Annácska és a demokraták

15

 

„Fletó összeszedi a drótot a határon, aztán tele lesz a Vajdaság megint barnás-kormos tinédzser agysebésszel…” Lujo bácskossuthfalvai barátom ennyit üzent a hétvégi hódmezővásárhelyi választási eredmény után. Akkor még nem tudta, hogy Kelemen Anna visszalép a demokraták összefogása érdekében. Akkor beszélt volna a politikai prostitúcióról is – Jobbiktól LMP-ig.

.

Én általában nem szeretem komolyan venni a világ dolgait. Úgy még nem volt, hogy ne lett volna valahogy. A nap többnyire minden reggel felkel, és az uszoda is nyitva tart. Meg az élet egyébként is komplikáltabb dolog annál, hogy kibírjuk egy sportfröccs nélkül.

De az a perverz öröm, ami egy kisváros megszerzése után elöntötte az ellenzéket, az kissé gyomorforgató. Hirtelen jó pajtások lettek, jobbikos szereti a szocialistát, LMP-s kerítő asszony meg stólát lobogtat a politikai gender-nász fölött.

Most a hódmezővásárhelyi eredmény hirtelen erkölcsi feloldozást adott a szocialistáknak a poszt-nácikkal szemben? Vona Gábor befogadást nyert a „demokratikus politikai szalonba”, mert ex-mellényeseivel segítettek hozni egy helyi választást?

Most szobatiszták?

Értem persze, hogy a pénznek és hatalomnak nincs szaga. Heller Ágnes meghirdette, Konrád György rákontrázott, Havas Henrik a szennyesből hozott valami hozzávalót – éljen a demokrácia!

Orbán vesszen! Ez az egyetlen üzenet, és ezért összeállnak mindennel és mindenkivel. Sorosi pénz, Simicska odavetett milliói – mindegy, a gyűlölet összeköt.

Csak tudják, itt nem a saját bankszámlájukkal, degesz bukszájukkal játszanak. Itt emberek életéről van szó.

A felvezetésben említett barátom tökéletesen megfogalmazta, hogy mit jelent a migráns. Amíg a határzár fel nem épült, a Vajdaságot úgy lepték el, mint egy sáskaraj.

Ha ezek hatalomra kerülnek, akkor nem csak rajtunk megy át ez a siserehad, hanem tönkreteszi a délvidéki magyarok életét is. Felelősségünk van feléjük? Gyurcsány persze már valakinek eladta őket, szekundánsait ismerjük, Vona Gábor is törekszik erre a szerepre. De tisztességgel, becsülettel ez nem elfogadható.

Lujo barátom tapasztalata azért érdekes, mert tudja, tapasztalta, mit jelent a migráns-invázió. Biztos, hogy ezt a „tudást” mi is meg akarjuk ismerni?

Sokaknak sokszor elege volt már a „Soros-kampányból”. Nem volt igazán kézzel fogható. Azonban gondoljanak bele: Jobbiktól LMP-ig miért állt most hirtelen össze ez az egész? Gyurcsánnyal díszítve. Ki finanszírozza? Simicska ennyit nem von el a whisky-kasszából.

Ezt azért tudjuk.

Végezetül egy hír, csak, hogy ne idegeskedjenek fölöslegesen: Kelemen Anna kétes erkölcsöt hajszoló hölgyemény mégsem indul a választásokon. Ezt a demokraták győzelme érdekében teszi, nehogy konkurencia legyen.

Egy a szakma…

 

 

fotó: youtube.com