Liberális frász Orbántól
25
„A miniszterelnök hazudott Tusványoson, a menekültválságnak vége van” – jelentette be tegnap Orbán Viktor beszédére reagálva a Gyurcsány-párt. Az ember azt gondolná, hogy a DK-ban csupa europer, világlátott ember ül. Hát javallanám, idei nyaralásukat se a „tuskó, korlátolt vidéki Magyarországon” töltsék, hanem látogassanak el a spanyol vagy olasz tengerpartra. Aztán nyilatkozzanak a migránsokról…
Orbán Viktor hajlamos Tusványoson kiverni a „liberális biztosítékot”. És ez így van jól. Hol, ha nem itt, Székelyföldön, barátok között vázolja gondolatait – parlamentinél lazább formában.
Most is világos üzenetei voltak: Magyarország felelősséget vállal a Kárpát-medence magyarjai iránt, küzd a brüsszeli bürokrácia és a német-francia irányítású EU ellen, valamint nemet mond a demokráciának csúfolt liberális diktatúrára. Politikai és kulturális téren egyaránt.
És természetesen továbbra is nemet mond a migrációra. Ez izgatja ma Európát, erről fognak szólni a jövő májusi Európa Parlamenti választások is.
Mármint Orbán szerint, a magyarok szerint, és úgy általában az Európai Unió lakosságának zöme szerint is. Még Macron és Merkel is így látja, sőt Soros György is – még úgy is, hogy nem is örülnek neki, hiszen nagy valószínűséggel rajtuk csattan majd az ostor.
A hazai liberális elit szerint ellenben ez hazugság. „A menekültválságnak vége van” – állítja a Demokratikus Koalíció szóvivője. Rónai Sándor nem véletlenül került pozíciójába, hanghordozásával és szóhasználatával nyugodtan indulhatna egy Gyurcsány-utánzó versenyen is.
„Az sem igaz, hogy a migráció az alapvető erő, ami Európa politikáját meghatározza. A menekültválságnak vége. Pont.” – ez már a liberális értelmiségi hátország reakciója a 24.hu-n.
Én értem, hogy dögmeleg van, mára még vörös riasztást is kiadtak országszerte. Ilyenkor egy pohár sör is megárthat, főleg ha fűvel keverik. Irracionális képzetek felé viszi el a derék liberálist. De komolyan, időben is utaznak?
Hiszen ezt a mantrát már hallottuk 2015-ben, amikor a Keleti pályaudvar környékét épeszű ember nem merte megközelíteni, inkább halasztott utazást, vagy ment busszal. A II. János Pál pápa tér meg úgy nézett ki, mint a… Nem, erre visszaemlékezni sincs kedvem. A körút mobilboltjai előtt pedig falkákban vásároltak új kártyákat és készüléket a „szerencsétlen menekültek”.
A „demokraták” akkor is azt sulykolták, hogy nincs itt semmilyen menekültválság, mindössze néhány elesett befogadásáról van szó. És az aztán tényleg minden rendes ember feladata. Kisvártatva Merkel hívására rázúdult még vagy 2-3 millió „elesett” Európára. Amikor már Berlinben és Brüsszelben is elhangzott, hogy bizony válság van, a pesti liberálisok is elfogadták: ha Nyugatról mondják, biztos így van.
Most újra eljátsszuk ezt?
Vége a menekültválságnak?
A kilenc méteres, szögesdrótos, nyolc kilométer hosszú spanyol határkerítést megostromló és áttörő afrikai „atléták” eltévesztették az évszámot, és korábban indultak az Olimpiára?
Az Olaszországban és Görögországban partra szálló migránsok, azok az észak-afrikai strandokról idetévedt napozók? Istenkém, erre sodorta úszógumijukat a hullámzás. Úgy jó párszázezret.
Vagy akkor a hősük, Jean-Claude Juncker miért ajánl hatezer eurós migráns-fejpénzt az uniós országoknak? Tisztán széplelkűségből?
És ők beszélnek arról, hogy Orbán Viktor alternatív valóságot épít?
Ki is él a saját virtuális, liberálisan művi világában?
Érthető persze, hogy homokba dugják a fejüket, és onnan kommunikálnak. Hiszen ott a sokadik kétharmad, és hazai dolgokról egy értelmes gondolatuk sincs – most meg veszélybe kerül brüsszeli mentoraik pozíciója is.
