Vona beetet

8

 

Csontot dobott május elsejére a dolgozóknak a Jobbik, óriásplakátjain a „lopott vagyonok” újratervezését ígéri, ebből csurranhat béremelésre is. Közben a „demokrata média” abszurdba kapcsolt: fiatalkorú migránsok beengedésével riogat.

 

Vona Gábor megint Lajossal álmodott az éjjel, és mint mindig, ez roppant kreatívvá tette reggelre. A párt píárosait így azzal ébresztette, hogy május elsején most igazán megajándékozza Magyarország dolgozó népét. Nem csak sört és kenyérlángost – a sör-virslit a szocik le stipi-stopizták -, ugrálóvárat, pónilovaglást és ingyen körhintát kap ezúttal az óbudai „Nemzeti majálison” a panelproli.

Most igazán megszólítja a melóst! Azt ígéri neki, amit ért a hasával gondolkodó korlátoltja! Béremelést! Ő nem csak elveszi a pénzt a tolvaj gazdagoktól, mint Botka, hanem ad is belőle a népnek!

Na, de kinek? Ez ugye elég kényes kérdés, amit egy óriásplakát kampányban kicsit nehézkes még apró betűs részben is elmagyarázni. Hiszen nem gyógyszer-reklám ez, hanem politikai beetetés.

Na, de menjünk végig a Jobbik óriásplakát kampányán. Ugye először azt üzenték, hogy vannak „fideszes lopott vagyonok”. Idézzük: Ti dolgoztok – Ők lopnak! A kedélyesen lenéző „Ti”-n volt a hangsúly, amellyel egyfelől elhatárolódtak a dolgozó embertől, jelezve, hogy itt semmi „Mi”-ről szó sem lehet. Másfelől őszintén elismerték, hogy nekik bizony büdös a munka, vagy legalábbis „meló” alatt mást értenek.

Most jött a folytatás a munka ünnepére: Ők lopnak – Mi visszavesszük! Tetszik érteni, itt már „Mi” van! Hiszen itt már a lóvéról beszélünk! A pénzt egyébként értelemszerűen az elmúlt kilenc évben meggazdagodottaktól veszik el – kivéve persze a gyevi bíró, azaz Lajos, a tisztakezű.

Mire fordítják az elvett pénzt? Hát béremelésre! Itt már nincs se „Ti”, se „Mi”, nehogy már bárki, bármit félre akarjon érteni. Vona Gábor felelős, szakértő beetető, nem beszél a levegőbe. Hiszen 2014-es ígéretét, a „Szebb jövőt, szebb jövedelmet!” is milyen szépen teljesítette. Emelkedett a parlamenti fizetés vagy sem? Lett extra mellékes? Na, látják! A jobbikos szó kemény, mint a zsibvásárban vett igaz gyémánt!

Vona Gábor elégedett volt tehát. Egy gyenge pont volt, az óriásplakát-cunami finanszírozásának ügye. Mert ugye hivatalosan ők most spórolnak, a Jobbik lapját, a Barikádot is ezért záratták be. Mit mondjon? Aztán a fejére csapott, hát egyszerű ez, mint a kétszer-kettő. Onnan van pénz, hogy spóroltak. Gyorsan be is jelentették: „az óriásplakátokat részben megtakarításból, részben folyószámlahitelből finanszírozzák”. Mert hát egy ilyen takarékos Jobbiknak nyilván a folyószámlája is takaros, meg főleg hiteles…

Vona médiabravúrjait a többi demokrata is megirigyelte. Érezték, nekik is kell valamit virítani, feldobni a labdát a május elsejei szónokoknak. Valamit, amivel odacsaphatnak Orbánnak és szavazótáborának.

S akkor meglett az idea: vegyük elő mi is a migránsügyet! Eddig ugyan mi hívtuk őket, de most mondjuk azt, hogy Orbán hívja őket! Osztogatás-fosztogatás ügyben egy igazhitű demokratánál úgysincs jobb!

Így tegnap ellepték a netet – elsősorban a jobboldali portálok fórumait – a rémhírek: Orbánék meghátráltak Brüsszelben, beengedik a 14-18 év közötti migránsokat az országba! Orbán hazudik, megbízhatatlan és hazaáruló, erőszakolókat szabadít a hazára!

A munkamegosztásból Gyurcsányék és a szocialisták a történet első részét vállalták magukra: ők Orbán uniós vereségét hazudták. Vona meg a fiatal migránsok ügyét fokozta. Utóbbi már tényleg aranyos, ő, aki Brüsszelre mosolyogva kihátrál a kvóta-ellenes szavazásból, most migránssal riogat. A „hír” szétszórását meg demokrata hekkerek és a még demokratikusabb „baráti” média vállalta magára.

Igaz a hír? Kit érdekel? Van egy féligazság: Rogán Antal megvágott nyilatkozata, ahol azt mondja, megfelelő DNS-vizsgálat után a 14-18 év közötti, kísérő nélküliek bejöhetnek. Mint ahogy eddig sem kellett a tranzitzónákban maradniuk, vitték őket Fótra egyszerű életkor-bemondásra. Tehát meglehet, ez igazából szigorítás lesz, értik, nem fosztogatás, hanem osztogatás.

De ami hangsúlyos: a „meglehet”. Ma egy valami igaz: nincs semmilyen új döntés a 14-18 év közötti migránsokról. Lehet, hogy lesz, lehet, hogy nem. Arról sincs hiteles nyilatkozat, hogy pontosan mit terveznek. Csak tucatnyi „ha” van. Azonban az igazmondó, mindentől független „demokratikus oldalnak” ez bőven elég, hogy tényként terjesszék a semmit. Valóságként tálalva a hazugságot.

A Kedves Olvasónak, ha eljutott hozzá ez a rémhír, javaslom, nyugodtan fogyassza tovább reggeli kávéját ma is. Ha rettegni akar, tudok jobbat: a Párbeszéd tisztújító taggyűlése Karácsony Gergelyt választotta miniszterelnök-jelöltjévé! Lennének most Orbán helyében?

 

 

 

Fotó: Faceebok