Vágó István az „Úrral” beszélgetett

35

 

Vágó István feledésben lévő tévés műsorvezető és DK elnökségi tag közölte, hogy nem tud mit kezdeni a „kaftános-pajeszos zsidókkal”. És úgy általában is semmibe veszi azokat, akik „Istennel való szövetségüket demonstrálják a ruházatukkal. Az emberek értékeinek, hitének tiszteletben tartásáról csak így beszélhet egy liberális politikus. De mi van, ha Vágót is vetélkedőre hívja az „Úr”?

.

Csörög Vágó István mobilja.

  • Pista, most komolyan, zsidózunk?
  • Uram, én nem hiszek a létezésedben, én ateista vagyok!
  • Pista, ne hülyülj! Én a valóságos úr vagyok!
  • Jaj, bocs, Feri!

S Ferenc megbocsátott. Kedvelte azokat, akik rá cserélték le a tisztességet.

Igyekszem ezt a történetet úgy megírni, hogy valamennyit nevetni is tudjanak rajta, még ha kényszeredetten, és ökölbe szoruló kézzel is.

Vágó István ugye azért ragadott billentyűzetet, mert Hollik István kereszténydemokrata képviselőt támogatja Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője. Félreértés ne essék: ez nem Hollikról vagy Kövesről szól. Itt az a lényeg, hogy baromi macerás leantiszemitázni, fasisztoid diktatúra építésével vádolni valakit, akiben bízik egy rabbi.

Egy műveltségi vetélkedő vezetőjétől amúgy is kulturális kihívást jelent olyasmit hallani, hogy a jelek szerint van elfogadható zsidó, aki nem pajeszos. De hát Vágó István „demokrata”.

A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint nincs antiszemita felhangja internetes bejegyzésének, mert ateista, nem hisz Istenben. Fejtegetése kissé nehezen értelmezhető, de próbáljuk nyomon követni. Az ATV-ben úgy nyilatkozott, hogy ő azért sem mondhat mást, mert ha valaki, aki ennyire látványosan hisz Istenben, azzal neki nagyon sok dolga nincsen, hiszen az élet alapvető kérdéseiről sosem fognak tudni diskurálni. Már csak azért sem, mert „szombaton is szeret autózni, és szívesen fogyaszt disznóhúst is, amit amazok nem néznek jó szemmel”. Arra a kérdésre pedig, miszerint ez vonatkozik-e a burkára, esetleg a rózsafüzérre, azt mondta, azok is beletartoznak, mint minden, ami a demonstratív vallásossághoz tartozik.

Ezek szerint vannak „amazok”?

Mindenkit lehet, sőt kell gyűlölni, aki nekünk nem tetszik? Ez liberális, baloldali? Vagy a náci jelzőt kerestem?

Ott van ugye alapban a határon túli magyar. Ő ugye veszi azt a bátorságot magának, hogy magyar akar lenni. Ezen kívül akár Orbánra is szavaz, mert hazafinak tartja.

A Demokratikus Koalíció szerint ezzel már önmagában bűntényt követ el. A szabad választás joga úgy értelmezendő, hogy senki sem lehet demokrata, aki nem rájuk voksol.

Pajeszos zsidó vagy székely? Egyre megy. Aztán itt vannak azok a műveletlen, tuskó és korlátozott, munkából élő magyarok, akik megátalkodottságukban nem a DK-ra esküsznek. Meg egyébként is, miért nem rohannak Londonba, hogy onnan kellően liberáldemokraták legyenek?

Persze adódik most egy tisztázandó apróság. Lehet-e valaki Vágóék világképében elviselhető, aki nem az ő nézeteiket osztja?

Sajnos csalódást kell okoznom a Gulyás Marciknak, Fegyőröknek. Vagy akár Kunhalmiknak és Szél Berniknek. Ők „kaftános-pajeszos zsidók” lesznek, ha nem válaszolnak megfelelően már az első, párezer forintos kérdésre.

  • Ki az úr?
  • Feri, minden válasz csak Te lehetsz, kizárólag!

 Ha már hit nincs, megélhetés legyen.

 

Fotó: facebook.com