Hogy ne verne így ki a frász egy hithű pesti „demokratát”?
fotó: MTI/Veres Nándor
2018-07-29 @ 05:24
Ekkora marhát mint ez a Gyurcsány ilyet külön tenyészteni kell. Menjen ki a tengerpartra olaszba vagy spanyolba ezrével jönnek. Látod Gyurcsány ezért vegy te a szarba és abban is maradsz mert hazudsz.
2018-07-29 @ 06:54
Sajnos, tenyésztik… 🙂
2018-07-29 @ 12:13
A klóóóóóónozás,eddig nem túl nagy eredményeket hozott. (de most konkrétan az ószödibeszéd szereplőjét(kereplőjét) drónozzukkkkk… Hukk klónozzuk… Az a kérdés,hogy a ragyástónit lehetne-e? hisz tartozik néhány rénesforintokkal. NEKEM!! nem írnám le hány százalék az áfa. 🙂
2018-07-29 @ 08:06
Fletó, a viszkitől,már csak luxus utazóhajókat lát kikötni az andaluziai partoknál.
2018-07-29 @ 05:31
Nem időutazás az oka, hanem a valóságismeret hiánya, és a körükben általános hazúg egyenbeszéd.
2018-07-29 @ 05:51
A magyar demokratákat valszeg azért veri ki a frász, mert kiszámolták naponta mennyit veszítettek, veszítenek azzal, hogy nem nyithatnak táborokat, ahol a nemlétező migránsokat etetni lehetne a csókosaiknak adva az ellátási feladatokat, s érte felmarkolni az elsősorban állami (állampolgároktól elszedett adóból) jattot, másodsorban most bónuszként e Juncker beígért 19 milla/koponya térítést is.
Ez az a hatalmas üzlet, ami miatt az olasz maffia se tiltakozik Szicíliát megszállók ellen, pedig elvileg az ő köreiket zavarnák. Az európai menekültipar iszonyúan profitál a népeik megfejésével ellátandó migrikből, tehát minél több “szegény menekült,” annál több a lové bútor, ágynemű, takarítószer, étel, gyógyszer… szolgáltatóknak, nem beszélve a szálloda, lakáskiadás hasznáról.
Hogy ebbe belepusztul Európa, az meg kinek fáj? A bezsebelt lóvéból lesz magánrepülő, amivel elhúzhatnak délre, ahol már várja őket az ebből a profitból összegrundolt pálmafás villa a saját tengerparttal.
Kinek ne érné meg, nem?
2018-07-29 @ 06:26
Húzzanak most délre, aztán pátyolgassák ott a migránsokat. Van elég 🙂
2018-07-29 @ 14:14
Nem Önnel akarok személyeskedni, de láthatóan fogalma sincs az európai menekültellátásról. Ami gondot okoz itt is, nem is kicsit és nem is örülnek neki, de megoldják éspedig nem gyűlölködéssel, hanem összefogással és pozitív hozzáállással. Ne tévessze össze a magyar helyzetet az európaival, csókosok, meg menekültipar, összegründolt pálmafás villa, erről kérdezze Mészárost (vagy akár Demszkit is lehet). A menekülteket szállásokon helyezik el, ezek már korábban is üresen álló épületek – ezeket szokták megtámadni a német nácik. A szociális költségvetésük terhére látják el őket – emberhez méltóan (nem úgy mint…), szerveznek nyelvtanfolymot, oktatást, igyekeznek munkát találni nekik, próbálják segíteni a beilleszkedést (szintén nem úgy mint…). Rengeteg pénz, nem is tetszik sokaknak, de azt még nem hallottam, hogy halomra kéne lőni őket. Viszont telik nekik rá (megintcsak nem úgy mint… még a saját állampolgáraikra sem). Viszont az ő pénzük, OV-nak semmi köze hozzá, nyilván azokat támogatják az EU költségvetéséből, aki segít megoldani a bajokat és nem azt, aki nem. Európába pedig el se jut ez az ajvékolás, se a német, se az osztrák sajtó számára nem téma. “Mi vagyunk Európa jövője” ????? Megkérdezte vajon O erről az európaiakat, akarják-e??? (Nem akarják)
2018-07-29 @ 06:05
Valahogy így gondolom magam is…☺
2018-07-29 @ 06:26
Ezt müvelik a svédek is.Szivják az állam pénzét migránsbiznisszel.A svéd állam meg jo kedvel ossza is nekik a sok pénzt.
