Csillagocska, Botkácska, vodkácska
9
Humor, móka, kacagás – az MSZP bemutatta 21. századi arcát az egyetemisták és főiskolások velencei fesztiválján. Volt pártelnök vörös csillagos műtetkóval, Botka-vodka Kunhalmival és esélyegyenlőség-szívecske is.
A Pesti Srácok több forrásból megerősített információi szerint tegnap többen feltűnően nem mostak kezet az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT). Ha valaki azt gondolná, hogy ez a megjegyzés a jövő elitjének tisztálkodási szokásaira vonatkozik, nagyon téved. A Velencei-tónál ejtőző fiatalok e gesztussal egy nagy ember előtt tisztelegtek: szombaton maga Molnár Gyula MSZP-elnök jattolt végig az EFOTT-on.
Elsőként természetesen a szocialista ifjúság köszöntötte lánglelkű vezetőjét. Ott voltak mind a négyen, sőt volt sátruk, zászlójuk és egy Kunhalmi Ágnesük is. A budapesti MSZP-elnök kérdezte: „hol van a Botka Laci, csak nincs valami feszkó?” Molnár mondta, hogy minden rendben, csak éppen Egyiptomban nyaral. A fiatalok rosszallását látva finomított: „a Laci búvárkodás közben is árnyékkormánya tagjait keresi!”
Az ifjak ennek ellenére csalódottak voltak, hiszen forradalmi meglepetéssel várták a miniszterelnök-jelöltet. Vörös egyenpólót öltöttek, amin az Absolut Botka felirat szerepelt. Molnár Gyula elmosolyodott: még, hogy az MSZP-seknek nincs humoruk?! Legutóbb akkor kacagott ekkorát, amikor Barack Obama elnökségét piros masnis baracklekvár árusításával ünnepelték egy pártkongresszuson. Botka-vodka, Obama-barack, ezt rendelje a szocialista ifjúság! Ez kell a fejlődő szervezetnek!
„Mert hát fejlődnek a gyerekek” – morfondírozott el a pártelnök. Itt van ez az Ágika is, ki gondolta volna, hogy ő lesz a párt első számú nőpolitikusa? Most is milyen csinoska! Ez a tetoválás-festés is csak az ő ötlete lehet, olyan fiatalos, 21. századi dolog ez. Meg roppant politikus. Olyan, mint a Magyar Szocialista Párt baloldalisága: bármikor lemosható.
Kunhalmi lelkesen javasolta, hogy a pártelnök is vállaljon be egy műtetkót. Van például kitűnő hangjegy-sablonja, az most nagyon trendi. Aztán elvigyorodott, és Molnárra kacsintva elővett egy csillagmintát és egy vörös sprét: inkább ilyet fúj főnökére, „akár egy jó kommunista”.
Molnár erre majdnem rosszul lett, szinte belefehéredett ingébe. De mivel tévékamerák és fotósok is előkerültek közben, inkább bevállalta. Aztán legyintett, mondván, a társadalmi kényszer alatti alkoholfogyasztásra sok minden rákenhető. Azért inge ujját kicsit lejjebb gyűrte: ezek a vörös csillagos, vörös dzsekis dolgok a szoci nagymamáknak, és nem kifelé vannak szánva…
Ezen mélázva aztán meg is bánta, hogy nem kért a másik kezére is egy tetkót. Egy szép rózsaszín szívecskét. Egyik közönségnek ezt, a másiknak azt a kezét nyújtaná, az lenne aztán a pártpropaganda!
Mert hát azt már megmagyarázták neki nyugati elvtársai, hogy a vörös módit csak megszokásból és megtévesztésül kell használni az öregek számára. Az új és helyes a rózsa- vagy szivárványszín. A modern baloldalnak szakítania kell a régi dolgokkal: nem a dolgozóknak, hanem a „progresszív értelmiségnek” kell megfelelni! Ezt a „szakmát” a multik is támogatják!
