Czeglédy gádzsó, mit fizetsz?

17

 

Börtönökből sokféleképpen szöktek már meg. Czeglédy Csaba, uszkve 6,2 milliárd forint eltulajdonításával gyanúsított őrizetes egy egészen eredeti megoldást választott: képviselő-jelöltté vált. Ezt irigyli tőle a fél sittes világ. Az MSZP-DK politikai bűnözés bárhonnan kihoz? Mondjuk ez már „tisztes körökben” is zsenánt.

 

-Hát, devla, eljött ennek a Csabinak is az anyák napja!

Celentano, bécsi „kreatív ékszerész” önzetlen rosszindulattal hallgatta a „demokrata képviselő” szabadulásának hírét. Neki, amikor a pécsi Papnövelde utcában töltötte ifjúságának egy részét, nem jutott eszébe hasonlóan haladó kijutási idea. Mint az „ügyvéd úrnak” most a szegedi…

Igaz, akkor más idők jártak. A büntetés-végrehajtás az nem egy adó jóváírási tétel volt. De nem hiába művelődik a bűnöző is, anno a kasszafúró volt az elit. Ma a pártügyvéd.

Hát bulija váltogatja, na!

Celentano belegondolt abba, hogy mi van, ha már akkor találkozik ezzel a Gyurcsány Ferenccel, amikor középkategóriás zsebesáru-kiskereskedéssel foglalkozott. Érezte, Ferivel megtalálták volna az összhangot.

Mi lehetett volna akkor belőle?!

Jolán nagymama ugyan mindig ütötte a fejét, amikor a zugügyvédi pályát emlegette előtte. A nyolcadik kerületi asszony főzetlen tarhonyacsomókat vágva hozzá a realitásokkal szembesítette: Ne törj magasba! Legyél csak te is biciklitolvaj!

Celentano – gyermekkori nevén Rezes Károly – azonban többre vágyott. Végigjárta a szakmai iskolát, aztán végül, mint említettük, az egykori monarchia fővárosában lett „kreatív ékszerész”. Azaz: kéz alatt veszek brillt, aztán tripla áron eladok egy bizsut, miután a gyémánttal etettem meg a vevőt. Kézművészet kell ehhez, kérem szépen!

Most mégis szomorkodott. Hogy van az, hogy az ős „szakmabeli” tudás smafu, ezek a „politikaiak” elviszik a boltját?!

Celentano némi szégyenkezéssel tekintett kezére: ez a Czeglédy mitől kever így? Mit tud nála jobban? Mert a lehetséges jogi diploma nem nyűgözte le. Ő is szerzett egyszer főiskolai paprika-kertész papírt – jó, jó, az Ecserin -, de attól még ő is csak lopott.

Aztán rájött. Ő, Celentano, alias Rezes Károly nem akart soha nagy rabló lenni. Őt a sors vetette ide, meg a saját hülyesége. Esélye nincs versenyezni: ezek hivatásosak. Politikaiak. Kölyköktől elvenni a tanulni valóra kuporgatottat, no, az neki is zsenánt.

Czeglédy nem valaki, Czeglédy végrehajtó és titkok ismerője. Sok titok tudója, ezért most rámosolyogtak, kihozzák. 500 aláírást megér a hallgatás…

Persze tudjuk, több is lesz a számla végén. Ha bejön a blöff. Addig is Czeglédy, Gyurcsány és az MSZP-pártkassza bitorlói megmagyarázzák, hogy minden a lehető legjobb, nagyon hivatalos, roppant törvényes, Szanyi Tibor még „be is állna mögé”. De ő lassan hova nem.

Ne bántsuk a „madarat tolláról, embert barátjáról” közmondást.

Mert ez nem barátság. Jéghideg üzlet.

Kinek-kinek alapon.

Tisztességes szélhámos ilyesmibe nem száll bele.

Fotó: youtube.com

Facebook hozzászólások