Kié lesz Európa?

⁸²

Huszonötezer illegális migráns követelt tartózkodási engedélyt, pénzt és lakást magának tegnap Rómában. A kedves urakból és hölgyekből, valamint elesett csecsemőkből álló tömeg énekelt és táncolt. Alig néhányan morcoskodtak csupán a „merkeli ingyenebéd” késlekedése miatt. Őket jogvédők nyugtatták: lesz minden, amit szeműk-szájuk kíván, csak leverik a rasszista magyarokat és lengyeleket. Azok nem igaz európaiak!

Pörgős afrikai zene, lüktető ritmusra táncoló fiatalok, jókedv és mulatás, alkohol és egzotikus jutalom-nasi a jogvédőktől – ilyen az ideális és szolidáris Európa, a kultúrák és népek olvasztótégelye, a globalizáció diadala. Ezt próbálta bemutatni tegnap vagy huszonötezer illegális migráns és néhányszáz libbal aktivista Rómában.

Csuda jó volt a hangulat, értette itt mindenki az európai kultúrát: le kell tudni a karácsonyi ajándékvásárlást, ráérnek utána törni-zúzni, lopni, erőszakoskodni. Most robbantgatni sem volt kedve senkinek. Minek? Itt jobb emberek vonulnak fel.

És ők kedvesek és aranyosak lesznek a jövőben is. Utcazenélnek és Kínából hozatott autentikus afrikai kütyüket árulnak, ha az olaszok, és úgy általában az európaiak is jól viselkednek.

Először is legyenek már oly drágák, hogy adnak mindannyiuknak tartózkodási engedélyt és ingyen otthont. De olyat ám, amilyen a rendes olaszoknak is van, nem a lerobbant lakótelepeken lebzselő munkanélkülieknek! A „megélhetéshez szükséges minimális szociális segélyt” se az olaszokhoz mérje a római kormány!

Ők a messzi Afrikából jöttek, megfáradtak, ezért csak jár valami extra luxus? Ha már kéretlenül is felfrissítik a megfáradt európai vérvonalat!

Hogy illegálisan érkeztek? Ezért a rohadt európai nacionalisták és rasszisták a felelősek! Ők szívesen jönnének talpig útlevélben is, de a szemét határőrök azokat megvizsgálják! Hát civilizált magatartás az ilyen?!

Ezért hívják a mozgalmukat is „Határok nélküli jogoknak”! (Ezúton is köszönet a szervezéshez a liberális és baloldali szervezeteknek, jogvédőknek és személyesen George Soros bácsinak, a határokon átnyúló mikulásnak. Neki ezért azt is megbocsátjuk, hogy nem dzsihadista, hanem zsidó! Ja, bocs, most szóltak, ilyet mi kamerák előtt nem mondunk… Némi pogrom, muszlim igazságtétel, és ISIS kitűző azért belefér a píszíbe, ugye?)

„Sem gumibot, sem tenger, sem falak nem állítanak meg bennünket! Nem vagyunk postai csomagok!”

Szóval azt tessék gyorsan elfelejteni, hogy mi hazamegyünk! Itt akarunk élni, ehhez jogunk van! Maguk felelősek mindenért! Gyarmatosítás, korrupciós segély a vezetőinknek, polgárháborúk szítása! Hogy ezért miért fizessen minden európai, akiket ugyanazok zsákmányoltak ki, ugrasztottak egymásnak, mint minket? Hát ez a szolidaritás!

Tessék rendesen elolvasni a röplapokat, amelyek minket Európába hívnak! Brüsszelben, Berlinben, Párizsban nyomtatták azokat – csak hozzájutnak. Hiszen mi is megkaptuk Szenegálban, Elefántcsontparton, Maliban és Ghánában is! Ha máshogyan nem, hát e-mailben! Nincs mit ennünk, de legalább az Európai Unió nekünk is biztosít ingyen wifit! Még Kalasnyikovot is lehet a neten rendelni! Juhé, demokrácia!

Tehát, Európaiak, nagyon ne felejtsétek: „Mindannyian egy csónakban evezünk!” Ezért ebből az európai ladikból nagyon gyorsan dobjátok ki azokat, akik nem nyitnak nekünk ajtót! Jól mondja Brüsszelben a jó Merkel tanti, és ez a francia Macron kisasszony, hogy az EU-ból ki kell vágni azokat, akik nem akarnak befogadási kvótát, akik nem szolidárisak velünk, migránsokkal!

Ki az európai csónakból a lengyelekkel és magyarokkal, a sok közép- és kelet-európai rasszistával!

Majd mi beköltözünk az otthonaikba, ha kapunk hozzá németországi segélyt!

Majd mi megmutatjuk ezeknek, milyen együttérzőnek lenni az elesettekkel!

Majd mi példát mutatunk erkölcsi kötelességből és humanizmusból, csak győzzék figyelni!

Igazi új-európaiakat Európába!

Fotó: AFP/Jacopo Landi/NurPhoto

82 hozzászólás

Artur
2017-12-17 @ 06:36

Ezek ugyanazok. A szervezők. Be fogom mutatni, az igazi menekülteket, egy igazi menekült írásából. Werfelnek hívják, s elmondja az igazat a magyarokról is. A magyarról, mely akkor is támadások között próbálta megőrizni önmagát és halhatatlan lelkét. A Magyar Királyságról, mely a béke szigete volt, asylum, s sokaknak az életben maradás egyetlen lehetősége. Kérem a cikk szerzőjét, s a szerkesztőségüket, ne töröljék Werfel sorait. Senkit sem sért, igazából szerelem. Isten, az Igazság örök szerelmese Werfel. Ha ez a régi fényképfelvétel elmondja az igazat, az akkori és a mai Európáról, az osztrákokról, ez nem a tényfeltáró hibája. Hogyan lehet hangzatos jelszavak mögé bújva a legnagyobb aljasságokat elkövetni, hogyan lehet Burgenlandban, amit tán 18 évvel előbb adtak át önkényesen, felülről vezényelve! Az osztrákoknak, s milyen következményekkel jár ez, az évszázadok óta tösgyököreses lakosságukra, azok egy részére.. Mivel a magyarok elől saját történetüket titkolják el, karácsonyi ajándéknak szánom, az igazat megmutató Werfel rövid írását. (Nem is olyan rövid sajnos, sokaknak. Viseljék el, előre is köszönöm.)
Werfel ezt mondja az életről, másutt.
„Miért járnak pórul az igazak a földön, és miért kapnak jutalmat a gonoszok? – kiáltanak fel a becsületes lelkek, hívők és hitetlenek, amikor ilyesmit hallanak, anélkül, hogy igazán elhinnék. Ugyan hallgassatok! Miért kiabáltok és zavarjátok az előadást, mielőtt még lehullott volna a függöny! Ne panaszkodjatok a szörnyű ellentmondás miatt! Nem ez teszi értelmetlenné a játékot. Inkább azt panaszoljátok, hogy későn értetek a színházba, és korán ott kell hagynotok. A színjátéknak csak parányi részét élitek át, és mégis bírálni akarjátok a mű logikáját és etikáját.”
Igen, az Élet megismételhetetlen csoda, s amit örökül kaptunk nem tudtuk megbecsülni. Európa öngyilkos lett, s önként dobja oda vad megszálló hordáknak, azt a csodálatos kincstömeget, amit őseitől örökölt. Semmire sem becsülte az átlag európai országlakos. Későn érkeztünk, s korán kell otthagynunk az Életet. Méltatlanok vagyunk, illetve Európa méltatlan s rossz gazdája életnek, jövőnek, gyermekeinek, akik nincsenek is.

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 06:38

Werfel
A HELYREÁLLÍTOTT KERESZT

IGAZ TÖRTÉNETE
1
A történetet tőle magától hallottam. Alacsony, zömök, vörös hajú ember volt, tág pórusú arccal, nehéz paraszt-kezekkel. Zöldes szeme többnyire le volt sütve, ám néha zabolátlan kis szikra villant benne, ami a negyvenéves, sokat próbált férfinak egyszeriben egy dacos kisfiú arckifejezését kölcsönözte. Senki sem gondolta volna róla, hogy katolikus pap. Nem reverendát viselt, hanem szürke, térdnadrágos turistaruhát, vastag térdzoknit. Mikor először, még Párizsban találkoztam vele, már meglehetősen kopott volt az öltözéke. Két év múlva, Amerikában meg különösen nem keltett elegáns benyomást. Párizsban csak futólag találkoztunk. Bár alakja és egész lénye első pillantásra határozottan rokonszenves volt nekem, közelebbi kapcsolatba nem kerültünk egymással. Figyelmeztettek ugyanis, hogy vigyázzak Ottokár Félix atyával…
A politikai menekültek világában tenyésző mérges vadhajtások egyikének bizalmatlanság a neve. Egyik száműzött sem bízik a másikban, s ha tehetné, még önmagát is árulással gyanúsítaná, olyan zavarossá válik a lelke a hontalanságban. – Ki ez az osztrák káplán? – kérdezgették a többiek. – Miért kellett ennek menekülnie? Nem tudunk róla semmit. Nem valószínű, hogy akár szóval, akár tettel – ellenállt volna a náciknak, hisz az osztrák klérus békét kötött velük az Anschluss után. Nem a párt küldte ide ezt a térdharisnyás, gyanús papocskát, hogy szimatoljon közöttünk? Es hogy jött át a határon? Egyébként a minap is látták a Lille utcában. A Lille utcában van a német nagykövetség.
Ostobaságnak tartottam ezt az egész fecsegést, mégis,
lehetőleg kerültem a papot. Nem is gondoltam volna,
239
mennyire megörülök majd neki, amikor a Saint Louis-i Hunter’s Hotelban váratlanul benyit a szobámba. Most nemrég történt, 1941 késő őszén. Előző este tartottam egy előadást, melynek során a modern emberiség válságát taglalva, azt igyekeztem bizonyítani, hogy az istenhit elvesztése a legfőbb oka minden nyomorúságunknak.
Félix atya is ott volt az előadáson, s most néhány dicsérő szóval méltatta. A helyes úton járok, mondta, s ha továbbra is megmaradok rajta, akkor bizonyára rátalálok korunk kétségbeesett nihilizmusának még mélyebben rejlő titkaira is. A pap sápadt volt és fáradt, és rosszul táplált ember benyomását keltette. Amikor azonban segítőkészen a hogyléte felől érdeklődtem, elutasító kézmozdulat volt a válasz. Mindene megvan, ami kell. Saját magáról és a körülményeiről már akkor sem volt hajlandó beszélni, amikor kétszer vagy háromszor Párizsban találkoztunk. A társalgás most is csak általánosságokat érintett, ám közben hirtelen eszembe jutott, miféle gyanúsítgatások kaptak lábra annak idején a menekültek körében vele kapcsolatban. Most, hogy itt ült előttem ez a férfi, még hihetetlenebbnek éreztem mindezt. Nem tudtam uralkodni magamon, s bár a tapintat nem engedte volna, önkéntelenül kicsúszott a számon a kérdés, hogy ugyan milyen események következtében kellett elhagynia hazáját.
Rám nézett hosszasan; a viharvert, megnyerő arc szeplőivel és tág pórusaival sűrűn erezett falevélhez hasonlított. Tüskésen meredező haja alacsony, de szépen barázdált homlok felett vöröslött. Mélyen ülő, pillátlan szemének villanása nyugtalanságot keltett az emberben.
– Hálás vagyok önnek – kezdte a káplán -, hogy éppen ezt kérdezte tőlem, azt a régi-régi dolgot, és nem arra volt kíváncsi, hogy sikerült megszöknöm a franciaországi koncentrációs táborból, hogy jutottam át a német vonalakon, hogy lopóztam át a Pireneusok rejtekösvényein, egyszóval, hogy nem ezek a kalandok érdeklik, amelyek végül is mindannyiunkkal megestek.
– De miért a hála?
Egy darabig hallgatott, mielőtt felelt volna, bár akkor sem a kérdésemre válaszolt.
240
– Bizony, szegény Fürst Aladár egész nap nem megy ki a fejemből. Ebben persze az ön előadása is ludas. – Csodálkozásomat látva, elnézően mosolygott: – Milyen derék, jóságos ember is volt ez a doktor Fürst Aladár. Ö esett el elsőként ebben a nagy háborúban, amelyben az ellenség az egész világnak ellensége. De nem tud senki az első elesettről, hősi haláláért nem jár kitüntetés. Pedig mennyivel nagyobb az érdeme, mint azoknak, akik egyszerűen elesnek a háborúban.
– Miféle háborúról beszél? HISZ 1938-BAN, AMIKOR AUSZTRIÁT BEKEBELEZTÉK, MÉG NEM VOLT HÁBORÚ.
– Majd mindjárt meglátja – bólintott a káplán -, HOGY A NAGY HÁBORÚ MÁR AKKORIBAN ELKEZDŐDÖTT… Éppen az a gondolat foglalkoztat tegnap óta, hogy rábízom önre, mintegy a kezébe teszem le ezt az elfeledett történetet. Ért engem?
– Milyen történetről beszél?

