Gyurcsány ajánlatot tett
38
Nézzék ezt a képet! Illetve, ne! Minek? Hosszú hétvége van, pihenjenek inkább. Aztán vigyenek barátnőt, leendő férjet és feleséget kirándulni. Családot, gyereket, unokát pláne. Aztán azért olvassák el a cikket. Kérem, ne kapkodjanak, gyomorforgató ez az egész „ellenzéki összefogás”, az ex-fasiszták, valaha magukat szocialistának vallók pávatánca liberális lebernyeg alatt.
.
Mentünk tegnap, március 15-én a Békemenettel. Esett az eső, szomorú volt az idő. De valahogy így is jó volt. Őszintén megmondom, csepeli indulási helyről Bem térre érni nem volt könnyű küldetés. Ezért nem mindenkivel fogtam kezet, akivel szerettem volna. Kérem, bocsássák meg ezt nekem. Voltunk pár százezren, ilyenkor az ember el tudja kerülni egymást…
Na, most ha „demokrata-féle” valaki lennék, ez nem jelentett volna igazán nagy problémát. Ott pontos listát is készíthettem volna azokról, akik után bazseválás végeztén kezet mosok. Mondjuk úgy, az ellenzéki megemlékezéseken nem voltak ott a dolgozó tömegek.
Egyáltalán nem értem, mit akarnak? Tényleg nem akarom őket bántani, de ezt a hazafiasság dolgot ne erőltessék. Ami nem megy – nem megy.
Ők ugye egyfelől antifasiszták. Aztán összefekszenek a Jobbikkal. Ezt már Gyurcsány is bevállalta tegnap. Értem persze, hogy a radikális jobbon néppártosodás van. Ez jó. Olyan, mint a gagyi kínai boltban vett tévé-távirányító. Mindenre praktikus, leírás szerint gombnyomásra a sört is kihozza légi úton a hűtőből – aztán kiderül, az egész egy marha nagy átverés. Olcsó (hagyjuk, mi), de attól még nem működik. És fizettél érte. Ez a Jobbik.
A roppantul nagy néppárt keresett egy teret, ahol lehet kevesen lenni március 15-én. Ezt a Batthyány-örökmécsesnél találták meg. A tér kedves, én kimondottan szeretek arra járni, ha arra megy még három ember, tömegtüntetésnek tűnik.
Vona Gábor itt, a „nép” előtt jelezte, hogy bárkivel hajlandó megállapodni. Aztán mondta azt is… Ez az a pont, amikor a Kedves Olvasó vegyen egy mély lélegzetet. Nézzen erre-arra körbe, igyon egy kefirt vagy pálinkát.
Tehát idézek. Vona Gábor: „Én, …. a Szent Koronára esküszöm, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőjeként csak és kizárólag nemzetemet és magyar hazámat fogom szolgálni. Ellenállok minden anyagi és hatalmi csábításnak. Nem engedek semmilyen külső nyomásnak és fenyegetésnek, óvom és védem nemzetemet a hazugságtól, nélkülözéstől és szolgaságtól.”
Hát nem volt tető, ami szakadni tudott volna… Minden tiszteletem mellett azt Simicska Lajos sem tudta volna megtartani.
Azt hiszik, ezzel vége? Reméltem, de csacska gondolat.
Jött Gyurcsány.
Ő őszinte politikai örömlány. Sikerült azt kimondania a Vona Gáborral való alkudozásról, hogy „A hazám megér egy tárgyalást”. Én erre most nem reagálok, korábban megtettem már többször. Indulatszavakat sem szeretek használni.
Gyurcsánynak persze már most megvan az MSZP. Kunhalmiék eddig kokettáltak a baloldalisággal, most ők is láthatóan belemennek a Jobbik-frigybe.
Írjam tovább?
Tényleg, minek? Ők tudják, mi sejtettük – mára egyértelmű.
Ezekkel sehol, semmiképpen, semmilyen módon!
