Mátyás király vagy gender-panda?

55

 

„Díszmagyarban menetelő mini-Orbánokat akarnak nevelni!”– hördült fel a liberális elit, miután kiderült, az óvodákban nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a nemzeti értékeink, hagyományaink megőrzésére. A Mátyás király mese vagy a népdal veri ki a biztosítékot? Esetleg legyen nálunk is úgy, mint Berlinben, ahol „Murat hercegnőset játszik, Alexnek két anyja van, és Sophie-t most Bennek hívják”?

 

Kezdjük azzal, amit a liberális oldalon a legtöbbre becsülnek: a pénzzel. Jövőre a kormány 4,5 milliárddal több támogatást biztosít az óvodák fenntartóinak. Azaz egy gyerekre az idei 80 700 forint helyett 2019-ben 97 400 forint jut.

Ha erre bárki azt mondja, ez kevés – igaza van. Mert igen, a jövőnkre többet és mindig többet kell költeni. Fel kell újítani és bővíteni az óvodákat, jobban meg kell becsülni a nevelőket – erkölcsileg, pénzügyileg egyaránt. A képzésüket is javítani kell. A mostani 4,5 milliárdos plusz támogatás zöme erre megy.

Ötszázmillió meg arra, hogy a lurkó „megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja”.

Na, ez a mondat verte ki a liberálisoknál a biztosítékot. Hazaszeretet, keresztény kultúra, szülőföld és család – olyan, mint ördögnek a tömjénfüst.

„Orbán Jugend, agymosás óvodásoknak, a kultúrharc elérte a legkisebbeket” – ilyen, és hasonló című írások, posztok jelentek meg. A Klub Rádió egyik műsorvezetője pedig tegnap már azt vizionálta, hogy az új tanterv szellemében asszony- és gyerekverést oktatnak majd a kicsiknek. Aki pedig híven modellezi egy migráns-gyerek megalázását, piros pontot is kap.

Értem én, hogy szapulni kell mindent, amit a kormány tesz, de ez most tényleg komoly? A magyar népmesék, versek és mondókák, hagyományőrző népi játékok, dalok jobb megismerése agymosás?

Kultúrharc, hogy minden óvoda ingyen kap egy Magyar Népmesék ajándékcsomagot?

Vagy azt gondolják, hogy a mesékben a legkisebb királyfi Szijjártó Péterre fog hasonlítani? És Gyurcsány lesz a Kapanyányi Monyók?

Orbán Viktor a legendás Mátyásnak maszkírozva győzi le a burkus „Juncker” császárt? A csillagszemű juhász pedig narancsszínű kontaktlencsét kap a históriában?

Ez ideológiai átnevelés lenne?

Avagy a „magyarság történelmét feldolgozó mondavilág elemei” helyett az Európai Unió alapokmányát kellene oktatni?

A család fogalmát meg végképp új megközelítésben kellene megismertetni az óvodásokkal – hadd kérdezze meg otthon, miért nincs neki két apukája?

Ahogy a minap Berlinben, ahol a szocdem vezetésű önkormányzat azt „javasolta” az óvodai nevelőknek, hogy „körültekintőbben járjanak el a kisgyermekek szexuális sokféleségének ügyében”.

Ehhez kaptak már egy nevelési „tanácsokat” tartalmazó füzetecskét is, a következő sokatmondó címmel: „Murat hercegnőset játszik, Alexnek két anyja van, és Sophie-t most Bennek hívják”.

Vagy kövessük a skandináv modellt, az arra őshonos gender-panda kalandjainak romkocsmai közegbe való átültetésével? Netán brit példára LMBTQ-celebek tartsanak világnézeti oktatást az óvodásoknak?

Hát, tudják mit… Valahogy én hasznosabbnak tartom azt a mesét, ahol Murat szultán, és nem hercegnő. És a történetben Hunyadi hazát véd, és nem a migráció vérfrissítő hatásait mutatja be plüssjátékokkal az óvodásoknak.

S – kövezzenek meg – még azt sem tartom földtől elrugaszkodottnak, ha a kicsik anyanyelvünk klasszikus kifejezéseivel is megismerkednek, nem debil „hülyének nézlek” rajzfilmekkel nőnek fel. Tudják: szókincs, intellektus, szép beszéd…

Vannak értékeink. Őrizzük és tanítsuk meg őket.

 

 

fotó: youtube.com