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 06:43

A káplán védőn emelte kezét érzékeny szeme elé, mert vakító délutáni nap élesen tűzött be a szobába, melynek ablaka Saint Louis hatalmas parkjára nyílt.
– Arról, amelyik egy zsidóról szól, egy zsidóról, aki nem volt hajlandó káromolni Isten nevét – kezdte halkan Félix, majd néhány pillanat múlva így folytatta: – Ez az igaz történet A MEGGYALÁZOTT ÉS ÚJBÓL HELYREÁLLÍTOTT KERESZTRŐL SZÓL…
2
Ottokár Félix atya Parndorfban volt plébános; Burgenland északi részén fekszik a kis helység, az erdős Lajta – hegység és a nagy Fertő tó nádas-mocsaras parkjai között. Burgenland – vagyis a „várvidék” -, mely nevét a délnyugati dombjait koronázó középkori várakról kapta, Ausztria legifjabb, legszegényebb és sok szempontból legkülönösebb tartománya. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ELŐTT MAGYARORSZÁGHOZ TARTOZOTT, DE A MAGYAROK A BÉKESZERZŐDÉSEK ÉRTELMÉBEN ÁT KELLETT HOGY ADJÁK OSZTRÁK SZOMSZÉDJUKNAK. Burgenland tipikus határvidék: Magyarország, Szlovákia, Jugoszlávia és Ausztria találkozik itt egymással. Ennek megfelelően lakossága is elég tarka
241
képet mutat: magyar földbirtokosok és osztrák parasztok, szlovák zsellérek és zsidó kereskedők, horvát iparosok meg cigányok élnek itt egymás mellett, no meg a kunok rejtélyes törzse, akiket a tizenhetedik századbeli török háborúk sodortak egyre nyugatabbra.
Maga Parndorf, kör alakú piacterével, a libaúsztatóval és alacsony, gólyafészkes szalmatetőivel egyike a környék vigasztalan templomos községeinek; szarmata jellege búskomor ellentéte éppen a kedves és vidám osztrák tájnak. Ki gondolná az efféle falucskák láttán, hogy itt van a közelben Bécs és az Alpok fenséges világa? Hajszál-pontosan itt húzódik Kelet- és Nyugat-Európa határa. Parndorf egyetlen nevezetessége az, hogy a Bécs-Budapest főútvonalon fekszik, és az Orient- meg az Arlberg- expressz ragyogó kocsisora keresztülrobog a parányi állomáson, míg sem Kismarton, sem a tartomány többi nagyobb helye nem dicsekedhet efféle világra szóló kitüntetéssel.
Hogy Félix Jedlesseből, a bécsi munkáskülvárosból, ahol a nagytemplom káplánja volt, miért került az isten háta mögötti Parndorfba, nem derült ki számomra világosan. Mivel azonban erre az áthelyezésre harmincnégyben került sor, a kormánycsapatok és a szocialista munkásság között lezajlott gyászos ütközetek után – ki ne emlékeznék az összeomlás felé vezető út eme történelmi stációjára -, nem éppen ok nélkül feltételeztem, hogy a káplán a véres február során kompromittálta magát, és afféle büntetésnek számított ez a száműzetés. Mivel Félix erre célzást nem tett, én, gondolom, joggal, szégyelltem megkérdezni a dolgot.
Parndorfban volt egy kis zsidó hitközség is. Körülbelül tíz családról lehetett szó, összesen harminc-negyven főről. Szülőföldünk minden kis helységében voltak ilyesfajta hitközségek, Kismartonban és Mattersdorfban, északon Petronellben és Kittseeben, ahol Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország határa találkozik, délen pedig Rechnitzben, a jugoszláv királyság határán. Ezek a hitközségek többnyire néhány régi családból állnak, melyeket országszerte rokoni vagy sógori szálak fűznek össze. Mindenütt ugyanazokra a nevekre bukkanunk: Kopf,
242
Zopf, Roth, Wolf, Fürst. A milliomos kismartoni Wolf család mellett Fürsték voltak hitsorsosaik között a legtekintélyesebb emberek, persze egészen más értelemben, mint az előbbiek. Nagy vagyonra nem tettek szert, de a tizenhetedik századtól kezdve egész sor rabbi és tudós került ki közülük, akik azután a gettó különös történetében kiemelkedő szerepet játszottak. A burgenlandi zsidók két dologra voltak büszkék: tudós férfiaikra és törzsökös voltukra. Ugyanis más zsidó nemzetségekkel el-lentétben rég elfeledték már a vándorlét és a hontalanság átkát. Ők nem jöttek sem Orosz- vagy Lengyelországból, sem Morvaországból vagy Magyarországról, azzal büszkélkedtek, hogy ősidőktől fogva honosak ebben az országban, legfeljebb ha a szomszédos stájer tartományból vándorolt ide, a SZABADABB VÉGEKRE egy részük az üldözött protestánsokkal együtt a reformáció századában.
A Fürst család ugyanabból a Parndorfból származott, ahova a kegyvesztett Félix káplánt száműzték. Ott élt Fürst Aladár; harminc-egynéhány éves volt, fiatalon nősült, három gyermekük született, akik közül a legkisebb, egy kisfiú, épp Ausztria fekete péntekjén töltötte be élete harmadik hetét. Fürst Aladár különc és magányos ember lehetett, hiszen bár a filozófiai tudományok doktora lett, s a híres boroszlói héber szemináriumot végezte el, nem tudott okosabbat kitalálni, mint hogy hazamegy szülőfalujának szalmatetős világába, és ott temetkezik el válogatott könyvtárában, amelyet Németországból hozott magával, egyebekben pedig Parndorfban és még néhány szomszédos községben látja el a vidéki rabbi egyszerű hivatalát. Parányi imaházban tartotta az istentiszteletet, továbbá a környék népiskoláiban vallásra oktatta az izraelita gyerekeket.
Magától értetődő, hogy a káplán és a fiatal rabbi szinte nap mint nap találkozott. És mivel mindkettőjük hivatala olyan kényes módon azonos és ugyanilyen módon különböző volt, ugyancsak természetes, hogy még csaknem egy éve is megmaradtak a puszta köszönő viszonynál. Egy menyegzőn, ahol Fürst Aladár is megjelent, beszélgettek végre először hosszasabban egymással. Ezt követően Fürst látogatást tett a plébánián, amit Félix
243
atya nyomban viszonzott. Kölcsönös meghívások következtek, s ettől kezdve azután rendszeresen, bár nem túlságosan gyakran jártak össze. Félix és Fürst között alkalmasint nem csupán hitük különbözősége támasztott gátat, de ott volt az évszázados idegenség is, amit nehéz áthidalni. Ennek ellenére Félix kimondottan rokonszenvezett Fürsttel. Nem is annyira az intellektuel műveltsége és olvasottsága töltötte el csodálattal, hiszen az ilyesmit, gyakorlati ember lévén, nem értékelte annyira; hanem valami más. Eddig ha dolga akadt Jákob valamely fiával, mindig ott látta bujkálni a szemében a védekezést, az alig titkolt irtózást, amely a velük szemben valaha oly ellenséges egyház felszentelt papjának szólt, és amely mindenfajta beszélgetésnek szűk határokat szabott. Fürst azonban egészen más volt. Félelmetesen ismerte például a katolikus teológia szakágait (szemmel láthatólag nagy gyönyörűséget okozott neki, ha felszikráztathatta szellemét): Pált idézte, Tamást, Bonaventurát, Newmant, szinte jobban, mint erre egy gond-baj nyúzta falusi káplán képes lehet. A katolikus pap azonban megérezte, hogy Fürst Aladár a nagy tudáson túl többet is rejteget: hogy legyőzte magában apáinak ősi és értelmetlen, bár szenvedéseik miatt érthető Krisztus-félelmét anélkül, hogy haj-szálnyira is eltávolodott volna saját vallásától. Félix elmesélte, hogy a rabbi egyik megjegyzése mély benyomást tett rá. A zsidó misszió kérdéséről volt éppen szó, s e kényes témát nem is ő, hanem Fürst hozta elő meglepő elfogulatlansággal.”

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 06:45

– Nem tudom, főtisztelendő atyám – mondta a rabbi -, miért tartja az egyház olyan fontosnak a zsidók megkeresztelését. Hát kielégíti az az eredmény, hogy ezer törtető vagy gyenge lelkű renegát között akad két igazi hívő? No és aztán, mi lenne akkor, ha a világon valamennyi zsidó kikeresztelkedne? Izrael eltűnne. Eltűnne azonban ezáltal az isteni kinyilatkoztatás egyetlen valódi tanúja e világról. A Szentírás ily módon létezésünk által dokumentált igazságból üres és erőtlen mondává lenne, mint akármelyik görög mítosz. Nem látja-e vajon az egyház ezt a veszélyt? S éppen most ne látná a teljes felbomlás pillanatában? Összetartozunk mi ketten, fő-
244
tisztelendő atyám, de nem képezünk egységet. A rómaiakhoz írt levélben ez áll: Krisztus gyülekezete Izraelre épül. Meggyőződésem, hogy amíg az egyház fennáll, fennmarad Izrael is, ám ha Izraelnek, az egyháznak is buknia kell…
– És honnan támadnak efféle gondolatai? – kérdezte a káplán.
– Mindmáig tartó szenvedéseink nyomán – felelte a rabbi. – Mert azt hiszi talán, hogy Isten haszontalan engedte, hogy tűrjük, amit tűrtünk, túléljük, amit túléltünk két évezreden át?
3
Pénteken, március tizenegyedikén, azon a napon, amelyen Ausztriával megtörtént az elképzelhetetlen, a káplán a szobájában ült. Este hét óra volt. Egy órával azelőtt hallgatta meg a rádióban a népszavazás lemondásának hírét és Schuschnigg kancellár tompán hangzó búcsúszavait: „Engednünk kell az erőszaknak”, végül: „Isten óvja Ausztriát!” – majd hosszú csend, melyet ünnepélyes, szívet tépő Haydn-muzsika követett. Félix még mindig a rádió előtt ült, mozdulatlanul, egy helyben. Azon töprengett – egyelőre eredménytelenül -, hogyan kell viselkednie az országra zúdult katasztrófa idején.
Akkor nyílt az ajtó, és Fürst Aladár lépett a szobába. Meg sem várta, hogy a házvezetőnő bejelentse. Fürst ünnepi kabátot viselt. Hiszen sabbath napja volt. Hosszú szempillás, keskeny arca, melyet kis fekete szakáll keretezett, egy árnyalattal sápadtabb volt, mint különben.
– Bocsásson meg, főtisztelendő uram – kezdte elfúló hangon -, hogy minden bejelentés nélkül rátörök önre… Megkezdtük már az ünnepet…
– Gondolom, hogy ezek az események megzavarják a sabbathot – jegyezte meg a káplán, és odatolt vendégének egy karosszéket. A rabbi azonban elhárította.
-A tanácsát szeretném kérni, főtisztelendő uram… Mert tudja, ezt azért nem vártam, olyan bizakodó voltam, csakugyan egészen… Hallotta-e, hogy a Schoch fiú
245
itt van a környéken, már egy hete… SA-Strumführerként… Összeverbuvált egy egész bandát, parasztsuhancokat, gyutacsgyárbeli segédmunkásokat, munkanélkülieket, és most ott ülnek mind a vendéglőben, és azzal fenyegetőznek, hogy még az éjjel megölik valamennyi zsidót…
– Nyomban elmegyek az öreg Schochhoz – mondta a káplán az a kölyök bizonyára még mindig fél az apjától.
Ez persze nem így volt, és Félix maga is tudta, hogy nem a fiú fél az apjától, hanem az apa rettegi újabban a fiát. Csak azért mondta, amit mondott, mert nem jutott eszébe egyéb, amivel megnyugtathatta volna Fürst Aladárt.
Az öreg Schoch a járás leggazdagabb szőlősgazdája volt, és jó katolikus. Legkisebb fiával, Peterrel azonban nem volt szerencséje. Miután a feltűnően csinos fiú tizenhét évesen teherbe ejtette az apai ház egyik cselédlányát – ami vidéki felfogás szerint még nem bűn -, ütötte-verte a várandós lányt, majd bőröndjéből ellopta az összes megtakarított pénzét. A történetnek híre ment, és az öreg Schoch, aki különben majomszeretettel csüngött a fián, és annak korábbi csínyjeit nemigen vette a szívére, ezúttal rettentő dühös lett. El is küldte Petert a leobeni erdészeti iskolára. Mivel azonban a mihaszna hatszor egymás után megbukott a népiskola legalsó osztályából, és még írni, olvasni se tudott rendesen, már a felvételiről kipenderítették szégyenszemre, holott a próba aztán a legutolsó favágó legénynek is gyerekjáték lehetett. Odahaza nem számolt be kudarcáról, hanem ott maradt a városban, az ottani nyüzsgő élet jobban tetszett neki, mint a hazai, és elszórakozott egy csomó pénzt, amit az öregétől állítólagos tanulmányi célokra csalt ki. Peter pályafutása normális időkben bizonyára rossz véget ér, napjainkban azonban kapóra jött neki a Harmadik Birodalom által jól fizetett „mozgalom”. Ez, messze tekintő bölcsességgel, ilyen semmirekellőket nyert meg magának, hiszen ha valakinek nincs tehetsége az ábécéhez, az még nem zárja ki, hogy a kíméletlen erőszak híve ne lehessen. Éppen ilyen, mindenre elszánt gonosztevőkre volt szüksége a
246
mozgalomnak ahhoz, hogy az első csapást mérje az osztrák nép ellenállására. Egyes pártvezérek különleges jóindulattal viseltettek Peter iránt, s e rokonszenvet nem utolsósorban sudár termetének, aranyszőke hajának, semmitmondó, szabályos arcának köszönhette. A kopasz, hájas és csámpás vezérekkel összehasonlítva ő volt a fajelmélet legpompásabb illusztrációja, a tökéletes északi faj megtestesítője. A fényképészek naponta tették nála tiszteletüket, s a sokszorosított felvételek nem egy német fajvédő hivatal mintapéldányaivá váltak. A gazdag parasztfiúból tehát „illegális harcos” lett, és a napi öt schilling támogatást sem utasította vissza a párt pénztárától: jó volt cigarettára. Pár vakmerő gaztett a párt érdekében máris nevet szerzett neki, és amikor több hónapra börtönbe csukták, azoknak a mártíroknak a sorába lépett, akiknek megváltást hoztak a Berchtesgaden utáni napok. Ez volt hát az ifjú Schoch, akinek már a neve is borzadállyal töltötte el Fürst Aladár doktort.
A rabbi most végre leült. A káplán odanyújtott neki egy pohárka pálinkát:
– Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni – jegyezte meg.
– Hogyhogy nem kell… – mondta Fürst. – Talán nagyon is… Hallgasson rám, főtisztelendő uram. EGY ÓRA MÚLVA SZEMÉLYVONAT INDUL A MAGYAR HATÁR FELÉ. Nem lenne-e jobb, ha… úgy értem… Adjon tanácsot. Persze a feleségem szegény csak három napja kelt fel a gyermekágyból. Mit tegyek, főtisztelendő uram, adjon tanácsot, a dolog gyanús nekem, felettébb gyanús…”

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 06:47

Mindenkit kérek, viseljék el! Érdemes.

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 06:49

És Félix atya most olyasmit tett, amit sosem fog magának megbocsátani. Ahelyett, hogy vállat vont volna, ahelyett, hogy azt mondta volna: „Nem is tudom, mi lenne most a leghelyesebb”, tanácsot adott Fürst Aladárnak, határozott tanácsot, méghozzá rossz tanácsot. De ki tudhatja ilyen helyzetben, mi a jó tanács és mi a rossz?
– Hát itt hagyna mindent cserben, ilyen gyorsan, Fürst doktor úr? – kérdezte. – Még az új kormány összetételét sem ismerjük… Ki tudja, talán egészen másképp lesz minden Ausztriában, mint ahogy gondolná… Várjon még egy-két napot…
247
Fürst Aladár csaknem megkönnyebbültnek látszott.
– Köszönöm a tanácsát… Talán igaza van, végül is az osztrákok nem németek, s én mindig jó hazafi voltam. Rettenetesen nehéz lett volna itthagyni a házunkat, családom már időtlen idők óta itt él, a temetőben még középkori sírköveink is vannak, és én magam is visszajöttem a nagyvilágból ide, Parndorfba… Talán…
A káplán kikísérte a csillagfényes éjszakába.
– Holnap majd átnézek magukhoz – búcsúzott tőle. Fürst pedig azt mondta még, mielőtt gondterhelten
távozott volna:
– Csak egy dologtól félek, főtisztelendő úr, attól, hogy a mieink nagyon elpuhultak már, kiveszett belőlük az üldöztetések során őseink ereje és tartása… Jó éjszakát.
4
Másnap reggel kilenckor – a káplán azon töprengett éppen, meddig merészkedhet vasárnap az evangélium után mondandó szentbeszédében – lárma és kiabálás zavarta meg; a főtér felől jöttek a hangok, és áthatoltak zárt ablakán is. Nyomban kirohant a házból, úgy, ahogy volt, kabát, kalap nélkül. A téren hatalmas tömeg állt, annyian összeverődtek, mint máskor hetipiac idején sem. A sivár parndorfi puszta falvaiból, de még a Fertő tó menti falvakból is eljött a nép, jó „hecc” reményében: szőlőművelők, béresek, cselédlányok, a közeli gyutacs- és cukorgyár néhány munkása, meg egy csomó lézengő, munkanélküli, akik nem kaptak állami segélyt, és mostanában mindig ott voltak, ahol valami zűrzavar támadt. A tömeg magját egy csoportnyi, szép rendben felsorakozott fehérharisnyás alkotta, akik ruházatukat barna inggel és horogkeresztes karszalaggal egészítették ki. Parndorf legtekintélyesebb épülete előtt helyezkedtek el. Nyilvánvalóan megengedhetetlen, hogy a pompás épület épp a Fürst család tulajdonában legyen, egyébként ez volt a faluban az egyetlen emeletes ház, de hát Fürst Aladár igazán nem tehetett róla, hogy egyik őse vagy ötven évvel ezelőtt volt olyan óvatlan vagy fennhéjázó, hogy itt, a
248
nádtetős kunyhók világában ezt a jóformán városias objektumot megszerezte. A földszinten, a kaputól kétfelől két nagy üzlet foglalt helyet, Dávid Kopf „polgári sütödéje”, és Sámuel Roth Fiának „vegyes- és gyarmatáru-kereskedése”. Ezeknek az üzleteknek a tulajdonosai, a feleségük, gyerekeik és kisegítőik ott álltak a kapu előtt kis csoportban, a csoport közepén pedig a rabbi, az egyetlen, aki magasba emelte a fejét, és nem látszott letörtnek. A reszkető embercsoporttal szemben helyezkedett el Peter Schoch, e katonai akció parancsnoka. Szemmel láthatóan élvezte, hogy automata fegyvert tart a kezében, melynek csöve Fürst Aladárt vette célba. Peter mellett alacsony, torz kis emberke állt, fémkeretes szemüveggel, a fején piros szolgálati sapkával. Parndorf állomásfőnöke volt, Ignaz Inbichler úr. Peter Schoch, egyébként festeni valóan szép fiú, épp befejezte szónoklatát, melynek metszően gúnyos hangnemét sikerrel leste el a párt-istenek rádióbeszédeiből:
– Német néptársak, tűrhetetlen a német néptársak számára, hogy mindennapi kenyerüket a zsidó pékségből kapják. Nem tűrhetjük, hogy a nemzetközi zsidóság továbbra is macesszal mérgezze ártatlan gyermekeinket. Az idő már elmúlt, és ez itten egy történelmi pillanat. A német nép nevében árjásítottnak nyilvánítom a Kopf-féle sütödét… Helyén néptársunk, Ladislaus Tschitschevitzky nyit új üzletet… Sieg-Heil…
Peter Schoch igyekezett hivatalos nyelven szónokolni, szavain azonban mindenütt átütött a durva tájszólás. A barnaingesek is elüvöltötték a maguk Sieg-Heiljét. A tömeg viszont furcsa módon csendes maradt, mindenkit közönyös kíváncsiság töltött el. Most a szemüveges, piros sapkás kis emberke vette át a szót. Akárcsak Berlinben, e határ menti fészekben is munkához látott a nemzetiszocialisták két alapvető típusa. Schoch testesítette meg a feltétlen hősiességet, Inbichler pedig a diplomáciát, amely kedélyesen rákacsint az áldozatra, és megveregeti a vállát, miközben a másik hősi aktusként hasba szúrja. Imigyen szólt hát Inbichler, az állomásfőnök a kapu előtt szorongó, megsemmisült embercsoporthoz:
– Uraim, szép rendben megy majd minden, nálunk
249
nem fordulhatnak elő vad atrocitások, parancs szerint zajlanak az események, a németség egyenlő a szervezettséggel. .. A hajuk szála nem fog meggörbülni… Alá kell írniuk csupán egy kötelezvényt, hogy teljességgel önként mondanak le ingó és ingatlan tulajdonukról, és elhagyják a német földet… Ez utóbbinak határideje ma délután négy óráig terjed, visszavonhatatlanul… Ha öt óra után e ház lakói közül bárkit is itt találunk, a dolog kellemetlen, hangsúlyozom, igen kellemetlen következményeiért egyedül ő maga lesz a felelős. Én sajnos nem segíthetek rajta. Két útja van csupán a zsidókérdés rendezésének. Végtelen jóságában Führerünk a második utat választotta. ..
A káplán nyomban megértette, hogy semmit sem érhetne el itt, legfeljebb magát is feleslegesen bajba keverné. Hazarohant hát, és nyomban végigtelefonálta a csendőrőrsöt, a járási vezetőséget, végül a kismartoni tartományi kormányt. De mindenütt kitérő vagy elutasító választ kapott. Senki nem tehetett a legjobb akarata ellenére se semmit azok ellen a kétes elemek ellen, akik pillanatnyilag uralják a közhangulatot. Mert párttagokról van szó, s a párt közvetlenül Berlinből kapja parancsait. A drót túloldalán megszólaló hangokon kínos zavar érződött. A hivatalnokok egyetlen őszinte szót sem mertek ejteni, hisz a vonalakat nyilvánvalóan ellenőrizték. Félix atya ekkor gyors elhatározással felkeresett egy földbirtokost, akinek autója volt; az autóval azután egy fél óra múlva már Kismarton felé száguldott. Ott elment Ponciustól Pilátusig, és végül Burgenland apostoli kormányzójánál kötött ki, az egyházmegye elöljárójánál, egy bizonyos Monsignore Ezmegaznál. A prelátus ridegen fogadta. Mivel Bécsben a legmagasabb egyházi hatóságnak az a véleménye, hogy az új vezetőség iránt, mely a tanítás szerint szintén Istentől való, bizalmat tápláljon, a vidéki plébános uraknak is csak azt tanácsolhatja, hogy őrizzék meg pártatlanságukat. Pontosan tudja, mondta továbbá a prelátus, mit terveznek ma a legtöbb helységben, leghatározottabb óhaját fejezi ki mindazonáltal, hogy egyházi személyek az elűzött zsidók ügyébe semmilyen módon be ne avatkozzanak. Ezek az események
250
kétségkívül elítélendők, de a legkevésbé sem tartoznak a plébános urak hatáskörébe. S a prelátus, kezét összekulcsolva, így fejezte be szavait:
– Imádkozzunk a zsidókért, de ne tévesszük szem elől mindenekelőtt azt az örök igazságot, mely szerint minden felsőbb hatalom az Istentől való…
– Még akkor is, monsignore, ha az Úristen a sátánt segíti hatalomra? – kérdezte nem éppen az engedelmesség hangján a káplán.
– Még akkor is – erősítette meg mindenfajta megalkuvásra készen a monsignore.
Hazafelé tartva a káplán gondolatai is egyre inkább affelé hajlottak, hogy bölcsnek tartsák a kardinális meg a prelátus álláspontját. Védelemre szorul itt más is, nem csak az a néhány kirabolt és elűzött zsidó. Magát az egyházat is veszély fenyegeti. Nem az lesz a legjobb, ha a következő napokban magára zárja a parókia kapuját, vasárnap nem prédikál a misén, és kerül minden nézeteltérést? Valószínűleg ehhez is tartotta volna magát, ha gondolatai közé nem tolakodtak volna oda újra meg újra Fürst Aladár szavai: „Meggyőződésem, hogy amíg az egyház fennáll, fennmarad Izrael is, ám ha Izraelnek, az egyháznak is buknia kell…”
…

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 06:53

Itt most jönni fog egy rész, ahol kérem, jusson eszükbe a muzsika hangjai szép s kedves üzenetei, a nagy angol színésznő minden újévi bécsi koncerten való megjelenése. S általában a zseniális osztrák propaganda-gépezet. S nézzük akkor a valóságot:

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 06:54

Amikor a káplán Parndorf főterére visszaérkezett, a templom toronyórája épp hármat ütött. Fürst Aladár háza előtt ott állt a Moritz Zopf-féle szállítási vállalat két teherautója.
A pékségből, a vegyeskereskedésből és a házból sorra cipelték ki a berendezési tárgyakat, ágyakat, szekrényeket, asztalokat, székeket, és felrakták az egyik teherautóra. Inbichler állomásfőnök megvizsgált minden egyes darabot, beleegyezése nélkül ugyanis semmit nem vihettek magukkal az elűzöttek. Ha valamelyik tárgy megtetszett neki, nyomban félrevitette, s a lopást ezzel a halkan elmormolt varázsigével lényegítette át: „a német nemzeti javak megőrzése…” A barnaingesek gúlába rakták fegy-
251
vereiket, és nevetgélve lődörögtek a helyszínen. Schoch és vezérkara a kocsmában tanyázott, ahol Peter ült az asztalfőn az immár órák óta tartó ünnepi lakománál, melyen hajbókoló buzgalommal jelentek meg Parndorf notabilitásai, élükön a polgármesterrel. Szélcsend volt, furcsa, tejszerű köd telepedett a helységre. Az elűzöttek csoportja még három családdal növekedett. Most már több mint harminc főről volt szó. A káplán csodálkozott, milyen lázasan, milyen fejetlenül rohangálnak ide-oda, százszor is fordulnak, értelmetlenül, láthatóan minden terv nélkül. A gyerekek tágra nyílt szemmel lesték, mi ez a nagy felfordulás. De szemmel láthatóan mind a végsőkig elcsigázottak voltak, és tétova árnyakhoz hasonlítottak, melyeket tovarepít a sors pusztító szélvihara. Keresztények nem észlelhették ezt a szelet, pedig heves lökésekkel zúgott át a tér felett.
Félix atya belépett a rabbi lakásába. Fürst felesége, egy Németországból származó törékeny, kék szemű asszony, aki alighogy felépült a szülés után, riadtan tett-vett a szobában. Ágynemű-, asztalkendő- és fehérnemű-halom közepén állt, tele útikosárba próbálta belegyömöszölni a holmit. Szeme tágra nyílt a gyengeségtől és a döbbenettől. A másik szobából békés gyerekzsivaj hallatszott, meg egy csecsemő követelőző nyöszörgése.
A káplán a könyvespolcoknál találta Fürst Aladárt. Pár száz kiválogatott könyv tornyosult körülötte, de a rabbi nem azokkal törődött, hanem olvasott, fogta kezében a könyvét, szája szögletében mosoly játszott. Ez a látvány, ahogy ez a zsidó férfi ott áll és olvas összeomló világa kellős közepén, mélységes benyomást tett a káplánra.
– Fürst doktor uram – mondta -, sajnos rossz tanácsot adtam önnek. De a lelkifurdalás nem használ már egyikünknek sem. Hát ki tudhatta ezt… SZERENCSÉRE VAN MAGYAR ÚTLEVELE. Talán az Úristen még jobb sorsot is szán önöknek, mint nekünk… Talán ki akarja menekíteni népét, melynek megnyilatkozott, a veszélyek földjéről…
Fürst Aladár hosszú pillantást vetett a papra, akit ez a tekintet úgy megindított és megnyugtatott, hogy maga
252
is nekiállt segíteni, hordta a kiválogatott könyveket a házból.
Egy óra múlva készen álltak. Inbichler az elűzöttek legértékesebb holmiját mind visszatartotta, a legszebb bútorokat, minden ezüstneműt, a nők ékszereit, az értékpapírokat és a készpénzt, amihez könnyen hozzáférhetett, mert a kiutasítottakat sorra levetkőztették, és alaposan megmotozták. A rabbi közönyösen, réveteg tekintettel állta ezt a megaláztatást, melyhez a parasztok is hozzájárultak a maguk gúnyos megjegyzéseivel, úgyhogy Félix már szinte bosszankodott a türelmén. „Én bizony nem hagynám magam” – gondolta. A rabbi könyvtárát viszont megvető pillantással engedte át az állomásfőnök.
Mivel azonban „rendnek kell lenni” – és „a németség – szervezettség”, Inbichler úr minden visszatartott tárgyról elismervényt nyújtott át a szerencsétleneknek, ekképpen a rablás hivatalos aktussá változott. Peter Schoch, aki az első teherautó vezetője mellett foglalt helyet, dühösen jelezgetett már. Négy óra volt. Legkésőbb hatkor besötétedik.
A barnaingesek feltaszigálták, felrugdosták az elűzötteket az első szállító autóra, ahol azután három hosszú padon kellett elhelyezkedniük. Most kezdtek keservesen sírni a kisgyerekek. A falu népe csak állt ott, halálos némaságban, kíváncsi pillantások röppentek, de nem lehetett tudni, helyeslik vagy elítélik a történteket. Schoch emberei hozták már a motorkerékpárjaikat, indulásra készen álltak. Félix káplán akkor odalépett Ignaz Inbichlerhez, és megállt közvetlenül előtte.
– Állomásfőnök úr – mondta és kihúzta magát -, nem tudom, törvényes parancsra cselekszik-e így, s ha igen, kinek a parancsára… De figyelmeztetem, hogy ha saját önszorgalmából tette mindezt, egyszer még felelni fog, így vagy úgy. Ezek az emberek bebizonyíthatóan itt élnek Parndorfban háromszáz éve, és a népnek sosem volt oka panaszra miattuk… Lehet, hogy városon másképp van mindez, itt azonban így volt… Most épp eléggé halálra rémítették őket, ha büntetés kell, hát ez legyen elég büntetésül, és hagyják abba a dolgot, várják meg, amíg a kérdés törvényes rendezésére sor kerül…
253
A torz, szemüveges emberke gyönyörűségteljeset szippantott cigarettájából, majd egy egész füstfelhőt fújt a pap arcába.
– Csak várja meg a sorát, főtisztelendőm – suttogta szelíden lesz gondunk mindenkire. És a csuhás urak lesznek a következők, erre megesküszöm… Ha azonban még egy szót szólni merészel ezeknek a piszok zsidóknak az érdekében, hát nyomban csatlakozhat is hozzájuk…
– Meg is teszem – mondta a káplán, és egy ugrással a teherautón termett. Maga sem tudta, hogy született meg benne ez az életveszélyes elhatározás. Elhatározásnak talán nem is lehetett nevezni. Mintha nem is az akarata irányította volna ezt a cselekvést. A zsidók értetlenül néztek rá. Fürstné mellett volt még hely. Az asszony a csecsemőt tartotta a karjában, miközben az apa az icipici kislányát próbálta nyugtatni. A káplán a rabbi legidősebb gyerekét, a négyéves kisfiút vette az ölébe, tréfálkozni kezdett vele.
A motor felzúgott. A hatalmas kocsi nagy lökéssel indult meg, mert az út tele volt egyenetlenségekkel. A második kocsi követte. Mögöttük motorkerékpárok dübörögtek fenyegetően.

6
A menetoszlop elhaladt Neusiedl mellett, a nagy országúton hajtottak végig, a tó mentén, melyből azonban nem látszott semmi, a magyar határ felé. Hogy miért nem a hegyeshalmi nagy határállomást választották – a mű¬utat -, az Schoch titka maradt. A zötyörgő teherautóban senki sem szólt egy árva szót sem. Ottokár Félix atya olykor megkísérelte, hogy bátorságot öntsön a kitaszítottakba, de mind csak a süketnémák erőlködő és elmosódó tekintetével bámultak rá. Már elhagyhatták a rusti kőfejtőhöz vezető elágazást, amikor a tó felől az alkony meghozta a sűrű, fojtogató ködöt, melytől a környék népe oly babonásan retteg. Schoch álljt parancsolt a menetoszlopnak. A barnaingesek leugráltak motorkerékpárjaik-

254

ról. Rövid parancs harsant: – beszállni! Lerakodni! A kocsik vissza!
A pokoli ködben, mely a nappal utolsó fényét is elnyel¬te, rávetették magukat az SA-k a második teherautóra. Fiókos szekrények, kredencek repültek, gondosan óvott háztartási eszközök, edények, lábasok, és döndülve- reccsenve zuhantak az út mocskába, törtek ripityára. A nők fájdalmas kiáltása hallatszott.
Félix csuklón ragadta Schochot, és ráordított:
– Hát ez meg mi? Megőrültek maguk?
A Sturmführer úgy mellbe taszította a papot, hogy az hátratántorodott: – Pofa be, csuhás, majd te is megkapod még!”

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 06:56

És most a rabbi könyvei következtek, verdeső madárcsapatként követték az összetört holmikat. Fürst Aladár odarohant. Amikor azonban a káplán lehajolt, hogy legalább egyik-másik könyvet megmentse, Fürst leintette, egy lemondó, legalábbis a pap úgy látta, már-már a groteszkségig zsidós mozdulattal: – Minek? Hát nem mindegy… Ha úgyis vége, akkor veszítsünk el csakugyan mindent, de mindent… – mormolta éneklő hangon maga elé, hosszúkás fejét jobb vállára hajtva.
– Irány az úttól balra – vezényelt Schoch menet, indulj!
És a barnaingesek nekihajtották a tétovázókat a mezőnek, öregeket, fiatalt egyképp. Senki nem maradhatott le. Az aggokkal, a gyerekekkel mit sem törődtek. Ha valamelyikük beledöglik az erőltetett menetbe, annál jobb. Teljesen védtelenek voltak, törvényen kívüliek, olyanok, akiket nem oltalmaz többé állami hatalom, ellenkezőleg! Hisz Anglia, Franciaország és Amerika kormányai is nemhogy határozott tiltakozásra nem szánták el magukat, hanem sietve kinyilvánították, hogy tartózkodnak a beavatkozástól más országok belügyeibe. Nemcsak a párt vezető körei, hanem az egyszerű partizánok is tudtak róla, hogy Mr. Chamberlain, az angol miniszterelnök elvbarátaival egyetemben szemet huny az események felett, sőt hallgatólagos beleegyezésével, baráti érzülettel támogatja azt a harcot, melyet a párt a zsidó bolsevizmus ellen folytat – ez utóbbit egyébként Parndorfban Fürst

255
Aladár képviselte. Mikor nyílik mód civilizált időkben, Európa szívében, büntetlen, szabadalmazott embervadászatra, ha nem itt és most?! Efféle ösztönök kavaroghattak a barnaingesek vérében, pezsdítően. És a vadászok dőltek a nevetéstől, ahogy nézték az árnynak is gyenge „vadak” csetlését-botlását.
A köd egyre sötétült. A káplán egyszerre csak azt érezte, hogy bokáig, majd térdig jéghideg vízben gázol. Belekeveredtek a mocsárba, mely Mörbischnél a tavat szegélyezi. Félix magasba emelte a négyéves kisfiút, akit addig kézen fogva vezetett. A bal karján vitte, miközben jobbjával a csecsemőt szorongató, lépni már alig tudó anyát támogatta…
És itt szünetet tartott az elbeszélő. Tág pórusú arca mereven nézett rám, szürke szemének pillája se rezdült. Kihasználtam ezt a szünetet, és megkérdeztem:
– És ott, a mörbischi mocsarakban feltette a kérdést, káplán úr, hogy mindez miért van így?
– Nem is tudom, hogy mit gondoltam akkoriban – felelte. – Valószínűleg semmit. DE MA ÚGY VÉLEM, HOGY AZ EMBERISÉGNEK SZÜNTELENÜL BÜNTETNIE KELL ÖNMAGÁT… MÉGHOZZÁ A SZERETETLENSÉG BŰNÉÉRT… MINDAZ, AMI MA TÖRTÉNIK, BIZONYOS MÓDON ANNAK AZ ISZONYÚ SZERETETLENSÉGNEK A TÜKRÖZŐDÉSE, AMELY VILÁGUNKAT BETÖLTI…
7
Csoda volt, hogy e „kis kerülő” után viszonylag hamar kikeveredtek a mocsárból, és elérték megint az utat. És még nagyobb csoda, hogy senkinek nem esett baja, senki sem dőlt ki a sorból. Leszállt az éj, leszállt, metsző hideggel, és felszakadozott a köd. Megpillantották Mörbisch fényeit. Futni kezdett mindenki. Mörbisch utolsó házai mögött ott a vágyva vágyott határ. Mert a haza, mely tegnap még meghitt és megszokott élet fészke volt, kezdettől fogva az, most pokollá változott, hátra se forduljunk, vissza se nézzünk rá!
Az éj sötét volt. Jeges szél támadt. Az osztrák vámbódé fölött már a hódítók zászlója lengett. Amikor azonban
256
a még le sem váltott határőrök megpillantották az SA- pribékeket áldozataikkal, nyomban eltűntek, mint a kámfor. Nyitva állt az út az alig száz lépésnyire levő magyar határőrshöz. Fürst Aladár összegyűjtötte az elűzöttek útleveleit. Néhányuknak, köztük neki magának is, magyar papírjai voltak, mivel a saint-germaini és a trianoni békeszerződés után sok burgenlandi, különböző okokból megtartotta magyar állampolgárságát. Kétség sem férhetett hozzá, hogy a magyar határsorompó készségesen megnyílik legalábbis azok előtt, akik szabályos iratokat tudnak felmutatni. így rendelte a törvény és a jog! A rabbi átment az iratcsomóval a magyar oldalra. A káplán is vele tartott. Peter Schoch követte őket, elégedetten lóbálva a karját, fütyörészve. Odaát az irodán a vámos még csak rá se nézett az útlevelekre. – Van, kérem, az uraknak engedélye a bécsi magyar királyi főkonzulátusról? – kérdezte rendkívül udvariasan. Fürst Aladár szája elfehéredett.
– Miféle engedélyről beszél, az istenért?
– Rendelet szerint mai nap délelőtt tíz órától kezdve a határátlépés csak főkonzulátusi engedéllyel történhet.
– De hát ez lehetetlen – dadogta Fürst elképedve -, semmit sem tudtunk a dologról, és nem is állt volna módunkban, hogy megszerezzük az engedélyt. Mindössze hat órát adtak nekünk, és halállal fenyegettek, ha…
– Nagyon sajnálom – vonta meg a tisztviselő a vállát -, de nem tehetek semmit. Az uraknak be kell mutatniuk a konzulátus engedélyét.
Schoch ekkor odalépett, és az asztalra vágta a „kötelezvényeket”, melyek szerint az elűzöttek saját kezű aláírásukkal tanúsítják, hogy hazájukat önként és bármiféle kényszerítés nélkül kívánják elhagyni.
– Hívja ide, kérem, a parancsnokát – mondta a káplán, olyan hangon, méghozzá, hogy a határőr nyomban felállt, és ellenkezés nélkül engedelmeskedett a parancsnak. Vagy tíz perc múlva karcsú, deres hajú tiszttel tért vissza, akin messziről látszott, hogy még a cs. és kir. hadseregben is szolgált. A tiszt idegesen forgatta az útleveleket, miközben a káplán éles hangon a következőket mondta:
257
– Tanú vagyok rá, őrnagy úr, hogy ezeket az embereket néhány órával ezelőtt kirabolták, és a mocsáron keresztül a határhoz űzték, kegyetlenebbül, mint az állatokat… Fürst doktor magyar állampolgár, és mint az útlevelekből láthatja, a többiek közül is néhányan… Civilizált emberek között nem létezik olyan törvényszabta előírás, mely megtilthatja efféle oltalomkeresők befogadását.
– Nono, plébános úr – mondta a tiszt, és sötét szeme tele volt keserűséggel, ahogy Felixre nézett. – Megtörténhet egy s más civilizált emberek között is… – Majd hidegen hozzátette: – Nekem is a rendelkezésekhez kell tartanom magamat.
– Alig egypáran vagyunk csak – nyöszörgött Fürst -, és legtöbbünknek rokonai élnek Sopronban… Nem leszünk az állam terhére.
Az őrnagy szinte undorral tolta el magától a kártyaszerűen kiterített útleveleket. A jelenlevők közül senkit sem méltatott pillantásra, sem Felixet, sem Fürstöt, sem Schochot. Homlokát ráncolva töprengett egy darabig, majd határozott: – Egyelőre menjenek vissza a határ túlsó felére, és várjanak.
A káplán elszörnyedt pillantására ezt mormolta maga elé: – Felhívom Sopront, beszélek a főispán úrral.
8
Az osztrák vámépület előtt volt egy kis térség. Balra a tó nádas partjához vezetett le az út, jobbra sűrű szőlő között veszett el. A barnaingesek motorkerékpárjaik fényszórói segítségével megvilágított színpadot teremtettek a kis téren. Összeterelték a fényszórófényben az öregeket, és a német koncentrációs táborok mintájára azzal szórakoztak, hogy térdhajlítást végeztettek a roskatag vénekkel, gyors ütemben: – Feküdj! Föl! Egy-kettő! – Kis idő múlva a nyolcvanéves öreg Kopf, a pék apja, szívgörcsöt kapott, és összerogyott. A káplán már-már azon volt, hogy beáll ő is a megkínzottak sorába, részt vállal megaláztatásaikból. De tisztában volt vele, hogy tettének
258
nem lenne más eredménye, mint hogy a győzelemittas horda diadalmasan röhögne. Azon az éjszakán egy gondolat foglalkoztatta. „Ezeknek a boldogoknak bűnözniük kell, ezek a szerencsétlenek viszont vezekelhetnek.” Nézők gyülekeztek, mörbischbeliek és magyar határőrök. Utóbbiak nem titkolták megvetésüket és haragjukat. A káplán látta, ahogy egy altiszt nagyot köp, oldalba bökve szomszédját: – Ha nekem valaha ilyet kellene átélnem – mondta -, inkább megölném magam és az egész családomat is ott helyben…
Egy óra múlva megérkezett a főispán autója. Sopron, a megyeszékhely, alig pár kilométerre volt a határtól. A főispán barátságos, testes úr, elegáns, ruganyos léptekkel járt, ahogy a magafajta kövérkés emberek járni szeretnek. A piros arcú, hófehér bajszú férfi még ebben a dermesztő hidegben is verítékezett. Miután nyugodt nemtörődömséggel odalépett a fényszórók által megvilágított térség közepére, és maga köré gyűjtött mindenkit, csípőre tette a kezét, hogy testes alakja előnyösebben hasson, majd lábbujjhegyen ringatózva a következőket mondta:”

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 06:58

– Gyermekeim, miért csináltok itt nekem ilyen ribilliót… Mit változtathatok én a törvényes előírásokon, hiszen én csak végrehajtó szerv vagyok, a belügyminisztérium rendelkezéseihez tartom magam… Magyarország jogállam, keresztény kurzussal… De ultra posse nemo teneatur…* Nem teremthetek ilyesmire precedenst. Meg hát minek is? Ha én itt átengedlek ma titeket, holnap mások jönnek megint, és rátok hivatkoznak… És holnap, és holnapután, és így megy majd egész éven át. Ez lenne belőle, be kell látnotok… Magyarország olyan ország, amelynek a kezét-lábát levágták, és csaknem félmillió izraelita állampolgára van, és se szeri, se száma a munkanélkülieknek, az kellene még csak… Hiszen megértettetek, nem? Menjetek hát haza szépen, mindnyájan. Személy szerint nagyon sajnálom persze…
A főispán úgy beszélt, mint valami jóságos öregúr, aki neveletlen gyerekeket akar rávenni arra, hogy hagyják a
* Ne kényszerítsenek többre, mint amire képes vagyok.
259
komiszkodást, menjenek inkább szépen haza. Csakhogy intelmei nem azoknak szóltak, akiknek kellett volna: a felfegyverzett barnaingesekre csak olykor vetett egy-egy zavart pillantást.
– Ezek ugyan haza nem mennek innen – mondta ekkor Peter Schoch, megtörve a csendet -, mert előbb fogjuk halomra lőni őket… – És mindenki tudta, hogy a Sturmführer szavai nem üres fecsegést jelentenek csupán. Fürst Aladár megpróbálta előbb nyugodt hangon elmagyarázni, hogy teljességgel lehetetlen ez így… Hogyan tölthetnék csecsemők, kisgyerekek, egy asszony, aki nemrég szült, egy csomó beteg öregember a szabadban (még hogy „szabadban?”), a senki földjén az éjszakát? Nem könyörgött a rabbi, nagyon szelíd hangon mondta el mindezt, mint aki tudja, mi vár rá. De a káplán valóban könyörögni kezdett, esedezett a magas hivatalnokhoz Krisztus nevében, hogy a kitaszítottakat legalább egy éjszakára fogadják be a határon túl, mivel sem Mörbisch, sem más osztrák falu nem hajlandó nekik úgysem szállást adni, a fenyegetésekről nem is szólva. A főispán szünet nélkül a lábujja hegyén hintázott, és a verítékét törülgette. – De hát miért nehezíti meg a helyzetemet, főtisztelendő uram? – kérdezte. – Azt hiszi, én nem vagyok ember, nem vérzik a szívem? Egyszer s mindenkorra: a kormány lezárta a határt… Valóban sajnálom… – A főispán vigasztalásul intett a sofőrjének, hogy ossza szét azt a kis ennivalót, amit Sopronból magukkal hoztak. Talán véletlen volt, talán a magas beosztású úr jelleméből fakadt, hogy az „ennivaló” javarészt olcsó cukorkákból állt, amilyet a perecesasszonyok kínálgatnak? Az őrnagy a bajuszát rágta, és egyre csak a csizmája hegyére meredt. A főispán akkor félrehívatta őt a káplánnal együtt. Föl-le sétálgattak hármasban a hivatalos épületek között.
– Eszembe jutott valami – kezdte a megye elöljárója -, talán ez megoldás lehet… De nem tudhatok róla, ért engem, őrnagy úr?
Es kifejtette a tervét. Az őrnagy színleg engedje át a „társaságot” a határon, az éj folyamán azonban csempéssze vissza őket Ausztriába. Lehetőleg a vízen át. így aztán eleget tettek a törvény betűjének is, az emberiességnek is.
260
Az őrnagy megállt, kihúzta magát.
– FŐISPÁN ÚRNAK CSAK HUNYORÍTANIA KELL, ÉS EBBEN AZ ESETBEN MÁRIS MEGSZEGEM A TÖRVÉNYT. DE MAGAM IS CSALÁDAPA VAGYOK, ÉS ABBA NEM MEHETEK BELE, HOGY NŐKET ÉS GYEREKEKET EGYSZERŰEN HALOMRA LŐJENEK… MÁRPEDIG AZ BIZTOS, HOGY EZ A SORS VÁR RÁJUK, HA ELŐSZÖR BEFOGADJUK, KÉSŐBB MEG KISZOLGÁLTATJUK ŐKET.
– Kérem, kérem, kedvesem, épp csak egy ötlet volt az egész – mosolygott a főispán, és kocsijába szállt, a káplán égnek emelt kezére ügyet sem vetve.
9
Világosodott valamelyest az éj. Az ezüstös hold sarlója feljött az égre, mintha még élesebb lett volna tőle a hideg. A közeli szőlőben vincellérház körvonalai rajzolódtak ki; szüret idején szokott védelmet nyújtani ez a viskó szél ellen, eső ellen. Oda vitte Fürst Aladár a kicsiket meg az asszonyt. A káplán vette karjába megint a négyéves kisfiút, aki nyomban elaludt. Az őrnagy közben szalmazsákokat, takarókat, kenyeret és kávét hozatott a magyar határőrség laktanyájából. Megparancsolta az embereinek azt is, hogy verjenek két sátrat a kitaszítottaknak, egyet a nőknek, egyet a férfiaknak. A barnaingesek nemtetszéssel nézték, hogy miféle készülődés folyik térfelükön, de nem mertek beavatkozni, mert féltek ujjat húzni egy idegen fegyveres hatalommal, amelynek barátságára és jóindulatára egyelőre még szükség volt. A káplán ellenállt a kísértésnek, hogy bemenjen Mörbischbe, és ott kérjen éji szállást a plébánián. Fürst Aladár is erre akarta rábeszélni, mondván, hogy reggelig már nemigen történhet velük semmi. De Félix viharedzett ember volt, nem sokat számított nála egy átvirrasztott éjszaka. Kért az őrnagytól egy üveg tejet Fürst gyermekei számára. Amikor ezzel az adománnyal a vincellérház felé közeledett, a térről hirtelen éles parancs harsant, Schoch hangja:
– Sorakozó! Férfiak kilépni! Mind!
Az épp aludni tért árnyak feltápászkodtak, és odatámolyogtak a motorlámpák fényébe. Fürst Aladár érke-
261
zett utolsónak, mögötte Félix. Az öregek halkan siránkoztak, a rabbi azonban szelíden és egykedvűen meredt maga elé. Peter Schoch ünnepélyesen megindult feléje, apró szemét élvezettel hunyorította össze, ferdére húzott szája semmi jót sem ígért. A barnaingesek teli torokból hahotáztak. Most jött ugyanis a legfőbb mulatság, ami kárpótolni volt hivatva őket a győzelem mámorában éberen töltött éjszakákért. Hiszen ez a Peter fiú, a Sturmführer messze földön híres csínytevő és mókamester. Most ott magaslott szőkén és sudáran a rabbi apró alakja előtt. Schoch jókora horogkeresztet tartott a kezében. Valószínűleg valami nyomorúságos sírkereszt lehetett eredetileg, melyet a mörbischi temetőből hoztak ide, és vékony lécecskéket rászögelve a győzelem szimbólumának alakjára formálták, nyilvánvalóan csakis a kitervelt mulatság kedvéért. Még nem volt elegendő horogkereszt az országban, ezért folyamodott Schoch ahhoz a mentő ötlethez, hogy egy rég elfeledett halott besüppedt sírjáról rabolja el a keresztény végtisztesség jelét. Schoch a magasra emelt hátborzongató jelvénnyel megállt alig egy arasznyira a rabbi előtt, mint valami kereszteslovag, és ráripakodott:
-Rohadt zsidó! Te vagy a rabbi… Mi?! – Semmi válasz. – Ott ugrálsz tehát pajeszosan sábeszkor a frigyládátok előtt, nem igaz, és csókolgatod a frigyszekrényeteket… Mi? – Semmi válasz. Schoch akkor a bal öklével úgy gyomorszájon vágta Fürst Aladárt, hogy az térdre rogyott. Ezután barnaingeseihez fordult:
-Ne mondja senki, hogy rosszul bánunk veletek… Lám, te büdös zsidó, neked most abban a megtiszteltetésben lesz részed, hogy a mocskos száddal megcsókolhatod a germán faj magasztos jelvényét, és a csuhás énekli hozzá a Kyrie eleisont…”

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 07:02

Fürst Aladár, még mindig térden állva, nyugodtan elvette a horogkeresztet, amelyet Schoch, aki most egy lépést hátrált, odatartott neki. Először tanácstalanul fogta a kezében az ismeretlen halott korhatag, durva sírkeresztjét, amely tavaszi földszagot árasztott. Ottokár Félix csak azért imádkozott ezekben a feszült pillanatokban, nehogy Fürst valami meggondolatlant tegyen, csókolja
262
meg inkább a horogkeresztet. Akkor azonban egészen váratlan dolog történt.
A káplán szó szerint így mesélte nekem, félbeszakítva elbeszélését:
– Egy zsidó rabbi tette meg, amit tulajdonképpen nekem, a katolikus papnak kellett volna megtennem… Helyreállította a meggyalázott keresztet…
Fürst félig hunyt szemmel cselekedett, mintha álmában tenné, egyáltalán nem sietős, inkább megfontolt mozdulatokkal. Sorra letördelte a kis léceket, melyek a keresztet horogkeresztté torzították. Mivel azonban a kereszt levált az egyik elkorhadt vízszintes léc is, a helyreállított kereszt tehát már nem lehetett többé a régi. Halálos csend volt. Senki sem akadályozta meg a boldogtalant, hogy lassan széttördelje a győztesek szimbólumát. Peter Schoch meg az övéi nyilvánvalóan nem értették, hogy miféle cselekedetnek a szemtanúi. Több mint egy percig csak álldogáltak, és nem tudták, mitévők legyenek. Tétova mosoly jelent meg Aladár rabbi arcán, amikor odafordult a mellette álló káplánhoz. Mint jogos tulajdonosának nyújtotta át a papnak a keresztet, amely őt, a rabbit nem illeti meg. Félix káplán a jobbjába vette. Baljában még mindig a tejesüveget szorongatta. Ekkor a barnaingesek soraiból kiáltás harsant: – Rohadt zsidó, nem hallod, hívnak a magyarok… Futás! – És csakugyan. Fürst Aladár felrezzent, körülnézett, ziháló lélegzetet vett, meglátta odaát a másik vámház fénykörében a magyar katonákat, akik a maguk területére vonultak vissza, és pillanatnyi habozás után, hatalmas, vad ugrásokkal elindult rohanva a magyar határ felé. Az életéért futott. Hiába! Lövés dördült. Es még egy. Aztán géppuskaropogás. Fürst Aladár húszlépésnyire sem juthatott előre. A barnaingesek rávetették magukat a földre zuhant férfira, és taposni kezdték szöges csizmáikkal, mintha a föld színével akarnák egyenlővé tenni.
TÚLNAN MAGYAR PARANCSSZAVAK HARSANTAK. FELTŰZÖTT SZURONNYAL KÖZELEDTEK A HATÁRŐRÖK A GYILKOSOK FELÉ HARCI VÁGYTÓL REMEGVE. AZ ŐRNAGY JÖTT ELÖL, KIBIZTOSÍTOTT REVOLVERREL.
Schoch és társai otthagyták áldozatukat, felpattantak
263
motorkerékpárjaikra, és nagy benzinbűz kíséretében kereket oldottak. Mert nemcsak pártjuk politikájának volt különleges tehetsége hozzá, ők maguk is eltalálták a gyilkosok hatodik érzékével, hogy meddig feszíthetik a húrt, meddig mehetnek el anélkül, hogy az ügyet veszélybe sodornák.
A sebesültet a határőrök bevitték a magyar őrházba, és ott egy tábori ágyra fektették. Nem volt eszméleténél. Az őrnagy orvost hívott, aki hamarosan megérkezett; két tüdőlövést állapított meg. Ezenkívül több bordája is eltört a nyomorultnak, és súlyos zúzódásokat szenvedett. A káplán Fürstnét támogatta, aki rémületében teljesen megnémult, egy szó, egy hang nem jött ki többé a torkán. Tágra meredt szemmel guggolt a férje mellett, és kétségbeesetten, hangtalanul mozgatta az ajkait. A csecsemő éles kis síró hangja hasított a szoba csendjébe. Az anya nem tudta megszoptatni.
Reggel felé meghalt Fürst Aladár, a parndorfi rabbi. Előtte azonban még magához tért, tágra nyitotta szemét. A káplánt kereste. Arca nyugodt volt, tekintete valahová messze révedt, békésnek látszott.
Halálával Fürst megmentette hitközsége java részét. AZ ŐRNAGY MEGSZEGTE A TÖRVÉNYT, ÉS SAJÁT EGZISZTENCIÁJÁT IS KOCKÁZTATVA, ENGEDÉLYEZTE MINDANNYIUKNAK A HATÁRÁTLÉPÉST. Az öregek, a betegek, a gyerekek és az asszonyok Sopronba mehettek. Kilenc javakorabeli férfi hátramaradt. Nekik az őrnagy azt tanácsolta, forduljanak északnak. Úgy hallotta, Pozsonynál nyitva a csehszlovák határ. A tó túlpartján bizonyára találnak valami járművet is.
10
– És ön, káplán úr? – kérdeztem.
– Hogy én… – ismételte Ottokár Félix gépiesen, miközben vette a kalapját. – Nem rólam volt szó ebben a történetben, amelyet most rábíztam önre. De mivel érdekli, hát elmondom, hogy Parndorfba nem térhettem többé vissza, ez nyilvánvaló volt. így aztán a kilenc férfival együtt, tizedikként én is átléptem egy őrizetlen
264