Ahogy Orbán mondta: tényleg ellenzéket kell váltani…
fotó: facebook.hu
Magda@
2018-03-16 @ 06:26
A “Zuhälter” és az egyik “futattot. Mennyi a részesedése és mik a feltételek?….
Zsanett
2018-03-16 @ 06:56
Ez a kép moziplakátnak is jó lenne…
csakafidesz
2018-03-16 @ 13:26
Zsanett! A kép egyértelmű. Vadai mehet, friss husika kell aki repes a boldogságtól, hogy a nagy gyurcsány, a csalók királya, a hazudunk reggel-délben-este megmondómestere őt a kebelére öleli. Egyben az üzeni nekünk ez a gyurcsány névre hallgató egyed, hogy lószart mama, nem kell demokrácia, itt az lesz amit Brüsszelben mondanak.
Zsanett
2018-03-16 @ 06:58
A film címe: Halálos tavasz.
Magd@
2018-03-16 @ 09:48
Tetszett!
Zsanett
2018-03-16 @ 10:32
Köszönöm.
pandora
2018-03-16 @ 10:41
Nagyon szellemes!
Zsanett
2018-03-16 @ 11:35
Köszönöm.
Helga
2018-03-16 @ 11:33
Zseniális!
Vica
2018-03-16 @ 13:56
De mit szól mind e-hez a Klári? Netán öregedő feleségét kívánná lecserélni a Feri? Vagy talán mégis a pénz a fontosabb? Nahát- nahát!…
Pityu
2018-03-16 @ 13:33
Oké.☺
LUFTWAFFE
2018-03-16 @ 07:07
Szovat azert meg negy öt buldozerrel meg mindig ki lehetne takaritani az orszågot. De gyorsan a vålasztåsok utån mert kesöbb mår nehz amikor a piszok az aszfaltrba ragad.
Füge
2018-03-16 @ 07:07
Az utolsó mondat találó! Tényleg “ellenzéket kell váltani”, mert kell legyen DE NEM EZEK! Ami rosszat lehet tenni saját nemzetükkel ezek megtették. Majd később NORMÁLIS ellenzék kell! NÉLKÜLÜK!!!
olszal
2018-03-16 @ 07:20
Egyszerű:összenő, ami összetartozik.
Tényleg halálos lesz a tavasz ha ezek a kormányzás közelébe kerülnek…
Zsanett
2018-03-16 @ 10:31
Ezeknek biztosan.
Bakó Laszlo
2018-03-16 @ 07:20
Agyhalott zombik, leszerepelt beszédekben is zavart megélhetési hazaáruló politikusok, néhány emberrel szánalmas volt, a sajtónak akik kiszolgálják e bohócokat, total képeket sem mertek adni olyan keveset voltak, magukon nevezhettek,az MSZP budapesti elnöke emberként nőként is szégyen. Gyurcsány mint hazug alkoholista hozta magát, Karácsony egy beteg magának is hazudozó, szerencsétlen, három hét múlva végetek, elapad a külföldi pénz a vereségek után! Undorító patkányok vagyok, fogadjatok el Gyurcsány tanácsát és takarodjatok hazánkból nektek magyarság semmit sem jelent kérhetek Brüsszelben munkát, takarítás, pizza kihordas,stb jó nektek!
Feher Zsolt
2018-03-16 @ 07:28
Csodälatos kep ebbe benne van minden. Szo…nya…bas… csak a fidesz pusztuljon.Bärkivek bärmit csak a viktorral nem.Pedig több benne a potencia mint a leggitäros agyszämolo fletoban. A jobbiknak volt mär 10ezres rendezveny is most???? Ezeket a lelegeztetö gepen tarto gyuribäcsi ugyis elrendezi ki kivel feküdjön össze.Ott voltam tegnap a menetben jo volt. Pedig meg kellet küzdenem hogy elengedjenek ugy lätszik nekünk semmit nem adnak ingyen!! Lättam sok romät is tölem balra a lungo dromosok voltak csak ugy spontän is älldogältal többen tölük a tömegben. Aztän gyerekocsival ,kisgyerekekkel,minden korosztäly kepviselve volt. Na pofäzhatnak bärmit ezt ugy hivjäk a nep! Nem osztäly hanem a nep. Ez hiänyzik a baloldalrol!
