Vona összefog, de hol a Jobbik?

13

 

„A magyarok még nem hülyültek el teljesen” ez a megnyugtató következtetés vonható le Vona Gáborék tegnapi Orbánt buktató gyűléséből. A Simicska-kitartottak és a Soros-demokraták összeborulására ugyanis jó, ha másfélezer ember volt kíváncsi. Igaz, ez igen furcsa társaság volt. 

 

Nagy bajban volt tegnap késő délután az egyszeri Jobbik-tag, amikor kitévedt pártja fáklyás tüntetésére. Hiszen semmi sem volt, amit az elmúlt években megszokott. Jézus Mária! Hova került?!

Először is, hol vannak a nemzeti zászlók erdei? Sehol. Kokárdák? Sehol. A nagyszínpadon még stilisztikai elemként sem. A piros-fehér-zöld helyett mindenhol színtelenség, de leginkább rikító kékség. EU-zászló persze volt korábban is jobbikos tüntetésen – égetési célzattal! Most meg osztogatják és lobogtatják!

Jó helyen van egyáltalán? – néz kétségbeesetten szét a Jobbik-tag. Nyilván, hiszen elvétve akad egy-két jobbikos zászló, és ott van Vona Gábor is. De ő az? Rendben, gárdista kendőt már régen nem hord, viszont mire ez a marha nagy szadesz-színű sál? Mindegy, biztos van oka, hiszen most van itt az összefogás ideje, „vissza lehet venni kicsit magunkból”. A „nagy győzelemnek” nyilván ára van.

De megmondanák végre, kivel lehet itt összefogni? S az ős-jobbikos bősz ismerős-keresésbe fog. Még a saját transzparenseik hordozóit sem látta sosem! Illetve tévedés, egyik-másik arca beugrik. Látta őket szendvicsemberként gyorséttermek és szexboltok szórólapjait osztogatni pár hete a Nyugatinál, a hidegben. Sajnálta is a fiatalokat, hogy ilyen munkára kell adniuk a fejüket. Jó, a pénznek nincs szaga… Zászlót lengetni is könnyebb…

Persze vannak tévében látott „hírességek”; a valóságban sem kisebb arcúak, csak jobban látható szürke jelentéktelenségük. De biztos, hogy ez az ő társasága, velük kell összefognia? Fekete-Győr Andrással, Soproni Tamással, Juhász Péterrel, nyári huligán-tüntik vágóképeiről visszaköszönő belvárosi úrigyerekekkel?

Na, de majd a szónokok biztosan helyükre teszik a dolgokat! Vagy mégsem? Itt van ez az ÁSZ-bírság is. Kellene kezdeni vele valami értelmezhetőt! Felszólal a jobbikos szakértő, aki volt vezető is egykor a Számvevőszéknél. És mit mond? Azt, hogy nem kell a pártok pénzét vizsgálni! Ez Nyugaton sem módi!

De hát álljunk már meg! Nem arról volt szó, hogy mi mások, tiszták és tisztességesek leszünk? Most meg nem azt bizonygatjuk, hogy nem loptunk, nem szegtünk törvényt, hanem azt: a Fidesz még rosszabb?! Mióta dicsőség, hogy valaki nagyobb tolvaj, mint mi? Már, ha az egyáltalán. Mert itt a pénz körül már csak az biztos, hogy tőle megint kérnek… Sőt, követelnek, jobbikos kötelességévé teszik a – miért is szükséges? – adakozást. 

Ad ő persze, szívesen, csak ennek a dolognak valahogy rossz íze van. A Jobbik csak a pénzről szólna? Ha pénz nincs, már el sem indulnak a választáson? S Vona szóhasználata is a gyűjtésről: „összedobtak már 30 milliót”. Az ő köreiben nem szoktak csak úgy „összedobni” ennyi pénzt. Igaz, ez a 300 milliós plakát-ügy végképp nem az ő nagyságrendje, nyilván ehhez kell az olyan jól számolni tudó ember, mint a Simicska.

Felszirénázik Puzsér Róbert hangja. Mit keres itt ez az ember? Nem jobbikos, ráadásul szidja a múltjukat is. Mindent csak ő tudhat jól! Olyan, mint amikor vendégségbe hívsz valakit, az meg leszól mindent a lakásodban. De egyáltalán minek hívták ide? Máshol már nem kell?

De Vona mindent megmagyaráz. Nemhogy nem teszi helyre a „megmondóembert”, még dicséri is. „Tud-e valaki mondani ma olyan demonstrációt, ahol Puzsér Róbert elmondhatja, hogy mindenkit elküld a fenébe?” Hősünk csak egyet tud – annak sem örül – a „sztár” műsorát a Simicska tévéjében…

A pártelnök beszél a jövő modern, 21. századi összefogásáról is, a „múlt végső eltörléséről”. Jól is hangzana, hiteles is lenne, ha az itt lévőknek nem lenne múltja és jelene is – ami meghatározza jövőjüket is. Vonáét is.

A jobbikos veterán immár úgy érzi, hogy ez nagyon nem az ő „demonstrációja”. Kilép a „tömegből”. S ekkor eszmél, rájön, mi az, ami az elején is zavarta. Nincsen tömeg. Itt jó, ha másfélezer ember lézeng, műsorvezetői intésre gyűlölve Orbánt.

És akik itt vannak, azok momentumosok, elempések, együttesek és péemesek, mindenféle liberális pénzmosdató. Meg Vona és üzlettársai.

De hol a Jobbik?  

 

Fotó: Horvát Péter Gyula/PS