ponton a szlovák határt. Egy folyót úsztunk át. Azóta is együtt vándorolok Izrael fiaival országról országra.
Kiléptünk a Hunter’s Hotel kapuján az utcára. A nap tündöklőn bukott le épp az óriás park mögött. Péntek volt, s az alkonyat enyhet hozó órája. Az emberek hazafelé tartottak. A forgalom sűrű volt. Az autók négy sorban várakoztak, hogy továbbhajthassanak. Szépek voltak a hajadonfőtt járó, fénylő hajú asszonyok. Kacagásuk kihallatszott még az utca zajából is. Béke és boldogság uralta Amerikát.
– Látja – intett Félix hunyorogva a nyüzsgő emberáradat felé -, látja ezeket a barátságos embereket itt, mind elegáns jóllakott, és szereti felebarátját. Ezek az ártatlanok még nem is sejtik, hogy már rég belebonyolódtak a háborúba, történelmük első olyan háborújába, ahol valóban létük és nemlétük forog kockán. Nem is sejtik, hogy Peter Schoch fenyegeti őket, talán már itt is van közöttük. Sokan elesnek majd ezek közül a férfiak közül, mert hadba vonulnak, hogy megvédjék népük szabadságát és tisztes életét. CSAKHOGY SOKKAL TÖBBRŐL VAN ITT SZÓ, MINT A SZABADSÁGRÓL MEG A TISZTES ÉLETRŐL: A MEGGYALÁZOTT KERESZTRŐL VAN SZÓ, AMELY NÉLKÜL ELNYEL BENNÜNKET AZ ÉJSZAKA. És csak az Isten a megmondhatója, hogy képes-e megtenni egy egész világ azt, amit megtett Fürst Aladár, a gyönge kis zsidó, a maga erőtlen kezeivel.
Tandori Dezső fordítása

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 07:10

Ne legyen kétségünk, ma a Peter Schochokat néven nevezte Máté, íme:
„Martin Schulz szerint mindenkit ki kell vágni az unióból, aki nem akar Európai Egyesült Államokat, azaz „törvényes” német-francia diktatúrát. Az elsők között azoknak a magyaroknak kellene mennie, akik eddig 800 millió eurót költöttek az európai határvédelemre, a Németország felé irányuló migráns-invázió megfékezésére. Herr Schulzék esetleg először kifizetnék nekünk ezt az összeget?

Martin Schulz, a német szociáldemokraták vezetője híresen sokoldalú ember. Egy luxus elvonó és két korrupciógyanús megbeszélés közé bármikor be tud illeszteni egy nagykoalíciós tárgyalást Merkellel. Plusz egy „vízió” meghirdetését.
Most ez éppen az, hogy „2025-re meg kell teremteni az Európai Egyesült Államokat, azoknak az országoknak pedig, amelyek ezt nem akarják, ki kell lépniük”. Két potenciális kirúgandó országot gyorsan meg is nevezett: Lengyelországot és Magyarországot. Mondhatnánk persze, hogy ki nem tesz magasról Herr Schulz elképzeléseire, csakhogy az említett úr nagy valószínűséggel kormánytényező lesz Németországban. Ráadásul a fenti elképzelést Merkel is osztja, még ha ő komótosabb tempót is diktálna.”
Az is kiderült: a jó Martin elvtársnak, a drága jó édesapja koncentrációs lágerparancsnok volt. Nem esett messze alma a fájától. Ezek ugyanazok.

Válasz
Zsanett
2017-12-17 @ 07:14

Artur , ne írjon ide ilyen hosszan, mert én MÁTÉ T.-KÁVÉ MELLÉ c. írásait szeretném olvasni minden reggel, nem az önét. Már a görgetés is fárasztó volt amíg a végére értem az irományának, kérem ne itt szórakozzon!

Válasz
- Döme
  2017-12-17 @ 08:04
  
  Zsanett! Nem kötelező elolvasni.Nem hiszem, hogy pár mozdulat annyira fárasztó lenne, de egy kis olvasás senkinek sem árt.Ennyi.
  
  Válasz
  - Zsanett
    2017-12-17 @ 09:32
    
    Döme! Tudom,hogy nem kötelező,de őszintén,ön elolvasta?
    
    Válasz
    - Döme
      2017-12-17 @ 10:02
      
      Igen
      
      Válasz
      - Zsanett
        2017-12-17 @ 10:12
        
        Oké. Én maradok inkább a Máté T. írásainál.
      - KARY
        2017-12-17 @ 17:18
        
        Én is elolvastam mint Máté T. Úr írását is.Érdemes.
    - magd@
      2017-12-17 @ 10:13
      
      Én is, és meg is köszöntem a közzétételt.
      
      Válasz
      - Rakovszky István
        2017-12-17 @ 17:37
        
        Szerintem mindkettő ugyanarról a témáról szól!
        A germánok önmagukat istenítik, és a saját bűneiket másokra kenik. Azt találják dícséretesnek, arra büszkék amit ugazában minden tisztességes ember szégyelne: a szövetségeseit hátbatámadva legyőzni őket, mint azt 955-ben a Lech mezőn tették,
        de a Pozsonyi Csatáról, 1110 éve, amikor a magyarok őket úgy megverték, hogy csak hírmondók meredtak, ezt több mint ezer éven át eltitkolták, csak 955-ről papoltak, hogy ők akkor milyen nagyszerű hőstettet vittek végbe, ezért a magyaroknak kussolniuk kell és az ő cipőjüket csókolgatni‼
        Pedig ez pont fordítva van.
        A németek nem csak azt a 800 milló forintot fizessék meg amit a kerítésre kellett költeni, hanem a több széz milliárdot, is amit Budapest és az ország újjáépítésére kellett költeni a II.VH után. Ugyanis 1944 okt 15. után Hazánk nem szövetségese volt Hitlernek, hanem épp úgy egy lerohat megszállt ország mint Franciaország vagy Belgium. Ha őket kárpótolták, akkor Lengel- és Magyarországot milyen jogon nem⁉⁉⁉
  - Alexxx
    2017-12-17 @ 16:59
    
    Döme! A blogolás egy dolog, a hozzászólás egy másik. De egyikbe se fér bele irodalmi művek egész fejezeteinek bemásolása. Ez nem más, mint az oldal szét-trollkodása. Egy rohadék liberális, magát Arthurnak nevezi idejön és végigfossa teljesen ide nem illő szöveggel a helyet. Ócska, aljas trükk.
    
    Válasz
    - Rakovszky István
      2017-12-17 @ 17:44
      
      Szerintem igenis idevaló, mert a náci bandák rohadságát senki sem kérdőjelezi meg, míg a nyugati, magukat “liberális”-nak hazudó anarchistákat elfogadják.
      Egy nagyon jó párhuzam, ami sok embert esetleg felébreszt‼
      De van egy nagyon jó könyv a keresztes hadjáratokról, amely kitűnő párhuzamot von az akkori közelkeleti és a mai nyugateurópai világ között.
      Thomas Asbridge az szerzője és az eredeti angol címe “the Crusades”. Német fordítása is van. Sajnos magyar még nincs, pedig ebből az is megérthető, hogy a germán “keresztes”ek miért kezdtek el rabolni, gyilkolni amint a német magyar határt átlépték.
      Hiáva kuyából nem lesz szalonna mondja a közmondás, bár sok hízott ölebből lehetne azt csinálni és a migránsokat avval etetni‼
      
      Válasz
      - Zsanett
        2017-12-17 @ 20:49
        
        Hagyjanak már békét a szegény németeknek! Elég bajuk van nélkülünk is!
- Alexxx
  2017-12-17 @ 11:40
  
  Igazad van Zsanett! Nem illik ide a történet. A nácik elöl menekülni mást jelent, mint engedély nélkül berontani más országokba és ott erőszakolni, gyújtogatni, merényleteket elkövetni.
  
  Válasz
  - Rakovszky István
    2017-12-17 @ 17:49
    
    A németeknek már rég szokásuk, hogy engedély nélkül rontanak be mások országába‼ Most pedig mág más idegen népességet akarnak behozni, szintén engedély nélkül‼
    Gondolom, ha az EB/EP a korlátlan betelepítést határozza el, akkor a német hadsereg fogja őket hozni⁉ Ezt akarja a tanulatlan Schultz‼ IDeje lenne egy migránsnak egy éles kést adni, hogy avval döffje szíven azt a hatökröt. Gondolom, akkor megszünne a halál-büntetés tilalma‼
    
    Válasz
Zsanett
2017-12-17 @ 07:24

A kedves néger urakat és hölgyeket pedig küldjék hozzánk Erdélybe a jó olaszok mi adunk nekik szállást,hadd ismerkedjenek a medvéinkkel.

Válasz
- Rakovszky István
  2017-12-17 @ 18:06
  
  Én jobb helyet tudok számukra: Németország Mecklenburg-Vorpommern tartománya, Adolfína Merkel otthona. Ha ott már alig lesz német – valőszínűleg Magyarországra fognak menekülni – akkor talán észretérnek a nénet kormány tagjai. De azért a 2025-ös javaslat mind a CDU-ban, mind a CSU-ban ellenkezést váltott ki, így lehet, hogy Schultz elrontotta az SPD helyzetét.
  Vagy új választásokat kell rendezni, vagy egy fekete sárga kék koalíció alakul. Ugyanis a hatalomhoz ragaszkodó Adolfína talán més arra is ráfanyalodik, hogy az FDP-vel és az AfD-vel közösen alakítson kormányt.
  
  Válasz
Artur
2017-12-17 @ 07:31

Nem tudhatom Werfel, aki Amerikába menekült 1938-ban Ausztriából, a következő hét évben, haláláig rádöbbent-e, egyedül a Magyar Királyság védte meg s képviselte a kereszténységet, s egyedül Horthy Magyarországát nem nyelte el az ateizmus sötétsége 44 március 19ig. Werfel meghal 1945-ben. Országról országra foglalta el Hitler Európát, senki nem tudott, nem mert ellene mondani. Az egyetlen kivétel, a magyar nép.

Válasz
- Zsanett
  2017-12-17 @ 09:17
  
  Kedves Artur!
  “Szürke minden elmélet,de zöld az élet aranyfája.”
  
  Válasz
- Rakovszky István
  2017-12-17 @ 17:59
  
  Mikor Horthy ki akarta nevezni a Lakatos kormány először – nagybátyám tanácsának ellenére átbeszélta azt Veesenmayerrel, Hitler teljhatamú megbízottjával, aki több ember ellen is vetót emelt, hogy a saját kémjeit ültesse be. Erről Nagybátyám így ír:
  ”
  
  1944. július 15.
  
  A könyvben úgy látszik szó sincs az e. napon történtekről. Már ekkor történt megállapodás a fegyverszünetre vállalkozó kormány kinevezésére vonatkozólag. Bethlen István írásba foglalt javaslata alapján látszólag és elnevezésben ” katonai kormány” alakult volna, melyben csak néhány, az akkori politikai életben nem exponált polgári személy foglalt volna helyet. E sorok írója miniszterelnök-helyettes lett volna, tárca nélkül, hogy az ezekben tájékozatlan katonák tanácsadója legyen. Ellentét csak abból a szempontból volt, hogy mi szerintünk a kormányváltozásnak azonnal, a németekkel való tárgyalás nélkül kellett volna megtörténnie, míg ő? a németekkel előzőleg tárgyalni akart. Ekkor hivatták Lakatost . Ő is a németekkel való tárgyalást kívánta előzőleg. A Szálasi perben tett vallomásában Lakatos úgy nyilatkozott, hogy végül én is, B. I. is belementünk az előzetes közlésbe. Ez téves. Elvégre a döntés a kormányzóra tartozott s ő így határozott.
  