Zsanett
2018-03-16 @ 07:59
Kinda Rozalia (fb)
Egyáltalán nem kedvelem Szilit. Kár volt kinevezni akárminek is.
Kaktusz
2018-03-16 @ 08:04
A cikk nagyon jó. kitűnően rávilágít ara, hogy a magukat ellenzéknek vallók egyesülete nem más mint BALLIBERÁLIS BOHÓCOK játéka egymás közt.
UI: a többi cikkhez miért nem teszik közzé, amit írok? KÉREM A MODERÁTORT, HOGY JELEZZEN VISSZA VALAMIT.
khm
2018-03-16 @ 08:25
Vajon,melyik undorodik igazán a másiktól?
mee tooo. 🙂
Árpád
2018-03-16 @ 08:30
TUDOM,HOGY EZ MÉG NEM ÁPRILIS 8,DE NAGYON REMÉLEM AZ IS ÍGY FOG SIKERÜLNI!! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!! HAJRÁ ORBÁN VIKTOR!!!HAJRÁ FIDESZ!!!!!
Rendszeres
2018-03-16 @ 08:36
Ez a kép mindent elárul.
Aki nem a Fideszre szavaz az fletót akarja visszakapni.
Aki fletóra szavaz, az a magyarellenes erőkre szavaz és Brüsszel gyarmatosítását hagyja jóvá.
Aki így cselekszik az számomra nem is magyar.
Jambor
2018-03-16 @ 09:07
Fletó nagyon részeg lehetett, összekeverte a Vadai Ágnest a Kunhalmival. Vagy netán lecserélte ?
DUNAI JANOS
2018-03-16 @ 09:49
ezeknek annyi esze lenne mint egy kutyanak már régen visszavonolot fujtak volna arra a 2 honapos lubickra ami alatt ha vonat egyetlen indulas nélkul betoljak a célba es ennyi ido alatt rendet tesz es 2 honap mulva kiirja az uj valasztast partok parlament nélkulit csak egyéni indulosat ahol egyetlen embert valasztunk es a nép ellenörzi a mutyis rabloparlament helyett folyamatosan masodpercalapu elektronikus rendszerben.ez utobbival van a bajuk hogy nem lenne lehetoseg tovabbi rablasra pedig megkapnák a jutalmat a szabad utert a néptol vagy vonatol ahogy akarnák.még eznem lesz addig roham tempoban épul “kisizrael”.pusztito penzhatalom kiirt mindunket
Aladin
2018-03-16 @ 09:53
Manapság már semmiröl sem lehet hallani csak az ellenzék összeborulásárol. Az ember elveszitette a fonalat. A röhögös Kunhalmi tanitónéni a kis maga fogyatékos viselkedésével, egyszer Karácsonyt ölelgeti, most Gyurcsányt, holnap Vonát, ki tudja még, hogy kik jönnek még sorba, még szerencse, hogy a többi kis párt vezetök nök és nem férfiak.
csakafidesz
2018-03-16 @ 14:00
Kunhalmi ezeket ingyen ölelgeti.. Mások pénzért sem tennék. Még a Rákóczi térieknek se kellene gyurcsány, pedig van pénze vastagon..
nemzeti
2018-03-16 @ 10:12
Igaz magyar jobbikosok !
Ne szavazzatok Vonáékra ! Az ellenzék győzelme esetén eltűnik a nemzeti radikalizmus.
Húzzátok a X-et a Fideszre!
