Hol nyaral Orbán?
32
A liberális sajtó szerint egyre nagyobb titkolózás övezi Orbán Viktor nyaralását. Azon túl, hogy állami vezetők pihenési szokásait nem szokás sehol a világon közölni, mert van nemzetbiztonság, meg ilyesmi: mi a köze ehhez bárkinek?
Orbán Viktor ma reggel omlettet reggelizett. Ezt utólag rántottának hívta, mert az volt. Szalonna is volt benne. Megpirítva, kicsit ropogósan. Kenyeret is szelt hozzá, sőt, tunkolt! A liberális sajtó ezen felháborodott!
Orbán Viktor ezután ivott egy kávét. A „független” sajtó fürkésző tekintete ellenére nem sokáig fontolgatta, hogy kis kortyokban fogyassza, vagy egyszerre igya meg.
Orbán Viktor aztán azt mondta feleségének, hogy szereti. Ennek nem volt különösebb politikai oka. Gyermekeinek is jelezte, hogy szereti őket. A liberális média ebből levonta azt a következtetést, hogy Orbán különleges előnyökkel illeti leszármazottait.
Orbán Viktor a levegőből is vett egy mély lélegzetet. Ezt azért tette, mert jól esett. Egyes média-orgánumok ezt úgy értelmezték, hogy a miniszterelnök visszaél hatalmi jogköreivel.
Orbán Viktor sétálni is ment. Hosszas utat tett meg ráadásul. Közben állatokkal is találkozott, sőt, egyiket-másikat meg is simogatta. A zöld szervezetek reakciója nem késett: Orbán veszélyezteti a környezetet!
Orbán Viktor egy múzeumba is benézett. Érdeklődve járt körbe. Egyes tárlatoknál többet is időzött. Beszélgetett emberekkel, kérdezett, érdeklődött. A szabadelvű média ezt úgy értelmezte, hogy Orbán beletipor a kultúrába.
Tényleg csak ennyire telik?
Fotó: blikk.hu
2017-08-11 @ 06:10
No, ugye! Tudtuk mi, hogy valami nem stimmel Orbán Viktorral…..
2017-08-11 @ 16:55
Ön tényleg ennyire ostoba, hogy egy árva hangot se értett meg az iróniából..? Akkor gratulálok
2017-08-11 @ 06:48
Tetszett 🙂
2017-08-11 @ 07:02
Csak így tovább Miniszterelnök Úr!
2017-08-11 @ 07:07
Gyalázat mit művel ez az ember ! 🙂
2017-08-11 @ 07:23
Sokan ismételhetnénk Házi Erzsébetet.
Miniszterelnök Úr!
Pihenjen sokat, mert az következőidő “kemény”,munkát, kihívást ígér.
Hol nyaral Orbán? | igazhirek.hu
2017-08-11 @ 08:00
[…] on 2 óra ago 3 min read 0 0 […]
2017-08-11 @ 16:08
Hol nyaralna?
Hát a Szigetelő fesztiválon,vagy mi a fene is a neve.
2017-08-12 @ 09:29
Hol nyaral a csúti suttyó?
Grazban a megszokott gumírozott falú cellájában.
2017-08-12 @ 11:47
Ott a magadfajta szokott nyaralni. De ha már így likra gyüttél. Szólok,hogy anyád elé kell menjél. Hoz a szájában neked valamit,amit szeretsz fellefetyelni.
2017-08-13 @ 11:24
Én a húgodhoz és a lányodhoz járok szopatni. Ügyesek hisz a fogatlan anyádtól tanulták a szakmát.
2017-08-11 @ 08:25
Hagymás, szalonnás rántottát kovászos uborkával, friss házi kenyérrel, amit Lévai Anikó remekelt.
😀
FeGyőr momentán már gyakorolja proéminent, bacony omelette falatozását, de őt csak kétpofára falásra determinálja a borostája (a fal adja a másikat). Vona szúrós gombszemeit elhomályosítja a kávéscsészében maradt kiskanál, Vonáné Hisztike nyílt levélben követeli Lévai Anikótól a koviubi receptjét.
És lőn reggel és este, aztán a nagy, sötét iccaka.
😀
2017-08-11 @ 16:56
ez jóóóó
2017-08-11 @ 08:58
“Az a legnagyobb bajuk, hogy Orbán Viktor lélegzik”
Mégis mindegyik arról ábrándozik, hogy miért nem született Orbán Viktornak.
