Becsüld a dolgozó embert!

.

Most jön két hír, ami látszólag nem függ össze egymással. Az első: a liberális média Németh Szilárdon gúnyolódik, mert azt merte mondani, hogy egy jó tetőfedő bizony többet ér az életben, mint egy bizsu-diplomát szerzett valaki. A másik: Baukó Éva celeb tegnap hosszú évek után a „taxiból felült a BKV-ra”. Ez volt a hír… Van ebben az országban egy olyan felfogásbeli különbség, amin érdemes lenne elgondolkodni.

 

Ha Németh Szilárd megköszöni nekem ezt a cikket ma, megsértődöm. Mert ez nem róla szól. Ismerem, tisztességes embernek tartom. Mindketten csepeliek vagyunk, mindketten tudjuk, hogy mit jelent a kétkezi munka. Munkásemberről nem csak hírből hallottunk.

Ő a minap egy gyűlésen azt mondta, hogy „Ma már mindenkitől elvárás, hogy diplomája legyen, de olyan egyetemek meg főiskolák vannak, hogy annyit érnek, mint vászontarisznyán a lakat.”

Németh Szilárd ezután azt merte kijelenteni, hogy attól, mert valaki tetőfedő, még nem hülye, és mennyivel hasznosabb a szakértelme.

A liberális világ erre rázúdult. Kivételesen honlapokat és kommenteket sem fogok megjelölni. Számomra idegen, visszataszító és elfogadhatatlan, ha a dolgozó embert „büdös prolizzák”.

Ahol olyan kifejezések sorjáznak, hogy „buta melós vagy, ne pofázz”, „én főiskolára jártam, amíg te falat festettél”, avagy „anyád paraszt volt, te meg munkásféle senki”, „én Londonban vagyok, te meg sehol, az az ország semmi” – nos, én valahol most is szégyellem, hogy ezeket a kommenteket olvastam, pláne azt, hogy idéznem kell.

De ez az egész mentalitás kérdése.

Van, aki azt gondolja ebben az országban, hogy látványos semmittevésből, mama-hotel segítségével megszerzett büfészak-diplomával neki minden jár. És mindenki más senki. Legfeljebb szavazat, adótétel, ilyesmi.

Újságíró vagyok. Talán Önök is tapasztalják, nem délután négykor kezdem a napot. De ennek ellenére soha nem hittem, hogy a munkám egy percig is többet jelentene, mint amikor valaki hajnali ötkor megy szupermarketbe rakodni, vagy reggeli műszakba szerelni. Én csak betűket teszek egymás mögé, talán némi tehetséggel, de semmiképpen sem több joggal pénzre, elismerésre, életre.

És soha nem merült fel, hogy én valaha is több lennék. Most majdnem azt írtam le, hogy „ezeknél az embereknél”. Politikában, médiában dolgozom, sajnos ragad a szleng. Munkásemberből honvéd főtisztté lett nagyapám az ilyesmiért abból a fenti szebb világból is felpofozna. Apámnak élőben is menne…

Hát „ezek” – nem ezek! Legjobb barátaim, akikben bízom, akikre hitet teszek: dolgozó emberek. Nem értelmiségiként tetszelgő liberális látványprimadonnák.

Becsülni kell a dolgozó embert!

A felvezetésben említett celeb-leányzóval nincs semmi bajom. Abba is véletlenül akadtam, amit mondott. Csak éppen mindent képvisel, amit ez az egész libbal világ belénk akar oltani.

Nem azt, hogy – ha megdolgozol érte, értelmesen tanulsz – rosszabb helyre születettnek is lehet esélye a sikerre, jobb életre. Azt akarják elhitetni, hogy elég senkinek lenni, csak add el jól magad.

Mert nekik eladható életpálya már az is, hogy kiszállt a taxiból, felült egy villamosra – mert nagy volt a dugó. Biztos fontos dolga volt.

Nyilván sietett tetőt fedni.

.

fotó: youtube.com