Megvédik a nőverő migránst?!
20.
Ha nyilvánosan ma Párizsban megdicsérsz egy csinos nőt, akkor meghurcolnak és megbírságolnak! Ha a fenekére csapsz és lekurvázod, megértően vállon veregetnek, és beilleszkedési támogatást kapsz. Persze az elsőhöz tősgyökeres franciának, a másikhoz muszlim migránsnak kell lenned. Emmanuel Macron új „nővédelmi programja” külön hangsúlyt helyez a „gender-alapú szexizmus” büntetésére is.
Jean-Pierre törzsőrmester döbbenten hallgatta „commissar-ja” eligazítását. Lassan két évtizede volt rendőr Párizs egyik külső kerületében, így az idióta parancsokhoz már hozzászokott. A legújabbtól azonban őt és társait is a hideg rázta ki. Egymásra pislogva kérdezte szemük: ezek ott fent teljesen megőrültek?!
A rendőrparancsnok ugyanis közölte, hogy a „le Président” legújabb rendelkezése szerint az utcai járőröknek mostantól határozottan fel kell lépniük a gender-alapú szexizmus minden megnyilvánulása ellen. Ha pedig verbális abúzust tapasztalnak, ne fogják vissza gumibotjukat.
Jean-Pierre társai értetlenségét látva felemelte a kezét, és kérdezett:
– Patron, akkor ez most azt jelenti, hogy mégis üssük a bu…at, illetve pardon, a melegeket?
A rendőrfőnök közölte, hogy Jean-Pierre az állomány egyébként sem kimagasló szellemi szintjéhez képest is hülye. A parancs éppen, hogy arra vonatkozik, hogy védeni kell őket, még a széltől is. Főleg a gendereket!
– Patron, azok kik? És hogyan ismerjük fel őket? És őket akkor jobban kell védeni, mint a melegeket?
A parancsnok itt egy kicsit elbizonytalanodott, istenigazából ő sem értette, hogy az LMBTQ most gender vagy sem. Melyik a kisebb, melyik a nagyobb halmaz. Előző nap próbált utánanézni, de aztán inkább berúgott.
Így kiosztotta a belügyminisztériumból küldött, ábrákkal és magyarázatokkal ellátott prospektust. Az állomány ezt hosszan tanulmányozta. Jean-Pierre arcán a kétségbeesésnek azon szimptómái jelentek meg, amelyet családja a tavalyi karácsonykor tapasztalt rajta utoljára, amikor próbálta összerakni neje ajándék IKEA-fogastartó kredencét.
– Rendben főnök, mindenkit leverünk, aki normálisan néz ki. De mi a túró az a verbális abúzus?
Erre kivételesen volt pontos válasz a belügyminisztériumi utasítás kisbetűs részében: a verbális abúzus, azaz a szóbeli erőszak során az elkövető fél nem alkalmaz fizikai erőt, hanem a másik önértékelését pofonok vagy ütés helyett szavakkal rombolja le. A rendőrőrs helyeselt, ez tényleg szemét dolog. ám mit jelent a gyakorlatban?
A parancsnok konkrét példát hozott fel, amit személyesen a miniszter mesélt a főtiszteknek: nem csak az a verbális abúzus, ha valaki odakiabál egy csinos nőnek, hogy „de jó bőr vagy, bébi”, hanem az is, ha hangosan kedvesnek minősíti a mosolyát. Ha a járőrök ilyet tapasztalnak, az elkövetőket azonnal be kell kísérni a kapitányságra.
Jean-Pierre erre halkan megjegyezte, hogy akkor mostantól Párizsban egy méter utat sem betonoznak le, és az építkezések is leállnak, mert az összes melós sitten ül majd. Mire a kapitány letorkolta, hogy viselkedjen politikailag korrekten, „sz.rt se érdekel az építkezés, ha itten verbális abúzusról van szó!”
A rendőrfőnök titkárnője ezt lelkesen jegyzetelte, miközben kissé pirulva azon mélázott, hogy vajon Macron elnök bölcs rendelete csak az építőmunkásokra, vagy a rendőrparancsnokokra és az őrsre betérő politikusokra is vonatkozik-e? De nem volt idő pajzán mosolyokra, az eligazításon új problémák merültek fel.
– Patron! Akkor mostantól beviszünk és megbírságolunk mindenkit, aki rákacsint egy nőre az utcán. De mi van, ha lekurvázza, lökdösi, fogdossa, leköpi, lerántja a földre?
– Megőrültél, Jean-Pierre?! Hát ott helyben levered a veséjét a nyomorultnak!
– És ha migráns? A múlt héten három járőrt is felfüggesztettek, mert intézkedi mertek az Abdul-galerivel szemben!
A „commissar” az engedetlenség láttán először elvörösödött, majd falfehér lett. Erre is volt az elnöki hivatalból érkezett iránymutatása: A migránsok számunkra talán érthetetlen megnyilvánulásait a rendőrségnek kellő toleranciával kell kezelnie. Ezek a szerencsétlenek Franciaország vendégei, óvó segítségünkre és támogatásunkra szorulnak. Így az általuk elkövetett, a franciák esetében elitélendő bűncselekmények más elbírálás alá esnek. Legyen egyértelmű: a migránsok Emmanuel Macron politikai védelmét élvezik!
A rendőrkapitány pár percnyi hallgatás után közölte: „Merde!” Majd letépte jelvényét és földhöz csapta. Utoljára megcirógatta titkárnője arcát, és örökre elhagyta a rendőrség épületét. Belépett a Francia Idegenlégióba.
Jean-Pierre, valamint az őrs állománya teljes létszámban követte.
Fotó: youtube.com
2017-11-29 @ 08:10
der, die, DAS (semlegesnem)
Eddig csak a nyelvtanban tanulhattuk.
De mostantól a baromarcú politikus banda tanít bennünket.
Gratulálok.
2017-11-29 @ 17:05
Nur das Kind ist richtig von grammatischen Aspekt
2017-11-30 @ 00:45
Ja, aber ein Kind ist entweder ein Junge oder ein Mädchen. Tertium non datur. Und wir heißen das Mädchen “sie”.
2017-11-29 @ 08:45
Ettől a macrontól nem is lehetett jobbra számítani. A migráns hátterűek túlnyomó többsége rájuk szavaz. Ezért kellenek minden országba, hogy ahol nemzeti kormány van ott is legyen egy kis plusz szavazóbázis, ami adott esetben a mérleg nyelve is lehet. Egy a munkaerőhiány egy arcátlan hazugság. A spanyoloknál pl. rekord nagy a munkanélküliség aránya. Ha pl. merkelnek kellene munkaerő, onnan hozhazna bőven eleget…
2017-11-29 @ 08:47
Vagyis most nevén nevezhetjük a parlamentbeli elkötelezettségeket is.
Honatyák, honanyák, honnemtelenek.
2017-11-29 @ 09:04
Tisztelt hazafiak!
Tiltakozzunk !
Borszéki Zsoltot hetek óta elnémítja, a fb. fasiszta cenzora.
Csak azért mert markánsan más véleménye volt mint a háttér hatalomnak…
Ma ő,holnap mi…
Meddig tűrjük a gyalázatot?
2017-11-29 @ 09:33
Máté T. minden szövege nevetséges politikai fikció.
2017-11-29 @ 17:33
bíróság is azonnal és véglegesen betiltotta az Identitárius Nemzedék tüntetését. A német nyelvű médiumok ezután azt hazudták, hogy 15 identitáriust letartóztattak törvénytelen fegyverbirtoklásért. http://lovasistvan.hu/2017/11/27/parizsban-megtiltottak-az-iszlamista-terror-elleni-tuntetest/
Most kiderült, e médiumok (természetesen) hazudtak: a párizsi ügyészség elmondta az APA osztrák hírügynökségnek, a 14 letartóztatott szélsőbaloldali.
2017-11-29 @ 10:03
Még jó, hogy létezik az idegenlégió!
De sok európai város elég messze van Marseille-tól.
Esetleg meggondolandó lenne, hogy Európa fôvárosaiba és nagyobb városaiba kirendeltségeket hozzanak létre.
Minden normális nô, örült annak ha a férfiak szeme megakadt rajta, és azt egy elismerô füttyel vagy teljesen ártalmatlan jelzôvel a tudtára adta.
Így volt ez Budapesten, Párizsban, Rómában, Firenzében, Velencében..
Érdekes módon a németek, hollandok, belgák, angolok, osztrákok körében ez nem volt megszokott dolog, de lehet, hogy már korábban is felvizetett volt a társadalom.
Minden szép szokás eltûnésével szegényebb lesz az emberiség, SAJNOS!
2017-11-29 @ 17:03
A német nők ebből a szempontból szörnyűek. Egyszer azt mondtam egy német lánynak, hogy őt szépnek tartom, mire visszakérdezett: warum? Nem tudnak kezelni egy bókot.
2017-11-29 @ 18:35
Kedves Alexxx,
talán, ha felvetette volna, hogy tisztára tudományos alapon egy-két sör elfogyasztása közben, kifejtené neki, spontán, úgy másfél órán keresztül, hogy mit ért a szépségen, akkor lett volna rá esélye, hogy a nôszemély tényleg elhiszi, hogy van benne valami, amit még egy férfi is észrevesz! Mert érvelni azt nagyon szeretnek.
2017-11-29 @ 10:20
Legutóbbi nyilatkozatában Soros maga kérte ki, hogy ő bizony olyat egyáltalán nem javasolt, hogy a migránsoknak enyhébb büntetés járna bizonyos bűn elkövetése esetén. Akkor most hogy is van ez Macron fiúka? Mégis-mégis így lenne? És a sok francia miért nem küldi el már őket a jó ….-ba.
2017-11-29 @ 23:12
Soros maga nem is javasolta, hogy kinek mi jár ki. De hozzá füzödnek azok az intézmények, civilszervezetek és így tovább, amelyek a legkülönbözöbb módon, sokszor észrevétlenül, terjesztik a ballib majd neoballib ideológiát és az annak megfelelö véleményformálást, magatartást.
A bíróságok “érzékenyítését”, a minden lehetö kissebbség felfedezését, a kissebbségek különös támogatását,…
Ebben elöz minket a Nyugat hiszen ott “kezdte Soros“ az átnevelést évtizedekkel ezelött. Macron maga vagy már ebben a szellemi környezetben nött fel, vagy megtanulta a karrierje miatt és az ö támogatóin keresztül.
Az ilyen beépüléses módon véghezvitt ügyködéseit hiába tudja mindenki, nehéz rábizonyítani, tiltakozhat nyugodtan.
2017-11-29 @ 10:34
Ha valaki nem olvasta volna…
http://latoszogblog.hu/blog/viccnek_azert_picit_tulzas_anne_applebaum_budapesti_beszelgetese_schmidt_mariaval
Az íráshoz gratu, Máté T. hozta a tőle megszokott formát. Pontosabban a Forma 1-t! ☺☺☺
2017-11-29 @ 10:50
Ehhez csak annyit, hogy Macron Mester bekaphatja a harapós gender-csődőr f.szát.
2017-11-29 @ 11:03
Vajon hány ilyen ember van Fro-ban?1000-ből mennyi az érintett,készült-e szatisztika? /a g..r szót tudatosan kerülöm /.
2017-11-29 @ 12:02
Annamari! Gondolom írni kellene!
2017-11-29 @ 17:00
Én még nem láttam élő, kétlábú gendert,.(A négylábú alapból nem gender..) Nem ismerném fel, ha az illető gender. Kérem, ha valaki ismer ilyet szóljon, hogy megnézzem.
2017-11-29 @ 18:37
Dalszöveg
Zsip-zsup GENDER zsup. Ha megázik, kidobjuk. Zsupsz.
2017-11-30 @ 00:48
Ha nem ázik meg, akkor is. Pfúj, ki vele innét!