Cédák
24
Furcsa ez a kép. Hiányzik róla egy ember. Pedig ott van. Gyurcsány Ferenc a név, amit keresnek, a szálak végül nála fognak összefutni. „Sorsközösség” van az ellenzéki oldalon, ezért kell összefogni – mondta Szél Bernadett tegnap. Ez egy újabb píszí megfogalmazása a politikai elvtelenségnek. A Jobbik viszont bejelentette, hogy nem lesz összefekvés – ez Vona Gáborul azt jelenti, hogy de, és nagyon.
Gyurcsány Ferenc ül, kicsit balra hajtva a fejét, arca jobb részét vakarászva. Ezt a töprengésnek tűnő tevékenységet a Keresztapa című filmből leste el. Azt mondják, ez kommunikációs technológia, de ő zsigerileg érzi ezt a maffia-dolgot.
Elsőnek Karácsony Gergely érkezik. Rajta Gyurcsány elmosolyodik. Szól Klárának, adjon neki enni-inni. Meg néha simizze meg a fejét, jólesik a gyereknek. Túró Rudi is akad a hűtőben.
Molnár Gyula MSZP-elnök régi játékos. Gyurcsány csak int: ismered a járást a bárszekrény felé. Kunhalmi nem jött, ez logisztikai szempontból praktikus, nem kell senkit boltba küldeni „ellátmányt feltölteni”.
Érkezik Szél Bernadett. Látszik rajta, hogy beletanult már a politikába, az ajtófélfát kecses mosollyal kerüli el. Az egyiket. A másikkal többet küszködik, a homloka bánja, ám volt az LMP-nél Ron Werber, így tudja, mit kell mondani ilyenkor: „Vannak még kommunikációs hiányosságok”.
Vona Gábor kicsit félve lép be. De Gyurcsány feláll, átöleli. Összeér, aminek az a dolga. Gárdát ki hagyott anno „baloldali kormányzás” alatt dübörögni? Gyurcsány egy huszonkétéves whiskyhez kíséri vendégét, neki ez az ára. A szocialisták irigykedve néznek. Szél Bernadett egy kicsi, de nagyon ronda, zöld Buddha szoborral szemezik.
Elkezdenek tárgyalni.
Karácsony Gergely kezdené, de Klára asszony kedves mosollyal ad neki egy tál pogácsát, innentől kezdve az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy darabig nem tényező. Éhes a lelkem.
Szél Bernadett viszont belecsap a közepébe: „Én kiléptem a komfortzónámból, sorsközösséget ajánlok nektek!”
Gyurcsány és Vona összenéz.
Aztán átmennek egy másik szobába. Molnár Gyula megkérdi Gyurcsánytól: jöhetek? Ferenc kedvesen legyint: most nem Gyuszi, Te most nem…
A „dolgozóban” van olyan ital is, amely Winston Churchill-t látta. Vonának ez újdonság. Pénz már van, de stílust felszedni időbe telik. Gyurcsánynak is sok évébe került, volt rá projektmenedzser is, de ez nem olyan egyszerű dolog, még mindig ruház a folyamatba.
Rövid beszélgetés volt. Ahonnan eltűnt a lízingelt elegancia.
- Mennyit kérsz?
- Nullákat keress hozzá!
- Akkor annyi.
- Ba…d meg, ez kevés!
- Jó, lesz bónusz.
- Mint a múltkor?
- Tíz százalék plusz, de azt nem rajtam keresztül intézzük, Gáborom!
Lesz itt demokratikus, Jobbikot is befogadó ellenzéki összefogás.
