Sargentini megmentene minket
28
Jóakarójuk újra jelentkezett, Kedves Olvasók: Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő meg akarja Önöket, magyar embereket védeni a „kormány lépéseitől”. Ezért felfüggesztené Magyarország uniós szavazati jogát. A minket elítélő jelentést Sargentini egy éven keresztül készítette, egyszer Pestre is eljött, a többit összedobták a „civil szervezetek”.
„A jelentés nem a migrációról szól, hanem arról, hogy az uniónak meg kell védenie a magyar embereket a kormány lépéseitől” – ezt sikerült nyilatkoznia Judith Sargentini hivatásos „Magyarország elítélőnek” az egyik pesti liberális portál számára.
Tulajdonképpen nagyon kedves, hogy még mindig ennyit törődik velünk, de azért kereshetne magának valami szép, egyéb hobbit. Zöld politikusként például védhetné a norvég füstölt lazac jogait is. Az úgy is kurrens termék az Európai Parlament büféjében, gyanítom, jobban is érdekli a sorsa a képviselő hölgyeket és urakat, mint kis hazánk.
Erre persze alighanem csak Magyarország szeptemberi elítélése után kerül sor. Sargentini tervei szerint az EP javasolja majd, hogy elvegyék a szavazati jogunkat – dönteni az Európa Tanácsnak kell, ott meg aligha megy át a javaslat.
Miért kell minket büntetni? Hát a szokásos: antiszemiták és rasszisták vagyunk, nincs szabad sajtó, hírből sem hallottunk a jogállamról és a pluralizmusról, ráadásul bántjuk Soros szerencsétlen civiljeit. Szóval a jól ismert libbal mantra.
Komolyan, most már kitalálhatnának valami eredetit is. Vádoljanak meg minket mondjuk azzal, hogy sok kolbászt eszünk, és ezzel veszélyeztetjük a korallzátonyokat. Vagy hangosan lélegzik a magyar gyep, és ez zavarja a civilizált Nyugatot. Esetleg a pálpusztai sajt elindult kalandozni, és ezzel fenyegeti a keresztény Európát – pardon, bocsánat, a mit is?
Persze ne legyünk igazságtalanok Judith Sargentinivel. Talált ő új érvet. Elkezdett aggódni a felénk befektető külföldi cégekért, mondván, nálunk nincsenek biztonságban. Ez nekem új, én inkább a magyar vállalatokat félteném a multiktól.
Mondjuk azt a víg kedélyű holland asszonyka is elismeri, hogy a német tőke bizony itt van, sőt. A Kedves Olvasó most joggal gondolja azt, hogy ezt komoly statisztikai adatokkal, tanulmányokkal támasztja alá jelentésében. Hát nem: meggyőző véleményét arra alapozza, hogy amikor januárban felénk járt, sok Aldit és DM-et látott.
Apropó, Magyarországon az említett egy év alatt – amióta készíti a nagyon szakértői jelentését – eddig tényleg mindössze egyszer járt. Gondolom, pusztán azért, hogy nagyon tárgyilagos legyen, s a tények véletlenül se zavarják össze. És csak ez lehet az oka, hogy a jelentés szakértői listáján szinte kizárólag Soros Györgyhöz köthető „civil szervezetek” vannak. Forrásként meg ott van az egész „demokratikus” média. Egyszóval egy frankó, független jelentés ez.
Mire jó mindez? Hiszen ha az EP-ben össze is sikerül hoznia a kétharmados többséget, a kormányfőket tömörítő ET-ben biztos lesz, aki vétózik – elsősorban a lengyelek.
Felhívják a figyelmet a magyar bajokra? Napirenden tartják a problémákat? Szépen kérem, hadd oldjuk ezt meg mi, itt, Magyarországon. Erre találták ki a választásokat ugyanis. Mármint a demokráciákban, nem pedig Sargentini liberálisainak világában.
Segítenek ezzel a magyar „demokratikus ellenzéknek”? Ugyan. Rajtuk az sem segít, ha ide importálják Harry Pottertől Macskanőig a világ összes szuperhősét.
Akkor meg?
