Ilyen unió kell?

43

 

„Neked mit adott ez az Európai Unió, Józsi?” – a csepeli kisboltos erőteljesen megilletődött ezen a kérdésen. Gondolta, biztos fontos lehet, és erre van valami kipipálható válasz. Aminek hallatán végre békén hagyják a brüsszeli bürokraták valamilyen önigazolásnak szánt sokadik euró-milliós statisztikai felmérésükkel. Az unió önmagában nem értelmetlen ötlet, de ami ma van, hát… Úgy finoman szólva. 

Józsi annak idején adott félrerakott valutájából, hogy sógora végre távozzon Ausztria felé, és ne kelljen kommunikálnia vele.

Az ötven márka jó üzletnek tűnt már elsőre is, mivel az említett hozzátartozó meglehetősen idegesítette. Ígérte persze, hogy cserébe hoz neki megfelelő hűtőszekrényt, szabadságot és demokráciát.

Ez úgy istenigazából nem vált be. Az összeg felülmúlta a rokon szabados moralitását.

Aztán jött Józsi egy másik kedves családtagja, aki azt jelezte, hogy létezik Európai Unió, ráadásul még csatlakozni is lehet hozzá. Ennek csak örülni lehetett, hiszen volt papír, amivel személyesen is jóvá lehetett hagyni – azt akkor szavazásnak hívták. Jó poén volt.

De erről az Európai Unióról kiderült, hogy eléggé furcsán viselkedik.

Hűtőszekrényt alapban nem adtak. A demokráciáról kiderült, hogy az egy elvont fogalom, amiről csak Brüsszelben vagy Strasbourgban lehet tudni, mit is jelent. Azonban ez sem megy egyszerűen, előtte papírozni kell hetvenhárom dokumentumot, egyenként nyolcvanezer aláírással. Ekkor tudtuk meg újra, hogy járni nem jár semmi – a szabadság meg relatív kifejezés.

Ez némileg zavart minket. Gyorsan szóltak: „Ti magyarok! Ti mit képzeltek?! Ti nem vagytok demokraták!” Rövid úton meg is küldték az ukázt, hogy huzamosan tanulmányozzunk egy előírást, ami nyilvánvalóvá teszi számunkra, mi az „ő demokráciájuk”.

Józsi csepeli boltos alapvetően egyetértett abban, hogy segítsük egymást a kontinensen. Kerületben, városban, bárhol. Legyen közösség, amely támogatja tagjait.

De az nem együttműködés, amikor az egyik csak parancsolgat, elvesz a másiktól, basáskodik, fenyeget.

A gazdasági lehetőség, amit „az együttműködés sikerének” neveznek Európa „nobilitásai”, nálunk leginkább annyi, hogy nekünk mindenből kevesebb van, egyes országokban meg több.

Józsi csepeli boltos nem kedveli, ha párszáz kilométerrel távolabbról, a Rajna vagy a Szajna mentéről akarnak neki parancsolgatni. Sógorával is finoman közölte: ne rajta keressen, ilyen-amolyan nagyon rossz ürügy kapcsán.

Nem az Európai Unió gondolata a rossz, a mostani működése egyre tűrhetetlenebb mindannyiunknak.

 

 

 

Fotó: Business Insider

 

Facebook hozzászólások