„Ferenc testvér” áldásával.
fotó: facebook.com
pipó
2018-03-18 @ 07:08
Máté uram sziporkázott. Csak igy tovább ! Köszönjük
Feher Zsolt
2018-03-18 @ 07:26
Egy ällitolagos nemzeti pärt szimpatizänsai mit szolnak ehhez???? En ha Orbän összefogäsrol tärgyalna fletoval meg a többi genderidiotäval. Soha nem tudnek räjuk szavazni! Megis mit gondolnak erröl az egyezkedesröl. Ha a homokbödön emberek egy szelsöradikälis pärtra akarnak szavazni az normälis??? Akkor az egy kilora kimert pärt nem?????A szellöbe biztos voltam hogy összefekszik velük.Nem akarom schiffert sztärolni de ö azert lepett le mert ezt a konstrukciot mär regota szertenek összhozni! A vona bärmit mond az hazugsäg simicska hatäroz.Simicskäban akkora a bosszuvägy hogy felegetne egesz magyarorszägot csak pusztuljon a fidesz!Sajnos vannak böven szüklätokörü emberek akik sajät nyomorusägukat a kormänyban lätjäk.Nem sajät tehetetlensegükben ha jönnek fletoek majd oszogatnak apropenzt aztän boldogan belehalunk mint 2002-2010 ig! A lenyeg 1 politikai sexgruppen lesz az apokalipszis lovasai mär vicsorognak hozzä!
Vári László
2018-03-19 @ 08:07
Kérlek próbáld átállítani a billentyűzetet magyarra. Nem olyan nehéz.
Zsanett
2018-03-18 @ 07:54
“Sorsközösség” helyett inkább “sorstalanság” van az ellenzéki oldalon.
Végre egy derűs írás, köszönöm a kávé mellé.
khm
2018-03-18 @ 08:15
“Vona Gábor kicsit félve lép be. De Gyurcsány feláll, átöleli. Összeér, aminek az a dolga.”
És vajon ferri blekk ilyenkor ideges,vagy nem?
Politikai síkon,tényleg teljesítik az üzletszerűen kéjelgők fennforgását.
Rakovszky István
2018-03-18 @ 15:28
Vona vonakodva vonaglik az őt vontatók kezében. Fogalma sincs, hogy mi a valódi vonal‼
Eva
2018-03-18 @ 09:18
Van ezeknek a majmoknak olyan, mint választási programm? EZ biztos naiv kérdés, dehát ilyen ,,szok lenni,,
khm
2018-03-18 @ 09:55
A LOPÁS!
És abból diplomájuk is van!
csakafidesz
2018-03-19 @ 02:46
Lopástanból nemcsak diplomájuk van, de akadémikusok. A világ összes csalója tőlük tanul.
pandora
2018-03-18 @ 10:51
Persze,hogy”szok”lenni,ha idejében el tudják lopni valakitől .Ha ! nem sikerül,akkor hazudnak egyet-mást,tejjel mézzel folyó Kánaánról,stb,stb. Aztán,amíg tart a más pénze( Margaret Thatcher után),addig osztogatnak,utána sanyargatnak. Nekik mindig marad annyi,hogy megérje. Ezt a választási programot nem lehet nyilvánosságra hozni,ezért kell lódítani.
motome
2018-03-19 @ 19:19
Kedves Éva! A fideszre gondolt majmok alatt? Mert a jobbinak pl. van választási programja. Az lmp-nek is van. Négy éve a fidesz nem készített, talán úgy gondolta, majd a jobbikét ellopja. Úgy is alakult.
A programot elolvashatja, ha fellátogat a pártok honlapjára. Csak írja be a keresőbe: jobbik program. Vagy: lmp program. Aztán ugyanezt próbálja ki a fidesszel.
Szóval a fidesznek van választási programja?
Az írónak: ocsmány dolog keverni a szrt, de valakinek csak az megy. Kérem, ha a jobbik baloldali tárgyalásairól van hiteles információja, akkor hivatkozzon arra. Így csak “azt” kavarja.
János Szabó
2018-03-18 @ 10:36
De hol a borászdiploma, ?! Meddig lehet még hülyíteni ? Április 8.-án nagy X a FIDESZRE !
csakafidesz
2018-03-19 @ 02:45
Milyen borászdiploma? Értsék meg végre, nincsen, sohasem volt a gyurcsánynak diplomája! Odaszóltak telefonon és dolgozat nélkül írtak neki egyet.