  Még búcsúzáskor, az ajtóban is újból kérleltem, mentse fel még aznap Sztójay-ékat , azonnal nevezze ki az új kormányt, s csak azután hivassa a követet, közölje vele a fait accompli-t, azzal, hogy legelőször a szövetséges hatalom képviselőjével akarja közölni elhatározását.
  
  Nézetem szerint e részlet azért fontos, mert akkor még vállalkozásunk sikerrel járt volna. Mire hat hétig tartó tárgyalás után kinevezte a németek kívánságára megfejelt kormányt, már késő volt, pláne kémekkel a kormányban.”
  http://www.rakovszky.eu/Rako-IWS-Site/A7_SiteRubrics/Writings/RIvan1885/Lakatos/IvanHorthy.shtml Megjegyzések Horthy emlékirataihoz
  
  Válasz
Bakó Laszlo
2017-12-17 @ 07:48

Nekik ez kellett,az olaszok is ki akarnak halni, úgy legyen!
A római birodalomban is többségbe került a sok idegen,abberalt, meleg, prostituált, eladósodtak, nem védekeztek semmilyen értelemben, vezetőik akkor is elmebeteg, abberalt,irreális, barmok voltak mint most, éljenek így,beledoglenek!

Válasz
- Alexxx
  2017-12-17 @ 17:04
  
  “Idegen istenek lepték el Rómát” Ismerős? Nos akkor kezdődött a Birodalom hanyatlása. Az Urbs a multikulti áldozata lett! Végső megoldásnak az kínálkozott, hogy a kereszténységet államvallássá tették.
  
  Válasz
Feher Zsolt
2017-12-17 @ 08:03

Gondolom a lakäs penz melle munkät nem kernek ugye? Ja es minden negernek 1 echte europai nö is jär mint a lakäs nem?? A libernyäkok akik ott segedkeztek gondolom a mäsebol igergettek nem a magukebol. Aki ezeket akarja värja utäljanak ki alanyi jogon neki 1 gyenge nigro csalädot tartsa el legyen melletük de ne az ällamtol värja a penzt..Na vajon häny takony liberälis tartanä fel a kezet. Lenne javaslatom mit kene velük tenni de azt itt nem irnäm le!

Válasz
- khm
  2017-12-17 @ 09:13
  
  De,CSAK SZŐKE és FEHÉR BŐRŰ nő járhat nekik!
  A bajszos barnák,azok maradjanak a görögöknek,olaszoknak….
  
  Válasz
pandora
2017-12-17 @ 09:04

Ez a hála,hogy az olaszok kihalászták őket a tengerből! Mellesleg az átlag olasz egyáltalán nem gazdag és munkája sincs mindig. Ezek a “menekültek” pedig pofátlanok ,az olaszok kárára.

Válasz
- Rakovszky István
  2017-12-17 @ 18:11
  
  A pofátlanságuk a szerencsénk, mert addig jár a korsó a kútra mí el nem törik!
  Ezek pedig már nagyon törékennyé teszik a korsót‼
  Lehet, hogy olaszország ezek miatt meg is fog szünni és a régi észak-dél vita töréshez fog vezetni‼
  
  Válasz
i hate juice
2017-12-17 @ 09:06

szájonbaszott nyugateurópa nigger országgá fog válni

Válasz
- Zsanett
  2017-12-17 @ 09:19
  
  Ne trágárkodj juice,inkább tanulj Arturtól!
  
  Válasz
  - Alexxx
    2017-12-17 @ 17:05
    
    Hadd trágárkodjon! Józanul nehéz szemlélni a sok betolakodó hordát.
    
    Válasz
csordás józsef
2017-12-17 @ 09:44

Se kerítés,se tenger…mi lenne ha tankkal jönnének?

Válasz
- khm
  2017-12-17 @ 13:36
  
  Egy idő után nem kapnának levegőt,mert a snorkel cső,alighanem rövidnek bizonyulna.
  
  Válasz
magd@
2017-12-17 @ 09:52

Kedves Artur,

köszönöm a közzétett “történetet”.
A Martin Schulzoknál még az erdélyi medvék is jobb alternatívának tûnnek.
Az állatok csak akkor támadnak emberre, ha éhesek….
Igaz a mondás ember embernek farkasa.
Tegnap este a német ZDF híradóban beadták, hogy Sigmar Gabriel a jelenlegi még német külügyminiszter figyelmeztette, még ha burkoltan is az SPD-t, hogy a koalíciós tárgyalásoknál “fogják” kissé vissza magukat.
Schulz megint szagot fogott, ha a primitiv emberek hataloméhsége teret kap….. és jön velük a párt is…

Válasz
- Artur
  2017-12-17 @ 09:58
  
  Köszönöm lelkem, Önnek szántam.
  
  Válasz
- Zsanett
  2017-12-17 @ 10:17
  
  Nemcsak akkor amikor éhesek,hanem amikor veszélyeztetik az életterüket.
  
  Válasz
  - magd@
    2017-12-17 @ 11:14
    
    Így igaz, de ha veszélyeztetik, akkor az élelem hiánya, az éhség eluralkodik, és ezt átvitt értelemben értem.
    
    Válasz
    - Zsanett
      2017-12-17 @ 12:52
      
      Magd@, Artur!
      Jövő júliusban kísérjék el Orbán Viktor miniszterelnök urat Tusnádra,ott élőben is láthatnak egypár jól fejlett példányt a bocsokkal együtt.
      Szeretettel várjuk.
      
      Válasz
  - Alexxx
    2017-12-17 @ 17:12
    
    Pontosan Zsanett. Az állat ösztönösen védi az életterét. Az ember is védi. Zrinyi, Dobó, Kinizsi mind védték az életterünket. Ott nyugaton az emberekkel van baj. Egy liberális a tetűnél is hitványabb, mert a tetű is védi az életterét.
    
    Válasz
Artur
2017-12-17 @ 09:54

Köszöntöm az értőket, az olvasókat. Langer Jánost, Dömét, örülök, hogy megértették és megkapták az ajándékot. Ezt a jó hírt, őseinkről, s jogos büszkeségünk tárgyi bizonyítékait.
„Ne kényszerítsenek többre, mint amire képes vagyok.” Sajnálom, hogy volt azért, van is, lesz is. Akit akaratlan többre kényszerítettem, mint amire képes. Próbálja meg türelemmel elviselni, kevéske térfoglalásomat. Ha ellenállhatatlan viszketegséget érez, hogy feljentsen, s mű felháborodjon. Lelke rajta. Ki mit szeret, szép az annak. S INNEN JAVASLOM A SZERZŐNEK, AKI IRODALMI SZINTEN DOLGOZIK, ADJON HELYET, minden értéknek, olyan írásoknak, melyek a közvélemény elől elzártak tudatos erők, lelkünk és tudatunk furcsa irányítói. Legyen Máté úr oldala, ÉJJELI MENEDÉKHELY, ahol megtanuljunk elviselni egymást, azokat, akik valamiért nagyon nem tetszenek nekünk. Általában a másik véleményét.
Lassan-lassan jogos lesz, van erkölcsi s oksági érv mellette, ha valaki a Bibliát felteszi apránként. HISZEN MOST FOGJÁK ÁTÍRNI GONOSZ S ROSSZ EMBEREK, hogy polkorrekt legyen, véleményterrorjuknak megfeleljen majd. Minden becsületes és értő olvasót, innen kérek arra, hogy támogassa s mentse el, a magyar történet s irodalom igaz értékeit. Tehát, ha valakinek lenne, mondjuk Pardon cikke, régi, nagyszüleitől örökölt írásos emléke, 1919-1921 Kosztolányi vezércikkeiből, Új nemzedék. Akkor tegye már be, láthassuk mi is. LEGYEN KÖZÖS ÉRTÉKÜNK. Elhatároztam Csehovot megmentem, mert a régebbi fordítások már nem jók a mai marxista többségű ítészeknek. S most még csak elzárják, de tiltani fogják, de elzárni, vagy törölni, vagy átírni. TEHÁT EZ EGY VALÓDI ÉS HALÁLOS VESZÉLY, nem hagymázas álom. MENTSÜK, AMI MENTHETŐ. Ha valaki nem hinné el, hogy igazat mondok, nézzen utána! Móra Hannibál tanár úrjának, vagy Kosztolányi Pacsirta, Édes Anna, Aranysárkány műveinek. Tessék kérem próbálkozni, le tudják spontán s könnyedén tölteni, Lendvai István cikkét Babits az igazi haza cikkére válaszolva, vagy Kosztolányi különvéleményét. Vagy csak azt láthatják, amit mondanak róluk?
Lelkifurdalásom támadt, hátha tényleg oly nagyon zavarhatom a Zsanettek kis körét is, s túlterpeszkedem. Ezért megnéztem Máté elöző remek cikkét, ahhoz bizony összesen 13, azaz tizenhárom hozzászólás ment, az első én magam voltam.
Mondhatnám én is, a magyar, hogy bocsássatok meg neki, nem tudja, hogy mit cselekszik. De tudja, aki szapult, mert Werfel halhatatlan sorait, ezt az ajándékot, amit elsősorban Máténak, majd a magyar hozzászólóknak szántam, nem volt képes kibontani… Annak a magyarságával is nagyon nagy baj van. HISZEN RÓLUNK, apáinkról mondta el az igazat Werfel. S a jót mondta. Személyesen, ez magánügy, de én, bár már ki tudja hányszor olvastam, mindig apámat látom, a felháborodott örnagyban. Harcolnak a kis rabbi összetört testéért, mintha Patroklosz teteme lenne. Hősök. A magyar egyedi, kivételes, csodálatos nemzet. Elfogult vagyok? Lehet. De, akkor is az.

Válasz
- Artur
  2017-12-17 @ 09:57
  
  Köszönöm Lelkem!
  
  Válasz
  - magd@
    2017-12-17 @ 11:09
    
    Kedves Artur,
    
    nehogy abba hagyja. Sok lelkes olvasója van, olyanok is feltehetően, akik csak olvassák, de nem méltatják. Sokszor egy köszönöm is elég…már az ember nem érzi magát árván.
    
    Válasz
    - Jkata
      2017-12-18 @ 09:21
      
      Pontosan!
      
      Válasz
- Zsanett
  2017-12-17 @ 13:09
  
  Látja Artur, ebben igaza van, tényleg zavar,tényleg túlterpeszkedik.
  
  Válasz
  - Artur
    2017-12-17 @ 13:38
    
    Zsanettnek. Most ebben mi a hír érték? Mit akar vele? Tenni akar ellene valamit? Mert akkor csak aljas ember, aki a hatalomhoz, poroszlókhoz moderációhoz rohan, mert sérelem érte. Gondolja, hogy a cikket érintheti, ez a hozzászólás, a dolgok alján? Tudja Ön, hogy ha friss belépő néz minket itt, nem is lát, nem vagyunk a felületen. most nézem 41 darab hozzászólás, tegnap 13. Ez zavarja tényleg? a 888. oldalon egymást anyázzák, egészen alpári módon, ott több a hozzászóló valóban. Werfelnek sem, nekem sem, s a magyar hozzászólók talán többségének sem bűne, hogy Önnek túl nagy feladat s erőfeszítés, Werfel elolvasása, vagy csekélységem. Önnek joga van véleményéhez. Jó lenne azonban, ha sem Önnek, sem senkinek a világon nem lenne joga. Töröltetni a másikat, mert neki valamiért csípte a szemét.. üdv..
    
    Válasz
    - Alexxx
      2017-12-17 @ 17:15
      
      Te Artur! Fegyelj ide! Ha nekem Franz Werfel olvasásához van kedvem leveszem a polcomon lévő kétezer kötet közül, vagy elmegyek a könyvtárba. Ez egy blog kérlek, ide tömören szoktak írni, és csak egy-két mondatot illik bemásolni. Szóval akárhogy nézzük: Illetlenség és trollkodás volt a rengeteg szöveg idemásolása!
      
      Válasz
      - Artur
        2017-12-17 @ 20:51
        
        Igen. tudomásul vettem. Azért örülnék, ha a továbbiakban elviselnénk egymást. nézze meg az előző Máté cikket 13, azaz tizenhárom hozzászólás volt. Nem hiszem, hogy bárkit is zavart, a magyarokat éltető, bátor írása Werrfelnek, az Önök kis körén kívül. Csak remélni tudom, talán a józan többség el tudja viselni a kicsit több olvasás feladatát. S meg tudja oldani. Elismerem, maguktól túl sokat kértem volna.. Ha Önökhöz szóltam volna. De nem. Nem maguknak írtam, ez egy közös felület, s jó lenne, ha nem akarná a jövőben, megmondani, ki mit írjon, mondjon. Oly nagy dolgot nem akart mondani, vagy csak én nem látom. Valamit, amit annyira megzavartam volna, hogy most ezért engem kellett libsizni érte. Lelke rajta, én a jövőben természetesen nem fogok reagálni, Tabaki marásaira, kerülni fogom, mint eddig is. Nem én kezdtem. Direkt szóltam, most hosszabb leszek, viseljék el. Önöknek nem sikerült. Elnézést mégegyszer. Csak azért történt, mert fontos tény, s a közvélemény nem tudja a magyarokról az igazat.
- Alexxx
  2017-12-17 @ 17:08
  
  Mark Twain-t is meg kell menteni, mert a nigger szót kigyomlálják belőle, érthetetlen lesz a szövege.
  
  Válasz
Halász Ildikó
2017-12-17 @ 12:43

Kedves Artur!
Köszönöm a Werfel-i történetet, élmény volt olvasni: nagyon tanulságos és nagyon is időszerű!
Máté. T. Gyula írásait olvasva pont az a jó, hogy ilyen értékes gondolatsort indít el egyes emberekben, és ezért ezek a hozzászólások is gazdagítják az eredeti témát.

