Multikulti hittérítők

30

 

Berlinben bejelentették, hogy a helyi hagyományokat, vallást „multikultivá” kell tenni. Azért született az ötlet, hogy iszlamizálják a keresztény kultúrát. Mert ebben az esetben „jobban érvényesül az emberek közötti együttélés”.

Hogy ez a felvetés totális értelmetlenség lenne? Nos, kinek-kinek ízlése szerint…

De miért is ne? Helmutot átnevelik Ahmeddé, Helga elmegy egy szépségszalonba, ahol kiderítik, hogy szeretne-e felvenni egy muszlim nevet, avagy marad a tervezett Gerald elnevezésnél. Nyilvánvalóan bármelyik vágyát teljesítik. Ez immár állampolgári joga. Kell is az neki!

Ettől jobb lesz az élete? Meg úgy egyáltalán, valamiben sikeresebb vagy találékonyabb lesz? Esetleg egyszerűen boldogabb? Vannak kétségeim.

Az, hogy áttervezik a gondolkozását – hát, az igen valószínű.

Nagyon nem a muszlim vallásról van szó. Magáról az elvről. Rúgj fel mindent, takarítsd ki az életedből az összes „elavult” értéket, vedd át mindazt, amitől roppant píszí és giga-demokratikus leszel! Cserébe jól megsimogatják a buksidat, hogy milyen csinosan beálltál a sorba, és a nagy tolerancia jegyében még egy kolompot is kaphatsz a nyakadba, ha már olyan szépen bégettél a többiekkel.

Gratulálok!

Mert valóban, a muszlim kultúrának is megvannak a csodái, melyeket szívesen megtekintek bárhol a világon. De nem szeretném a házam közelében lábujjhegyen kerülgetni őket.

Meg aztán ott van az is, hogy az Afrikából Európába bejött fiatalemberek jelentős része nem hitgyakorlatra érkezett, hanem minket akar kihasználni.

Ezt a mostani berlini ötlettel lehet fokozni.

Hosszabb távon amúgy esetleg Helmutot zavarni fogja, hogy nem születési nevén szólítják. Helgának is eszébe juthat, hogy mindez mivel jár.

Persze nem biztos, hogy azonnal, hiszen a „fogyasztói társadalom” címszóval illetett általános néphülyítés sok helyen, sokaknál bevált. Mi sem egyszerűbb: menjenek látványos üzletekbe értelmetlen dolgokat vásárolni, kutassanak maguknak valamilyen kamu-önértelmezést, amelyet utána még drágábbra, még „menőbbre” cserélhetnek.

A keresztény kultúra iszlamizálásának gondolata ugyanilyen degenerált.

 

 

fotó: imgur.com