Pugacsov
2018-03-18 @ 10:52
Szellemes. Már csak az érdekel mit mond az a jobbikos aki ugyan megesküdött a Szent Koronára, de mégis vissza léptetik. …
esvány
2018-03-18 @ 11:10
Pugacsov! Remek kérdés! Én is kíváncsi lennék a válaszra.
pandora
2018-03-18 @ 18:54
Az egészen biztosan nem bírja el a myomdafesték !
borsmenta
2018-03-18 @ 11:17
Ahogy nézem ezt a trágyadomb társaságot egyre inkább olyan érzésem van, hogy ápr 8.-án
a narancsos buktát okafogyott lesz elkésziteni részükről.Remélem örökre.
Árpád
2018-03-18 @ 11:31
borsmenta, CSAK A JELENLEGI KORMÁNYRA-AZ IX-ET,HAJRÁ MAGYAROK.
Zsanett
2018-03-18 @ 16:08
Ha megfőzték, hát egyék is meg majd április 8-án.
Amerigo
2018-03-18 @ 18:59
Bár összenő ami összetartozik, de jelen esetben ez remélem lehetetlen. Ha mégis, akkor egy ötlábu, háromfejü, tizkezü torzszülött jön létre.
Ez a szerencsétlen némber elfelejtette,hogy cuki korábban gárdamellényben feszitett, iráni gárdistákról üvöltött rekedt hangon, csicskája EU-s zászlót égetett, a másik betegagyu bunkó embere holokamuzott?
Teljesen nyilvánvaló, hogy a vénember bernikének kiadta az ukázt (aki fizet az petyegtet!) és a hugyosnadrágu oligarcha pedig beállt cuki mögé! A nagy “táncos” pedig mosolyog és feni a késeket a konyhában klára asszony, okoska és v.k.ágika társaságában!
csakafidesz
2018-03-18 @ 19:52
Bernit nézem a képen a két fickó között. Látszik az arcán, boldogsága rá van írva, hogy mindjárt átmennek a másik szobába..
motome
2018-03-19 @ 21:02
A felhasznált kép a diákparlamenti vitához kapcsolódik, nem a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett összefogási tárgyaláshoz. A Gyurcsány-féle egyeztetés 2018.03.18., a diákparlamenti vita 2018.03.12. Miért kellett a diákparlamenti vitához illeszteni azt a dátumot? A vitán Karácsony, Szél, Vona vett részt. Miért kell így kifigurázni valamit, elferdíteni, rosszra felhasználni azt, ami amúgy jó? Ez így olyan, mintha semmibe vennék azt, hogy képesek voltak leülni a diákokkal.
Jó lenne olvasni egy ugyanilyen írást arról, hogy Orbán Viktor miért nem ment el arra a vitára! Talán illendőbb lenne, ha már ez a kép van felhasználva.
LUFTWAFFE
2018-03-20 @ 10:56
Cuki tårsassåg.
Duffner Gyorgy
2018-03-20 @ 15:18
Szuleim valaha Magyarorszagon eltek, nekem mar ez sajnos nem adatott meg. Leven kettos allampolgar szavazni fogok es remenykedni, hogy a fenemlitett szornyszulotek koalicioja nem fogja elerni celjat, hogy Magyarorszagon tovabra is magyarul fognak beszelni es nem AFGANUL vagy valamilyen afrikai nyelven, hogy templomaink tornyan tovabra is kereszt vagy csillag marad es NEM FELHOLD. Nagyon vigyazatok testvereim, itt mar nem szemelyi vagy part szimpatiarol van szo, , itt mar a jovobeni letrol, vagy nemletrol fogtok donteni. Ha Isten ments Sorosek gyoznenek, ne hid gyaur, hogy elobb vagy utobb a TE torkod nem kerul majd sorra. Isten ovja Magyarorszagot !