Emberi jogi díjat adtak Sorosnak
42
Soros György emberi jogi díjat kapott Düsseldorfban. A Fischer Ádám vezette helyi szimfonikusoktól. Hogy zenészek miért foglalkoznak ilyesmivel – az számomra rejtély. Az viszont már nem, hogy miért éppen Soros kapta a díjat. A liberális elit és a milliárdos háttérvilága igyekszik filantróp szentet faragni az Európára migránsok millióit uszító „Kedves George-ból”. S nem mellékesen beavatkoznak a magyar választásokba.
Mielőtt lelkes ballib hozzászólóim felhívnák rá a figyelmet, leírom én: Soros a díjjal járó tízezer eurót a berettyóújfalui, szegény gyerekeket segítő Igazgyöngy Alapítványnak ajánlotta fel. Ez igen kedves tőle. Csak éppen a dolgok lényegén szemernyit sem változtat.
A Nobel-békedíjat kapott Barack Obama is segített hátrányos helyzetű fekete gyerekeket, lényegi tevékenysége mégis az arab világ lángba borítása volt. És hát egy bizonyos Adolf Hitler is rajongott a kutyákért, ami nagyon szép emberi gesztus – de valahogy nem erről lett híres.
Soros azért áldoz emberbarát projektekre, hogy széplelkű fedést biztosítson igazi tevékenységének. A neki nem tetsző kormányok megdöntésének.
Ha az erre költött dollár milliárdoknak csak a töredékét fordítaná a gyermekszegénység megszüntetésére, egész Európában nem lenne éhes és iskolát ki nem járt fiatal. De van!
És van több millió migráns, akik ellátása – ne szépítsük – éppen az európai elesettektől veszi el a pénzt. Mert tetszik vagy sem, a nagyon emberbarát és civilizált nyugati kormányok, amikor a költségvetésbe beleteszik a bevándorló-tételt, az összeget a szociális és iskolai támogatások kárára teszik.
Mert olyat még nem hallottam, hogy valamelyik „bankmentő” programtól vontak volna el akár csak egy eurót is a migráns-ügyre. Esetleg az adósmentésre, ugyanezektől…
Ja, és ha például Soros György a szerb, grúz, ukrán, macedón és még ki tudja, hány másik kormány megdöntése helyett az afrikai országok felzárkóztatására fordítaná emberi jogi munkásságát, ma nem állna sok millió huszonéves „atomfizikus és filozófus” Európa határai előtt.
Végezetül magáról a német díjról. Őszintén szólva én nehezen értem, hogy egy szimfonikus zenekar miért foglalkozik ilyesmivel. Jó, állítólag két helyi magánember alapította, ami az ő zsebük ügye. De mi köze van ehhez a zenének?
Ez a Tonhalle Emberi Jogok Díj kicsit olyan, mintha a Macskabarátok Kiskunhalasi Szövetsége megalapítaná a Legjobb Gordonka Művésznek Járó Garfield-kitüntetést.
Fischer Ádám nagyszerű karmester, és azzal sincs baj, hogy magánemberként politizál. Engem speciel zavar, hogy úton-útfélen magyarországi diktatúráról beszél, művészi tekintélyét használva fel politikai álláspontja legalizálásra. De joga van hozzá. Azonban minek kell ebbe belekeverni az egész zenekart?
Mert Fischer sem tagadja, hogy Soros díjazásáért ő lobbizott. A milliárdost méltató beszédében el is mondta: „Ezen kitüntetett választásával egyértelmű politikai jelzést szeretnék adni”.
Minden tiszteletem mellett: a düsseldorfi szimfonikusok ne adjanak politikai jelzéseket! És főleg ne Magyarország felé.
Szóval mindezek fényében gondolkodjunk el ezen a nagyszerű díjon és kitüntetettjén…
fotó: timesofisrael.com
2018-03-25 @ 05:57
Hitlert is felterjesztették Nobel-békedíjra.
2018-03-25 @ 07:00
Orbány királyt aranylabdás focistának !
2018-03-25 @ 06:01
Szociális, iskolai, lakhatási, család és egyházi támogatások terhére. Nem beszélve a közbiztonsági katasztrófáról.
2018-03-25 @ 07:05
Az elmúlt évben a kiemelt egyházak kb száz milliárd extra állami támogatást kaptak. A határon túli református gyülekezet harminc milliárdot . Mennyi kéne még ?
2018-03-25 @ 06:05
Egy városi szimfonikus zenekar emberi jogi díjat osztogat. Hm, ez igen:)) – A cikk szerzőjének tökéletesen igaza van.
És kinek adják?
Esetleg ha egyszer részvétét fejezné már ki Soros, ez a díjnyertes szociopata főszponzor a halálos áldozatok hozzátartozói felé, akik a tömeges muszlim emberimport folyományaként veszítették el szeretteiket.
2018-03-25 @ 06:07
Szociális, iskolai, lakhatási, család és egyházi támogatások terhére. Nem beszélve a közbiztonsági katasztrófáról.
