Rongálók „demokráciája”
13
„Az elnökünk teljes katasztrófa” – ezt sikerült egy lánglelkű demokratának tegnap angolul felmázolnia a Parlament elé, a rakpart nemrég felújított díszköveire. Hát nézzük. Egy: Magyarország elnöke pont a túloldalon, a Várban keresendő. Kettő: ne rongáld már azt, amit nem a te adódból építettek fel, és szép! Három: ha ennyire marhára karakán vagy, csinálj egy transzparenst, és állj ki kis barátaiddal az Országház elé! Vállald az arcod, ha már „politikailag rongálsz”.
„Our president is a complete disaster” – ezt festette fel valamelyik nagyon demokrata tegnap az Országház előtti rakpart falára. A derék aktivista – az egy állásnak tűnő létforma a Soros-birodalomban – angolnyelv tudásába most nem mennék bele. Sok az akcentus, a nyelvjárás, hagyjuk az ilyeneket. De ha csak a Google fordítóprogramjába beírt volna, viszonylag gyorsan kiderül, hogy a „president” az elnök, a miniszterelnök meg „prime minister”.
Az internet arra is alkalmas, hogy bárki könnyen kiderítse: Magyarország kormányfőjének van irodája a Parlamentben, de az államfő a Várban dolgozik. De az is lehet, hogy a fiatalember összezavarodott, nem érti tisztán, hogy ki kicsoda most, kit is kell nagyon utálni? Azt ugyan megmondták a CEU tanfolyamon, hogy most nagyon keménynek és odaszólónak kell lenni, de az ember nem mindig tud koncentrálni ebben a közegben a lényegre. A Parlament egyébként is „adott élethelyzetben” rózsaszínűnek tűnik, vagy ultraviolának, vagy…
Lehet persze, hogy ez a demokrata aktivista Áder Jánosra akart ráijeszteni. Reggel felkel, kimegy a Sándor-palota erkélyére, és miután beszerzett egy csillagászati távcsövet, észreveszi a mázolmányt, hirtelen megrémül, félrenyeli a reggeli kávét, hogy valaki ellene agitál. És akkor gyorsan lemond, érvénytelennek nyilvánítja a választásokat, és felkéri valamelyik ellenzéki pót-celebet, hogy nem szeretne-e szakértőien kormányozni…
No, ez humornak is fárasztó.
Az is lehet persze, hogy egy lelkes „nemzetközi tudósító” megkért valakit, csináljon már egy „hírt” a számára, ami alapján bizonyíthatja: a magyar nép reggeltől estig Orbán ellen tiltakozik. Előfordulhat, de a végrehajtó „demokrata ifjú” megítélésén mit sem változtat.
Furcsa példa, de Simicska legalább saját plakáthelyeire firkált ocsmányságokat. Sokra ment vele… Míg ezek most azt rongálják, amihez semmi közük. Gulyás Marcika „mikroadományokból” él, amelyek valamiért nem forintban érkeznek. Ezekből igen sokat adózhat.
Budapest viszont a mi pénzünkből szépül, amiért megdolgozunk, amiért befizetjük az adót. Ha azt rongálod, a miénket teszed tönkre! Nehogy azt hidd, hogy ha magad „széplelkű ellenállónak” titulálod, akkor jobb vagy a buszok üléseit megrongáló vandálnál! Jó, persze, ha lebuksz, utána gyűjtesz bírságra támogatást, mint Juhász Péter csoda-lejmoló a kampányban eltűnt százmilliókért.
Azonban, ha valaki ennyire nagyon liberális forradalmár, tiltakozó és hasonszőrű, akkor vegyen már annyi energiát, hogy kimegy a Parlament elé, felemel egy transzparenst – és nem a közösség tulajdonát teszi tönkre.
Tudom, van erre válasz: az orbáni diktatúra majd piszkosul lecsap rájuk, ha az arcukat mutatják…
Könyörgöm, egy embert mutassanak már, akire az elmúlt bő nyolc évben bárki lesújtott volna!
Gyurcsány Ferenc – kérem – ne szóljon hozzá ehhez a cikkhez. Czeglédy nem áldozat, hanem lebukott üzlettárs.
fotó: facebook.com
2018-04-21 @ 05:24
“Kapják el és írassák meg vele százszor fel. (Copyright Monthy piton)”Tökéletes!
De utána saját mancsaival,mert csak az embernek vannak kezei…mosatnám le.
2018-04-21 @ 05:52
TRÓGER !!!
2018-04-21 @ 06:24
A kormányőrség mulasztott. Ha nem vette észre, akkor azért, ha azt gondolták ez nem következik be, akkor azért. Ma felirat, holnap bomba?
A felfestőt viszont jó lenne tényleg lekapcsolni, keményen megbírságolni, az anyagi kárt megtéríttetni.
