Fegyőr hadat üzent Putyinnak

27

 

A Momentum tegnap meghirdette az „orosz függés elleni öt pontját”. Ez körülbelül olyan súlyú bejelentés, mint amikor Münchhausen báró egy békés reggelen szólt inasának, hogy ma kiadósabb Frühstücköt kér, mert hadat üzen az USA-nak. Csakhogy míg az utóbbi egy szatirikus mese, előbbi egy kormányozni áhítozó párt komolynak szánt bejelentése. Persze röhögni mindkettőn lehet.

 

Most képzeljék el a budapesti orosz nagykövetség munkatársainak helyzetét, amikor látják, hogy a Momentum képviselői az épületük előtt tartanak sajtótájékoztatót. Mit kezdjenek a dologgal? Nyilván a kutyát sem zavarják, de mégis csak ott vannak. Belevegyék ezt a moszkvai külügybe írt jelentésbe? Hát a fél minisztérium rajtuk fog röhögni, majd kérelmezik Pestre helyezésüket, hogy hasonló súlyú problémákkal foglalkozhassanak…

A hídon együtt dübörgő elefánt és kisegér viccéhez hasonlóan Fekete-Győr Andrásék is úgy tesznek, mintha ők már komoly emberek lennének: tessék, világpolitikai dolgokba is beleszólnak. Ők követik a brit kormányfő, az amerikai elnök példáját. Együtt menetelnek. Nos… Azt hiszem, mégis pontatlan volt a fenti tréfa említése. Itt nem az elefánt és az egér, hanem az ormányos és a bolha aránya is túlzó lenne.

Most abba ne menjünk bele mélyebben, hogy a Nyugat miért turbózta fel az Angliában megmérgezett brit-orosz kettőském ügyét. Nyilvánvaló, hogy van, aki fenn akarja tartani, sőt fokozni szeretné a feszültséget Oroszországgal. S erre már nem elég Ukrajna, hiszen nyilvánvaló, hogy Kijev semmit sem teljesít korábbi minszki béke-vállalásaiból. A helyi demokrácia helyzete pedig… Hát azt inkább hagyjuk.

A Szkripal-mérgezés csak egy új ürügy a szankciókhoz. Az oroszok voltak a tettesek? Eddig egyetlen bizonyíték sem látott napvilágot erről, csak vádak. Személy szerint én az oroszokat praktikus embereknek tartom. Mi a fenének csempésznének be idegmérget Angliába egy gyilkossághoz? Felbérelnek öt huligánt, azok lazán lerendezik.

De okuk sem volt rá. Pont az elnökválasztások előtt egy ilyen botrány? Ráadásul Szkripal korábban orosz börtönben ült, ha le akartak volna számolni vele, akkor bőven megtehették volna. Ja, és most még az ex-ezredes lányát is megmérgezik. Ez inkább James Bond-filmekbe illő történet, azok forgatókönyvét meg tudvalevőleg nem Moszkvában írják…

Mindegy, nézzük a Momentum tegnapi „dübörgését”. Mit szeretnének Fegyőrék?

Először is „utasítsanak ki jelentősebb számú diplomatát Magyarországról”. Eddig ugye egyet küldtünk haza, uniós szolidaritásból, meg az illető állítólag a jobbikos Kovács Béla ügyébe is belekeveredett. „Jelentősebb számú diplomatát” szerintük azért kellene hazaküldeni, mert nem csak egy orosz kém van az országban.

Valószínűleg tényleg nem. Mint ahogy nem egy amerikai, brit, német, francia vagy akár román és szlovák hírszerző is tevékenykedik a magyar fővárosban. Holnap követelik ezen államok diplomatáinak kiutasítását is? Úgy kormányra készülő szakértőiséggel?

Aztán a Momentum követeli, hogy zárják be a debreceni orosz főkonzulátust. Na, ezzel piszkosul kiszúrnak Putyinnal. Ja, nem. A Debrecenben és környékén élő magyarok életét nehezítik meg – turistákét, vállalkozókét, vagy éppen az oroszul tanulni kívánó egyetemistákét. 

A harmadik pont: Tiltsák be az orosz propagandaoldalakat, és szakítsanak az orosz propaganda népszerűsítésével a kormánysajtóban! Ezzel ugye az a baj, hogy ki is fogja azt eldönteni, hogy mi az „orosz propaganda”? A sajtószabadságra állítólag felesküdött Momentum cenzúra-bizottsága, esetleg egy CEU-professzor, vagy egyszerűen kérnek egy listát az amerikai nagykövetségtől?

A negyedik kívánságnak már a megfogalmazása is szuper: „Hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat, legyen teljes aktanyilvánosság – ne legyenek Moszkva által zsarolható politikusaink!” Az aktanyilvánosság kifejezés mostanában került be a magyar nyelvbe – kétlem, hogy Kazinczy ezért érdemesnek tartaná a feltámadást.

De a lényeg: kistáskák, ezeket az aktákat már réges-régen eltakarították, elégették vagy éppen átírták. Ennek az egésznek a rendszerváltáskor lett volna értelme, de azóta eltelt negyedszázad. Higgyétek el, ennyi idő alatt már bőven összegyűlt annyi zsarolásra való ügy, amiért nem kell a naftalinban turkálni. És jócskán nem csak orosz vonalról…

Az ötödik pont természetesen Paks 2, mondjuk fel a szerződést, és majd a Momentum vezetői szájkaratéval termelnek energiát.

No, meg „hozzák nyilvánosságra az orosz hitel részleteit!” Ilyen információkat sehol a világon nem publikálnak, sem államközi, sem magángazdasági szinten, de még egy tojásbeszállító sem teszi közzé, hogy miben állapodott meg egy szupermarkettel.

Apropó, ha már ennyire nyilvánosságot akarnak. Nem mutatnák be, pontról pontra, tételről tételre, hogy a Momentum milyen pénzből is csinál országos kampányt?

Egy komoly, új politikát hirdető párt – gondolom – ezt különösebb nehézség nélkül megtehetné. Ugye? Vagy mégsem?

.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS