Kinek a kenyerét eszed?
19
„Van akciós bier-burger promó! Ünnepeld velünk Európát és a tűzijátékot! Hungary, St. Stefan, Brussels, bier and democracy!” – ezzel reklámozta magát augusztus 20-a ünnepén egy pesti „roppant menő” szórakozóhely. Szó szerint. Egy idős néni arra járt, rákérdezett: Nektek, gyermekeim, már minden csak üzlet? Hol a kenyér, amiért megdolgoztatok? Ünnepet lealázzátok? Csak mondjátok már, akkor mi marad?
Brendon demokratikus aktivistát nagymamája ébresztette. Nem túl nagy lelkesedéssel, mert igazán fárasztó, ha az ember alapvetően tényleg szeretné az unokáját, de az tömény liberális idióta.
Brendon demokratikus aktivista a „Mámi” véleményét egy kiadós böfögéssel nyugtázta. Ez egy újfajta kulturális kitörés volt nála, nagyjából azóta, hogy egy CEU posztgraduális tréningen megmagyarázták számára: az idősebb emberek maradiak és erőszakosak, akik egy konzervatív világ modorát akarják rá kényszeríteni.
Brendon nagymamája itt egy pillanatra elveszítette a türelmét. Emlékezetébe jutott, amikor nógrádi falujában augusztus 20-án díszbe öltöztette magát mindenki – nem csak ruhában, lelkileg is. Mert úgy akarták, s úgy is illett. Nem előírásból, hanem azért, mert így érezték, tudták, hogy így volt helyes. Ez nem azt jelentette, hogy kedveli a környékbeli ispánt, ilyen-olyan potentátot – neki a hazáját, történelmét tanították meg tisztelni.
Édesapja nem ütötte meg soha, de volt, hogy egy augusztus 20-án ránézett, amikor a nemzeti szalagot csálén tette rá a kenyérre.
Annak a kenyérnek ismerte a búzáját, látta édesanyját, amikor fáradtan, de büszkén készült elő az ünnepre. Odafigyeltek arra is, hogy a nemzeti szalag, ami a kenyéren van, az ne rojtozódjon. Mert van az, ahogyan szépen van, ahogyan helyes.
Budapesten mindez persze gyakorta másképpen működött. De igyekezett itt is úgy tenni, ahogy felmenői tanították.
Most, augusztus 20 reggelén lement egy helyi pékségbe. Sokszor nyikhajok voltak ott, volt, aki értetlenül nézett rá, amiért azt mondta, nem kér ilyen-olyan ízesítést, csak kenyeret venne. Becsületeset.
Most szerencséje volt. Egy derék pékfiú volt az eladó – mindenki más nyaralt, ő a munkának élt, egyszer megtanították neki, hogy mit jelent augusztus 20-án a kenyér.
Olyat sütött augusztus 20-a hajnalára. Brendon nagymamája lement, aztán a konyhában sokáig nézte: illata és hangja volt az óriási cipónak. Nem törte fel, azt Brendonnak szánta. De a hangja, a hangja, az illata, az már ott volt… Abban benne volt minden.
Brendon demokratikus aktivista kiszédülve az ágyból, vécét elegánsan kerülve, rábambult a kenyérre.
Azt mondta, hogy ő már ideköltözése idején – amikor a grószmutti tiszteltetett befogadni, és bevállalta semmittevése finanszírozását – közölte: ő kizárólag teljes vegán kiőrlésű, EU-plombával előállított mini-kiflit hajlandó enni. Bujgurral. (Erről ő sem tudta, hogy mi, de olvasott szabadelvű szaksajtót, ahol divat az ilyesmi.)
A nagymama szomorú volt. Ránézett Brendonra, csendesen kérdezte: Tényleg nem érted? A „demokratikus aktivista” dühösen csattant fel: „Nagymama, ezért tart itt az ország, mert ti nem vagytok képesek felfogni a modernizációt!”
