Dulifuli ellenzék: miért nem segít Izrael?
9
Sértett pulykaként reagáltak az ellenzéki pártok, hogy Benjamin Netanjahu nem hajlandó lefasisztázni Orbánt. Ráadásul hiába van Budapesten három napig, róluk tudomást sem vesz. Hát ki szabadítja fel így a demokratákat?
Talán még Vlagyimir Putyin év eleji látogatása sem váltott ki olyan dulifuli-rohamot a hazai ellenzéki pártokból, mint a Netanjahu-Orbán barátkozás.
Az MSZP szerint az izraeli miniszterelnök egyenesen „része lett a kormányzati kampánynak”. A DK azt állítja, Netanjahu „bűnös politikai hazárdjáték részeként” látogatott Budapestre. Az LMP konkrétan úgy látja, hogy a zsidóállam vezetője lúzer, csak azért jár felénk. Még a Jobbik is beállt a rinya-kórusba, azon nyafizva, hogy őket senki sem tájékoztatta a vizit témáiról, még csak meg sem hívták őket.
A magyar ellenzék persze okos és pragmatikus ellenzék. A Benjamin Netanjahu elleni kirohanáshoz egyetlen pártführer sem adta a nevét, a harmadik vonalat küldték a szorítóba. A szocik, illetve a gyurcsányisták nevében Bárány Balázs és Ara-Kovács Attila elnökségi tag nyilatkozott, a Jobbik Bana Tibor képviselőt küldte, egyedül talán az LMP-s Ungár Péterről hallott már többet a nagyérdemű.
Valljuk meg, logikus döntés. Mert, ha most Izraelnek is a főnökök szólnak be, végképp kiesik egy potenciális külföldi patrónus! S így ki menti meg a demokráciát? Ki szabadítja fel számukra Magyarországot? Mert ugye a marha magyar választóra a jelek szerint nem lehet számítani. Akkor pedig ki tűzi ki a Parlamentre a liberális fensőbbség zászlaját?
Persze mindenki másra számít, másban reménykedik.
MSZP: Történelmi párt, tapasztalattal a felszabadítás-megszállás tematikában. Emiatt papírforma lenne Oroszország, de hát ott van Putyin. Amerikában meg Trump. Egy a remény: Németország. Ha Martin Schulz nyer ősszel, akkor besegít a pesti kamerádoknak. Betelepítteti Magyarországra a számára fölösleges migránsokat, s ha így sikerül lecserélni rendes világpolgár szavazókra a maradi magyarokat, évtizedekig virágozhat a szocialista biznisz!
LMP: Szakítani kell az eddigi begyöpösödött megszállásokkal. Más politika kell, így Magyarországot csak a Luxemburgi Nagyhercegség szabadíthatja fel.
Sőt, váltsunk államformát, legyünk köztársaság-királyság, és hívjuk meg a magyar trónra Xavier Bettel luxemburgi kormányfőt. Ha hozza párját, Gauthier Destenay-t, akkor egyszerre lesz király-királynőnk és királynő-királyunk. Végre a magyarokat is megbecsüli a gender világ!
Együtt: Csakis Hollandia jöhet számba! Egyesülünk a tulipánban és a szabad fűszívásban. Ha nekik nincs kedvük hozzá, akkor jó az is, ha Budapest csatlakozik az amszterdami vigalmi negyedhez, a prosztó vidéket meg szállják meg a románok.
Momentum: Basszus, a genya Juhász Péter lenyúlta az ötletünket! Most kezdhetjük újra a programalkotást. Fekete-Győr András megy világatlaszért, tagság kézműves sörért. Vagy várjanak, találtunk egy friss szakértői anyagot: Magyarország legyen Középfölde része!
DK: Egyszerű megszállás már nem mentheti meg a demokratákat. Meg kell szüntetni az egész országot, úgy, ahogy van. Legyen Magyarország az Európai Egyesült Államok egyik tartománya: Gyurcsány Ferenc kormányzó, Niedermüller Péter helytartó-segéd, Gréczy Zsolt nótafa.
Jobbik: Hmm. Másfél éve még az oroszokat, az irániakat vagy a törököket mondtuk volna. De hát azóta néppárt lettünk, így megfontolt és körültekintő választ kell adnunk. A Simicska vagy a Soros az ország?
