No-go zóna

33

 

Hát az meg mi? Nagyjából negyvennégy évet töltöttem el életemből azzal, hogy semmi hasonlóról nem hallottam. Viszonylag kellemes negyvennégy év volt. Most azt mondják, ez az új európai kultúra velejárója. Mármint, hogy migránsok tolakodnak be az életembe.

 

Mielőtt bármely liberális kollega kiírna a világból, szeretném leszögezni: nekem semmi bajom a bevándorlókkal. Amíg betartjuk a játékszabályokat. Ők ott laknak, én meg itt. Járjunk látogatóba, küldjünk egymásnak ajándékot – de ennyi!

Nekik komoly problémáik vannak. Nekem is vannak gondjaim. De nem exportálom őket. Se Afrikába, se Ázsiába. Azt gondolom ugyanis, hogy ezeket a lakhelyemen kell megoldanom. Nem terhelnék ezzel senkit.

No-go zóna. Ez ugye azt jelenti, hogy van egy terület a városomban, ahova nem mehetek. Nem azért, mert nem tetszik, vagy léha vagyok arra járni – azért, mert azt a részt megszállták.

Olyanok, akik nem értik a nyelvemet, kultúrámat, értékeimet.

Kérem, higgyék el: alapértelmezett dolog, hogy a rászorulót befogadjuk, segítünk nekik, saját kenyerünk felét odaadjuk. Azonban az nem igazán „vicces”, hogy ő önkényesen kiveszi a kezemből a veknit.

Magyarországon – hála Istennek – még nincs ilyen zóna. Németországban azonban immár intézményesítik. Angela Merkel kancellár is beismerte, hogy ilyenek vannak, ezekkel együtt kell élni. Tessék?

Hallunk ilyesmit skandináv világból: úgy van vele az ember, hogy ha jólétükben ennyire ráérnek, hát hajrá. A németek is ezt művelik? Merkel hívta be a migránsokat, a legkevesebb, hogy elviszi a balhét.

De le akarja a saját gondját nekem passzolni?

Magyarországon nincsen no-go zóna. Hiszem, nem is lesz. Semmi szükségünk rá. Még egyszer: elesetteknek segíteni kell, az olyan jó, emberi dolog. Ám nem akarok élősködőket eltűrni a kertemben!

Az Európai Unió jelenlegi vezetése valami olyan „műsorba” kezdett, amely felszámolja azt az életet, amit eddig éltünk. Meglehet, voltak ebben hibák és tévedések, de ezek a mieink voltak. Nagyapámé, apámé, enyém. Nem betolakodóké!

Van egy Halim nevű szíriai barátom. Bármikor rábízom bármimet. Becsületes, tisztességes, nyílt arcú. Magyarországon tanult, mert orvos akart lenni. Itt akart tanulni, utóbb itt akart élni, velünk, minket szeretve – s egymást kölcsönösen tisztelve.

Jó, hogy itt van!

 

fotó: youtube.com