Cuki migránsok – kirekesztő európaiak
8
Nagyon szeretnének beilleszkedni Európában a muzulmánok, csak a „megkülönböztetés és az ellenük irányuló gyűlölet-bűncselekmények miatt ez nem megy nekik” – állapította meg az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége, hozzátéve, hogy a migránsok különösen az EU „demokratikus intézményeiben” bíznak. Hej, mi rohadt kirekesztők, hogy nézünk most tükörbe?!
Malik, szerencsétlen líbiai menekült nagyot kortyolt az Allah iránti tiszteletből újságba burkolt whiskey-s üvegből. Cimborája, a szíriai Musztafa már nem törődött ilyenfajta konspirációval, második generációs „németként” tapasztalt volt a muszlim hitviták európai értelmezésében: ásványvizes üvegből itta a vodkát. Közben egy kebabos büfé pultját támasztották, és az arab nyelvű berlini híradót nézték a kifőzdében kitett tévében.
Fel voltak háborodva! Egyszerűen példátlan volt, hogy mit meg nem engednek maguknak ezek az európaiak! A műsorvezető ugyanis éppen az EU Alapjogi Ügynökségének jelentését ismertette, a bevándorló muzulmánokat ért üldöztetésekről. Malik nem bírta magában tartani dühét.
– Ezért jöttem én ide?! Ezért hagytam el drága tevémet, Juszufot?! Én, aki megbecsült zsebtolvaj voltam a tripoli bazárban, s sivatagon, tengeren keresztül jöttem drága Frau Merkel hívására enyhíteni az európai munkaerőhiányt?!
– Ne húzd fel magad, Malik! Én már tizenkilenc éve itt élek! Apám, anyám pedig évtizedek óta gürcöl ezekért! S azt hiszed, meghálálják? Hát nem! Nekik BMW, nekünk csak Volkswagen, és az sem ingyen!
– Ne is mondd, drága Musztafám! Bementem a múltkor a menekültügyi hivatalba, húsz percet vártam, amíg találtak valakit, aki beszél arabul! S az is hogyan… Hát ez a vendégszeretet?!
– Na, igen! A nyelv! Azt mondják, hogy tiszteletben tartják a kultúránkat! Hát tudod… Iskolában tanuljak németül is, munkahelyen beszéljek németül is, arab tévéadóból pedig – ezen kívül – alig másféltucat van. És indul az én őseim nyelvén Való Világ? Vagy főző-show? Jó, ha négy-öt havonta. Hát így integrálódjak? Mi lesz a kultúrámmal? Rohadt hitetlen kutyák!
Malik és Musztafa koccintott egyet az igaz hitre, majd még egyet a „magasztos, erős, dicsőséges, legyőzhetetlen és győzedelmeskedő” mindent tudóra. Kicsit lehiggadtak. Ekkor a kebabosba benézett egy rendőr, majd szemérmesen tisztelgett, és csöndben távozott. Musztafa káromkodva vágta fölhöz baklavás villáját.
– Látod Malik, ez van! Megfélemlítenek! Láttad ennek is a szemét! Lesütötte a rasszista gazember! Álnok keresztény sakálok!
– Ezen vagy meglepődve, Musztafa? A múltkor igazoltattak! Az Alexanderplatzon akartunk lányokkal ismerkedni. Kedvesen, kulturáltan. Erre odajön az egyik, hogy miért fogdossuk a csajokat?! Hát miért, ha nem azért, hogy barátkozzunk?!
– Erről van szó, Malik! A bőrszínünk miatt zaklatnak minket! Ráadásul nem értik meg a szocializációs szokásainkat! Ahelyett, hogy magukban keresnék a hibát! Nevelték volna tisztességesen ezeket a hurikat! Akkor nem provokálnának minket szoknyával, meg rövid ujjú pólókkal!
– Így van, de legalább a Merkel tud tisztességgel öltözködni! Most megint nyer, így csak jobbra fordul sanyarú sorsunk.
Koccintottak a szép jövőre, odatántorgó Jalal haverjuk el is kurjantotta magát: lesz itt még Kalifátus! Megértően néztek a szomáliai fiúra, nehéz körülmények között tengette életét. Mindössze a német munkanélküli segély háromszorosát utalták ki neki hónapok óta, és egyik ingyenesen felkínált átmeneti lakásban sem volt légkondi vagy jakuzzi. Ki ne hallaná meg ilyen helyzetben az Iszlám Állam hívó szavát?! Musztafa azért próbált nyugtatni.