Vélhetően egyfelől azért, mert ezzel megfelel soros mentorának, másfelől jó ürügy, hogy úgy tűnjön, csinál is valamit. És az európai demokráciának akkora, de akkora szüksége van rá, hogy…
Hát erre most így nem jut eszembe semmilyen megfelelő kifejezés. Talán a legjobban a britek által kifejlesztett, kutyáknak készült csirke ízű sör közelíti meg Judith Sargentini hasznosságát.
Habár kutyát nem kérdeztem még az említett nedűről, Sargentiniről meg nem merek…
fotó: greennieuws.com
2018-07-24 @ 05:29
Nem lehetne, hogy egy értelmes ember ezt a holland tehenészlányt úgy pi…chán rúgja, hogy egy nagy farkú néger nemi szervére essen?
2018-07-24 @ 05:49
Azt hittem, hogy büntetni akarja….
2018-07-24 @ 07:50
Olszal úr,nagyon tetszik,támogatom,1o négerre essen,ezt a nő-féle gendert má jobban utálom,mint az összes valaha élt,élő komcsit,libsit.
2018-07-24 @ 06:07
Sargentini mi magyarok is kölcsönösen jót akarunk neked, hogy eröszakoljon meg vagy 10 muszlim bevándorló, hogy legyen egy szép napod.
2018-07-24 @ 11:06
Nem kell ezt megerőszakolni, amilyen ronda, önként elégítene ki naponta akár százat is, kivéve amikor Brüsszelben hazudozik, rágalmaz, hogy a kamerák elé kerüljön és az egész világ tudomást vegyen róla, nem csak a színes kielégítői‼
2018-07-24 @ 06:23
Allah segítse ezt a szerencsétlen némbert az orvosához! Kérem azért oda vigye magával Guy Verhofstadtot is és Junckert is. Pardon, Junckert másik orvos várja…
2018-07-24 @ 06:57
shitgentini,róóóóhatt zsiros hajúribanc,utáljs a magyarokat főleg Orbánt.
Aladin,Paulik:helyes
2018-07-24 @ 07:30
Menjen a jó büdös francba.Majd mi megmentjük magunkat mint Hunyadi tette Nándorfehérvárnál. Rohadtulelegem van ebből a némberből.Ne oktasson ki minket.Menjen a drága migránsai közé, talán kap tőlük valami érdemlegeset.
2018-07-24 @ 07:35
Én komolyan nem értem, hogy miként kerülhet be az EP-be olyan, aki nem végzett el egyetemet sem és diplomája sincs. Adódik a logikus kérdés, hogy akkor hogyan lehetséges bármi is a szakterülete? Mihez ért? Milyen alapon bírál másokat? Ha diploma nélkül került be az EP-be, akkor mit sugall a fiataloknak, azt hogy nem kell végzettség egy ilyen magas pozícióhoz, mert ha párttag leszel, akkor úgyis bekerülsz ahová szeretnél?
2018-07-24 @ 10:55
Amit itt felsorolt azt a neve igazolja! SAJNOS!
Régen azt hallottuk otthon, hogy tanulj, hogy legyen belőled valaki!
Most a senkikből lettek a valakik, mert az egykori valakik vagy opportunisták, vagy karrieristák, vagy egyszerűen gyávák!
A hordószónokoké a világ, mert a feje tetejére állt, mint az artisták a manézsban!
Valószínűleg ebből magasabb jövedelem, nem pedig hozzáadott érték származik.
Csak a saját jól nevelt gyerekeink jövőéért aggódom!
2018-07-24 @ 11:11
Nem az ő hibája, hogy diploma nélkült került be oda, hanem a jelölőié, azoké akiknek szükségük volt egy ostoba személyre, aki felolvassa azokat a hazugságokar, rágalmakat amiket ők összehordtak.