„Nem is kell Magyarország! Nem érdekel ez az egész! Miattatok nem sikerül semmi, mert történelemről, hősökről, függetlenségről beszéltek! Ez már senkit sem érdekel! Lesz…m! Akárhányszor! Nem értitek a trendet?! A pénzt virítsátok!”
A nagymama sírt volna, de nem tudott. Felállt. A tehetetlenség lefogta kezeit. Szeretnie kell, elfogadnia – de ez így rettenetes. Mit magyarázzon, mit tanítson? Felelőst szedjen elő? – persze mindig magát, mert ki mást, neki kell védenie mindenkit, mindenkor. Hibát ő követett el, gyerekeinél, hogy ez ilyen lett? Akkor is az övé…
Brendon közben ránézett, számonkérően: „Grószmuti, azt mondtad, adod a stekszet! És tényleg, ne fokozd ezt a klerikális reakciót!”
A nagymama becsukta az ajtót.
Nagy hite volt. Sokat látott a világban, sok minden nem tetszett neki, sokat másképpen tett volna. Ez vonatkozott egyházra is. Ennek ellenére, mint ilyenkor mindig, augusztus 20-án a Bazilikába ment megpihenni. Erőt merített. Nézte a Szent Jobbot, az induló körmenetet. Keresztet vetett. A sajátját, a hitet adót, érző meggyőződéssel.
Mert nem lehet, hogy az legyen a jövő, amit Brendontól látott! Szereti, mert sarja, de amit ez mond, az elviselhetetlen, vállalhatatlan. Ő nagymama, túléli, a gyerek nem… bármit is hisz erről az egész marhaságáról.
Ünnepkor mosolyogni kell! Azonban a fentieken nincs mit kacagni. Kicsit sem. Kérem ezért, egy pillanatra álljanak meg, és gondolkodjanak el a leírtakon!
Van mit tenni egy jobb világért.
És ami még fontosabb: lehet jobb az a világ!
fotó: youtube.com
2018-08-21 @ 05:04
szopjál le matyi
2018-08-21 @ 05:30
Ezek szerint magáról írt Máté T. Gyula.
2018-08-21 @ 06:31
Hasonló húzásaom meg hozzáállásaim nekem is voltak. Mondjuk a késői kamaszkorban. Aztán bevonultam katonának. Előírásszerűen rühelltük a zöld ruhát mindannyian, mint a Jónás a prófétaságot. Egész komoly formában gondolkodtam az öncsonkításon akár a félszemem világáig is. Aztán egy piros vonalat elérve átbillentünk… valamilyen határon… Például megtanultam milyen az íze a gázálarc táskából előcibált dohánymaszatos, félig Száraz kenyérgyürkének. Azóta sem ettem finomabbat. Leszerelés után visszamentem a teológiára, akkor már 3. évesen és a hajdani hozzám hasonló kis Brendon (egyházi változatban) az ebédlőben tépte, taposta a Kenyeret (igen, nagy betűvel). Odaszóltam neki: “Kishaver! Öt év múlva hogy prédikálsz majd erről augusztus 20 án?” Én voltam a fölényes, a nagyképű, arrogáns lekezelő harmadéves a szegény kis bagollyal…
2018-08-21 @ 13:06
Te egy kőbunkó proli vagy.
Az a lecsóba való fehérjehalmaz.
2018-08-21 @ 06:20
Sajnos ilyen a mai generáció., persze tisztelet a kivételeknek. Bizony minden a nevelésen múlik. Mit hoztunk magunkkal a szüleinktől és mit adtunk/adunk át gyermekeinknek, hogy ne szenvedjenek identitás zavarban, tudják, ismerjék a gyökereiket. A határon túli magyarokba sokkal erősebben beléjjük van kódolva magyarságuk, mivel sokszor meg kellett küzdeniük anyanyelvük használatáért úgy oktatásban, mint kultúrájukban, hogy őrizhessék a magyar hagyományokat, szokásokat. Meg kell tanulniuk az adott ország, melyben élnek hivatalos nyelvét mégis büszkén vállalják magyarságukat kissebbségben élve is.
