A Rolex összehozza a libbalt
6
A szegedi önkormányzat jogi bizottsága szerint „szakmai okokból” nem tudható meg Botka László valós vagyoni helyzete. Ebben egységesen szavazott az összes libbal párt. A „Fizessenek a gazdagok” kampány arca ezt örömmel vette tudomásul.
Van olyan, amiben nem utálja egymást egy MSZP-s, DK-s, Együttes vagy Párbeszédes képviselő? Tegnap kiderült, van. Abban, hogy a saját megszerzett Rolexeikről, egyéb smukkjaikról, terepjáróikról, ingatlanjaikról és banki számláikról senki semmit se tudjon. Ez szent ügy!
Főleg egy olyan párt kormányfő-jelöltje kapcsán, aki a gazdagok elszámoltatását tűzte ki célul. De hát a gazdagság nyilván egy relatív fogalom! Az enyém tisztességes és senki másra nem tartozó vagyon, a másik oldalé bűnben születhetett csak.
Szegeden tegnap ült össze az önkormányzat jogi bizottsága. A kérdést „jogi nyelven” fogalmazták meg, így ezzel nem fárasztanám a Tisztelt Olvasót. Ha érdekli, könnyen utánanézhet. A lényeg azonban az volt: Botka László finoman szólva is szerény vagyonnyilatkozata után megismerhetőek lehetnének-e a hozzátartozóié is?
Még nem arról volt szó, hogy ezt leközöljék valamelyik szegedi lapban, az „egyszerű emberek” elé tárják. Mindössze az említett jogi bizottság ismerhette volna meg egy zárt, titoktartásra kötelezett ülésen.
A libbal képviselőknek azonban ez is sok volt. Nem találják ki miért. Idézzük a testület elnökét, a DK-s Binszki Józsefet: „A kezdeményezés nem volt szakmailag megalapozott, ezért nem lehetett neki helyt adni”.
Mi van?
Hiányzott egy vessző? Vagy elütöttek egy nevet? Szeged külvárosaiban, például az Odessza lakótelepen erre egészen kifinomult választ tudnának adni a zömében baloldali szocializációjú lakosok is.
Botka László ezt követen elégedetten pózolhat tovább a „Fizessenek a gazdagok” plakátjai előtt. Talán még milliós Rolexét sem kell mindig lehúznia, lássa a plebsz, ő azért már valaki.
De talán egyszer kedvenc szegedi választói közül valaki megkérdezhetné: Mondja, Botka úrelvtárs, hogy is van ez? A más szemében a szálkát is, a sajátjában meg a gerendát sem? Meg hol is van a nagy baloldaliság, a dolgozó emberek védelme, a gazdagok megszorítása?
Botka úrelvtárs, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje erre alighanem azt mondaná, hogy ez túlzottan szakmai kérdés, hogy erről érdemben most vagy bármikor nyilatkozhasson.
Hát a jó……. Kifejezéseket ide helyettesítsen a Tisztelt Olvasó, kedve szerint.
Fotó: hirado.hu
2017-05-23 @ 05:23
Botka egy kommunista féreg, ott sem lehetett sosem kérdezni mert akkor már ellenség voltál. Botkánál is ez a szabály. Ö beszélhet de másnak kuss. Lopott csalt, tönkretett több ezer embert neki az semmi egy bagater. Ilyen egy szélhámos, reméljük, hogy nagy bukkfenc lesz neki ez a válalkozás mint ahogy másoknak okozott bukkfencet.
2017-05-23 @ 06:43
Csak azt szeretném tudni, hogy a hithű baloldali választók miért nem követelik ki a “GAZDA”-G Botkától, Gyurcsánytól, hogy honnan és miből…..
Az ő lopásaikat fizzese meg az adófizető polgárság? Azaz a kormány?
Addig miért nem tüntettek olyan vehemensen az elégedetlenkedők amíg EZEKvoltak kormányon?
A FIDESZ, a kormány nagyon is jól teszi, habár aki az igazságot tudja, annak unalmasnak hangzik, hogy napirenden tartja és igyekszik is feltárni a múlt bűneit.
2017-05-23 @ 14:48
Régi bolsevik mondás:
Ami a tied,az az enyém,ami az enyém ahhoz semmi közöd.
2017-05-23 @ 10:42
Botka csóró kis samesz Mészáros Lőrinchez, Andy Vajnához, Rogán Tónihoz vagy Habony Árpádhoz képest. Az igazi, nagyértékű közpénzlopásokról miért nem születnek Máté T. bejegyzések?
2017-05-23 @ 14:55
Inkább azt mondanám, hogy Botka csóró kis samesz, Gyurcsányhoz, Bajnaihoz vagy Molnár Gyulához, vagy Újhelyi Istvánhoz, vagy Hiller Istvánhoz képest.
Az igazi nagyértékű lopásról is van szó, amikor .azt látjuk, hogy Demszky meg a bandája lenyúlt közel 170 milliárdot, nem beszélve Gyurcsiék 18 milliárdos lopásáról. Ami a legjobb az egészben az az, hogy ezt az Unió rájuk is tudta bizonyítani. Van még kérdésed:?
2017-05-23 @ 16:05
Jellemző a Botka-féle prolikra, hogy milyen hangsúlyt fektetnek a csillogásra, villogásra. Elképzelhető, hogy valami húszdolláros copy-watch a “Rolexe”, amit a saját elvtársai bosszantására visel.
Gyurcsányi viszont helyre tette, amikor megmondta, hogy ő csak tavaly annyi adót fizetett be a jövedelme után (hogy milyen az eredete, azt ne firtassuk!), amennyit Botka az életében nem fog megkeresni még mister 20%-ként sem.