Soros fizet, Botka táncol
14
Egy amerikai milliárdos tegnap hadat üzent Magyarországnak. Soros György közölte: beleavatkozik a magyar választásokba. A Brüsszelben lejmoló-körúton lévő Botka Lászlónak erről nincs véleménye. Vagy ez egy és ugyanaz a hír?
Botka László idült mosolyban és egy szép, kék, EU-konform nyakkendőben lépett be tegnap az Európai Parlament épületébe – a piros nyakbavalót szocialista gyűlésekre tartogatta. Már második napja szívta magába a brüsszeli demokráciát, otthon érezte magát. Sokatmondóan bólogatott a vele szembe jövők felé, a bennfentesek nyugalmával intett erre-arra.
Egy elegáns kosztümös, ősz hajú hölgyhöz, akit Theresa May brit kormányfőnek vélt, oda is lépett, és illedelmesen bemutatkozott: Botka László vagyok, igaz magyar demokrata, együtt fogjuk felépíteni az új Európát! A hölgy – akiről később kiderült, hogy szabadnapos szakácsnő – kedvesen mosolygott a furcsa nagydarab emberre, és mondta, hogy ez nagyszerű. Azonban, ha az építés még ráér egy picit, akkor ő menne.
Botka László erre kijelentette, hogy megérti a Brexitet, de a közös múlt akkor is összeköt minket, és reméli, hogy a kint dolgozó magyarokkal minden rendben lesz. Ezt a szabadnapos szakácsnő is őszintén remélte. Botka erre mondta, hogy szívesen ellátogatna hozzájuk, hogy ezt részletesen is megbeszéljék. A belga hölgy ezt nem tartotta időszerűnek, és a biztonsági őrök felé kezdett pislogni.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje bevetette minden meggyőzőerejét, és újra leszögezte, hogy ő igaz magyar demokrata, aki hisz az európai gondolatban. A szakácsnő híresen empatikus asszony volt, így mégsem intett a biztonsági személyzetnek, inkább aggódva visszakérdezett: egyéb betegsége ugye nincs az úrnak?
A társalgás elfajulását az autóját közben leparkoló Ujhelyi István szocialista EP-képviselő akadályozta meg, aki elrángatta Botkát uniós főmuftikkal tárgyalni.
Illusztris lista volt: ott volt például Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának elnöke. Ő arról híres, hogy Botka napirendjén kívül rajta van egy másik listán is, Soros György brüsszeli fizetésijén. Az olasz megígérte, hogy személyesen is részt vesz Magyarországon Botka kampányában. A dermesztő hírre Lázár János majdnem válságértekezletet hívott össze.
Aztán meglátogatták Szergej Sztanisev volt bolgár miniszterelnököt, az Európai Szocialisták Pártjának elnökét is. Róla azt érdemes tudni, hogy korrupciós ügyek miatt menekítették elvtársai Szófiából Brüsszelbe. Ja, és azt is, hogy 1996-ig szovjet, illetve orosz állampolgár volt. Ennek fényében igazán építő lehetett az „oroszbarát” Orbán-kormány leváltásáról szóló beszélgetés. Másfelől Sztanisev nem Putyinnal, hanem Sorossal van híresen jóban.
Ezután jött a fő attrakció: Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke. Botka a holland szociáldemokrata politikusnak elmondta, hogy aktív szerepet kíván vállalni az Európai Unió átalakításában. Timmermans ezt nagyon szépen megköszönte, elkél a dolgos kéz, de talán erre térjenek majd vissza. Mint ahogy a hatékonyabb és igazságosabb unió is ráér. Beszéljenek fontosabb dolgokról.
S innentől váltsunk komolyba.
Frans Timmermans köztudottan Soros György kebelbarátja. A milliárdos rendszeresen egyeztet vele – mondjuk így -, az utasítás szó olyan anti-píszí! Mint jeleztem, hasonló a viszony a másik két úrral, még ha egy szinttel lejjebb értelmezve is.