Egyetlen állam sem engedi meg a rongálást és az ellenséges propagandát a középületein ill. annak környezetében. Ez nem demokrácia, hogy azt csinálunk, amit akarunk, ehhez nincs joga senkinek.
2018-04-21 @ 08:20
Esetleg a térfigyelő kamera segít azonosítani az elkövetőt. Büntetést érdemel. Legyen elég a rongálásból. Most.
2018-04-21 @ 08:36
Mi meg majd az írjuk fel a CEU falára, mint őseink Bécsben a palotákra: “A magyarok véréből!”
2018-04-21 @ 09:06
“Most már”””” FIDESZMENTES KÖZMÉDIUMOT”””” akarnak
-harangszó helyett az unijós himnusz
-csak liberális pártok
-migrációs különkiadás minden nap.
-terrorcselekmények eltitkolása
stb
2018-04-21 @ 09:30
90-es éveket írtunk. Budán, az egyik főúton jártam, s látom, hogy megáll egy rendőrautó, kiszáll két rendőr és két kamasz fiú. Kezükben vödör, kefe, rongy, miegymás. És rendőri felügyelettel szépen letakarították a horogkeresztet, amit a falra kentek. Valahol félúton kaphatták el őket, és -szerintem-, a legjobb pedagógiával jártak el.
Na, most ezt kellene alkalmazni az összes brigantinál, akik a fejükben-lelkükben locsogó fekáliát fölkenik a falainkra. Nagy nyilvánosság előtt, egyenes közvetítéssel
2018-04-21 @ 13:07
De az egyáltalán nem “demokratikus”. Az csak a gyurcsányi,meg a többi hasonszőrű!
2018-04-21 @ 09:38
Viszont a ” mikroadományosdit” be kell tiltani.
Minden adományról névvel, címmel, számlaszámról kelljen beszámolniuk az adóhatóságoknak.
Ha én vállalkozó vagyok, akkor két Ft-ról is számlát kell adnom.
2018-04-21 @ 09:40
Az sem semmi, hogy az “éhezők” drága mobilokkal világítanak, miután összedobtak Juhásznak 100 milliót.
Viszont nem szomjaztak, mert “jóféle” szovjet pezsgővel nyomták el az éhségérzetüket.
2018-04-21 @ 10:40
Óbudán felújították kívülről a nagyon lepukkant Vasareli múzeumot.
Nagyon szép lett. Hófehér falak. Egy hónap sem telt el: először ezek az észlények a saras talpukkal mocskolták össze, aztán monogramokat fújtak rá ÉPPEN A KAMERA ALÁ.
Minek a kamera, ha negligálhatják büntetlenül.
2018-04-21 @ 21:32
A biróság még arra sem volt képes, hogy törvényerőre emelje a festő- mázoló 300 közmunkaóra büntetését.. Igaz még egy év sem telt el azóta..mi ez a 9-10 éve húzódó perekhez képest. Azóta ismét eluralkodott rajta a festési mánia. Miért ne?
2018-04-22 @ 07:39
Vajon Marc(s)ikára is vonatkozik majd a 3 csapás törvénye? Ugye egyszer már megvan egy ítélete – 300 óra meló – a Sándor Palota mázolása okán… A második “mázolásáról” (az ÁSZ épülete, valamint a mellette lévő vendéglőé), illetve annak jogi következményeiről még nem hallottam…. Azért föl se jelentették? Nem kéne már ennyire “puha kézzel” bánni ezekkel! (Plusz még az a puhaság, hogy a 300 órát is mikor kezdi el letölteni???)
…és akkor nyugisabban várhatnánk a harmadik “mázolását” vagy egyéb a törvénykönyvbe ütköző cselekedetét, reménykedve a 3-dik csapás plusz “jutalmazásában”! 😛 Hogy végre ő is és mi is megnyugodjunk!
_
Az utolsó előtti mondatban van a lényeg! Az elmúlt bő nyolc évben sem, és most sem felelnek azok, akik tönkrevágják a fővárost minden értelemben. A hatóságok egyrészt érthető, de túlzott toleranciája pedig kedvez ennek a barbár “tatárjárásnak”! Elég, mint ahogy elég abból is,hogy élhetetlenné teszik a mindennapjainkat a folyamatos pszichés, és fizikális atrocitásaikkal! Helyére kell tenni ezeket a dolgokat, mert előbb utóbb helyére teszik azok az emberek,akiknek nem ez a feladatuk, és abból baj lesz. A civil honpolgárokat pedig lehet hogy nem fogja meggátolni Európa fejcsóválása abban, hogy a Juhász, a Gulyás és a többi fizetett trolljainak torkán lenyomni a kamerájukat!
Szerintem a falfirkát egy angolul beszélő francia készítette, saját elnökére, Mikronra utalva! Ez így logikus, nem? 😀 A kis Napoleonra gondolva 🙂 !