Provokáljatok még…

 

Újra tüntetést tartottak Budapesten, szervező számtantudásától függően voltak tíz és nyolcvanezren. A CEU-ért, a magyar felsőoktatás amerikanizált jövőjéért tüntettek. Ott voltak a pártok és a civilekre fizetettek is. Balhét követeltek.

 

Sz. Lajosné, született M. Teréz vasárnap délután három óra magasságában nagyon határozottan nézett rá férjére. Nem kertelt: Lajos, öltözz! Tüntetni megyünk.

Sz. Lajos magyar állampolgár nem értett egyet neje felvetésével. Vasárnap délután nem akart tüntetni. Úgy volt vele, hogy a héten már teljesítette a feleségével és az Európai Unióval kapcsolatos kvótáit, amikor meglátogatta Teréz családját és végighallgatta kiselőadásukat Botka László dinamizmusáról és megújhodásáról.

Sz. Lajos úgy vélte, hogy a vasárnap három óra körüli időpont pihenésre való, esetleg rejtvényfejtésre és egy Bud Spencer film megnézésére. Talán még uzsonnázna is, vagy legalább tunkolna a szombati maradék pörköltből. Ezzel úgy érezte, nem vét sem az Európai Unió, sem a nyugati civilizáció ellen, de még az MSZP választási felkészülését sem veszélyezteti.

Azonban mivel szerette feleségét, visszakérdezett:

– Most miért menjünk tüntetni?
– A demokráciáért, Lajos!

Sz. Lajos ebben a pillanatban nem először érezte azt, hogy ő nem feltétlenül akar mindig demokrata lenni. Ha ez a demokrácia Sz. Lajosné, született M. Teréz folyamatos diktátumaival jár együtt, ő szívesebben húzná meg magát egy kellemesebb éghajlatú diktatúrában.

De tudta, hogy vannak demokratikus kötelezettségei, ezért egy hamis reményt dédelgetve visszakérdezett:

– Te Teri, ez a demokrácia megvédés nem érne rá hétfőig?
– Nem Lajos! Most kell menni! Szabad ország, szabad egyetem! Meg kell védenünk a CEU-t, a magyar felsőoktatást! Gyermekeink jövőjét kockáztatjuk! Mi lesz velünk, ha ezt nem tesszük meg?

Sz. Lajos úgy gondolta, hogy ebben az esetben semmi különösebb nem fog történni. Ezt az álláspontját legalább három tényre alapozta.

Egy: Sz. Lajos és felesége, Sz. Lajosné, született M. Teréz családjában generációkra visszamenőleg nem merült fel, hogy érintkezésbe lépjenek a magyar felsőoktatással. Volt persze egy Oszkár nevű unokaöcs, aki jelentkezett a balettképzőbe, de ott gyorsan kiderült, hogy attól, ha valakinek másak a magánéleti vonzódásai és kedveli a vegyi tudatmódosító szereket, nem lesz azonnal nagy művész.

Kettő: Sz. Lajos szerint az mszp-sek, dékásak és egyebek szinte egytől egyig tolvaj gazemberek. Ezt látta korábbi munkahelyén is, amikor egyszer csak eltűnt a gyár, de megmaradt az igazgatói iroda. A dinamikus és tisztaszemű „újdemokraták” szóvivői között pedig észrevette a héten Oszkár nevű unokaöccsét…

Három: Sz. Lajos nem igazán értette, hogy mi köze van neki egy amerikai magánegyetemhez? Ezt szóvá is tette:

– Te Teri, a gyár miatt miért nem tüntettünk?
– Ezt nem értheted, Lajos! Ott a piacgazdaság szükségszerűségei mutatták meg hatásukat!
– És amikor a sarkon bezárt az Ottó kisboltja, mert a Gyurcsányék a szupermarketeknek ítéltek „gazdaságfejlesztési és munkahely-teremtési támogatásokat? Akkor miért nem tüntettünk?
– Mert a Gyurcsány Ferenc demokrata! Nála csak Botka László nagyobb demokrata és baloldali! Itt meg a felsőoktatásról és a sajtószabadságról van szó! Meg, hogy takarodjanak a ruszkik!

Sz. Lajos ezen kicsit meglepődött. Vagy huszonöt évvel ezelőttig, mai mszp-s barátnőivel felesége rángatta el mindig kultúrestekre, ahol szovjet filmeket kellett néznie a gabonatermelés rekordjainak megdöntéseiről. De persze lehet, hogy a szovjetek nem voltak oroszok…

Sz. Lajos egyre inkább azt gondolta, hogy ő nagyon nem akar tüntetni menni! Ezt szó nélkül azzal tette nyilvánvalóvá, hogy elővette a hűtőből a maradék pörköltet és elindult a kamrába tunkoltatásra méltó serclit keresni.

Sz. Lajosné, született M. Teréz az utolsó demokratikus észérvhez nyúlt ekkor:

– Itt Soros Györgyről van szó! Őt bántják! Érte kell kiállnunk, hiszen annyit tett értünk!

Sz. Lajos ekkor fogta a pörköltet – és minden szimpátiája ellenére, amit a szaftosabb húsételek irányában ápolt – a földhöz vágta a piros lábost. Emlékezett ugyanis rá, hogy akkor ki vette meg az igazgatót, és adta el a gyárat.

Sz. Lajos azt gondolta, hogy el fog menni tüntetni egyszer! S akkor nagyon tüntetni fog! S azt egyszer nagyon meg fogják érezni!

Ez a véleménye akkor szilárdult meg igazából, amikor este a híreket nézve látta, hogy az „újdemokraták” elkezdték az ország házát védő rendőröket „üvegekkel, fémtárgyakkal és pillepalackokkal” dobálni. Rúgták is Őket, nekik nem tetsző újságírókat veréssel és cigarettacsikkel fenyegetettek. Egy nagyon szép jelszót is találtak a Parlament megrohamozására: „Be kell mennünk pisilni, be kell mennünk pisilni”!

Aztán végig „andalogták” az esti Budapestet, ami miatt megint le kellett zárni a fél várost, hogy végül az Oktogon kellős közepén demokratikus partit rendezzenek, ülősztrájkkal és Big Mac-el.

Sz. Lajos világéletében szende, konfliktuskerülő, már-már túl békés ember volt. De most úgy érezte, lassan meg van az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban.

Ezt egyszer nagyon visszakapjátok srácok és úrelvtársak… Demokratikus és európai uniós normákat mindenek felett betartva. Üvölthettek, okádhattok, de nem ti vagytok a többség. De ingereljetek, és provokáljatok még! Léci-léci-léci!

 
Fotó: index.hu