Így táncolják a liberalizmust

16

 

Felejtsd el a nemzeti színeket! Svédországban ezért kezdtek kampányt egy farmer ellen, aki úgy gondolta, hogy szurkol népe csapatának. Nem hangoskodott, nem ment utcára – egyszerűen feltette a svéd zászlót a házára. A píszí világ szerint ez bűn. Az egyik ellendrukker a fenti képpel támadta a svéd hazafit, mert szerinte ilyet lehet csak közzétenni a csapat érdekében.

„Tudtam én, hogy az összes átkozott farmer rasszista”.

Ezt a mondatot muszáj volt megfogalmaznia egy svéd embernek. Saját magáról. Nem hiszem, hogy akarta, jóléti államban él állítólag, ott ugye minden a legjobb.

Miért?

Valahol mindig irigyeltem a sportújságírókat. Most írhatnék futballról, cselekről, gólokról. Valószínűleg a fent említett svéd gazdálkodó is erről beszélt volna ma reggel a hajnali munkavégzés után barátaival.

Ezt ő most nem teheti. Mert nem a meccsel kell foglalkoznia, hanem azzal, hogy őt helyi „demokraták” letámadták. Egyetlen úgynevezett „liberális értéket” nem kérdőjelezett meg. Csak kitett egy zászlót, aztán néhány bálát kifestett a hazája színeire. Erre mondták, hogy fasiszta, rasszista, kirekesztő vagy.

Ezekben a bálákban amúgy az van, amit ő megtermelt. A svéd liberálisok (akik gabonát akkor arattak utoljára, amikor kommünikét fogalmaztak meg arról, hogy a búza lehet, hogy okostelefonra hasonlít) rászálltak a jelenségre. Micsoda ordenáré nacionalizmus!

Per Johan Andersson gazda és felesége, Katrine ebből kifolyólag most ki van átkozva a nagyon nyitott és befogadó Svédországban. Bűnük még az is, hogy nem csak most, hanem korábban is jelezték, nagy bajok vannak.

Megtagadja őket Svédország? A hazájuk? Inkább migráns, mint hazafi?

Vagy Per Johan Andersson gazdát és feleségét, Katrine-t egy szűk, magának hihetetlen jogokat követelő politikai jelentéktelenség támadta meg? Csak azért, mert – a házaspárral ellentétben – azt vették a fejükbe, hogy munka nélkül is lehet jól élni. És erre teremtettek egy elvnek nevezett semmit.

A hazáért már nem lehet kiállni a „civilizált világban”?

 

fotó: vice.com

Facebook hozzászólások