Gyerek helyett migráns-import
20
Merkelék saját családmodelljüket akarják rákényszeríteni Európa lakosaira: az EU meghatározó vezetői zömének nincs gyermeke. Többségük ilyen-olyan „liberális” nézeteket vall. Mindegyikük migránspárti. Nyilván véletlen…
Donald Trump a NATO-csúcs után Brüsszelben barátkozni próbált az Európai Unió meghatározó vezetőivel. Családi fotókat mutogatott nekik, büszkén mesélt nekik öt gyermekéről, szinte sütött róla a boldogság, amikor elmondta: idén jön a kilencedik unoka.
Európa meghatározó vezetői csöndben ültek.
Trump nem nagyon értette a dolgot, de ez egy amerikait sohasem akadályozott a kommunikációban, az európaiakat amúgy is furcsa bogaraknak tartják a tengerentúlon. Gondolta, mutat nekik fényképeket a családról.
Ott ült mellette Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke már 64 éves, Trump gondolta, feszültségoldóként elkvaterkáznak az unokákról. Juncker idegesen köhintett, majd közölte, nős ugyan, de gyermeke nincs, így értelemszerűen unoka sincs. Brüsszeli bürokrácia van.
Az amerikai elnök Angela Merkelhez fordult ezután, vele ugyan nem akart barátkozni, sőt, őt a francba elküldeni jött Brüsszelbe, de hát, ha már ott van… Merkel 62 éves, precíz német, génekbe programozott családtervezési koncepcióval, itt csak nem futhat lyukra.
Hát sikerült. A német kancellár közölte, hogy ugyan volt két házassága, de a karrier mindkettő esetében előnyt élvezett, így nincs gyerek. S ha már beszélgetnek, akkor beszélgessenek a Mercedes gyár amerikai adókedvezményeiről, és ne olyan oktalanságokról, mint a család.
A beszélgetésre felfigyelt Mark Rutte holland kormányfő, és jelezte Trumpnak, hogy mi itt Európában már nem foglalkozunk olyan ósdi dolgokkal, mint a család! Neki például se felesége, se gyereke. Trump Rutte CIA-aktájában látta, hogy az 50 éves holland életrajzában a politikus mellett a történész, tanár és zongorista is szerepel a foglalkozások között, így nem forszírozta további okok keresését.
Ezzel már egyébként is volt baja a luxemburgi kollégával kapcsolatban. A first ladyk éppen külön programra indultak Brüsszelben, amikor Trumpnak feltűnt, hogy egy sötét öltönyös, fess fiatalember is van köztük. Kérdezte, „Az a boy mit keres az asszonyok között?”, mondták neki, hogy ő a luxemburgi first lady…
Az amerikai elnök immár biztosra akart menni, Emmanuel Macront szólította meg. A francia elnök 39 éves, ereje teljében, olvasta, hogy dekoratív felesége is van. Egy francia, feleséggel, ott csak van utód – pipált ki fejében egy újabb sztereotípiát Donald Trump. Csalódnia kellett. Macron szégyenlősen közölte, hogy gyerek nincs, és nem is valószínű, hogy lesz. Brigitte már 64 éves, és az üzlet, az asszony gazdasági kapcsolatai és a politika jobban összetartanak, mint a gyermek.
Trump egyre idegesebb lett, utolsó reménye Paolo Gentiloni olasz kormányfő volt. Egy latin csődör, 62 harcos évvel a háta mögött csak hagyott maga mögött valakit a világban?! Hogyan lehetne ez másképpen Casanova és Berlusconi hazájában? Hát úgy, hogy Gentiloninak szintén csak felesége van, a gyerekre nem jutott idő ’88-as házasságkötése óta.
Nincs pénzük gyereknevelésre? – merült fel Trumpban. Ezt gyorsan elvetette. Nincs idejük? De hát van dadus, vagy bármi. Hoppá! Ott az a svéd, náluk aztán olyan a szociális háló, hogy jobb sem kell! Ott, ha valamiért nem jön össze a házasság, az egyedülálló anyát is felkarolják, ellátják, a gyerek meg végképp mindent megkap!
Kjell Stefan Löfven mosolyogva sétált oda Trumphoz. Az amerikai elnök a közepébe vágott: no, hogy vannak a gyerekek? A svéd kormányfő tovább mosolygott, és lelkesen magyarázni kezdett: a gyerekekkel? Nos, a gyerekekkel minden rendben. Minden migráns család külön lakást kap, a kiskorúakat svéd családokhoz költöztetik.
Néha lopnak és késelnek, de jól megy az asszimiláció. Igaz, a múltkor égett kicsit Stockholm külvárosa, de hát a gyerekeknél előfordulnak az ilyen csacskaságok. Ja, hogy neki van-e gyereke? Hát, nincs, és most így, 59 évesen már nem is szeretne. Az ő gyermekei, az ő család-termékei a migránsok!
Trump otthagyta Brüsszelt. London felé nem került, Theresa May-jel már eljátszotta a családfotós „játékot”, Nagy-Britannia 60 éves kormányfője is férjét és népét kezeli gyerekként.
Mint ahogy az EU vezetői a jelek szerint totál hülyére veszik Európa lakosságát. Liberalizmusról, nemek egyenlőségéről, melegházasságról és gender-szabadságról szónokolnak, mindezt európai értéknek állítva be. Miközben lerombolnak mindent, ami az elmúlt hosszú évszázadokban Európát jelentette. S a kivéreztetett kontinenst feltöltik közel-keleti és afrikai migránsokkal.
Miért számolnának következményekkel? Kit féltenének? Nem hagynak maguk után senkit. Nincs gyerekük. Utánuk a vízözön!
Fotó: gettyimages.com
2017-05-29 @ 07:15
Drágőim, az egyik legnagyobb HAZUGSÁG, hogy ezek a migránsok majd VÉRFRISSITÉSKÉNT megújítják az öregedő európai népessséget! Hát, amit a paci himbál!
A moszlimoknál majd minden második házasság ROKONHÁZASSÁG, ezek majd fele(!!), azaz minden NEGYEDIK első unokatestvért éerint!!
Adódik 2 következtetés magyarul:
1.) egy csomó öröklött betegséget hoznak és terjesztenek!
2.) Mivel házasodni IS MAGUK KÖZT fognak elsósorban, ezért az 1.-en kívül még:
3.) Maradnak a saját “KULTÚRÁJUKBAN”, KÖZEGÜKBEN, IZOLÁLTSÁGUKBAN.
4.) Ezzel együtt nemcsak hitüket akarják és fogják megtartani, de a szokás-vallási jogukat (=saría ) is!
Akit a részletek érdekelnek:
http://reproductive-health-journal.biomedcentral.com/articles/10.1186/1742-4755-6-17
ARAB kutatók cikke az adatokkal …
2017-05-29 @ 08:10
Németországban a legtöbb születési rendellenességgel, vagy pszichikai hátránnyal születö gyerek muszlim származású (kb. 70 %). Tény, hogy nem véletlenül élnek “párhuzamos társadalmakban”, viszont európai nöket hajlandóak elvenni, ha azok áttérnek és alávetik magukat ennek az ideológiának. Az afrikaiak már kevésbé “válogatósak”. A hétvégén “csak” 10ezer jött be Olaszországba, ill. szállitották öket oda.
2017-05-29 @ 09:38
Így van!!
Dr. Nicolai Sennels egy dán pszichológus, aki már komoly kutatásokat végzett a muszlim világ egy kevéssé ismert problémájával: A muszlim beltenyészet katasztrofális eredményei, amit az első unokatestvérek közötti házasságok okoznak. Ez a gyakorlat tilos a zsidó-keresztény hagyományban, amit már Mózes idejében is büntettek, de Mohamed követőinél már folyik 50 nemzedék óta (1400 éve) a muzulmán világban.Ez a beltenyésztési gyakorlat soha nem szűnik meg a muszlim világban, hiszen Mohamed a végső példa és a hatóságok hajthatatlanok minden ilyen kérdésben, beleértve a házasságot is.
A hatalmas beltenyészet a muszlim génállományban gyakorlatilag visszafordíthatatlan károkat tett, kiemelten az intelligenciában, a józan gondolkodásban, és az egészségben. Dr. Sennels szerint az összes muszlim közel fele a világon beltenyésztett. Pakisztánban a számok azt mutatják, hogy megközelítően 70%.Még Angliában is a bevándorlóknak közel fele az első unokatestvérével köt házasságot.Dániában a pakisztáni bevándorlók mintegy 40%-a beltenyésztett.
A számok egyaránt elborzasztóak más fontos muszlim országokban is:
67% Szaúd-Arábiában;
64% Jordániában és Kuvaitban;
-63% Szudánban;
60% Irakban; és
54% az Egyesült Arab Emírségekben és Katarban
A BBC szerint a pakisztáni muszlim ihletésű beltenyészet azon valószínűsége, hogy egy gyermek recesszív genetikai rendellenességekkel születik, 13X nagyobb, mint egy brit családban. Ugyanakkor míg az Egyesült Királyságban a pakisztániak felelősek 3%-ban a genetikailag hibás születésekért, Pakisztánban 33% ez az arány.
A kockázat az úgynevezett autoszomális recrecesszív betegségek, mint például a cisztás fibrózis és gerincvelői izomsorvadásban 18-szor magasabb, és a halálozási kockázat miatti fejlődési rendellenességek is 10-szeresek. A beltenyésztés másik negatív következménye, hogy 100%-kal nőtt a kockázata a halvaszületéseknek és 50% -kal nőtt a lehetősége, hogy a gyermek meghal a szülés alatt.Csökkenti a szellemi kapacitást is a muszlim házasság-minta.
Dr. Sennels szerint a kutatások azt mutatják, hogy a gyerekek a vérségi házasságok miatt elveszítenek 10-16 IQ pontot, és a szociális képességek fejlesztése is jóval lassabb a beltenyésztett babáknak.Annak kockázatát, hogy az IQ-ja alacsonyabb lesz mint 70, (a hivatalos demarkációs szint miatt a minősítés “retardált”), elképesztően (400%) megnöveli az unokatestvérek közötti házasság. (Hasonló hatások figyelhetők meg a fáraó dinasztiáknál az ókori Egyiptomban és a brit királyi családnál, ahol a beltenyészet volt a norma egy jelentős időszakban.)Dániában a nem-nyugati bevándorlóknak több mint 300% -kal nagyobb valószínűséggel nem sikerül a szükséges intelligencia tesztjük a dán hadseregbe való bejutáshoz.
Dr. Sennels azt mondja, hogy “a tudásképesség és az absztrakt gondolkodás egyszerűen alacsonyabb az iszlám világban.”
Rámutat arra, hogy az arab világ mindössze 330 könyvet fordít le minden évben. Ez mintegy 20%-a annak, amit csak Görögországban fordítanak le.Az elmúlt 1200 éves Iszlám csak 100.000 könyvet fordított le arabra, ugyanannyit, mint Spanyolország egyetlen év alatt.
10 török közül 7 még csak nem is olvasott egy könyvet sem.
Dr. Sennels rámutat a nehézségekre, hogy miért nem sikeresek a muzulmánok a Nyugaton: “Az alacsonyabb IQ együtt a vallással, amely elítéli a kritikus gondolkodást, biztosan megnehezíti, hogy sok muszlim sikeres legyen a mi high-tech tudásalapú társadalmunkban.” Csak kilenc muszlim volt, aki valaha Nobel-díjat nyert, és öt olyan volt aki “békedíjat.” A Nature magazin szerint a muszlim országokban mindössze 10% -át hozzák létre a világ tudományos kutatásainak. (mért cikkek egymillió lakosra vetítve).Dániában (Dr. Sennels hazájában) a muszlim gyermekek nagymértékben felülreprezentáltak a gyermekek körében a sajátos nevelési igény tekintetében.
Egyharmaduk (33%) a költséges dán iskolák által biztosított gyógypedagógiai szolgáltatást veszi igénybe; 51% -70% a testi fogyatékos muzulmán gyermekek száma Koppenhágában.
Tanulási képességük súlyosan érintett. A vizsgálatok kimutatták, hogy az iskolás arab gyermekek szüleinek 64%-a még 10 év után is írástudatlan.
A bevándorló muszlim diákok lemorzsolódása a dán középiskolákban kétszer akkora, mint a bennszülötteké.A mentális betegségek is egy végterméke a belterjes házasságoknak. Minél közelebb van a vérrokonság relatíve annál nagyobb a kockázata a skizofrén betegségeknek. A fokozott téboly lehet a magyarázata, hogy Dánia legnagyobb kórházában a klinikailag őrült bűnözők 40%-a bevándorlói háttérrel rendelkezik. Az USA sem mentes ettől. Dr. Sennels szerint, “Egy tanulmány alapján 300.000 amerikainál azt mutatják ki, hogy a muszlimok többsége az USA-ban alacsonyabb jövedelmű, kevésbé képzett, és rosszabb a munkahelye, mint a lakosság egészénél.”
Dr. Sennels arra a következtetésre jut:
“Nincs kétség afelől, hogy a széles körben elterjedt hagyományos első unokatestvérek házassága a muzulmánok között ártott a génállománynak. Mivel a muszlim vallásban tiltják a nem-muszlimok közötti házasságot, az megakadályozza, hogy friss genetikai anyag kerüljön a lakosság körébe. A génállomány genetikájának okozott kárt a próféta tette, amikor az első unokatestvérével kötött házasságot 1400 évvel ezelőtt. Ennek elsöprő közvetlen és közvetett emberi és társadalmi következményei lehetnek. “
A lényeg: az iszlám nem egyszerűen egy jóindulatú és erkölcsileg egyenértékű alternatívája a zsidó-keresztény hagyománynak.
Ahogy Dr. Sennels rámutat, az első és a legnagyobb áldozatok maguk az iszlám muzulmánok.Egyszerű keresztényi kötelesség, és a józan ész diktálta szükség, hogy megvédjük a nyugati civilizációt a pusztító iszlámmal szemben, és megállítsuk ennek a sötét és veszélyes vallásnak a terjedését .Ezeket a súlyos szociális terheket is figyelembe kell venni, amikor létrehozzák az államok politikáját és az iszlám országokból való bevándorlással kapcsolatos intézkedéseket.
2017-05-31 @ 07:27
2 további adat, kutatás vagy aminek akarjuk, független attól, amiket Te találtá:
Olvastuk ARAB kutatók elemzését:
http://reproductive-health-journal.biomedcentral.com/articles/10.1186/1742-4755-6-17
Lényege, hogy az iszlám házasságokból minden második vérrokon, nagyjából minden negyedik ezen belül első unokatestvér kapcsolat! Hogy a cikkben emlegetett “autoszomális recesszív genetikai rendellenességek” mit takarnak, azt elmagyaráztad te is.
Az iszlám “kultúra” egy hangyaboly mentalitásához és kultúrájához hasonlít,
Egy további érdekesség, hogy az emberi agy fejlődésének (a fehér rasszhoz köthető) állapotáról igen érdekes megállapításokat tett Bruce Lahn biológus.
Lényege: azoknak az újabb géneknek a megjelenése, amik egyrészt az emberi agy növekedését, másrészt bonyolulttá válását lehetővé tették, helyileg nagymértékben a Mediterráneum és Európa térségeihez köthetők. Időben pedig kb 35-41 ezer, illetve kb 6000 évvel ezelőtti megjelenésük ugyancsak érdekes és fontos változások kezdetét jelzi: az első a cro-magnon/neanderthal embertípus váltás, a második a mezopotámiai kultúrák – és teszem hozzá ezzel együtt a bibliai teremtéstörténet – kezdete:
https://sciencelife.uchospitals.edu/2009/10/08/in-praise-of-genetic-diversity/
http://chronicle.uchicago.edu/050922/brainevolution.shtml
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16151009
Azt ugye fölösleges mondani, hogy Lahnt hevesen megtámadták a “fölvilágosodtak” – ahogy az lenni szokott. Ugyanakkor, a tiszta fajelméletet propagáló R. Coudenhove-Kalergi grófról elnevezett társaság a mai napig él és működik, és tünteti ki kétévente “Európa” konform vezetőit: Merkelt, a Bizottság korábbi és jelen elnökeit, stb, stb, stb.
2017-08-02 @ 06:30
Ezek a pontok ha belegondolsz igazak az europaiakra is…?
2017-05-29 @ 08:01
Szánalmas, amikor egy magát újságírónak nevező bérblogger kritikátlanul kiszolgálja a kormány menekültellenes politikáját.
2017-05-29 @ 21:13
Az a szánalmas, hogy a nyugat-európai vezetők a fene nagy jólétben nem vállalnak gyermeket. A cikk kitűnően rávilágít a problémára. Te meg hülyeséget írsz…
2017-08-02 @ 10:24
A cikk fake story ami kormany agymosasa. Lehet hogy noncsenek gyerekeik de ha lennenek akkof a munkajuk mellett el lennenek hanyagolva. Amugy miert faj vkinek ha masok nem akarnak gyereket? Tok normalis dolog. Nem mindenki szereme es kesz fogadjatok el. Nem kene ebbe beleszolni.
2017-05-31 @ 07:29
Az még szánalmasabb, amikor tudatlan és tájékozatlan kétlábúak hazaárulókat szolgálnak ki. Ahogy maga is.
2017-05-31 @ 07:32
Természetesen erről a hortobágyinak nevezett fehérje-kollekcióról van szó!
2017-05-29 @ 08:40
Tehát ez a korcs “elit” ki fog pusztulni. Csak nem elég hamar!
2017-05-29 @ 09:29
Bár a világ a túlnépesedés felé halad, Európában durván csökkenek a születések, ami hosszabb távon a jóléti rendszerek összeomlásához vezet. Ha nem fogadunk be szervezett keretek közt szakképzett menekülteket, óriási gazdasági és szociális gondok lesznek az EU-ban.
2017-05-29 @ 21:11
Tomek, te miféle szakképzettekről beszélsz? Azokról, akik még olvasni sem tudnak? És miért Európa kéne megoldást találjon a túlnépesedésre? Szerinted nem az lenne a logikus ha az európai emberek családot alapítanának és gyermekeket vállalnának?
2017-05-31 @ 07:31
Na, megint előkerült a süket, hazug és ostoba véleménye szajkózásával. Ezek az élősködők semmit se fognak megoldani. Olvassa el Zita részletes írásást – ha megérti egyáltalán.
2017-05-29 @ 11:45
Fehér európaiak! Szüljétek tele a kontinenseteket; Európát, és a muszlimokat mind 1 szálig vágjátok ki Európából, muszlim illegális bevándorlókat, és iszlám terroristákat végezzétek ki gázkamrákban, vagy agyonlövéssel!!! Az európai fehérek szaporodjanak Európában, és NE a muszlimok!! A migránsbarát európai (kommunista, balliberális) politikusokat is ki kell végezni emberiségellenes migránspőártiságuk, migránssimogató politikájuk miatt!!
Jussanak hatalomra bármi áron az európai fehér fajvédők a 21. században!!
2017-06-19 @ 20:51
Na pont az ilyen megnyilvánulások miatt íntézik, nekünk gojoknak a migrációt. Mert félnek tőlünk! Még mindig a cionisták irányítanak. Elsőbleges cél az egyesült eu, nemzetek nélkül! Ami felet a tejes irányítás megszerzése, úgy mint amerika felett! Félnek attól nehogy előkerűljön még egy Adolf! Pedig most is maguknak keresik a bajt!
2017-05-29 @ 15:19
Tisztelt Máté T. Gyula.
Nagyon elevenbe talált az írása. Köszönöm.
2017-05-29 @ 16:10
Merkelnek nincs gyereke befogadhatna egy párat, mutasson példát, nagy a szája de a tette kevés.
2017-06-04 @ 16:55
Merkelt csak a hatalomivagy elteti es üzi, nem beszelve a reprezentaiorol !
Gyerekek- ugyan azokkal foglalkozni kellene. Europa szetverese egyszerübb!
Nagyban megy a hülyites Europaban!
2017-06-06 @ 20:59
Egész biztos vagyok benne, hogy a cikkíró is látja maga előtt a képet, ahogy Trump a három különböző feleségtől összejött öt gyerek képeit mutogatja az államfőknek. Merthogy államfők között már csak így szokás. Unokafotók, pite recept, mi volt a barátok köztben és ha marad idő, akkor egy kis politika, esetleg.
Érdekes, hogy a sok gyerektelen, de felelős politikus tudja mi a teendője klímaváltozás ügyben, Trump meg vígan hagyna egy füstölgő romhalmazt a kilenc unokájára.