Betiltják a déli harangszót?

30

 

„Túl hangosan harangoznak! Hagyják abba!” – tiltakozott Genovában egy illegális migráns, a harangozást korlátozó javaslatot ügyvédje dolgozza ki. A helyi sajtó szerint meglepő módon az olasz város imámja nem támogatja hittársa ötletét. Engem ellenben inkább az hökkent meg, hogy miért van Genovának imámja? És ki fizeti az illegális bevándorló ügyvédjét?

 

Éppen a karácsonyi üdvözlőlapokat nyitogatta don Michele De Santis, a genovai Santissimo Sacramento templomért felelős kúria kancellárja, amikor egy furcsa levél került a kezébe. Egy illegális migráns tiltakozott ügyvédje – nevüket az itáliai politikai korrektség az ismeretlenségben hagyja – útján a harangozás ellen.

Mert nem elég, hogy Genovában túl sok a templom, azok hangosak is, mert ugye harangoznak. Ráadásul pofátlanul, óránként, ami végképp elfogadhatatlan, mert megzavarja hősünk hivatásszerű, egész napos sziesztáját. (Apropó: az olasz állam szedje már össze magát, pofátlanul kevés az a pár ezer eurós segély a megélhetéshez, és a rendelkezésre bocsátott lakásban mindig bedöglik a légkondi, a jakuzzi meg lassan melegszik. Ja, és a modern világban komolyan egy 38 colos hajlított képernyős LED tévével szúrják ki a szemét?!)

De rendben, ha ezek a katolikusok – semmibe véve a vallási toleranciát – mindenképp kolompolni akarnak, tegyék azt legalább halkan. Álljon ki a pap a templom elé, forduljon Mekka felé és egy kis csengettyűvel jelezze a misét. És nem kell ez az óránkénti harangozás, főleg ne délben, akkor szokott uzsonnázni.

Ám lássa a világ, hogy nem akar itt egyetlen migráns sem visszaélni a vendégjoggal. Ha nagyon kell, mégis belemennek a harangozásba, de akkor csak gyorsan, egyet-egyet kongassanak mise előtt és után. Így rendben is leszünk, menni fog a békés együttélés. De most már akkor ne legyen több duma, tessék örülni inkább annak, hogy megtiszteltük magukat itt, a jövendő itáliai kalifátusban!

Érdekes egy hír ez. Nem mondom, hogy meglepő, mert a migráns-invázió óta nem igen van már újdonság. Arra már fel sem kapja a fejét az ember, hogy egy németországi bíróság termében az afgán bűnöző követelésére leszedik a keresztet, mert az zavarja az érzékenységét…

Ami engem kicsit jobban meghökkent, az a nyugati társadalom reakciója. Jó don Michele páter sem egyszerűen fogja, és a szemétbe hajítja a levelet, hanem a sajtóban magyarázkodik, hogy hát nem is olyan hangosak azok a harangok…

A helyiek, ahelyett, hogy megkeresnék az említett illegális bevándorló úriembert, és a tengerbe pofoznák, szinte bocsánatot kérve jelzik: megvédenék harangjaikat.

S ekkor jön Huszein Salah helyi imám, és nyugalomra szólít fel. Mondja, a keresztények harangja ugyanúgy a békére való felhívást jelképezi, mint a müezzin hangja. Tehát csak harangozzanak nyugodtan a katolikusok. Ő ezt megengedi nekik saját szülővárosukban, Genovában.

Sőt, van más jó hír is. Ha Genova lakossága kellően píszí módon viselkedik, talán idén is nyugodtan megünnepelheti a Húsvétot és a Pünkösdöt, a Karácsonyról viszont még egyeztessenek. Mert fő a békés együttélés, nehogy már valaki megsértődjön a végén!

Főleg, ha migráns, ráadásul elesetten illegális, és nagyon áldozat.

.

Fotó: a kép illusztráció, pinterest.com