Átadná a helyét a villamoson?

21

 

Leülne egy idős asszony, de egy gyengeelméjű a helyére tipor. Mi a válaszunk? Ez nem egy politikai kérdés. Ez valami olyasmi, ami mindannyiunk számára fontos. Mert érték van benne. Ez tisztelet, emberség kérdése, ezt így kell tenni.

 

Néztem a minap egy srácot a négyes-hatos villamoson. Felszállt, és félrelökött egy idős nénit. Ültek ott az emberek, és nem tettek semmit. Én is csak álltam értetlenkedve – leginkább a szememnek sem hittem. Nyilván megüthettem volna, de annak mi értelme lett volna? Utólag belegondolva…

Az emberek ültek és néztek. Nézték, és elviselték a mocskot! Rossz emberek lettek volna ettől? Kétlem. Csak egy igen gyenge döntés hoztak. Félelemből, megdöbbenésből, érdektelenségből? Sosem tudjuk meg. Ettől többek vagy kevesebbek lennének? Nem gondolom, de akkor is rémes következtetésekre jutottam.

Többen jelezték mostanában, hogy nem úgy írok, ahogyan korábban.

Igazuk van.

Azonban nem én változtam, hanem a világ.

Nem látom sem értelmét, se kedvemet, hogy elviseljem az ilyesmit. Írjak poént róla? Mi a szórakoztató abban, ha egy terhes asszonyt nem hagy leülni egy markáns kisebbség képviselője?

Kérdezzem meg, hogy a marha nagy aranylánca zavarja-e a munkavégzésben, majd ettől ő azonnal más tevékenységet talál magának? Ez szerény véleményem szerint rendőri kérdés. Illetve csak részben. A társadalomnak is illene erre választ adnia.

Helyén értsük a problémát: ez már régen nem csak cigányokról szól. Hanem a mentalitásról.

Senki nem elfogadható, aki megaláz egy asszonyt, egy idős nénit, bárkit. Ha ez megtörténik, bűnözőket kell keresni, a megfelelő szerveknek, a megfelelő fórumokon. Ha kell, oktatással, prevencióval, s ha kell, büntetéssel.

Tartok tőle, hogy ezek az elkövetők túlnyomó többségükben nem küzdenek szociális problémákkal. Szocializációssal azonban mindenképp.

Bár nyilván van az a liberális mantra, hogy az emberek megalázása belefér, amennyiben ezt keserű sorsban élő állampolgárok követik el. Az minden bizonnyal az „állampolgári jogok demokratikus kinyilvánítása”. Pedig nem!

Nagyapám sajnos már elhunyt. Honvédtiszt volt, aki elvállalta a kerületi képviselő semmivel sem dotált állását. Ezt a nyolcadik kerületben tette. Itt a kisebbséget úgy nem kellett nagyítóval keresni. Egy helyen éltünk velük, és az rendben volt.

Nagyapám bizony néha kiosztott egy tisztességes pofont, ha bántani látott valakit.

Helytelen döntést hozott? Hát, ki tudja…

Nem érdekelnek a liberális mantrák, az „új idők új fiataljai”; mások megalázása, kihasználása gusztustalan, undorító, felszámolandó. Elfogadhatatlan.

Mielőbb tenni kell ellene.

A saját jólértelmezett érdekünkben.

 

 

fotó: bkvfigyelo.hu