Minden férfit hímző szakkörbe!

18

„Ha a férfiak hajlandók lennének a nőiesebb foglalkozásokra, akkor esetleg kevesebb lenne a szívinfarktus, no meg az alkoholista is” – jelentette ki Fodor Éva, a CEU gender-elmélettel foglalkozó rektor-helyettese. Közben Nagy-Britanniában azt fontolgatják, hogy a fiatalkorúak is átalakíthassák neműket, ha ezt eléggé trendinek tartják.

Józsi csepeli boltos ivott egy derekas korty pálinkát, amiért felesége csúnyán nézett rá. Mondta, jobb lenne, ha Józsi ezt nem tenné, mert nem tesz jót az egészségének. Hősünk ezt ugyan némileg vitatta, de most nem volt kedve vitatkozni a nejével.

Így inkább híreket kezdett böngészni. Így lelt rá a Soros-egyetem rektor-helyettesének HVG-interjújára, amiből a fenti mondatot is idéztük. De mielőtt odáig jutott volna, meg kellett tudnia Fodor Évától, hogy „a jellemzően férfi szakmák eltűntek”. Ráadásul „a flexibilitás minden elemét kivonták az oktatásból”.

Józsi kinézett az ablakon, ott éppen betont öntöttek a kátyúkra. Egy termetes melós pedig ütvefúróval verte fel az utca zavarosabb részeit. Hát elképzelte erre a dologra ötvenkilós feleségét, és valahogy ritka nagy marhaságnak tűnt.

Bányász-munkából persze manapság már nem sok maradt, de talán ezt a keveset sem lányokra és asszonyokra kellene terhelni. Ez vonatkozik az üvegfúvókra, vagy éppen a rakodómunkásokra is. A női traktorista, katona és rendőr természetesen nem a valóságtól elrugaszkodott fogalom, azonban alapvetően még mindig amolyan férfi-dolognak tűnik mindegyik.

Aztán Józsi csepeli boltos elolvasta az interjúban azt is, hogy már tulajdonképpen nincs is férfi, meg nő. Vagy legalábbis ezek szabadon cserélgethetőek, és rajtuk kívül van még egy raklapnyi más is, mert a „nemek nemcsak biológiailag, de társadalmilag is konstruáltak, és egyes népek már az ősidőktől nem kettő, hanem több nemet különböztettek meg”.

Hát egyes népeknél ez biztos így van, de Csepel népe a legutóbbi időkig csak két nemről tudott. Józsi toleráns ember volt, elfogadta, hogy ma már mindenki szabadon szerethet bárkit. Kinek mi a gusztusa.

Közben az internet kivetett egy járulékos hírt, miszerint a brit egészségügy szerint nemcsak külön, transzneműekre szabott háziorvosokat kellene az államnak kiképeznie adófizetői pénzen, hanem már fiatalkorúaknak is lehetővé kellene tenni a nemi átalakítást. Józsi a bulvárlapok és a kereskedelmi tévék megjelenésével párhuzamosan évekkel ezelőtt megismerte a transzszexualitás kérdését is, de valahogy úgy érezte, ez azért nem domináns társadalmi probléma. A gyerekeket meg végképp nem kéne ezzel hülyíteni, ráérnek felnőttkorban ilyesmiről dönteni.

Ekkor jutott el addig a mondatig: „Ha a férfiak hajlandók lennének a nőiesebb foglalkozásokra, akkor esetleg kevesebb lenne a szívinfarktus, no meg az alkoholista is.”

Józsi szomorúan szembenézett sorsával, kortyolt még egyet a pálinkából és elkérte felesége hímzését. Rá ugyan ne mondják, hogy nem elég flexibilis!

Fotó: 888.hu

Facebook hozzászólások