Soros György tegnap heteken belül másodszor látogatott Brüsszelbe, szinte mindenkivel tárgyalt, aki számít. Csütörtökön kiemelten az EU menekültügyi biztosával. Mi a túró köze van egy amerikai milliárdosnak az Európai Unió vezetőihez? Mindenki a rokona, barátja, kártyapartnere, akik nélkül nem bír ki egy napot sem? Vagy üzlettársak? Most éppen migráns-import ügyben?!
Soros tegnap egy előadást is tartott az unió központjában. Éltette a „migráns-behozatalt és -integrációt”, ami persze sokba kerül, de ezért akár érdemes feláldozni az EU agrár- és fejlesztési politikáját is. Majd az USA szállít génmódosított mirelit kosztot, nem kell az európai paraszt. És gondolkodni, újításokat keresni sem kell – arra ott a Szilícium-völgy!
Az amerikai milliárdos mondott még valamit: helyeselte, „jóváhagyta”, hogy Brüsszel fellép Lengyelország és Magyarország ellen. Velünk kapcsolatban ünnepelte a tüntizőket és jelezte, mindent megtesz azért, hogy jövőre leváltsák a Fideszt. Ezt egy amerikai milliárdos mondta. Soros nyíltan elismerte, hogy beavatkozik a magyar belügyekbe, manipulálni akarja a 2018-as választásokat.
Mindezt mondta a piszkosul demokratikus és független Európai Unió központjában. És mit csinálnak az EU vezetői, amikor egy amerikai milliárdos beavatkozik tagállamok belügyeibe? Lelkesen bólogatnak!
Mit csinál Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje? Elítéli a magyar belügyekbe való beavatkozást? Áh, inkább megígéri a határkerítés bontását, azaz a migránsok beengedését – az olcsó magyarázkodását most hagyjuk, ha nem akarna bontani, azt mondaná. Megígéri, hogy reménybeli kormányának első dolga a CEU „megmentése” és a Soros által pénzelt „civilek” törvény fölé emelése lesz. Sőt, nekik törvény sem lesz. Mindent megígér, amit Soros akar.
Véletlen lenne mindez?
Botka állítja, nem pénzért és támogatásért ment Brüsszelbe, és semmi köze Soroshoz. Nem a magyar helytartói állásért turnézott az unió központjában Sorossal egyidőben. S természetesen nem is találkoztak.
Ez biztosan így is van, nem kellett személyesen találkozniuk, Botka még nem lépett erre a szintre. Elég volt, hogy az érdekeik találkoztak. Most elég volt a „közvetítőkkel” tárgyalni. Rövidesen kiderül, hogy ez mennyit fizet.
fotó: brokeriqoption.ru
Feher Zsolt
2017-06-02 @ 06:18
Na ja jovä kellet hagynia gyuribäcsinak botka helytartosägät.Megnezte magänak hogy mikor kell a fizetesi listäjära felvennie. Szepen jol nyal-e ezek fontos dolgok Aki nem velünk az ellenünk pelikän elvtärs.soros hazajär Brüsszelbe nem vitäs ki az europai unio elnöke. Junker alkholista valakinek rendet kell tenni Magyarorszäg häza täjän.Ugyanis a hazai ellenzek olyan gyenge mint az ugyn libafos.Az unios baloldal a demokräcia jegyeben megigerte rolex lacusnak lenyomjuk a Viktort es a fenyes szelek szärnyän a miniszterelnöksegig repitünk.Nem tudom nyelv vizsgälatot ha tartottak volna milyen szinü lett volna laci nyelvecskeje miutän kijött az eu häzbol.
Magd@
2017-06-02 @ 06:46
Most már nem is suba alatt mint Kievben a Klicsko testvérek közreműködésével, hanem nyíltan az EU képviselők előtt kimondja Soros, hogy mit neki demokrácia, választások, ő fogja kezébe venni a dolgot és elsöpri az Orbán kormányt.
Ez kissé hasonlított a “KERESZTAPA” című filmben, a nagy összefogásra létrehozott tárgyalásra a “CSALÁDOK” résztvételével, ahol is megtörtént egy bizonyos megállapodás.
Az eredmény, a kivitelezés ismert volt!!!
