Peti lett az etikai felelős
16
A zöldes dedó-párt újabb lendületet vett: az LMP Etikai Bizottsága által minden pártfunkciótól eltiltott Ungár Péter az ifjúsági szervezetben kapott sarzsit: ő felügyeli majd a fiatalok erkölcseit. Világos: az új generációnak is meg kell tanítani, hogyan kell szándékosan szabálytalan szerződést kötni, átverni a partnert. De gondoljanak abba is bele, micsoda buli lesz itt, amikor összeállnak a Jobbikkal és a Momentummal.
Az LMP vezetésében a jelek szerint egy titkos verseny indult: ki tud nagyobb kretént csinálni magából és a pártból? Mással ugyanis aligha lehet megmagyarázni a szervezetben történteket.
Kizárások, eltiltások, fegyelmik. Majd visszavételek, eltiltók eltiltása, a fegyelmit adók megfegyelmezése. Aztán újra, csak vice versa. Mindenki mindenki ellen.
Szél Bernadett úgy maradhat elnök, hogy az Etikai Bizottság eltiltja a párttisztségek viselésétől. Később ezen testület elnökét, Moldován Lászlót is eltávolítják – etikai okok miatt. Ellenben fővárosi elnök maradhat. A hirtelen haragú Sallai Róbert Benedeket előbb kizárják, majd visszaveszik a pártba, gyanítom, rövidesen kinevezik az LMP pacifizmus-biztosává. Mert másképp hogyan lehetne logikus?
Hiszen ezt vetíti elő Ungár Péter legfrissebb „bejelentkezése”. A fiatalembert Szélhez hasonlóan eltiltotta három évre az Etikai Bizottság. Két bűne is volt: egyfelől a párthatározat ellenére egyezkedett az ellenzéki pártokkal, másfelől nyilvánosan elismerte, hogy felhatalmazás nélkül kötött szerződést Ron Werberrel.
„Én ezt azért írtam úgy alá, hogy erre semmilyen jogom nem volt, hogy semmilyen módon ne legyen ez jogilag kötelező érvényű ránk nézve azt követően. Valószínűleg ez még a bírósági perben nagyon jól fog nekünk jönni”.
Édes, etikus, ráadásul roppant törvényes.
Az ember azt gondolná, hogy Ungár a kikerült felvételek után alámerül, eltűnik egy időre, vagy legalábbis csendben építi vidéki médiabirodalmát. De nem. Az LMP ifjúsági szervezetében, a Lehet Más a Jövőben szerzett magának funkciót: a Fegyelmi és Etikai Bizottságnak lett a tagja.
Mivel az LMJ egy monstre nagy szervezet (ja, nem), az említett testületbe csak egy tag jutott, ominózus „hősünk”. Így az anyapárt Etikai Bizottsága által elítélt Ungár felel most egy személyben az LMP-s ifjak fegyelmi és erkölcsi ügyeiért. Sírni nincs mit rajta, mert minek. Nevetni meg már kínos. De legalább jogos…
Főleg, hogy szemernyi kétségem sincs afelől, hogy az LMP abszurd tragikomédiája még nem ért véget. Különösen, ha – mint Keresztes László Lóránt társelnök a minap jelezte – összefognak a Jobbikkal és a Momentummal.
Gondoljon csak bele a Kedves Olvasó, mennyi ész és tehetség gyűlik össze egy ilyen koalícióban!
Ott lesznek a magukat a kongresszusi küldöttek megvesztegetésével kasszaközelben tartó ex-radikálisok. Köztük Varga-Damm Andrea parlamenti képviselő. Aki bundagyűjteménye reklámozásán kívül arról híres, hogy az egyszerű emberekért még Orbán Viktor dolgozószobája előtt is képes ülő-alvó sztrájkba kezdeni, hogy elcsípje a munkába igyekvő kormányfőt. És kitart jó másfél napig, amikor is rájön, hogy éppen hétvége van… Mondom, van itt ész!
S csak képzeljék el, milyen jól fog jönni ebbe a szövetségbe Fegyőrék kreativitása. A „fideszes kocsmák” listázása és bojkottja után most közösen dolgozhatják ki az orbánizmussal gyanúsított csipkeverők elleni stratégiát.
Végezetül: mennyivel bővül egy LMP-Jobbik-Momentum partnerségben az egymás elleni etikai vizsgálatok lehetősége?! Esőerdő legyen a talpán, amely biztosítani tudja az ehhez szükséges papírmennyiséget.
Nyilván kell persze az új „barátoknak” egy jó közös név is, mondjuk LJM.
Lehetünk még Jobban Marhák.
fotó: demokrata.hu
2018-07-31 @ 05:09
Bernit miből zárták ki?
2018-07-31 @ 07:28
Az ész osztásból.
2018-08-03 @ 05:23
Minden párttisztségből – de társelnök maradt, mert az az ő sajátos agyi szoftverük szerint nem párttisztség.
2018-07-31 @ 05:17
Olyanok ezek mint a magyar foci. A futottak még kategória.De nem ez a lényeg hanem a zsozsó.
2018-07-31 @ 05:33
Ritka undorító alak ez az Undor Péter.
2018-07-31 @ 05:57
NAGY FÉRGEK—kis mocska !!!!!!!!
2018-07-31 @ 06:16
Az pedig ( a zsozsó) a Peti gyereknél bőven van, hiszen a papa után milliárdos lett.
Ha nincs a fejedben, legyen a zsebedben, tartja a mondás. Mennyire igaz!
2018-07-31 @ 06:20
Amúgy nem csak az írás jó, de a fotó is az.
Mintha Shylock lépett volna ki Shakespeare művéből…
2018-07-31 @ 07:01
Lám, ezek egymást is átverik .Utálom azt a tanácsadó Werber férget, akivel szerződést kötött, de a kis Undor Péter jelleméről mindent elmond. Ennek a kis patkányféregnek az alapállása: tudatosan átverni mindenkit. Werber be is perelhetné, hogy előre megfontolt szándékkal csalt, hogy végül ne kelljen fizetnie.
Az anuykája meg azt nyilatkozta, hogy büszke a fiára. Gratuálok!
2018-07-31 @ 07:05
Olvasom, hogy állítólag az anyjának a szülei kommunisták voltak, az anyja a Terror Háza igazgatója, a fia visszaütött a nagyszülőkre?
Így maradnak felszínen a klánok. Mint a Jeszenszky klán. Meglátjuk, még a Zsoltikából is valahol konzul lesz.
2018-07-31 @ 07:13
Ungár Klárika unokaöcsikéje. Szép kis család.
2018-07-31 @ 09:24
Lehet Másság az Etika.
2018-07-31 @ 10:15
Régi szép idők,amikor az elempés csajok kötögettek a parlamentben.
Lehet Más a Pulóver.
2018-07-31 @ 10:27
A Leütöm Mert Paraszt párt sajátos színfoltja Keresztes László Lóránt közgazdász LMP “társelnök”. Ez a gyerek PhD fokozata ellenére – sem lényeglátással, sem politikai èrzèkkel nem rendelkezik.
2018-07-31 @ 10:40
Már komolyan kezdem sajnálni Schiffer Andrást.Ezekkel,vagy hasonlókkal akart pártot szervezni?Közröhej
2018-07-31 @ 11:41
MLJ = Momentán Letojjuk a Jobboldalt 🙂