Amúgy a testvérke, Ivánka annak a Fesztivál Zenekarnak az igazgató karnagya, mely alapítványának a kurátora Soros felesége.
Ádámka kitüntette Sorost, cserébe Ádámkát és testvérét, valamint a zaenekaraikat tolják a Soros jntézmények.
Ádámka akciója a reklám helye volt.
Amúgy sajnos a kultúra fenntartása, finanszírozása kőkemény politika.
2018-03-25 @ 06:26
Ez a hülye begyepesedett Fischer családba osztogatja a dijat, rafinált aljas modon biztos, hogy valami alamizsnáért. Hadonászó egy bohoc, semmi köze a zenéhez.
2018-03-25 @ 06:44
A következö reakcioja halasnak az lesz mikor megjegyzi soros elvtärs neked zenei tehetseged van “közben a nyäl diszkreten kicsordul a szäjja szelen” nem akarsz vezenyelni? ÄÄÄ meghagyom en ezt nektek halas elvtärs! A zenekar pedig hangszert ütve egszerre eljen gyurka eljen gyurka !!! Aztän miutän fenyesre nya…täk gyurikbä hätsojät.Elmennek felvenni a bankszämlaszämukon levö penzt.A baj hogy lätjuk a hätso szändekot es anyira nyilvänvalo amit halas csinäl undorito es szänalmas!!!Gondolom anarcholiberälis berkekben ünnepet ülnek a internacionalista media elsö oldalon hajbokol elötte! Majd ha läbänäl fogva rängatja luciferi akkor takarozhat vele kaptam 1 dijjat ezert remelem kevesebb lesz a purgatoriumban eltöltött idö???!!
2018-03-25 @ 07:03
Belterjes halastavi gazdálkodás…
2018-03-25 @ 07:07
“Bis 2010 war er Generalmusikdirektor der Ungarischen Staatsoper, die Stelle verließ er wegen politischer Querelen. ” ???
2018-03-25 @ 12:25
F.Á.nem azért ment el mert más kurzus jött, hanem azért mert elfogyott a lóvé. Miért fogyott el?
Mert olyan produkciókba hajszolta bele az amúgy is korrupt vezetést amit a saját önfényezésén kívűl
igazán nem lehetett használni.Nem rossz karmester, de ne fajtaspecifikusan politizáljon ha kérhetem.
2018-03-25 @ 07:30
Kedves Gyula!
Én, mint az Értünk Értetek Bács-Kiskun megye 05 VK. Kiskunhalas képviselő-jelöltje, kikérem a VK-ban lakó Macskabarátok Kiskunhalasi Szövetsége nevében, hogy ilyen alacsonyra húzd Garfield-díjunkat!
Maradok barátsággal:
Tián Pál
?
2018-03-25 @ 10:49
Kedves Tián Pál ! A kitüntetés értékét az első kitüntetett személye fogja meghatározni,nem Máté úr felvetése.Teszem fel,ha Morcika kapja az első Garfield díjat,akkor nagyon elégedettek leszünk.Persze lehet megosztott a kitüntetés Micuval! Üdvözlettel :Pandora
2018-03-25 @ 12:47
És Bence, ő semmit sem kap?
2018-03-25 @ 17:19
Bence udvarias férfiú,az ételnél is előreengedi Morcikát.Tud várni a következő kitüntetés osztásig ! Nem bolondultam meg,de humor nélkül már nem bírom elviselni ezt a felénk áradó gyűlölet cunamit.Persze a macskák sokat segítenek. Még 2 hét !
2018-03-25 @ 18:34
Áldott teremtmények a macskák, én is nagyon szeretem őket.
Már türelmetlenül várjuk a levélszavazat csomagokat. hogy végre szavazhassunk!
2018-03-25 @ 07:45
Egy kis s…ggnyalás, valószinü, hogy megtérül a halászcsaládnak! Dzsordzsi bácsinak pedig még lehet Nobel békedija is, hiszen a mercis pap felterjesztette!?
2018-03-25 @ 07:59
Egy fischer,megjutalmaz egy schwartzot?
Mi lehet ebben meglepő? Ja? Értem már! Ez,ZENEI díj. 🙂 Hááááát,elég disszonánsan szól.
2018-03-25 @ 08:00
Vajon,mi a közös bennük?
2018-03-25 @ 10:33
Az a közös bennük, hogy mindketten nagyon gyűlölik a magyarokat.
2018-03-25 @ 11:08
A szerzés vágya, ösztöne!
2018-03-25 @ 08:20
na te ven szarkavaro ….most mar csukd le a szemed es menj a jo k anyadba ….
egy ilyen tetut hogy tudott magyar nemzeni…….ha csak az anyja nem egy loval csinalta….
2018-03-25 @ 08:37
Ezt a díjat az 1944 és 1945-ben kifejtett emberi jogi segítő munkájáért kapta?