Mário Puzo újra megírhatná a könyvét, csak a személyeket kell felcserélni!
Hogy, hogy nem állt föl egy emberként a brüsszeli nagy demokratikus hallgatóság és hagyta el a termet, erre a nyílvánvaló hadüzenetre????
Ez az EU egy gennyes góc, amit gyökerestűl kellene kivágni!
Csak egy új alapokra helyezett, VALÓDI demokratikus értékekre felépített EU tudná azt a célt megvalósítani, amire a tagállamoknak VALÓBAN szükségük lenne.
Az elzavart bürokratákat, a KEVÉS kivételtől eltekintve el kellene küldeni a Közel-Keletre és Afrikába demokráciát építeni.
A rávalót majd állja SOROS KERESZTAPA.
medvefalvy
2017-06-02 @ 06:51
Hallottam a beszédét. Tiszta vizet öntött a pohárba, nemcsak ideológiai, hanem gyakorlati értelemben is. Mint egyszerű EU állampolgár, nem értem az egészet kezdve a jogalapjátóltól folytatva az aljasságán át át befejezve a grotesz helyzetkomikummal.
Nem ebbe az EUba léptünk be.
Matyko-X
2017-06-02 @ 06:53
MAGYARUL röviden szoktuk elmondani, hogy az ilyen szorosz-botka féeléknek mi való a tápcsatárnájuk alsó végébe! Hogy nemcsak pálitikailag, hanem nemzeti-konzervatív módon is korrekt legyek.
Ez alapvetően egy pozitív fejlemény: csak az egészen hülyék hiszik maj el ezek után, hogy
a) a vén szaros nem avatkozik be olyasmibe, amihez SEMMI KÖZE!
b) a nagyobb kaka darab botka nem a vazallusa.
Pampogjatok barmok, hogy humanizmus, emberi jogok meg “értékek” – köpünk hazugságaitokra!
olszál
2017-06-02 @ 07:03
Jó írás a megszokott színvonalon.
Ez a fabatka( pardon: Fabotka) ember pedig legjobban tenné, ha kint maradna Gyuri bá’ táskahordozójának Ez előnyös lenne neki is, és Mo-nak is. Jávor Benedek (ez a se nem férfi, se nem nő) majd betanítja, mert anno ő volt Pető Iván hasonló “munkakörben” foglalkoztatott samesza.
Benkő László
2017-06-02 @ 07:27
Szegény szocik már megint becastingoltak magukat szokás szerint egy tökéletesen mindenre alkalmatlan seggfejbe. Ehhez a rakás szerencsétlenséghez képest még Mesterházy is egy kész főnyeremény volt. Legalább nem nézett ki úgy, mintha a hatvanas évek összes komcsi vezérét összegyúrták volna egybe. Ez a Botka maga az elő, eleven Kádár-rendszer, egy kész reinkarnáció. Leszámítva csuklóján a Rolexet.
István
2017-06-02 @ 07:53
A sámlicézár táncolt már pénzért Sorosnak és Simicskának, sőt besúgója is volt III/akárhánynak.
Feher Zsolt
2017-06-02 @ 08:26
Szimplän hazudsz estvän ha szerinted az volt viktor na vedd elö a bizonyitekokat.De ne a baloldali mediäkban megszokott lozungokat.Az igazit ami üt! A helyzet az semmit nem tudsz csak nyomjätok a liberälbolsevik manträt.
Magd@
2017-06-02 @ 11:38
Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót,
Amilyent sihedernyi koromban.
A szívembe nyilall, ez a bús, régi dal,
Kicsordulnak a könnyeim nyomban!
Hej, te BOTKÁCSKA, te drága,
Hej, te eleven fa elrohadt, ótvaros ága,
Te drága…! Takarodj, most!
Nagyapákról e dal unokákra maradt,
Unokákra maradt ez a szerszám.
Ha nagy baj van veled, soha el ne feledd,
Hogy van BOTKÁCSKA még ezerszám!
Hej, te BOTKÁCSKA, te drága,
Hej, te eleven fa elrohadt, ótvaros ága,
Te drága…! Takarodj, most!