2018-08-21 @ 06:27
Ripapimpam.Húzz el Londonba , a biztonságos városba.Mosogatónak vagy utcaseprőnek talán jó leszel.Ha be nem verik a fejedet.Szellemi toprongy vagy.
2018-08-21 @ 07:10
Viritsal lovet Nagymama!
Hat ez elmond mindent.
Nalunk a kenyer tisztelete egybeforrott az elet sava borsaval.
Anelkul semmik vagyunk.
Azert dolgozni, kuzkodni es sirni- nevetni kell.
Nelkule nem tudnank elni.
Ezert, hogy emlekezzunk es eszben tartsuk mit is jelent annak eloteremtese, pentek a kenyersutesi nap. Jut belole ismerosoknek, szuloknek gyerekeknek.
Egyutt orulunk, hogy ismet eltelt egy het es vagyunk meg egymasnak.
2018-08-21 @ 07:21
Meg egy aprosag kerdeskent a mai generacionak.
Most meg van kitol kovetelni a penzt, meg tudjuk viritani. Es ha mi elmegyunk vajon kifogja majd viritani nekik a lovet.
Kornyezetmben tobb diplomas liberalis fiatal, 40 evesen meg nem volt munkahelye.
Ujjabb diploma vedesere keszul!
Ezek nem tizeneves tinedzserek akik meg nem kaptak meg az elettol az elso pofonokat, de majd megfogjak.
Lehet, hogy az Ur szine elott es akkor keso lesz a kenyer tisztelet!
2018-08-21 @ 12:07
Nálam a “mai (de)generáció” a hátán egy 43-s lábnyommal röpülne az ajtón túlra. Szerencsére,nincs a családunkban aki megérdemelné. Amúgy is békések vagyunk. Ha nem is mindig elégedettek,de legalább nem nagyravágyók.
2018-08-21 @ 10:16
Egyik a tízparancsolatból: “Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a Földön!”
Ez az ifjú titánok liberális nyelvére lefordítva: Ha nem tiszteled az időseket, mert el vagy telve magad önimádatával, ha kihasználod, kifosztod és eldobod a szüleidet, nagyszüleidet, akkor a te gyerekeid pontosan ezt a mintát fogják eltanulni tőled.
És bizony, amikor már te leszel öreg és gyenge, épp a saját gyerekeid fognak így bánni teveled . S mivel addigra te a saját szüleidet, nagyszüleidet kifogattad, lehülyézted, kigyokkoltad, nem is lesz senki már, aki rászóljon a fiaidra, amikor ők téged visznek kihajítani a szemétdombra.
2018-08-21 @ 10:53
Emlékszem gyerekkoromból, hogy kenyeret soha nem szabadott szemétbe dobni. Ha véletlenül maradt, akkor a szárazkenyeres zsákba tettük. Abból lett prézli, vagyis morzsa. Anyósom mindig keresztet rajzolt a kenyérre, mielőtt fölvágta. Az ennivalónak volt tisztelete. Ma tonnaszám kerül a szemétbe, az “éhező, nyomorgó” Magyarországon is. Érdekes, ezt nem veszik észre a folyton éhezésről és nyomorról vizionáló ellenzékiek meg brendonféle taknyos leszármazottaik sem…
2018-08-21 @ 11:32
Igen! A mi generációnknak még azt tanították, az én szüleim is azt mondták, hogy kenyeret nem dobunk ki. Akkor még kenyér volt a kenyér, a mai kovász nélküli sütőporos, ízfokozót, stb. tartalmazó vacak hamar (két-három nap után) szétmorzsál, vagy penészedik. Kár a lisztért!
2018-08-21 @ 13:12
Hol van a hozzászólásom ????