Árpád
2018-03-16 @ 13:39
nemzeti BECSÜLÖM A JÓZAN MEGLÁTÁSODAT A HAZÁRÓL KELL SZAVAZNI.
pandora
2018-03-16 @ 10:47
Igazán nem csodálkoznék,ha a Vadai kikaparná a kis bérlethamisító szemét.Mindkettő virtigli proletárasszony,aki ordibálással(szájkarate,Kunhalmi kifejezése) ,hajtépéssel intézi ügyeit. Klárának már be sem kell szállni a buliba.Emlékezetes (gyomorforgató) kép.
olszal
2018-03-16 @ 11:02
Mint egy fordított pieta…hát nem röhejes?☺☺☺
DKMSZPKORRUPT
2018-03-16 @ 11:31
Ezek a balliberális medgyessyék ,gyurcsányék és bajnaiék csak államcsődöt ,20milliárd dollár általuk felvett államadósságot magas kamatokkal ,nyomort hagytak maguk után.
Árpád
2018-03-16 @ 13:44
(DKMSZP) KORRUPT, EGYETÉRTEK, EZEK A MAGYAR HAZA MINDIG IS LEGOCSMÁNYABB HAZAÁRULÓI!!!!! 1919-ÓTA NEM VÁLTOZTAK NEM TUDNAK BELÉJÜK ÉGETT A MOCSOK(vöröscsillag)!!!!!
DKMSZPKORRUPT
2018-03-16 @ 15:41
Itt is látható a két pátnak mondott párt igazából egy párt. Együtt lopták el több mint 1000 diák és nyugdíjas munkabérüket.
Miki
2018-03-16 @ 11:53
Nem voltam soha mszp-s, de Ágika egy olcsó ku..a lett!
Amerigo
2018-03-16 @ 11:56
Ebben a képben minden benne van, ennyi a ballib káderfelhozatal egy jelentős része. Egy agyafúrt csirkefogó, egy félkegyelmü,aki nem egyszer bérmálkozott, hanem többször, vagyonát tisztességesen (nagyonis) szerezte. Miniszterelnöki tevékenysége felért egy tatárjárással,de sajnos nem tartotta be igéretét, miszerint majd qrva jó könyveket fog irni a baloldalról és úgy általában a politikáról.
De nem, el kell viselnünk őt a demokrácia nagy dicsőségére, bár az ő mostani választási kampánybeli ámokfutása felér egy súlyos politikai környezetszennyezéssel.
Ágika a nagyokoska, egy L.Ildikó reinkarnáció, azzal akülönbséggel, hogy L.I. mint cenzorka,ész tekintetében jóval többet kapott a sorbanálláskor. Különösen akkor cuki, amikor csücsörit,kiemelendő a mondanivalót, ami legtöbbször elkerüli a figyelmünket, mert frissen fodrászolt hajacskáját csodáljuk.
Isten óvjunk meg bennünket ezektől!
Sobri Jóska
2018-03-16 @ 18:49
Dobrevklári sz@arban vagy, öregecskedőt cserél a böszme!!! Láttad a fotót? Nem vadairöfire…
Felképelhetnéd a böszmét!
Amerigo
2018-03-17 @ 10:00
Nekünk csak ez jutott, ez a videó bemutatta, hogy hová süllyedt az ellenzék! Maga a müsor, a moderálás olyan szinvonalu volt, hogy talán még az albán baloldal is különb programot szervezett volna valamelyik nemzeti ünnepén. A moderátor szinésznő(?), szegény egyáltalán van-e olyan szinház amelyik befogadná, vagy szabaduszó?
A felszólalásokat nem kell különösebben elemezni és minősiteni, sokat mond, hogy a viccpárt emberei is a maguk komolytalanságában, érthetőbben adták elő a semmit.
De ez az ellenzék kormányozni akar, csak éppen nem tudják, hogy mit akarnak, mert az hogy leváltják az Orbán kormányt, az nem program!
Az MSZP üdvöskéje látszólag megijedt attól ami kijött a száján, szépen fodrászolt hajacskája alól, na és az öszödi böszme?! Mindketten azt a benyomást keltették, mintha tudatmódositó szer vagy folyadék hatása alatt állnának!
Mindketten ugy beszéltek, mintha tudatmódositó
Perényy Gellért
2018-09-24 @ 17:19
Szerintem nem ártana egy elmeorvosnak megnézni ezt a szerencsétlent!!!