár évvel ezelötti nyilvános lefejezése egy modellezett gipszbábúnak!!
Hát kik vagyunk, hogy ilyeneket eltürjünk, legyen az akárkivel szemben?
Ha barbár aki ilyet tesz, akkor kik azok akik ezeket megtürik?
Klárika
2018-02-23 @ 09:42
Mikor meg lejár az uniós ideje, ide ne jöjjön Szanyi, mint “haza” !
Kapjon pénz és útlevelet egy csendes óceáni szigetre! Niedermüllerrel együtt! Meg egy egy halászhálót, hogy ne mondhassák, hogy éhen halnak.
A civil szervezetek prominens dámáival együtt! mindeniküknek okostelefont is, hogy onnan is árulkodhassanak akármiröl, ami csak az eszükbe jut. Vagy csoda e ha mindent megtesznek azért amiért busásan megfizetik öket? Olyan hatalommal felruházva, hogy kormányokat ellenörizhetnek? Valamilyen Márta és a többiek, ellenörzik az ország kormányát? Ki fog valaha is ilyesminek ellenállani?
Messzi szigetekre velük, napernyö nélkül!!