FeGyőr azt hiszi, ha olyan borostát növeszt, mint amilyet 89-ben Orbán viselt, akkor belőle is miniszterelnök lészen “valahol, valamikor”.
Vona is azt képzeli, hogy egyenrangú fél lehet Orbán Viktorral, Vonáné Hisztike meg a fürdőszobában gyakorolja Lévai Anikót.
Olyanok, mint amikor két proli úriember és úrinő öltözékét ölti magára, de mint tehénen a haspóló, kilóg a koszos körmük, bűzlik a szájuk, túrják az orrukat (habár ez a gesztus már foglalt), és az abroszba törlik a zsíros mancsukat.
2017-08-11 @ 09:57
Ha érdemei szerint nyaralna, akkor a Pokol járna neki.
2017-08-11 @ 10:59
Érdeklődnék, megszűntek már a vizelettartási problémáid?
2017-08-11 @ 11:49
Ha érdemei szerint nyaralna, akkor bizony akár Hawai szigetére is elmehetne vagy a Maldiv szigetekre, mert sokkal többet tett az ország felemelkedéséért, mint az előtte lévők abban a 40 valahány esztendőben.
2017-08-11 @ 12:50
Jaj ,drága kovácsnébüdösistván,már megint a maga fajtájának kijáró üdülési programot tetszik reklámozni. Hát nem illő ez. Ezért nem fog pénzeket kapni.
Orbán úr,teljesen mindegy,hogy hol üdül,a lényeg,hogy kipihenje Magát,és Szeptemberre,kellő eréllyel tudjon tovább kormányozni.
Isten segítse.
2017-08-11 @ 15:49
csak utánad
2017-08-11 @ 11:14
tényleg ennyire telik – kérdezi Máté T.
igen ennyi ! a balfertályi állatkertet doszt kielégíti
…meg hogy Dundikán nincs bugyi..meg hogy….
2017-08-11 @ 16:15
Tökmindegy, remélem kezeluk a kényszeres ajaknyálazását. Nem vicc. Nézd meg bármikor amikor nem dumál! Úgyis túlélem. Megvárom még amikor alulról szagolja.
2017-08-11 @ 16:30
Te hüpatia meg a jövö välasztäst sem eled tul.Mert nem lesz kormänyvältäs bärmenyire is beremegtek mär a libsik-komcsik. Remenykedni lehet bär szar mikor szembe kell nezni az igazsägal. Hol is kezeltek? A jolertesültek szerint kenyäban vagy makaon nehogy a kiderüljön mär nezni sem tud nem beszelni. Te mär regen nem leszel sehol az emberek emlekezeteben mikor viktor mär törtenelem lesz!!
2017-08-12 @ 14:51
Miért umlautozol amúgy? Németországban vagy? Nem rettegsz a migránsoktól? Életveszélyes külföldön! Nem hallottad?
2017-08-11 @ 16:31
Igyekezzél kötélért. Most kaptam a hírt,hogy nem kell,megvárd.
Szagold csak alulról a saját fajtádat.
2017-08-12 @ 07:18
remélem téged is kezelnek, és zabálod rendesen a felírt dilibogyókat
2017-08-11 @ 16:42
Eltudjátok képzelni milyen szar is lehet az ilyen “gombócartúroknak, feriknek, fegyőröknek, vonáknak stb.” MINDEN NAP, azzal kelni, és feküdni, hogy még mindig itt van az a “gaz zorbán” ? Ráadásul ezek számára még a jövő is csak szarrágásról szól.
2017-08-12 @ 06:08
Èrdekes hogy Orbán, hogy hól nyaral csak a rodhadófélben baloldalnak fontos. Mi közük hozzá még nyáron sincs, hogy mit csináljanak hát menjenek ök is nyaralni.
2017-08-12 @ 09:31
Hol nyaral a csúti suttyó?
Természetesen Grazban a megszokott párnázott falú cellájában.
2017-08-12 @ 10:16
Azt hiszed, ha kétszer is leírod, akkor igazzá fog válni az óhajod? mesevilágban élsz ember. Neked lenne szükséged gumírozott falú szobára, de nagyon.
2017-08-12 @ 10:21
Agyatlabn fitymaszbirkák számára szükséges az ismétlés.
2017-08-12 @ 11:49
Ezért szoktam a magadfajtáknak ismételni,hogy melyik kuplerájba kell menjen az anyja elé.
2017-08-13 @ 11:26
Ezért ismételgetem neked, hogy a húgodhoz és a lányodhoz járok szopatni. Ügyesek mert a fogatlan anyádtól tanulták a szakmát.