2018-07-29 @ 12:08
Osztja
Tisztelt Áron.
Amúgy,ne rettenjen meg ettől,eleve nem vagyok liburnyák. (liberálbolsevikburnyák)
Egyet nem értek. Bayer úr honlapján láttam,hogy akarja a helyi hatalmasság
,Frászt kapni Orbántól.”
Tetszik,vagy nem,NEM HÁTRÁLUNK!!!!!
2018-07-30 @ 15:43
Nagyon magányos lehet az a pár agysejt a koponyájában. Vagy maga egyszerűen egy fizetett ügynök. Döntse el maga, hogy melyik az igaz…
2018-07-29 @ 10:12
Egy év alatt 1 000 000 új és régi autó cserélt gazdát, ezenfelül lakásokat vásároltak,
külföldre is utaztak a 80 % nyomorgó magyarok, A fogyasztás is 8 % al bővült !
Miközben Gyárfásék az ölükbe hullott 200 milliót kifizették + ügyvéd, Czeglédi
598 károsultja jelentkezett …..
Deneb Algedi nek is van hirem….épitenek egy nagyon nagy korházat a pszihologiai
betegeknek !
2018-07-29 @ 10:26
Őszintén remélem, hogy valamennyi BALLIB hazaáruló frászt kap ….
2018-07-29 @ 12:33
A sok felesleges “elemzés” helyett olvassanak inkább Beauvoirt, Sartre-t, Aranyt, Sophoklest stb,, hallgassanak Chopint, Mozartot, Bartókot stb.,
2018-07-29 @ 15:15
Bartókkal a héten söröztem.
A többi úriembert,nem tudtam rávenni,hogy de jó söröket tudok. 🙂 egyet mondok. 1
Ja? Sörfeszt volt felénk. Ezért elnézést kérek,hisz vannak akadályok. (senki ne tudja meg,hogy néztem ki borotválkozás előtt,meg után) Az alpicsa tuning sangmponról nem is beszélve,hisz rendszeresen iszunk olyant.
2018-07-29 @ 13:29
News: Hungary For Patriarchy? (TFM 42O)
3:10-től
a dzsender és a nemzeti kihalás ellen
2018-07-29 @ 15:17
Javaslom a primszámbűvésznek, hogy Leszboszra menjen tájékozódni. De mielőtt tájékozódna, tartson előadást az ott élő görögöknek arról, hogy nincsenek migránsok.
Megússza a tájékozódást, mi meg őt….
2018-07-29 @ 15:51
Orbán Viktor 2015 óta mindig ugyanazt mondja következetesen a “menekültválsággal” kapcsolatban. Többször kifejtette, hogy Magyarország tiszteletben tartja, hogy vannak olyan országok amelyek be akarnak fogadni, de elvárja, hogy ők is tatsák tiszteletben, hogy mi meg ezt nem szeretnénk. Sokak bánatára ezzel a véleményével nincs egyedül (V4) , osztrákoknak, olaszoknak is elege van. Kíváncsi lennék fordított esetben mondjuk a V4 országok engedték volna be a migránstömeget és követelnék a nyugati országoktól, hogy segítsenek eltartani iőket, mi lenne a válasz. Mi nem érthető azon, ha valaki nem akarja és hol a demokrácia, mikor kényszeríteni akarnak valakire valamit, mert szerintem az a diktatúra. A menekültezést meg be lehet fejezni, mert kb mindenki látja, hogy jó ha 10% igazi menekült a 90% pedig gazdasági bevándorló. Az pedig, hogy valaki homoszexuális, szegénységben él még nem jelenti azt, hogy az európai emberek kötelessge eltartani őket. Európában is van sok szegény, munkanélküli ember mégsem kerekednek fel milliószámra, hogy megkeressék azt a helyet ahol madj eltartassák magukat más adófizetők pénzéből.
2018-07-29 @ 16:20
Megakadt a “válasz ” beküldő kattintás, úgyhogy csak itt tudok válaszolni Belzebúbó úrnak.
Nyilvánvalóan mi tévedünk Orbán Viktorral és a teljes magyar kormánnyal meg minimum 3,3 millió magyarral együtt, akik a nemlétező migránsprobléma távoltartására szavaztak 98%-ban.
És persze élen Udo Ulfkotte – Stefan Schuberttel a “Határtalan bűnözés” című könyv német szerzőivel.