Gondolom a rendelkezésre állók közül is kiválasztották a legostobább, legmanipulálhatóbb, legzsarolhatóbb személyt, s nem találtak egyetlen szimpatikusabb kinézetű férfit vagy nőt‼‼‼
2018-07-24 @ 07:38
Ez az elmebeteg, tanulatlan anti-nő fő állásban Mo-t szapulja. Annyira pitiáner és annyira szánalmas figura, de ezért önmagában nem vádolható. Jól el van ő ott, jól megfizetik, sokan támogatják és egy egész EU parlamentet tud rávenni mindenre, amit kitalál. Az is motiválja, hogy a magyarnak született szanyi kapitány és társai beállnak mögé és nem mondják, hogy ok, ezzel és ezzel egyet értünk, de ezt azért már így légyszi ne. Kiválóan beillik a hazug, kicsinyes karaktere az eurós vállveregetésért minden eladni kész Niedermüller – Szanyi – Ujhelyi féle vonulatba.
Ez is mutatja, hogy hol tart az EU. Ilyen fejlődési görbe mellett még 50 év, aztán amolyan éhezők viadalos társadalmi berendezkedésre lehet számítani. Mo. lesz a tizenkettes körzet.
2018-07-24 @ 11:06
“Kiválóan beillik a hazug, kicsinyes karaktere az eurós vállveregetésért minden eladni kész Niedermüller – Szanyi – Ujhelyi féle vonulatba.”
Nevezzük őket gyűjtőnéven HEGEDŰSÖKNEK, na nem a szimpla háztetőn, hanem Brüsszel és/vagy Strasszburg kupolái alatt.
Gyáva (hazug, áruló) embernek nincs hazája, ez köztudott.
Az EP-s politikusok, egy Darwin által nem meghatározható spéci kategóriába tartozó magasabbrendű, MAGASABBRENDŰ???!!! Alfajt alkotnak a homo sapiensen belül!
KÍVÉTEL azoknak akik saját fajtájukat eddig mégsem árulták el!
2018-07-24 @ 11:14
Ha az EP elfogadja, megszavazza a sargentini fále förmedvényt, akkor ideje kilépni az EU-ból és hagyni őket, hogy dögöljenek éhen‼
2018-07-24 @ 14:27
Mindig támogattam a kilépés ötletét!
2018-07-25 @ 21:17
nem kell 50 év, elég lesz 10 is…
2018-07-24 @ 07:45
Morfondírozgattam eme nőszemélyen. Szerintem nem egy tipikus Vejnemöjnen figura, latin névvel. Aztán beugrott: Az arca négyszögletű, a haja kerek és nem lehet más: csak egy pomogács. Eme veszedelmes jószágokat még senki sem látta ezidáig.
Forrásmegjelölés: Lázár Ervin és Pomogáts Béla kritikus.
Tisztelettel: Z.L.
Ui: Jönnek a …………
2018-07-24 @ 11:58
Az egész nő egy egészséges holland tehénre hasonlít, de a tehén legalább hasznot hoz.
2018-07-24 @ 08:18
Érdekes. Ferenc pápa is argentin.
Ez a nőstényszuka meg SArgentin.
2018-07-24 @ 08:23
Tisztelt Sargentini!
Engem nem kell felteni es megvedeni a kormanyomtol. Rajuk szavaztam, tehat nem az ellensegem. On viszont minden szavaval, cselekedetevel ellenem van meg akar semisiteni mint Trianonban akartak tenni anno a magahoz hasonloak a nepemmel. Sajat magatol vedjen meg mindannyiunkat Magyarokat!
2018-07-24 @ 08:39
A magyar választók arra szavaztak 2004-ben, hogy az EU értékrendje szerint akarunk élni. Aki ezt támogatja, az a magyar nép érdekében cselekszik.
2018-07-24 @ 08:41
Röhej az egész , jelenlegi Európai Uniós birokratagépezet.
Az unió elsösorban a gazdasági együttmüködés elösegítésére jött létre (“az árúk , szolgaltatások és töke szabad mozgása”, és ha már felpörög a gazaság hadd adja át lendületét a tudományos kutatásnak és a müvelödési életnek is:
EHELYETT EGY BORZALMAS GITTEGYLETTÉ VÁLT:
– megválasztanak egy alkoholista trógert, saját, légyszarnyi országában pénzmosási botrányba meg lehallgatási ügyekbe belebukott jellemtelen bábút EB-elnöknek.
