Hülyék a téren

48

 

Néhány tucatnyi ifjú „demokrata” az éjszaka megint megszállta az Oktogont. A kutya nem bántotta őket, idővel beleuntak a dologba, hazasündörögtek. Ma reggeltől majd keresnek minden létező magyarázkodást, hogy miért nem nyerték meg a választást. Pedig majd hetven százalék volt a részvétel, okos közvélemény kutatók szerint ez ellenzéki győzelmet hozott volna. Aztán nézd már, megint a többség döntött.

 

Nem egy szép dolog, de azt hiszem, ez az a pillanat, amikor pár percig nyugodtan lehet kárörvendeni.

Hetekig mást sem lehetett hallani a médiában, mint azt, hogy a nagy választási részvétel, az majd jól trónra emeli ezeket a nagyon demokratákat. Őszintén szólva: már akkor sem értettem a dolgot. Miért gondolták hogy, ha hatvan százaléknál nem kér belőlük senki, akkor hetvennél miért tenné azt? Ha többen vannak, akkor nagyobb a zaj, vagy miért?

Éjszaka, a „magyarázó” ellenzéki sajtótájékoztatókon csupa bamba arcot lehetett látni. Nem értették, mi történt, és miért történt. A liberálisabbja ezért be is sértődött, a népet kezdte el hülyézni. Néhány marha kiment az Oktogonra is megint forradalmárt játszani a diktatúra ellen, leültek a villamossínekre, csak idővel rájöttek,  minden vágyuk ellenére „az orbáni diktatúra” egyetlen tagja sem méltatja semmire őket.

Mi több „Putyin pincsijei” sem jöttek elő őket vegzálni. Pedig láthatóan volt rá egyfajta igény.

A nép nem hülye. Sosem az. A mostani választási kampány alighanem a legmocskosabb volt. Személyes dolgokkal már nem fárasztanék senkit, támadtak engem, hozzátartozóimat – hát ez van, mentem volna publicista helyett brokkoli nemesítőnek.

De az azért ritka undorító egy „demokratikus kampányfogás” volt, amikor vasárnap azt kezdték terjeszteni, hogy Orbánt már másodszorra viszik a kórházba. Mert képtelen feszültséget feldolgozni, vagy mi. Én úgy láttam, egész sikeresen bírja ezt a dolgot…

Jó lenne azt gondolni, hogy ma reggeltől minden megváltozik. Hogy a Jobbik, a hivatásos ballibek, az ifjú hobbi mozgalmár-szerűségek felfogják – az ország szavazott és döntött. Most talán egy kicsit lehetne nyugalom is.

Nem lesz. Először jönni fog a már említett magyarázkodás. Aztán a bűnbak keresés, hogy ez nem lépett vissza, meg volt valamilyen kampánytévedés. Pár perc, és előre fog kerülni a régi mantra is: nem az a baj, hogy a nép nem őket választotta, hanem az, hogy a Fidesz elcsalta a választást. És ezért ki kell menni nagyon tüntizni.

A sorosi metódus lényege nem a választások megnyerése, az többnyire nekik nem megy, amikor az emberek szabadon döntenek. A voksolás eredményének a megkérdőjelezése a módszer.

Ma, ez, majd hetven százalékos részvételnél finoman szólva is nehéz. De majd jön újabb szponzori pénz, teljesíteni kell, a valóságot átírni.

Ez lesz, érdemes erre felkészülni. Most viszont inkább pihenjünk, ha lehet, vagy menjünk munkába, mert kell, a világ összességében erről kell, hogy szóljon. Meg mosolyogjunk, mert van miért.

fotó: youtube.com