A terjedelem rövidsége miatt felejtettem ki a fenti felsorolásomból a migránsbiznisz Ön által említett “emberhez méltó elhelyezés” fehérgalléros haszonélvezőit: a migráns-tanárokat, a szociális gondozókat és orvosokat, az ügyintézőket, a szállások, szállodák vezetőit, a (elég sikertelenül) munkát keresni segítő munkaközvetítőket, a beilleszkedési tanfolyam vezetőit és felvilágosító füzetecskék szerzőit, kiadóit, az őrző-védő szolgáltatókat, a… s a kedvenceinket, a felmentegető bíráskodókat, az újságírókat és a jogvédőket.
Persze mind-mind önzetlenül saját idejét feláldozva dolgozik ezen az emberi gesztuson, ugye? Egy se kap fizetést?
De kap. Mégpedig tőlünk és nem a németektől, akiknek úgymond “telik rá”.
Nem írtam félre, mert igenis tőlünk kapják a migránsokra költött Eurómilliárdokat. Mi többet dolgozunk munkaóraszámban és munkaidőn után is mint nyugaton mégis 1/3-át 1/4-ét kapjuk évtizedek óta a hasonló termelékenységű németek jövedelmének, és bónuszként ebből is kamatként 5-10 – szeresét (!) fizettük ki a nyugati bankároknak mint a német polgár. Évtizedeken keresztül.
Ezért nem telik nekünk németmigráns színvonalú oktatásegészségügyre, a mi állampolgáraink legalább migráns színvonalú szociális ellátására, s bár annyi zsebpénzből élhetnénk, amit a fiatal, erős, munkát messze elkerülő muszlim kap CSAK ZSEBPÉNZKÉNT!
Méltánytalan a mai keleti kormányok terhére példálózni, s a szociális ellátásunk párhuzamba állítása a német “jótékonykodással”.
Egyenesen FELHÁBORÍTÓ A MI MEGTERMELT JÖVEDELMÜNK KISÍBOLÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ NYUGATI MIGRÁNSELLÁTÁST A SAJÁT JÓTÉKONYKODÁSKÉNT ELŐADNI!
Más kényes testrészével kiverni a csalánt évszázadok óta de facto gyarmati polgárokként mi is tudnánk, csak nekünk itthon maradó keletieknek nem szokásunk másokat kiuzsorázni és utána nagyképűen kioktatni…
2018-07-29 @ 22:33
Kedves Naprózsa! Látom az értő olvasás is gondot okoz. Nem írtam, hogy nem létező , sőt, hogy nagyon is gondot jelent, és sokat vitáznak is rajta. Azt is írtam, hogy nem is örülnek, hogy erre is költeniük kell ( meg a K-európai gyerekek családi pótlékára, az osztrák családi pótlékot, amire a
Szijjártó borzasztóan ki is akadt rögtön, szokása szerint, nem is tudom miért, hiszen épp most derült ki, hogy pártunk és kormányunk milyen hihhetetlen öszegekkel támogatja a családokat!!!) Eléggé hektikus válaszából megpróbálom a lényeget kihámozni: a menekültekkel foglalkozók valóban fizetésért dolgoznak, de sokan valóban karitativ alapon, legfeljebb költségtérítésért, ami itt nem a magyar képviselő urak “költségtérítését” jelenti 🙂 (jut eszembe, azt is megvonták, vagy csak a dolgozók cafeteriáját? Az itt dolgozók fizetését azonban úgy aposztrofálni, hogy fehérgalléros migránsüzlet – hát elég elfogult álláspont, mivel ők kb az itteni bérátlagot kapják, amiből azért itt sem lehet pálmafás nyaralót venni 🙂 Hogy ez miért több 2-3x a magyar béreknek, hát nem azért, mert a agyarok is ugyanannyit teljesítenek, szintén épp itt mondta ba Varga úr, hogy a magyar munkateljesítmény mennyire le van maradva. Nem órában, vagy kW-ban, hanem értékben. Na de hát Viktorunk munka alapú társadalmat akar építeni, tetszik tudni itt meg ész (tudás) alapút csinálnak…A frankhitelt ne keverjük ide, csak annyit, hogy a legnagyobb hitelező a Csányi úr OTP-je volt. Az pedig Ön sem gondolhatja komolyan – ha igen, hát elég nevetséges – hogy az Önök megtermelt jövedelmének a kisíbolásából tartják el az európai migránsellátást, amikor K-Eu