-hogy az Európai Parlamentnek se menjen jobban, egy másik volt alkoholista, 8 osztályos végzettséggel és szolíd ócskapiaci kereskedöi múlttal (ugyan ö magát mindig könyvkiadóként ajánlotta, de könyvet-használtat -lehet “kiadni” a lacikonyhás utánfutó ablakán is)
Öt követte a lengyelek szégyene, akit saját hazájában legfennebb éjjeliörként alkalmaztak volna hazafias érzületü kormányok idején…
– az Európai Parlament tele van félanalfabéta, félhülye , a gyüléseken szundikáló alakokkal, akiket saját országaik havi csekélyke 13.000+ eurós bérezés fejében küldtek el, úgymondd érdekeiket képviselni.
Nem csak Sargentini-röl van szó, a díszes társaság legalább egyharmada még nála is gyengébb.
Ès senki nem kérdezte meg -vagy nem gondolkozhatott el fenhangon:
-ha azt a sajtfejü, ostoba, elfogúlt és reménytelenül képzetlen tehénkét bízzák meg a híres-hírhedt “atombomba” legyártásával, milyen minöségü lesz a munka ?
Nem a magyar érdekekre való tekintettel, természetesen, hanem éppen azok ellen
(ha már aljasság, legalább legyen jogilag szolíd).
Mit lehet várni (szakmai teljesítmény szintjén) egy olyan ostoba tehéntöl aki valami vacak kis vidéki egyetem még “vidékebbre” kihelyezett szakán nagynehezen elvégezte a történelem szakot, de szakmájában az életében soha, még egy órát sem dolgozott?
Hol marad jogi szövegek megértésének és értelmezésének képe?
Hányszor járt magyarországi kormánykörökben ez a rosszarcú frusztrált zöld-asszonyság?
Kikkel találkozott Magyarország Kormányának tagjai közül ?
Ellenzéki sajtóból kimásolt hazug és vádaskodó újságcikkek bemásolásán kívül miféle anyagra támaszkodik a LIBE-jelentése ?
Végül:
– amíg Magyarország egy tiszta múlttal rendelkezö ország, és majd 250 évig küzdöttünk a török terjkeszkedés, az Osztám Birodalom ellen, a szorgos hollandusok szépen kereskedtek és csendben fosztogatták gyarmataikat.
A holland gyarmatok (Suriname, Sant Martin ) csak az 1975-ös években nyerték el részleges függetlenségüket.
Ezek a gyarmattartók akarnak minket “európai értékekre” oktatni ??
Néhány évvel ezelött Van Gogh festö unokáját, Theo Van Gogh-ot, aki túl sokat fikázta Mohamed viselt dolgait, a nyílt utcán lelötte egy derék tevehajcsár, majd elvágta a súlyos sebesült torkát mint a berbécsét és egy “manifesztumot” tüzött a nyaknyiszáláshoz használt késsel a hulla mellkasára.
Ezt kívánjuk mi is ? Èppen annyira hiányzik nekünk a csodás (holland) multikulti, hogy Juncker meg Sanrgentini féle kretének tanácsai által vezéreltetve építenénk jövöt?
2018-07-24 @ 11:19
Ez a gépezet, se nem birokrata, se nem bürokrata, hanem burrokrata! (Burro a spanyolban szamarat jelent‼)
2018-07-24 @ 09:14
Mate Ur, csodalatosan jo az iras, de a hozzaszolasok is!!!
2018-07-24 @ 09:16
Ennek a nőnek nem hogy jogi, de semmilyen diplomája nincs. És ő ítélkezik a magyar jogállamiságról? Komolyan, mi a sz@r ez az EU?
2018-07-24 @ 12:40
“Forrásként meg ott van az egész „demokratikus” média.”
Eszerint mégis olvassák valahol a kormány által elnyomott „demokratikus” médiát.
2018-07-24 @ 13:51
A fotó alapján gyakorló elmebeteg lehet…Az italkészlet pedig felveti a gyanút, hogy a részeges Juncker házi mixere gyanánt működhet (ahhoz nem kell diploma), ő maga is gyakran hörpinthet a készletből…:)
2018-07-24 @ 14:31
Ki nem iszik ezek közül? Szanyinak megvan a társasága..