Kárpátaljára törnek

.

„Kárpátaljai ukrán nacionalista szervezetek elhatárolódnak az esetleges magyarellenes provokációktól” – írja az egyik helyi portál. Most sírjak vagy nevessek? Nem, utóbbira Kárpátalján ma semmi ok. Ez az államnak titulált valami, egy püffedt oligarchával az élén „Európa része” akar lenni. Ezek akarják Európát? 

Én szeretem Ukrajnát. Rengeteg barátom van arrafelé, ezek rendes, tisztességes emberek. Nem azt mondom, hogy egy vodkás üveget hosszú távú megőrzésre rájuk bíznék, de ez azért nálunk sem megy másképpen.

Őket most kihasználják. Nem kicsit, nagyon.

Ha visszaemlékeznek a rendszerváltás körüli itthoni mocsokra – nos, ezt ma ott tízszeres arányban láthatják vissza „dicső politikusaiktól”. Uszítanak, kihasználnak és lopnak. Lopnak, és megint lopnak, és ennél még egy kicsikét látványosabban lopnak.

Félreértése ne essék, itt nem az egyszerű emberről van szó. Őt lopják meg. Elveszik a munkahelyét, de adót azért kell még fizetnie. Aztán megint, és újra és hátralékot valami új tételre – mert az állam vezetőinek dőzsölnie kell.

Adhattak volna rendes jogokat a Donyec-medence oroszainak, a kárpátaljai magyaroknak. Lehetett volna oroszul és magyarul tanulni. Sokba került volna? Hát…

Petro Porosenko ukrán elnök és tanácsadói összenéztek. Min lehet többet keresni?

Lehet például meghagyni az eddigi oktatási intézményeket, művelődési házakat. Elsőre ez jó ötlet, mert nem kell csinálni semmit. De keresni sem lehet rajta!

Az egészségügyi és egyéb szociális rendszer macerás ügy, a munkahelyteremtés gyanús dolog. Fizessenek ezek adót – ha munkát adunk, még fizetést is kérnek?! Ez meg hova vezetne egy fejlődő demokráciában?

Porosenkoék rájöttek, hogy a fegyver a megoldás. Egy tankönyvön nincs nagy haszonkulcs, egy munkácsi magyar tanár sem termel zsebbe pakolható profitot. De venni „tisztán védelmi célokra alkalmazható” páncéltörő rakétákat – na, az hozza a gempát!

Amerikai eladó boldog, Porosenko felduzzadt borítékot halmoz, egyéb „kisebb adományokra”, és ott van még a svájci bankszámla. Közben persze le kell vezetni egy háborút a saját népe ellen, az orosz kisebbség ellen, de hát ez mellékkörülmény.

Aztán esik egy kicsi probléma a biznisz-tervbe. Moszkva úgy dönt, nem hagyja a sajátjait. Porosenko milliárdos, tud számolni. A fegyver üzlet, de ha tovább provokál, a „donyecki bányász” képes a Kijev melletti elnöki rezidenciájáig is elsétálni.

Ekkor ezek az „Európába vágyó ukrán demokraták” megtalálták Kárpátalját. Nem tudok erről a vidékről úgy írni, hogy ne kezdjen könnybe lábadni a szemem.

Hihetetlenül becsületes, tisztességes és tiszta szemű emberek. Akiket a sors ott hagyott magára. Na, rajtuk akar Ukrajna vezetője élősködni megint.

Ne tanulj magyarul? Alap. Lehetőséged se legyen magyarul tanulni? Véletlenül sem! Magyar újság csak úgy jelenhet meg, ha mellékelünk hozzá ukrán nyelvű másodpéldányt? Éljen a sajtószabadság!

De ez nem elég. Ezek az „ottaniak” még mindig nem értenek a szóból. Akkor gyújtsuk fel a kárpátaljai párt magyar irodáit. Persze erről Kijev nem tehet, a gonosz muszkák voltak. Meg személyesen Putyin, akinek jutott ideje értelmetlen, lebukott ex-kémek londoni ruhájának megmérgezése mellett Kárpátalján Molotov-koktélt töltögetni. Szorgos ember.

Aztán Porosenko azt üzeni: ti itt nem ünnepeltek március 15-ét! Ránk uszítja a rendszere mocskát, a debil ukrán nacionalistákat. Fenyeget, egyedül maradt idős nénikben kelt rettegést – ez nem tréfa, sajnos így van. Talán ebből értik, miért féltem Kárpátalját.

Hát szóval!

A történelem sokszor idióta járása úgy hozta, hogy Munkácsot most valami más néven hívják. De az azért a miénk!

Nem az enyém. Nem a pesti újságíróé. Azoké, akik ott laknak. A magyaroké!

Porosenko és „Ukrajnája” nézzen egy kicsit körbe, aztán utaltasson még némi pénzt a tengerentúlra. Végül fogja a bőröndjét, irány Amerika, vissza se nézzen!

Mi itt megoldjuk a magunk ügyeit piócák nélkül is. 

 

Fotó: karpatalja.ma