2018-03-25 @ 09:04
Azt nem értem, hogy egy ilyen hazaárulót mi a francért fizetünk? Tartsa el a Soros, úgyis az ő kottájából vezényel.
2018-03-25 @ 10:08
Ádám arról híres, hgoy a wikileaksen is kinn van az emailje, amit Hillary Clintonnak írt, mikor az külügyminiszterként járt Magyarországon, hogy itt mekkora náczizmus meg traktorizmus van, és hashajtó helyett rettegést használ az egész demokrata bagázs. Más esetben csodálkoztam volna Gyuri bácsi díján, ha Ádika adta, akkor már nem.
2018-03-25 @ 10:20
Soros György nem díjjat és kitüntetést érdemel, hanem FŐBELÖVÉST! Azon dolgozik, hogy Európát tönkretegye. Miért kell ezt a vén kriptaszökevényt még bátorítani is?
2018-03-25 @ 10:27
Mennyire igaza volt Márainak!
Márai Sándor: ,,Nincs nekem a zsidókkal semmi bajom, csak a szemtelen és tisztességtelen emberekkel van bajom, akik között feltűnően sok a zsidó.” (Napló 1968-1975. Bp. 2001. Helikon Kiadó, 308. old.)
2018-03-25 @ 10:29
A Soros és Tsai cég emberbaráti cselekedetei.
http://latoszogblog.hu/blog/a_baloldal_sirasoja
2018-03-25 @ 10:35
Nem értem, ezzel a Sebestyén (fb) nevezetű homunculussal miért is foglalkoznak a kommentelők.
“Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal.”
“Never argue with an idiot ! They drag you down to their level and then beat you with experience.”
(Woody Allen)
2018-03-25 @ 10:45
Az Igazgyöngy Alapítvány kuratóriuma helyében a pofájukba vágnám a “segítséget”. Aljas kétszínű banda a díj odaítélői és az adakozó személye.
2018-03-25 @ 10:51
Alapvetően igaza van,de sajnos azt hiszem,hogy az alapítvány nincs olyan helyzetben,hogy ilyen gesztust tehessen.
2018-03-25 @ 10:50
Szentmihályi Szabó Péter: Térdre magyar! … Egymást ezért kitüntetik, / Hát áruló, ki tüntet itt…
2018-03-26 @ 14:19
Ez egy csodás verse Szentmihályi úrnak… Jól elintézték, rárontottak a balliberálisok mint a hiénák a koncra, mikor kinevezték volna olaszországi nagykövetnek…Nem sokára rá meg is halt..betegségének biztos ártott az a becstelen, aljas támadás.
2018-03-25 @ 11:13
A médiumok fantasztikusak minden ABSZOLÚT LÉNYEGTELEN “feltárásában”.
Pedig lenne dolguk a firkálás helyett pl. a nyóckerben, Belső-Somogyban, Szabolcs-Sz.-Beregben stb.
2018-03-25 @ 11:47
A galuti szekularizálódott “magukat liberálisoknak” mondó “bolygó” kriptozsidók egymást pénzelik és jutalmazzák. Ez eredet- és érdekközösségük régi levantei társasjátéka!
2018-03-25 @ 12:12
Soros olyan balliberális kitüntetett ,hogy taposóaknákat gyártó céget is vásárólt magának ,
2018-03-25 @ 12:28
Sebestyén. Menj dolgozni , ne fárassz bennünket a hülyeségeiddel.
2018-03-25 @ 13:38
Mostanában ez dívik. Mindig saját magukat tüntetik ki. Sajtóban, a zenében. Szerintem marha ciki, és dögunalmas. Soros, egy pszihopata. Ha ez jelenti ezeknek a nívót, saját magukat minősítik. Vagy tán lassan kezd égni a lábuk alatt a talaj? Inkább erre gondolnék, mert az, hogy Soros, lassan egész Európában szitokszó lesz. Az az ember, aki azt nyilatkozza, hogy ő nem Isten, de lassan kezd hozzászokni, hogy Isten lehet, az pszihopata és a zárt osztályon a helye.
2018-03-25 @ 14:49
Ha a Kocsis Zoli (Isten nyugosztaljon) tünteti ki , azt mondom , mindenki fogja be a szàjàt. Igy azonban , mi van ? – ne szòlj közbe!Jòl vanna. Hogy is van ez?
2018-03-25 @ 17:40
Fischer helyezze at szekhelyet Saud-Arabiaba, ha ilyen nagy baratja soros alhummanistanak, aki
az europai kultura megszüntetesen dolgozik, a “szabad tarsadalom” megteremtesen
ügyködik, azert hozza ide az izlamot.
Fischernek , szavai utan itelve Magyarorszag neki nem felel mar meg!
2018-03-26 @ 09:57
Sorosnál kevesen áldoztak többet a magyar kultúrára, jogállamra, oktatásra. Mindannyian hálával tartozunk neki.
2018-03-26 @ 14:01
Hülyeségeket beszéljen a saját nevében és főleg ne itt. A Szombat pl. egy megfelelő média magának.