2018-08-21 @ 13:26
Csepelen gyakori a Brendon név, mint Moszkvában a Gyula?
Egyébként a magyarok (akik sohasem nevezték a cipót hlebának) feltörni a tojást szokták, a kenyeret megszegik.
És templomba sem megpihenni járnak…
2018-08-21 @ 17:14
►Törőcsik István
Mivel az 1990-es években nem lehetett anyakönyvezni, a Brendon név utalás a srác fiatalságára, illetve arra, hogy a szülei nem magyar keresztnévben gondolkodtak.
Gyula leginkább azért lett a cikk írója, mert már az édesapja is Gyula volt. Ön szerint a Levente név mennyire gyakori Gmundenben (Ausztria)?
Igaz, a kenyeret megszegik, szép magyar szóval. Ám egészen régen törték (kenyértörés), bár inkább meg, mint fel.
A hlebát e cikkben hol olvasta? Én a kenyér szót találom csak, de azt vagy 15-ször.
„… a Bazilikába ment megpihenni. Erőt merített.” – Ezzel meg mi a baja? Talán csak imádkozni lehet a templomban; megpihenni, erőt gyűjteni nem?
Önmagával lehet gondja, azért köt bele az élő fába.
2018-08-21 @ 21:27
Kedves “Zsuzsa”!
Ha az élő fába kötnék bele, akkor olyanokat tennék szóvá, mint az “emlékezetébe jutott” vagy a “díszbe öltöztette magát”. Esetleg azt, hogy “ünnepet lealázzátok”. Vagy “tiszteltetett befogadni”.
Ilyen alapos elemzést azonban ez a tökéletesen fiktív uszítás valószínűleg nem ér meg.
A hleba szó nem szerepel a Brendon-sztoriban. Aki azonban orosz anyától a Szovjetunióban születik, talán hamarabb találkozik ezzel a szóval, mint a ‘kenyér’ kifejezéssel.
Semmi bajom az oroszokkal, jártam közöttük, többnyire dolgos, barátságos, jó szándékú, vendégszerető nép. Nekem azzal van bajom, ha valaki részben orosz származással, és nyilvánvaló kommunista háttérrel hinti az igét magyarságról, kereszténységről, miközben a legszebb bolsevik hagyományokat felhasználva rajzolja meg az ellenség profilját; jelen esetben Brendonét, a “demokratikus aktivistáét”.
Persze sosem késő ezzel szembenézni. Az én hitem szerint ifj. Thürmer Gyulából is lehet rendes ember. Pillanatnyilag azonban – sajnos – nem az.
2018-08-22 @ 02:29
“Persze sosem késő ezzel szembenézni. Az én hitem szerint ifj. Thürmer Gyulából is lehet rendes ember. Pillanatnyilag azonban – sajnos – nem az.”
——————————————————————————————————————
Elég pofátlan dolog ezt ide leírni, mert övé a blog. Azonkivül ifj, Thürmer Gyula rendes ember, tehát a fentebbi állítás nem igaz.
2018-08-22 @ 11:51
►Törőcsik István
Vajon melyik a nagyobb bűn Önnél? Az, hogy valakinek orosz az édesanyja, vagy az, hogy kommunista az édesapja? És vajon melyikről tehet a fiú? Illetve, miért ne lehetne ilyen háttérrel nemzeti érzelmű, magyar és keresztény?
Az biztosan az én hibám, hogy nem fedezem fel a fenti cikkben a „legszebb bolsevik hagyományokat”.
Azzal a véleménnyel pedig erős kisebbségben van, hogy M.T.Gy. nem rendes ember.
U.i.: A kifogásolt kifejezések nem feltétlenül helytelenek.
2018-08-23 @ 03:01
A kinek a kenyerét eszed? egy ősrégi kérdés. A haladóliberálisok erre soha, egyetlen pillanatig se tudták a választ (leszámítva a teljes összeomlások néhány pallanatát). Ezért is van a jobboldalnak abszolút módon igaza.