De ha eljő a nap, mikor ébred a magyar,
S lekötött kezét, lábát kinyújtja,
Aki ellene volt, az a fűbe harap,
Mert a VÁLASZTÓ a földre lesújtja!
Hej, te BOTKÁCSKA, te drága,
Hej, te elven fa elrohadt, ótvaros ága,
Te drága…! TAKARODJ! de most!
Erdélyi
2017-06-02 @ 08:53
Lássuk, hogyan keletkezik egy Máté T. írás:
1. A Habony Zrt./Finkelstein sok millióért csinál egy tervet arról, hogy kit kell támadni a héten.
2. A propagandaminisztérium felturbózza az ötletet egy kis sorosozással és simicskázással.
3. A kormány droidjai (Németh, Tuzson, Kovács) elkezdik mantrázni a témát a közmédiában.
4. Bayer dörgedelmes, anyázós cikket posztol az ügyről, a megyei lapok címlapon nyomják a témát napokig.
5. Amikor már mindenki megírta, jön Máté T.
Magd@
2017-06-02 @ 14:13
Maga kulcslyukos kukkantó?
Vagy beépített ügynök, kinek kell jelentenie, vagy kiszivárogtatni?
KGB, CIA , BND?
Zsuzsa
2017-06-02 @ 09:03
Ganénak ganédombon a helye. De ez a kupac legyen a saját udvarukban.
kakuk marci
2017-06-02 @ 18:13
A hatvanas evekben nagyon vagytam- kivantam egy igazi Europai-Uniot. Söt most is hive vagyok ennek, de nem ilyen formaban!
Az utobbi evtizedben – nyugodtan lehet mondani – igazi vizfejüve valt , ahol korrupcio, bürokratizmus uralkodik.
Ahol egyes politikusnak nem eppen tiszta a multja /az interneten minden követhetö/.
Ahol bizonyos politikusok egy amerikai milliardos zsebeben vannak, puszipajtasok es eladjak Europat.
Ahol a kis nemzetek megsemmisitesere törekszenek.(következö lepes talan a nemet nyelv kötelezöve tetele.)lö lenne
Ami pedig a kerites lebontasat illeti egyenlö lenne Magyarorszag szamara egy kataszrofaval,, egy modern tatarjarassal.
Erre gondoljanak a”Derek Magyarok” , akik Sorost es Botkat tamogatjak, mert itt nem jobb – es baloldal rol van szo , hanem Magyarorszag leteröl, elettereröl.
A Junke-Merkel-Botka-feleket ez igazan nem erdekli csak akarrierjük es a zsebük!
Soros pedig költse millioit a szerencsetlen afrikai ehezökre ahonnan a tökeje szarmazik, ne Europa megsemisitesen faradozzon!
Sós Iván
2017-09-03 @ 22:04
Soros nyilt hadüzenete, hogy bele fog avatkozni a magyar választásokba, hogy polgári engedetlenséget szervez, hogy kontrakarirozza a “civil” szervezeteinek regisztrálását mint idegen érdekek képviselőit, megérdemel egy határozott eljárást. A magyar kormány nem türheti el, hogy törvényeit illegális külföldi behatásra megszegjék. Soros célja Orbán megbuktatása, mert ő az, aki a keritést szorgalmazta és fenntartja s ezzel meghiusitja Soros migránspolitikáját.
Előszöris a választás adminisztrativ vezetőségét alaposan meg kellene szürni egy megbizhatósági vizsgálattal. Másodszor az összes Soros által pénzelt intézmény bankszámláit hat hónappal a választás előtt és a választás utánig le kell foglalni. Ezzel a Soros pénzek a választás előtt be volnának fagyasztva és az általuk űzött propagandahadjárat és polgári engedetlenség meg volna fosztva Soros anyagi támogatásától. Nem vagyok se fideszes se elvakult Orbán-párti, de a nemzeti biztonság drasztikus lépéseket igényel. Nem engedhető meg, hogy a Soros pénzzel hizlalt szervezetek beleavatkozhassanak egy szuverén állam választásaiba.