Fotó: ps-grafika
2017-07-19 @ 07:03
Zseniális cikk és a kép is 😀 😀 😀
Dulifuli ellenzék: miért nem segít Izrael? | igazhirek.hu
2017-07-19 @ 08:00
[…] on 2 óra ago 8 min read 0 0 […]
2017-07-19 @ 08:47
“egyetlen pártführer sem adta a nevét, a harmadik vonalat küldték a szorítóba”
könnyű volt a “nagyoknak” – merthogy a kisebbeknek csak élcsapata van (hihi)
2017-07-19 @ 08:54
…egyre szórakoztatóbbak a tisztelt ellenzékiek….
2017-07-19 @ 09:32
Kedves Lévai János,
A következő idézet kicsit hosszú, de érdekes és talán Önnek megnyugtató lesz.
A politika egy különös szakma.
Üdvözlettel Magd@
“Depositum.hu
Niccolo Machiavelli (1496-1527) volt a modern politikai és társadalomfilozófia megalapítója, és – annak ellenére, hogy erről kevésszer esik szó – ritkán volt a gondolkodás történetében ennél teljesebb forradalom. Machiavelli tudta, hogy mennyire radikális volt. Művét az újvilágot felfedező Kolumbusznak, valamint Mózesnek a művével hasonlította össze; úgy tekintett magára, mint aki az új választott nép vezetőjeként kivezette az erkölcsi fogalmak rabszolgaságából az embereket a hatalom és gyakorlatiasság új Kánaánjába.
Machiavelli forradalma hat pontban összegezhető.
Minden korábbi társadalmi gondolkodó számára a politikai élet célja az erényesség volt. Egy jó társadalomra úgy gondoltak, mint amelyben az emberek jók. Nem volt „kettős mérce” az egyén és a társadalom jósága között – egészen Machiavelliig. Ővele kezdődött el az, hogy a politikusok nem a jó művészeivé, hanem a lehetőség művészeivé váltak. E tekintetben a hatása óriási volt. Az összes komoly társadalmi és politikai filozófus (Hobbes, Locke, Rousseau, Mill, Kant, Hegel, Marx, Nietzsche, Dewey) ezt követően utasította el az erényességet mint célt, és ahogy Machiavelli leeresztette az irányadó zászlót, csaknem mindenki elkezdett tisztelegni az újonnan felhúzott zászló előtt.
Machiavelli érve az volt, hogy a hagyományos erkölcsök olyanok, mint a csillagok; gyönyörűek, de túl messze vannak ahhoz, hogy hasznos fényt vessenek evilági utunkra. Ehelyett ember alkotta lámpásokra van szükség; más szavakkal elérhető célokra. Tájékozódásunkat a földről, és nem az égből kell vennünk; amit az emberek és a társadalmak ténylegesen tesznek, és nem abból, amit tenniük kellene.
Machiavelli forradalmának lényege, hogy az aktuálissal ítélte meg az ideálist, és nem az ideálissal az aktuálist. Egy ideál csak akkor jó, ha az célszerű is. Így Machiavelli a pragmatizmus atyja. Nem csak „a cél szentesíti az eszközt” – minden működő eszközt -, hanem az eszköz szentesíti a célt, abban az értelemben, hogy csak akkor érdemes követni a célt, ha elérhetőek a gyakorlati eszközök. Más szavakkal, az új summum bonum, azaz a „legfőbb jó”: a siker.
Machiavelli nem csak lejjebb vitte az erkölcsi alapokat, hanem el is vetette őket. Ő nem csak pragmatista volt, hanem antimoralista is. Az erkölcsösséget csak abban az esetben vette figyelembe, ha az hozzájárult az út sikeréhez. Azt tanította, hogy egy sikeres fejedelemnek szükségszerűen kell „megtanulnia, hogyan ne legyen jó”
2017-07-20 @ 01:37
Zavaros! Jól ismerem N. Machiavelli munkásságát, de pont nem erről szól.
2017-07-19 @ 09:35
Gondolom Orbán Viktor is sokat és sokmindent olvas…
2017-07-19 @ 10:06
Éljen Izrael és Magyarország népenek örök és megbonthatatlan egysége! Sabbat Shalom!
2017-07-19 @ 11:37
A két miniszterelnök találkozója rendkívül baráti,-szivélyes,-és vídám volt ! Egyébként is két igazán értelmes és józan emberről van szó ! Szerintem már ők is élvezték előre,-hogy az ellenük acsarkodók,-a bérencek,-jól pofára fognak esni ezáltal ! Csak gratulálni tudok nekik !!!