Libbal naivák
15ghk
„Akinek vagyona van, kötelessége is van” – ezt a mondatot sikerült kiejtenie száján Dobrev Klárának, a diákokat és nyugdíjasokat meglopó MSZP-DK ügyvéd, Czeglédy Csaba ügyében. S ez nagyon igaz, hiszen mi másért pénzelné még mindig a csalót a Dobrev-Gyurcsány család? Libbal naivából persze jutott több is a napokban: Lendvai Ildikó elmagyarázta, hogy az MSZP-re van „társadalmi igény”, Kunhalmi Ágnes meg trendin pityergett egyet azon, hogy saját tagjaikat is elárulják.
Kedves Olvasó, vannak anyagi problémái? Tartozásai, még mindig kattogó deviza-hitelei? Nos, most nyugodjon meg! Semmi ok az aggodalomra! Dobrev Klára ugyanis közölte tegnap, hogy a „törvényesség keretein belül” ő és férjeura, továbbá az Altus cég mindenkinek „segítséget nyújt, aki hozzájuk fordul. Mert akinek vagyona van, kötelessége is van”.
Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát ismerve én száz százalékig biztos vagyok abban, hogy a Kedves Olvasónak is mentőövet dobnak. Hiszen Czeglédy Csaba szocialista önkormányzati képviselőt és MSZP-DK ügyvédet már hivatalosan is háromszor kisegítették. Összesen rongyos 160 millió forinttal. Semmiség ez, jobb ember ennyire nem ad.
Mert mi ez a Czeglédy által – az ügyészség szerint – elcsalt hárommilliárdhoz képest?! Amiből jutnia kellett volna fizetésre a cége által alkalmazott több száz diák- és nyugdíjas dolgozónak is, de hát lecsukták közben. Így Gyurcsányéknak is lóg 25 millával még, de ők ezt elnézik, mert Czeglédy az Orbán-diktatúra áldozata. Meg hallgat.
Ez nagy erény. Idézet Dobrev asszonytól: „A bizalmam töretlen Csabában, sosem kellett benne csalódni”. Ha valakit Zuschlag Jánosnak hívnak, köze van bármilyen sukorói projekthez, és igazolni tudja, hogy rajtaütésszerűen süketnéma lett, valamint elveszítette írástudását – a klán ezt is nyilván bőven honorálja. Lehet felvenni hitelt karácsonyian vibráló giga-tévére.
De nem szeretném bántani Klára asszonyt. Feszült volt, bíróságról jött, hiszen Ferenc az ő nevére szignózza most is az Altus-bizniszt.
Lendvai Ildikó viszont jeles szocialista veteránként nyilatkozott, békésen, belvárosi körülmények között. Meg amúgy is tudja, hogy mi a szó ereje. Hiszen mostani interjújában is kiemelte: anno az MSZMP KB illetékes osztályán is mennyire jó volt, hogy a beküldött könyvek szerkesztői maguktól öncenzúrát gyakoroltak. Istenkém, már „pongyola diktatúra” volt akkor, a francnak sem volt kedve melózni. Ezt ma demokratikus eszméléseként éli meg.
Na, de a lényeg, Lendvai nagyasszony legerősebb mondata a következő: „Azt hiszem, hogy az MSZP megmaradása nem csak pártérdek. Nem vezet jóra, ha nincs valamennyi legitim és demokratikus társadalmi célnak, politikai irányzatnak megfelelő pártja”.
Hogy ennek a nagyszerű asszonynak mennyire igaza van!
Ezek igazán nagyszerű szempontok. Engem csak az érdekelne, hogy milyen legitim igény volt a lopásra, korrupcióra, az ország kiárusítására, a nemzeti függetlenség feladására? A baloldali eszme lábbal tiprására? A „demokratikus társadalmi célt” persze értjük: ide a lóvét!
Abban viszont tökéletesen egyetértek, hogy ez nem szimpla pártérdek. Ott van egy raklapnyi hitelező és baráti vállalkozó, akiknek fizetni legfeljebb állami támogatásból lehet. Ahhoz meg parlamenti bejutás kell. Szinte elszomorodok Molnár Gyula kihívásaira gondolva.
Így lehetett vele az új-szocialista lady, Kunhalmi Ágnes is. Ő az ATV stúdiójában talált rá könnyeire, amikor azzal szembesítették, hogy „Imre bácsi”, azaz Horváth Imre újpesti képviselő kilépett az MSZP-ből. Mert hiába nyert a legutóbbi időközin, a körzet kell Gyurcsánynak. Az elvet meg übereli a bolt.
Kunhalmi mélyen a kamerába nézett, és szemeit dörzsölve a következőket mondta: „Imre bácsival különösen jó volt a viszonyom és nem tudom, miért döntött így…” Hát, drágica, nem tetszett volna elárulni az idős barátot!
Horváth Imre 1944-es születésű nyugalmazott határőr ezredesért egyébként MSZP-ből való kilépése után azonnal bejelentkezett a friss és üde, a múlt rendszerhez semmiben sem kötődő kádereket kereső LMP.
Látni fogjuk: Szél Bernadett is elirigyli a fenti dívák teljesítményét…
Fotó: ps-montázs
2017-11-25 @ 06:53
A képen láthato nök közzül, az elsö az dagad az ellopott milliokból, a középsöre arra meg nem lehet számitani az egy félhülye mikor meglátjuk a képernyön ránkjön a röhögés, a harmadikkkal meg gyerekeket lehetne ilyeszteni, igy fektessük le a gyerekeket, mindjárt látjátok Lendvai nénit a TV.-be. kiabálják azt nem, inkább lefekszünk. Ez a nö nem érzi jól magát az otthonában, nincs családja, hogy állandoan úton van. Nem mondja neki senki a családban, anyú ülj már le szégyent hozol ránk. Mikor beszél már várjuk, hogy mikor esik ki a protézisse.
2017-11-25 @ 07:01
Nyivogjanak, nyafogjanak, áruljanak és árulkodjanak kedvükre.
Csak kapja meg a Fidesz a 2/3-t.
Ne fizessen az állam minden pártocskának támogatást.
2017-11-25 @ 07:14
Azért,nem annyira naivák ezek,viszont elég ügyesen játsszák.
Az,telitalálat,hogy ezt a szarháromságot tette a szerkesztő az elejére. Kijött a kávém tőlük.
2017-11-25 @ 07:47
1. Lopott holmiból adakozni, az nem tartozik a penitencia körébe, az szélesíti a totális orgazdatársadalmat.
2. A nép anyósa már igazán elhallgathatna. Nincs igény rá!
3. Részeges bohóckány inkább sír egyet, mint kimarad a buliból.
A cikk nagyon jó megint.
2017-11-25 @ 10:16
A képen a három sárkány.
És a negyedik, Heller Mágnes:
http://cms.sulinet.hu/get/d/d081d6f1-83f9-4c6b-912e-2193c907d918/1/7/b/Normal/evol27c.jpg
2017-11-25 @ 10:34
Voros rebek!!!A harom gracia a hulyeseg,a hiusag es zsugorisag igy egyutt.De penzuknel vannak az fix ja es csak a csepeli munkasokert kuzdenek akar a baloldal csak ertetek elunk.Probaltak mar fizetesbol megelni?????
2017-11-25 @ 10:57
Klára asszony ,mert nektek DK-soknak Gyurcsány férjed segítségével MSZP-s Czeglédytekkel loptátok meg az országot ,még diákok és nyugdíjasok munkabérét is balliberálisan loptátok el ,kádárista diktatúra talpnyaló szüleiddel a népen ti is állandóan élősködők vagytok.Czeglédydet már 2002-ben ugyan ilyen korrupt lopásaiért elítélték, ti vagytok azok akik balliberálisan jókor vagytok ,akarom mondani loptok ,jó helyen.
2017-11-25 @ 13:32
Janos Langer!
A kívánsága lélekben teljesülhetett. Vadai Ágnes némelyik hölgy lelkében ott lehetett. Tudja a sértett nem felejt.
2017-11-25 @ 13:53
És ne feledkezzünk el a szürke eminenciásról a háttérben – Apró Piroskáról.
2017-11-25 @ 15:28
Klein Piroskáról?
Tudom náculok.
2017-11-25 @ 15:29
Látván ezt a garniturhát… Csodálkozik valaki?
2017-11-25 @ 16:19
DK (Dobrev /Demokratikus/ Klára) nem szerénykedik. Nem demokratikusan a vagyonosságával kérkedik. Én populistán viszont az első milliója megszerzéséről érdeklődnék. Persze Ferenc első milliója is érdekelne! Mert mit is mondott Botka? Fizessenek a gazdagok! Klárika! Ferkó! Lehet a kasszához fáradni! De nem ám belemarkolni!
2017-11-25 @ 18:20
Szegény Népem.Ezek vezessenek?Megyek hányni.
2017-11-25 @ 20:32
Istenem de sok szépet teremtettél ebben a világban. De mond ezeket …miért?
2017-11-26 @ 17:03
Én nem b@sznám meg egyiket se