Ki Soros embere?
22„Ki Soros embere”? – vetődött fel az újabb egységülési kényszer közben a magyar balliben – és Vona Gáborban. Ki hívta Sorost? Vagy, ami sokkal fontosabb: ki hívhatta a milliárdost? Kinek válaszol Soros asszisztense? Ki ismeri „azt az asszisztenst”? Mert itt ugye a demokrácia sorsa forog zsebről zsebre.
A néppártian radikális párt vezetője sápadtan meredt a mobiljára. Arra, amelyből a megegyezés ellenére nem távolította el az akkumulátort. Miért nem hívják? De ami rosszabb, mi van, ha nem őt hívják? Kinek a száma lehet ott meg?
Szél Bernadett nem osztozott Vona kételyeiben. Minek közösködjön bármiben is? Neki azt mondták, ő lett kitalálva a demokrácia diadalára. Kapott szép sárga kabátot és kampányfelelőst is. Hát igen, Soros személyesen nem gyakran hívja, de ő elfoglalt ember. Ő, Szél Bernadett meg pláne belehal a melóba.
Molnár Gyula MSZP-elnök nézett. Ez abban a pillanatban kimerítette politikai energiáját. Komplikált ugyanis mindig előre kitalálni, hogy kire érdemes nézni.
Gyurcsány Ferenc szerette, ha ilyen értelemben nézik. Néha macerás ez, mert nem pénztárgép az ember! De azért belefér! Soros? Hát, most még nem ő a soros. Majd annak is eljön az ideje. A telefonszám megvan, a hitelesség meg örök.
Juhász Péter körbe-körbe tekintgetett. Ha valakinek, neki nagyon fájt az ominózus számnak a hiánya. Nem azért, mert nem kapta meg, hanem azért, mert megváltozott időközben.
Karácsony Gergelynek nem voltak problémái Soros telefonszámát illetően. Őt sohasem hívták, neki csak megmondták, mi van. Ez egyébként kényelmes, anya is megmondta, hogy nem kell annyit törnie a buksiját.
Fekete-Győr András ebben a demokrácia-alkotó pillanatban azzal volt elfoglalva, hogy eldöntse, ő Fekete-Győr Andrásnak tekinthető-e ebben a momentumban, vagy már más a tendencia. Ő beszélt Sorosékkal, de telefonálni nem szeret. Bejár a CEU-ra, ott vetítenek filmet is a dolgáról.
Gulyás Márton közben számolt. Egy Soros György felé kezdeményezett hívásnak is megvan a tarifája. Sajnálatos módon ő ezt még nem annyira ismeri, de törekszik rá. Főleg, hogy Puzsér is sürgeti.
Soros György közben mit csinált?
Válogatott.
Ki éri meg? Ki selejt, kiben lehet jövő? Ki elég csak kísérőnek?
Közelednek a választások.
Még válogathat.
Fotó: ps-montázs
2017-12-31 @ 07:53
Én. Nem kérdés. Hail Soros, éljen a TERV!
2017-12-31 @ 13:36
🙂 A tavaszi szavazás előtt bájitalokat is fogsz keverni a pártfogoltak érdekében? Szilveszteri buli lesz a Tervezővel? 🙂
2017-12-31 @ 14:51
A pénzt,már megkapták rá.
2017-12-31 @ 16:02
Hü(je)patia ott vannak nektek a zsidókat és cigányokat gyűlölő Jobbikosaitok ,velük együtt ki HAIL-OZHATJÁTOK magatokat.
2017-12-31 @ 08:33
Orbán Viktor
2017-12-31 @ 10:03
Az lenne az arcra eses ezeknek ha sorosgyuri kihuzna a kalapbol egy ugyancsak “halado ertelmisegit” .Esteleg egy äll munkäs-paraszt gyökerrekel letezö igaz embert. Gyuribäcsinäl sose lehet tudni. De a välasztäsok utän lesznek majd olyanok akiket eldob mint egy taknyos zsebkendöt. De sebaj aki kurvanak megy ne csodälkozzek ha mgd….
2017-12-31 @ 10:06
A lenyeget elfelejtettem.Tisztelt Mäte ur boldog es szerencses uj esztendöt kivänok önnek es Magyarorszägnak!!
2017-12-31 @ 10:08
Akárki is az,mélyebbre kell ásnunk,mert a múltkori után is idegyűltek a dögevők.
2017-12-31 @ 13:38
Ha mélyebbre ásunk megtaláljuk ki Soros embere: Az aki Soros pénzén tanult és élt Oxfordban és Soros pénzén alapított pártot.
2017-12-31 @ 15:58
muszlim ha mélyebbre kutatsz a muszlimjaid gatyáikba akkor rájuk is bukhatsz .
2017-12-31 @ 14:52
Mondtam! Máris itt van néhány.
2017-12-31 @ 17:11
Pontosan: A dögevő orsósféreg a Soros embere aki a Soros pénzéből élt, tanult és pártot alapított.
2017-12-31 @ 10:10
Szerencsés,sikerekben gazdag új évet kívánok
Tisztelt Máté T. Gyula
2017-12-31 @ 10:55
Ez a megveszekedett balliberális Soros György ahogy egyre idősebb ,korosabb lesz ,párhuzamosan egyre idiótábban ,egyre több tehetségtelen ,rajta élősködő heréknek ad magélősködési adományokat.A mögötte lévő háttérhatalmoskodóival együtt.
2017-12-31 @ 13:36
Ki Soros embere?
Hát az aki Soros pénzéből tanult és élt Oxfordban.
2017-12-31 @ 15:56
muszlim te gennygóc 4 hónapért szart sem kap az ember ,4 hónap után leléptek Orbánék.Csak azok a gennygócaid élősködnek a Sorosodon akijeid gyurcsányisztikusan szétloptá(to)k az országot.Na meg az ilyenjeid mint a Szélhámos Bernadettedék.
2017-12-31 @ 15:30
Még írd le egy párszor. Úgy látszik ma nincs kapás, a fene sem kíváncsi rád.
2017-12-31 @ 15:34
Boldog Békés Új Évet és Sok Örömöt Kívánok Minden Jóravaló Embernek
2017-12-31 @ 16:38
M inden Fidesz-vezető Soros Pénzén lett politikus. Mikor adják vissza a pénzt, mait Sorostól kaptak?
2017-12-31 @ 17:56
Mi van muszlim irigykedünk, irigykedünk , nem kapott ösztöndijat a sorostol, mert nagyon ostobanak talalta magat??
2017-12-31 @ 18:23
Boldog Új Évet mindenkinek!
BÚÉK Micunak is!
2018-01-01 @ 01:16
Szél Bernadettnek több Breitbart-ot kéne olvasnia :)))
Isztambuli egyezmény MENTES Boldog ÚJ Évet Kívánok!