– Lesz ez jobb nekünk, srácok! Most a híradóban is mondta ez a brüsszeli alfőnök – az a kopasz Timmermans, vagy ki – hogy önkritikát gyakorolnak. Az Európai Bizottság többet nem enged teret a muszlim állampolgárokat érő intoleranciának!
– Te még bízol ezekben, Musztafa? Naiv vagy, testvérem. Másodunokahúgom férjét Brüsszelben piszkosul meghurcolták, mert robbanóanyagot találtak a kocsija csomagtartójában. Estig bent is tartották az őrsön, amíg jött egy ügyvéd az Amnesty Internationaltól. Ő elmagyarázta a rendőröknek, hogy a nyilvánvaló robbantási szándék, és szélsőséges iszlám honlap létrehozása nem elég a terrorizmus gyanújához!
– Példátlan önkény ez, Malik! S mi lett a derék rokonnal?
– Most az AI segítségével perli ezeket a gazokat, alig harminc százalékot kell majd leadnia nekik. Úgy tervezi, hogy ha megvan a 175 ezer euró, áthozza az egész oázist, meg a tripoli ISIS-sejtet is.
– Derék dolog, minél többen leszünk itt, annál jobban fognak integrálódni hozzánk! Ez a Timmermans is mondta, hogy növelni kell a muszlimok részvételét a „döntéshozatali folyamatokban”.
A társaság elégedetten fogyasztotta el a maradék „barna teát” és „ásványvizet”. Az utolsó kortyot a tévében éppen nyilatkozó Katrin Göring-Eckardtra ürítették. A Zöldek Angela Merkellel közös kormányzásra készülő jelöltje ugyanis közölte: „Az iszlám Németországhoz tartozik, és unalmas lenne az élet nélküle. És azt hiszem, nagyon boldogok lehetünk emiatt.”
Malik, Musztafa és Jalal egy pillanatra igen boldogok voltak. De tudták, van még mit tennie az európai demokratáknak.
Fotó: huffingtonpost.co.uk
2017-09-22 @ 06:03
Maria Hajdu (fb)
Nevetséges lenne, ha nem volna halálosan siralmas !
2017-09-22 @ 08:01
A+
Teljesen világos. Elhatározták, eldöntötték, megtöltötték Európát bevándoroltatottal, foglalkoznak az üggyel és és napirenden is tartják. Nincs az az ostoba, manipuláló, szégyellnivaló mellébeszélés ami akár jobb híján is de érné meg a nyilvánosságot arra is figyelmeztetni, hogy mi a dolga.
Azt hittük, hogy vége lett a fenyegetö, büntetéssel is cenzúrázó, az egy gondolatot és az egy célt elöíró, kötelezö kényszere egy ideológiának. Általános érvénnyel elöírva, hogy mi a dolgod és azt hogyan tegyed. Hatalmi eszközök tulajdonában, jelentéscsere segítségével átfogalmazott értékek leple alatt.
@”Feri semTekeri”, a vicc sem olyan mint amilyen volt.
2017-09-22 @ 09:11
Sajnos igaz. Sőt!
2017-09-22 @ 10:45
EZT! Nem szabad megengednünk.
Különben tényleg töketlen senkiknek fognak nézni ezek a szutykok Minket.
Nem akarom azt a videót ismét iderakni,(hiszen kétszer már megtettem) Ráadásul,mindig felforr a vérem a rohadt nigger láttán,ahogy alázni méltóztat Minket.
2017-09-22 @ 11:01
importöröstöl mind agyonbaszni.
A cuki migrik és a kirekesztő európaiak | VilágLátó Hírmagazin
2017-09-22 @ 14:10
[…] Forrás … […]
2017-09-22 @ 14:36
Nehez sorsu menekültek akik a munka elöl menekülnek. Teveszart lapätolni nehez feladat gondoltäk emigrälnak nemetbe. Üldöztek bennünket a munkäval fuj eljöttünk azt itt is ällandoan dolgoztatni akarnak bennünket. Nehez az atomtudosok elete hät meg az agykutatoke. Na mindegy ezt az eletet kihuzuk munka nelkül ezek ugyis hüyek nem tudnak megkülönböztetni bennünket.Ha kell 8 neven mutatkozok be.Nöt majd szerzünk a szociälis munkäsok közül 5nek lesz 1 de az megkapja a tutit. Ha ügyesek leszünk meg az unokämnak se kell dolgozni de addigra ugyis megalapitjuk az 1 NEMET KALIFÄTUST onnan meg a dolgozanak a keresztenyek ha elni akarnak. Mondta ali! A baliberälis elit pedig aszisztäl majd mindehez.
2017-09-22 @ 14:47
Nagyon valos ez a tragikomikus cikk!!!!