Válasz
- Artur
  2017-12-17 @ 13:51
  
  Köszönöm, valóban tisztelet volt a részemről, s nem valamiféle nyegleség Werfel a helyreállított kereszt igaz történetének bemutatása. Kötelező olvasmánnyá kéne tenni, ma 96 százalékos ateista, marxista balfölény van az oktatott anyagokban. S sajnos a tanerőknél is…
  
  Válasz
Artur
2017-12-17 @ 12:58

„Ők a messzi Afrikából jöttek, megfáradtak, ezért csak jár valami extra luxus? Ha már kéretlenül is felfrissítik a megfáradt európai vérvonalat!
Hogy illegálisan érkeztek? Ezért a rohadt európai nacionalisták és rasszisták a felelősek! Ők szívesen jönnének talpig útlevélben is, de a szemét határőrök azokat megvizsgálják! Hát civilizált magatartás az ilyen?!”

Teljesen jogos az irónia, éppen azért próbáltam bemutatni, a valódi menekültek viselkedését, a példaértékű pár oldalban, amit én végtelen tömörnek s rövidnek éreztem. Sajnos tényleg mindenki személyes érzése, mit tart rövidnek, hosszúnak, s mit képes elviselni, vagy csak megérteni is. Csehovot hoztam fel példának, s hogy érdemes lenne, végre elmenteni, s közkinccsé tenni az eredeti fordítást, amíg még lehet. Ezzel egyetlen egy baj van, hogy be kellett látnom, amit én rövidnek, üdének, utánozhatatlanul bájosan tömörnek láttam, az valójában, magam sem hiszem el. Apróbetűs szedésben is, a Platonov és az Ivanov, 265 oldal! Ivanov: Hagyjatok! (Félreszalad, és agyonlövi magát)
Függöny. Na, ha ezt én ide fölteszem, fekete autót küldet értem, a kis ellenzői köröm, a feljelentők botránynak fogják látni. Én nekem, biztos emlékem volt, hogy egy szösszenet csupán. S tiltani fognak, örökre.
Azt kell észrevennünk, ha beengedjük a partraszálló, megszálló hódító afrikai szír, vagy arab török tömegeket, akkor akarva-akaratlan örök időkre, itt Európában is összetörjük Varázshegyeink eddig érintetlen tájait, ezt a környezetet, amit két évezred alatt építettek fel őseink. Sicko lesz itt is, mint az USA rosszul sikerült utánnyomása, fegyverviselési engedély, s valódi szabadságjogok nélkül. Fülledt utcák, s Fehér hó sorozatok borzalmas világa, napi valóság lesz itt is. S ez nem riogatás, hanem természetes velejárója annak, amikor a szorgalmas méhek közé, tudatosan tesznek be darazsakat.
Ez a pár oldal Werfel pontosan mutatta meg, a lélektani okait, miért borzong annyira Shylock a Kereszttől, miért fáj annyira a marxista ateista ballibnek, Isten, család és Haza fogalma. Barna és vörös süvöltve egyesültek a keresztények gyűlöletében, a Holdraszállókat még vissza sem tértek, már feljelentették. Őket sérti az „Isten lelke lebeg a táj fölött” mondat. Ők ateisták ugyanis.

Válasz
tango47
2017-12-17 @ 13:04

„Sem gumibot, sem tenger, sem falak nem állítanak meg bennünket! Nem vagyunk postai csomagok!”
Azért ennél kicsit nagyobb a repertoár! Mondjuk a kalasnyikovról mi a véleményük?

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 13:10

.” Az ateista bigottéria neve materializmus. Ennek a vallásnak három
dogmája van: lélek nincs, az ember állat, a halál megsemmisülés. A három pedig
egyetlenegyre megy ki, s ez az, hogy az ateisták rettenetesen félnek Istentől. Böhme azt
mondja róluk, hogy Isten haragjában élnek. Nem ismernek mást, csak a haragvó Istent: ezért
bujkálnak és hazudoznak. Azt hiszik, ha azt mondják: nincs Isten, nem fognak többé félni.
Ehelyett persze még jobban félnek.
Az ateista persze elbizakodott ember, nem is akar más lenni; alázatra, szeretetre nem hajlik,
más szóval olyan erőtlen, hogy nem is tud rá hajlani. Inkább kitart félelmében, amit letagad,
reszket és bujkál és hazudozik, és egyre fennhéjázóbb lesz. Ebből a vigasztalan kotyvalékból,
amelyben tagadás, félelem, hazudozás, bujkálás, fennhéjázás, bigottéria együtt fő, alakult ki a
materializmus, mint vallásszurrogátum.” Hamvas.
Ezt meg kell érteni, mert Európa belehal a marxizmusba. A magyar nép gyilkosa kádár, Európa gyilkosai pedig a marxisták, a balliberálisok.
Ezért találják ki, a világ prolijai egyesüljetek helyett, az emberiség nevű régi-új nótájukat. A nemzet a hibás, ha mindenki haladó baloldali marxista lenne, akkor lenne csak szép világ. A baj az, jól írta itt valaki, hogy haragban vannak a valósággal. Multikultiban nem lehet ember módra élni, s egy rendszer, ami nem embernek készül, és nem emberszabású. Csak erőszakkal müködhet, ezért üvöltenek a mihaszna olasz nutellák és junckerek velünk. S a magyarokat egyedül képviselő Orbánnal.
Európa s közepén Magyarország most szép, így, ahogy most van. Holnaptól behozhatják a szemetőket, röhöghetnek azon, lásd Werfelt! Hogyan ütik-verik következmények nélkül az európai lakosságot. Láttuk a hecc kedvéért, ártatlan járókelőket körbeálló, inzultáló hordákat, hogyan lökték le a lépcsőkről az egyedül közlekedő leányokat, majd jön az erőszak, s a gyilkosság, a dolgok logikája szerint. Peter Schoch vak gyülölete, ugyanolyan, mint ma Alié és Mohamedé. Felsőbbrendűnek hit érveket, ők is, ma is, könnyedén találnak aljas tetteikhez. Most még fel is veszik a soros cégtől kapott okos telefonjaikra..

Válasz
Zsanett
2017-12-17 @ 13:17

Na gyerekek,itt az ideje,hogy valami értelmes dologgal üssük el az időt. Mi délután templomba megyünk.
Artur!
Nincs semmi baj a magyarságommal. Református magyar vagyok.

Válasz
- Artur
  2017-12-17 @ 13:47
  
  Jó Önnek! Egyrészt nem kell gyónnia, ha lenne is mit, s ráadásul talán maguknál nincsen annyi soros, mint nálunk, katolikusoknál. Én fiatal koromban két okból nem jártam túl sokat. Komcsik voltak a papok, kádár jánosért imádkoztak, s erre kértek minket is. Másodjára azt hittem nem vagyok méltó, túl sok s túl szép bűneim voltak, s álszentség lenne templomban, olyannak mutatni magam, ami nem vagyok. Most sem járhatok, soros s meleg a papunk, ráadásul teljesen hülye. Mi lenne, ha csak fumigálna, elviselne s átnézne fölöttem, de elviselné ezt a pár sort, ami Önnek sok, nekem kevés. üdv.
  
  Válasz
  - Zsanett
    2017-12-17 @ 21:05
    
    Hát ja. Akkor nem hiába mondta Semjén Zsolt,hogy: Keresztények vagyunk,nem hülyék!
    
    Válasz
- Alexxx
  2017-12-17 @ 17:19
  
  Isten áldjon meg Zsanett, főleg most karácsonykor!
  
  Válasz
  - Zsanett
    2017-12-17 @ 21:02
    
    Köszönöm Alexxx.
    Isten áldja!
    
    Válasz
Kéfa
2017-12-17 @ 14:12

Hát én is a rövid, tömör kommentek híve vagyok, praktikusabbnak találom. De ez egyéni dolog. A hosszú kommentek olvasására nem mindenkinek juthat iďeje.
A cikkhez meg: külön történelmi múlttal rendelkezik nyugat és közép európa. Lehet hogy a nyugatiaknak van bűntudatuk a gyarmatosítás miatt, nekünk nincs miért lennie. Úgy érzem ezt egyszerűen nem veszik figyelembe nyugaton és ezzel együtt a mi történelmünket sem. Ha viszont ez így van, akkor azt sérelmesnek látom.

Válasz
- Alexxx
  2017-12-17 @ 17:21
  
  Nyugaton sokan azt sem tudják, hogy merre van Magyarország. Érdemes feltenni ezt a kérdést pl. Londonban. Egy pofa félénken: Hollandián túl van, az biztos.. Na ekkor volt elegem. Az már hab a tortán, hogy az amerikaiak valahol Indokínában keresik, ha térképet raksz az orruk alá.
  
  Válasz
igazmondó
2017-12-17 @ 14:26

Vigyázat százezrével jönnek a migránsok és feleszik a karácsonyi halászlénket, töltöttkáposztánkat, bejglinket, malacsültünket lencséstől aztán pedig visszamennek a halódó, pusztuló Ny.Európába.

Válasz
- Kéfa
  2017-12-17 @ 14:43
  
  Zárom is az ajtót. Kettőre! A tötöttkáposztámat nem adom. A kacsasültemért kiállok csörtére túlerővel szemben is. Halászlémet test-test elleni küzdelemben, az utolsó leheletig védelmezem. A bejglimet csak erőtlen kezeimből csavarhatják ki.
  El a kezekkel a szilveszteri lencsémtől!
  
  Válasz
- Zsanett
  2017-12-17 @ 21:11
  
  A töltött káposztánkat és a malacsültet biztosan nem eszik fel.
  
  Válasz
  - igazmondó
    2017-12-18 @ 12:04
    
    Kéfa; Zsanett!
    Agyatlan fitymaszbirkák vagytok és azért nem fogtátok fel, hogy azokról a magyar migránsokról írtam akik a csüngőhasú disznó fenenagy gazdasági csodája elől migráltak Ny.Európába és az ünnepekre hazajönnek meglátogatni szüleiket, nagyszüleiket és az ünnepek után visszamennek a halódó, pusztuló, összeomló Ny.Európába.
    
    Válasz
    - Kéfa
      2017-12-27 @ 20:04
      
      Ezt a poént már máshol is elsütötted, akkor is írtam: ha hozzánk jönnek karácsonyozni, akkor tényleg halódik a nyugat, ugyanis eddig ott is volt karácsony.
      
      Válasz
KARY
2017-12-17 @ 16:01

Soros milliárdos bandájáé ,balosan liberális bandájáé ,Európába általuk behívott ,idecsődített gazdasági migránsaiké, tolvajoké ,milliárdos diktátoroké,balosan liberális talpnyalóké ,budapesti CEU-n kiképzett párttitkáraiké ….. stb-eiké..

Válasz
KARY
2017-12-17 @ 16:08

MUNKÁT NEM KÖVETELTEK ,CSAK JOGAIKAT ÉS MINDENT INGYEN.

Válasz
- Alexxx
  2017-12-17 @ 17:23
  
  “Munkát, kenyeret..” Ismerős? Nézd a sorrendet! Előbb meg akar dolgozni a kenyérért. Érted ugye? Ez a becsületes alapállás!
  
  Válasz
Zsanett
2017-12-17 @ 21:18

Na ,valahogy a végére értem és örömmel konstatálom,hogy távollétemben mégsem nyelt el minket az Artur tenger,mint a migriket a földközi.

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 21:52

Egy kedves hölgy, Horváth Ágnes pontosan értette, köszönet érte.
„Kedves Artúr! Mindenkor nagy élvezettel olvasom sorait Mátété írásai alatt. Köszönet érte!
Zsanettel ellentétben engem a székhez ragasztott Werfel története. Mert mi folyik ma Európában? Miért kell szembe helyezkednünk az unióval?Miről szól a harc? ” A meggyalázott és újból helyreállított keresztről..”

“De ma úgy vélem, hogy az emberiségnek szüntelenül büntetnie kell önmagát…méghozzá a szeretetlenség bűneiért … mindaz, ami ma történik, bizonyos módon annak az iszonyú szeretetlenségnek a tükröződése, amely világunkat beölti…”

Burgerland …” Az első világháború előtt Magyarországhoz tartozott, de a magyarok a békeszerződés értelmében át kellett hogy adják osztrák szomszédjuknak…”
És köszönet Werfelnek.

Válasz
Zsanett
2017-12-17 @ 22:10

Do not feed the Artur`s trolls! (Ne etesd az Artur trollokat) (Ne vedd őket figyelembe)
Jó éjt mindenkinek.

Válasz
Máté T. Gyula
2017-12-17 @ 22:12

Köszönöm a hozzászólásaikat! Megtisztelnek vele, sokat segítenek.

Máté T. Gyula

Válasz
Artur
2017-12-17 @ 22:31

Megszeretném kérni támogassa régi s sokszor hangoztatott ötletemet, legyen állami feladat minden magyarul leírt sor, kiadott könyv, cikk, stb

, digitalizálása, s mindenki számára elérhetővé tétele. Egy olyan nagy közös könyvtár lehetne ez, ahol semmit nem lehet kívülről változtatni, viszont csekély díj ellenében bárki letölthetne bármit. Magyar facebook is kellene, valamint olyan sajtótörvény, ahol az lesz bűncselekmény, ha valaki törölteti a másikat. Kosztolányi Pardon cikkeit, mi nem láthatjuk, nem ismerhetjük meg.Talán érdemes lenne végre egy rovatot indítani, ahol tiltott nagyjaink írásait mi is letölthetnénk, olvashatnánk szabadon. Üdvözlettel.

Válasz
zeusz
2017-12-21 @ 14:11

Ezeknek a szarháziaknak egy válaszom lenne. T72 , T 80 és félmillió Kalasnyikov.

Válasz

Kié lesz Európa?

82 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása