Öt perc esély
5
Nagy napja volt szombaton a magyar baloldalnak: „új esély” Botka László
elküldte a francba Gyurcsány Ferencet, akit viszont pártja 98 százalékkal újra trónra emelt. Molnár Gyula közben standuposnak állt.
Kedves Olvasó, van már programja a mai napra?
Ha még nem tervezett, ne habozzon, induljon Budára, Molnár Gyula ott várja vasárnapi ebédre. De kérem, ne keseredjenek el akkor sem, ha most nem megy, vagy későn jött már az invitálás. Az MSZP-elnök meghívása az elkövetkező hetekre is szól, ha kell, pótszéket is kölcsönkér. Minden baloldali jöhet, de ha jól viselkedik, terítéket kaphat négy-öt jobbikos is. Rugdosódni viszont nem szabad az asztal alatt, más levesébe is csak engedéllyel köpünk, mert így hogy lesz már összefogás a gonosz Orbán Viktor ellen?!
A „terülj-terülj asztalkám” tervet az MSZP szombati évadnyitóján hirdette meg újra Molnár. Eddig a jelek szerint nem volt rá nagy kereslet, a ballib pártok vezetői nem nagyon bíztak benne, hogy az MSZP asztaláról bármi leeshet a számukra. Meg, hogy egyáltalán van bármi az MSZP asztalán.
Na de most! Molnár Gyula szombaton feltálalta Botka Lászlót. De nem akárhogyan, egy tapasztalt standupos is belepirult volna az irigységbe ennyi kreativitás hallatán. Az MSZP elnöke szerint pártja jövőre nem elégszik meg az ezüstéremmel, győzni, Bajnokok Ligája döntőt akar játszani. És meg is nyeri a BL-döntőt. Tetszik érteni? „BL, azaz Botka László!”
Hát szem nem maradt szárazon az évadnyitón az eszeveszett kacajtól e poén hallatára. Gőgös Zoltán képviselő félrenyelte a kisüstit, Tóth Jóska angyalföldi polgármester Kunhalmi Ági térdét csapkodta, és még Botka László vasarcán is valami vigyorféle jelent meg.
Baloldali poén
Molnár Gyula jogos önelégültséggel hívta ki ezután Botkát a pulpitusra, nem sejtve, hogy a miniszterelnök-jelölt már első szavaival lepipálja őt. Botka László ugyanis közölte, ő most igazi baloldali programot fog hirdetni!
Eddig csak az MSZP potentátok röhögtek, most az első sorokba bio-díszletnek megrendelt jóarcú fiatalok is visítva nevettek. Az MSZP, mint igazi baloldal? Hát ennél nagyobb poént vazze a Hadházi vagy a Litkai sem mond a Dumaszínházban.
Botka-vezér a sikertől felbuzdulva ezután már a bonyolultabb összetett szavak jelentette akadályokat is könnyedén vette, sőt, a kompromisszum kifejezésnél már egyenesen Medgyessy Péter babérjaira tőrt. Egy új néptribunust ismerhetett meg a nemzet!
Ám vissza a „baloldali fordulat” programjához. A szegedi Robin Hood oligarchaadót, feltétel nélküli családi alapjövedelmet, valamint – természetesen – virágzó egészségügyet és oktatást ígért. Ez az! Ezt kell mondani! Tapsvihar, napirend szerinti lelkesedés. Botka belemelegedett: aki állami közbeszerzésen indul, annak vagyonnyilatkozatot is tenni kell, sőt, mindenki adóbevallása nyilvános lesz. A tapsgép tovább dübörgött, csak az MSZP-vezetők többsége kezdett el furcsán csuklani.
Botka László érezte, ez az a pillanat, amikor már oda kell csapnia Orbánnak és Gyurcsánynak is. Demokrata hevülettel szólította fel őket, hogy akár támogatják őket az emberek, akár nem, takarodjanak a politikából! A múltnak vége, új arcok, új emberek, új politika. Új Botka…
Molnár Gyula erre kissé ingerülten odasúgta Hiller István választmányi elnöknek: „De lelkes a kistáska! Elfelejtette, hogy mi is ott voltunk Medgyessy és Gyurcsány alatt, ahol ő? Ő is szavazott és jóváhagyott mindent?” Hiller nem volt ideges, nyugtatott: „Ugyan már Gyuszi! Ha elfelejtette, mi majd eszébe juttatjuk. Vagy mi, vagy a Feri.”
Elsüllyeszetni Botkát
„A Feri” nem is sokat tétovázott, a világhálón üzent Botkának: „A választók eldöntik, hogy kinek van helye a demokratikus magyar közéletben. Én, választóként Botkának is helyet adnék. Sőt, sok sikert kívánok neki.” Undor figura, de van egy perverz stílusa, azt meg kell adni.
Gyurcsány Ferencnek persze nincs miért izgulnia. Minden úgy alakul, ahogy ő akarja. Érdemleges ellenzéki összefogás a Demokratikus Koalíció nélkül nem jöhet létre, márpedig a párt és ő egy és ugyanaz – „véletlenül” pont az MSZP évadnyitóval egyidőben jelentették be, hogy tagsága 98 százaléka újra őt választotta elnökké. Gyurcsány persze szeretné bukni látni Orbánt, de csak akkor, ha ő ülhet a helyébe. Nem lesz Botka samesze, nem vonul háttérbe. Neki pillanatnyilag az ellenzéki vezető szerep kell, 2022-re meg már úgyis mindenki elfelejti Őszödöt.
Ezt a Botkát viszont „el kell süllyeszteni”. Jó ötlet volt, hogy a Gyuszi és a Pisti már idejekorán bedobta a vízbe, most még lubickol, aztán legkésőbb nyárra megfullad. Illetve dehogy is, inkább csak újra alámerül, mehet vissza Szegedre. Ha polgármester akar lenni újra, akkor szépen csöndben… De hát tulajdonképpen ő is ezt akarja, a „baloldali szavazó” láthatja, ő felvette a kardot, vállalja a felelősséget, de hát a sors összefogott ellene, így kénytelen tovább polgármesterként szolgálni a „progresszió ügyét”. Akár őt is vádolhatja a kudarcért, neki belefér a gonosz szerep, habár lesz azért rajta kívül is „segítség” bőven.
Botka László szombaton sztár volt. Úgy tűnt, hogy övé a világ, a pulpituson olvasható „új esély” jelszó nem csak üres szlogen. A jelek szerint azonban legfeljebb, ha öt politikai percre kapott esélyt. Szívből sajnálhatjuk, ha ezt nem tudja. Hinni azonban nehezen tudok benne. A szombati egy tragikomikus standup-előadás volt, ahol mindenki több-kevesebb tehetséggel játszotta el saját szerepét.
Ennyi. Még röhögni sem érdemes ezen.
Fotó: hvg.hu
Kiss Adrienne Mária
2017-02-19 @ 08:00
Abban azért biztos vagyok, hogy Hasek sem hitte volna el, ha azt mondják neki, a szomszéd főváros polgármester jelöltje, aki mellesleg orvos, hajlandó, nagy nyilvánosság előtt, egy vödör jeges vízzel magát fejen leöntenni, majd ugyanez az orvos, miután kudarcot vallott, beiratkozott egy többfarkú kutya nevezetű pártba. Kedves Jaroslav Hasek! Ilyen a mai magyar ellenzék!
medvefalvy
2017-02-19 @ 08:46
10/10
Kurdi Csaba
2017-02-19 @ 10:47
„Nem lehet mindenki okos, óberlajtnant úr, kell, hogy a hülyék kivétel legyenek, mert ha mindenki okos volna, akkor annyi ész volna a világon, hogy attól minden második ember teljesen meghülyülne.”
Josef Svejk
“PestiSrácok – Máté T.- A kávé mellé, logó”
Tango47
2017-02-19 @ 12:51
A ripacs mindenkit lejátszik a színpadról, elvégre nem akarja, hogy a botox-kezelése kidobott pénz legyen.
Aladin
2017-02-20 @ 06:39
Ez a Botka egy kimondott kommunista, igérgetés az van, nem szégyeli magát most azt probálja bemesélni az embereknek, hogy a társai, “nem ö” rosszul vezették az országot, arcátlan egy muki, rásozná a kollegáira. De addig ö hol volt? De ez nem is igaz, ö is tudja csak igy akarja tudatni az emberekkel, hogy most ö jobban csinálná, tipikus Gyurcsány metodus. Csak a politikában nincs tévedés, mindegy hogy nem én voltam, családon belul történt, le kell lépni.