már egy Marshall- segélynyi pénzt kapott az EU-tól, és látszik mire verte el (pontosabban nem látszik, legfeljebb Mészároson). Egyébként ki síbolt ki micsodát? Konkrétan? A Mercedes gyár? Az Audi? A Hankok? Csupa “stratégiai partnerünk”? Netán a Tesco? Akkor a letelepedési kötvény ugyan micsoda? Tudja, nekem nem azzal van bajom, hogy akar-e menekülteket O vagy sem, hanem az, hogy ennek ürügyén, a legvadabb náci propagandát nyomja, amivel sikerült is megvezetnie 3 m magyart, hogy ő hatalmon lehessen. Ehhez még hozzáteszi, hogy a “magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”, ami tényleg nagyon szép – én is szavaltam valamikor – és jól el lehet rajta búslakodni. Csak épp semmire nem elég. Tessék ide eljönni, Linztől 25 km-re, és ne csak Pandorfba, vagy a Mariahilfére, körbenézni, ahol én lakom, egy átlagos hanygyafasznyi kis faluban, körbenézni és el lehet dönteni, hogy mi is az, amit O szerint 10 év alatt utolér Mo. Az Ő felkent vezetésével!!! Csakis!!! Azt is meg tetszik látni, hogyan élnek együtt osztrákok, régi török vendégmunkások, újabb bosnyák menekültek, még újabb K-eu gazdasági migránsok, békében, elfogadva egymást. Persze, nem ugranak egymás nyakába a nagy szeretetben, de tolerálják egymást, nem gyűlölködnek. Szóval nyugodtan tessék letenni a véres kardot, abbahagyni a vészharangkongatást, a Lajtától nyugatra ez nem jön be…
2018-07-29 @ 23:40
Na, itt a baj, Belzebúbó úr: hogy Ön onnan osztja az észt, azon a pénzen jól megfizetve, amit tőlünk a nyugatiak elsíboltak!
Neves nyugati multicégeknek dolgoztunk mérnökként és felhasználva a munkánk eredményét ennek ellenére RENDSZERESEN NEM FIZETTÉK KI az ő mérnökeikhez képest 1/5 -nyi munkabérünket (végszámláinkat) sem, hogy abból azokat is jól megfizethessék, akik az ő országaik építésén és nem a mieinken dolgoznak.
S az osztrák, német bankok is, nemcsak az OTP (amelynek szintén sok külföldi volt a részvényese) tonnaszám hordták ki azt a pénzt, amit mi napi 20 órában, sokszor éjszakázva 22-25 (THM)% FORINTHITEL kamattal megfizettünk, s sokszor csak arra dolgoztunk, hogy a hazai megrendelőktől legalább megkapott jövedelmünkből kifizethessük Európa, sőt talán a világ legnagyobb, hetente megemelt gáz, csatornadíját a rabló nyugati szolgáltatóknak. Tehát elsőkézből tudom hogyan fosztogatták a nyugatiak a mi országainkat.
S kéretik nem megkérdőjelezni a mi munkásaink vagy mérnökeink hatékonyságát se, mert nem azért merészeltek, merészelnek kevesebbet fizetni a nyugatiak mert rosszabbul dolgozzunk, hanem csak azért mert megtehették, tudták, hogy nincs pénzünk költséges perre menni ellenük!!!
Részemről zárom is a témát. Jöjjön vissza, hogy érezze milyen a de facto gyarmati lét, és magam meg a magyar munkások nevében kikérem, hogy nyugaton élők, a mi pénzünkön kitanítottak bezzegezve kioktassanak minket. Mi ugyanis itt maradtunk, hogy ezt a hazát építsük és nincs kedvünk most még a szülőföldünket is átadni az idegeneknek és védelmezőiknek.
2018-07-30 @ 10:07
Orbánnak lehetősége lett volna arra, hogy szabad és modern, nyugati demokráciát csináljon az országból. Ehelyett ő korrupt, keleti despotizmust épített, ami Oroszország érdekei szerint politizál. Attól tartok ezzel a bizonyítvánnyal nem a magyar történelem sikeres lapjaira kerül majd.
2018-07-30 @ 12:45
Orbán egy jelentéktelen ország jelentéktelen vezetője.
2018-07-30 @ 16:00
Na, megérkeztek a megmondó emberek! Komoly hiányt érzek náluk. Vagy az agysejtjeik, vagy a gerinceik hiányzanak. Tetszés szerint lehet dönteni.