Rózsaszín esélyegyenlőség-szívecske kell! Ez képviseli az új baloldalt, az új MSZP-t!
Jobb munkakörülményeket a dolgozóknak! Azaz legyen mindenhol gender-vécé, és szivárványszínű névkártyát is viselhessen a Tesco-pénztáros.
Munkás-szolidaritást! Azaz fogadjuk be a migránsokat!
Erős szakszervezeteket! Azaz védjük meg a „baráti” civil szervezeteket!
Esélyegyenlőséget az oktatásban! Azaz állami támogatást és előjogokat a CEU-nak!
Molnár Gyula elégedett volt. És még neki mondták, hogy nem tud programot írni! Ezt a pár pontot is kiötlötte, mialatt a diákszervezetek vezetőivel tárgyalt Velencén. Hogy ők ösztöndíjemelésről, meg ilyenekről beszéltek? Ja, azt is megígérte nekik. Megígér ő mindent.
A jól végzett munka tudatával ballagott a kijárat felé. A szocialista ifjúság még mindig négyen volt, tartották a frontot. Kunhalmi viszont meglepetést tartogatott, bemutatta az MSZP új csodafegyverét: a pártemblémás fidget spinnert.
A magyarra talán ujjpörgettyűként fordítható bizbasz lényege egy golyóscsapágy, amelyre rá van erősítve három műanyag körszerűség. Ha a csapágyra ütünk, ez a nagyszerű szerkezet elkezd pörögni. Hogy mire jó? Igazából semmire. De lehet pörgetni, forgatni, bigyózni, át lehet festeni, zsebre lehet vágni.
Teljesen olyan, mint a Magyar Szocialista Párt.
Fotó: mti.hu
Csillagocska, Botkácska, vodkácska | igazhirek.hu
2017-07-17 @ 08:00
[…] on 2 óra ago 10 min read 0 0 […]
2017-07-17 @ 09:02
Dehogy jarja az mszp a veget. Most vannak ott ahol lenniuk kell.
2017-07-17 @ 09:49
Lorant Kele
…lehet hogy Fabatkának már nehéz-búvár öltözékben kell a Czeglédy helyébe illő igazgyöngyöt felkutatnia
2017-07-17 @ 13:03
Ez a szar ellenzék tönkre fogja tenni a Fideszt!
2017-07-17 @ 14:01
Merthogy ellustul?
Az tényleg nagy gáz lenne. Azonban látok még elég megoldatlan problémát. Talán,az stresszeli majd Őket.
(Miért nem kapható balatoni keszeg a Balaton parti vendéglőkben….) 🙂
2017-07-17 @ 16:45
Igen a modern baloldaliak Botkaval- Molnarral az elen mar szakitottak a regi dolgokkal.
A mai szocialdemokrata partok , szocial-imperialistak, akik csak szavakban szocialistak tettekben imperialistak, politikusai sajat erdeküket tekintik elsödlegesnek a nep-lakossag csak eszköz meg-
gazdagodasuk erdekeben es ez vonatkozik egesz Europara!
A valodi szocialdemokrata part mar nem letezik, vezetöi meghaltak!
2017-07-17 @ 21:29
A valódi liberálisok sem léteznek már. Meghaltak, kiléptek, a párt maga pedig átrendezödött személyzetestöl, ideológiástól együtt. Felszippantotta a maradék álszocit, a CEU pedig egyenesben képezi ki a neoballib szocikat.
2017-07-17 @ 21:38
Mi lett volna, ha egy még félnormális azt mondta volna Ágicinek, hogy nem csinál magából bohócot?
Az is “gyülöletkeltésnek” számított volna?
Így lehetne megfogalmazni a CEU jelszavát: “Gonosz és hülye bohóc képzés”. Aszerint, hogy ki mire alkalmas.
2017-07-18 @ 06:38
“Ott voltak mind a négyen,…”
mégiscsak van utánpótlás és reményük a Párt túlélésére
(én meg remélem, hogy a természetes elhalás ennek a sokszorosa)