Vonulj be EU, gyere be migráns!

11

 

Az EU-hoz és az USA-hoz fohászkodtak a Szabadság téren nagyszombati elő-Pridejukon a demokraták, Röszkén pedig a migránsokat hívták be Magyarországra a Gulyás Márton és Juhász Péter által vezetett, zömében külföldi „civilek”.

 
„Vonuljon be az unió, szabadítson fel minket, hej-hej”! – üvöltötte bele az éjszakába sörösdobozt és EU-zászlót lengetve egy ifjú demokrata a Szabadság téren, majd hányásig ugrálta magát. Ez környezetét mérsékelten zavarta, volt annyira felhőtlenül európai a hangulatuk már, hogy ne adjanak ilyen csekélységre. A „civilek” egyébként az európai kultúra jegyében éppen a Nagyszombatot választották arra, hogy Magyarország legzajosabb és legharsányabb tüntetését szervezzék meg.

Az ifjú és a fiatalnak már csak jóakarattal nevezhető tüntetők szokásairól az elmúlt napokban már annyit írtunk, hogy a Kedves Olvasó joggal unhatja. Így most csak annyit, hogy hozták szokásos formájukat: humorosnak szánt trágárság, humorosnak sem szánt trágárság, tört magyar és meglepően sok angol szó, ilyen-olyan akcentussal. A tünti-buli után aztán irány feldúlni a várost. Természetesen demokratikusan, a jogaik ezt követelik!

Ennek jegyében vágott bele a hazai demokrata tüntizőkkel a pesti éjszakába Mirik Milan, Amszterdam éjszakai polgármestere. Ezt a pozíciót a holland város éjszakai klubjai harcolták ki a város önkormányzatánál, értelemszerűen nem választják, „civilek” döntenek róla. A feltűnően holland névvel rendelkező Milan úr eddigi legnagyobb sikere az volt, hogy kiharcolta egyes szórakozóhelyek 24 órás nyitvatartását. Most egy „civil” csereprogram keretében osztja meg tapasztalatait Budapesten… A mostani tünti-bulihoz azért csatlakozott, mert „érzi, itt az idő, hogy megvédjék az európai értékeket”.

A multikulturalizmus jegyében a legnagyobb lélekszámú hazai kisebbség is képviseltette magát: ők zászlókat árultak. Tökéletesen felmérve a piaci igényeket, a magyarból alig hoztak, és azt már egy ezresért megszámították, a kék EU zászlóért azonban már 1500 forintot kellett leszurkolni. Lehetett természetesen euróban is fizetni, igen érdekes 200 forint per eurós árfolyamon.

A sárga csillagos kéket vették is derekasan, ez dominált a téren. A magyar lobogót még a szivárványszínű és a csillagos sávos is megelőzte. De hát istenkém, progresszív hazafiak gyűltek itt össze. A szónokok is ennek jegyében beszéltek, az egy beszédre jutó EU- és Amerika-rajongást csak az Orbán-gyalázás előzte meg. Aki akarja, hallgassa meg ezeket a „szónokokat”, én nem javasolnám, Húsvét vasárnapját ne káromkodással kezdjük.

A tegnapi megmozdulást egyébként egyfajta politikai elő-Pridenak szánták a roppant civil szervezők, ahol a szónoklatok között különböző együttesek játszottak az idősebb demokraták őszinte bánatára. A zenészeket is a demokratikus hevület hozta a térre, a Hasta la vista Mr. nevű beszélő-énekese például ezzel konferálta fel második számát: „annyira felba..ta magát, hogy tegnap este írt egy magyar nyelvű rapszámot”. Ez igen kedves a részéről.

A Kedves Olvasóban joggal merül fel, hogy ha az együttesek egytől egyig az orbáni diktatúra iránti gyűlöletük miatt is vállalták ingyen a műsort, hangosításra, színpadra, erre-arra azért kellett volna valahonnan pénz. Erről, mint ahogy a felszólalók mögött álló „civil” szervezetek finanszírozási hátteréről semmit sem tudtunk meg tegnap – de mint tudjuk, ez nagyon antidemokratikus, ezért is annyira elnyomó az Orbán-rendszer, amikor ezek nyilvánosságra hozataláról alkotna törvényt.

Némi támpontot azért kaphattunk a Szabadság téren is szereplő Gulyás Márton demokratikus főmártír egyik tegnapi interjújából. A csütörtökön rá kiszabott 300 órás fizikai közmunka ellen már azóta fellebbező ifjú „hős” elmesélte, hogy anno, amikor a Krétakör vezetője volt, összesen 125 ezer dollárt kaptak Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától.

Most azonban már hivatásos demokratikus aktivista, választási mozgalmat is gründol, ha emellett még jut valamire ideje, akkor „szabadidejében szellemi szabadfoglalkozásúként például kulturális területen dolgozik, például kurátorként”.

Tegnap vélhetően nem volt ideje szabadon foglalkoztatni szellemét, mert a nap első felét Röszkén töltötte. Itt volt Juhász Péter és sípja, valamint vagy hatvan külföldi és kéttucat hazai demokrata aktivista is. A változatosság kedvéért itt anarchista fekete-piros zászló is volt a szabvány uniós és szivárványszínű mellett.

A tüntetők azt követelték, hogy engedjék ki a tranzitzónákból a migránsokat, és nyissák is meg egyben a határt, mert még túl kevés van belőlük a „kirekesztő” Magyarországon. Ezenkívül ki kellene engedni a börtönből a tíz évre ítélt Ahmed H-t. Rá nagy szüksége van a demokratáknak, hiszen két éve annyira látványosan vezényelte a magyar határ elleni migránsrohamot.

A „dicsőséges pesti nép” – Gulyás Márton bonmotja – mai terveiről nem sokat tudni. Elképzelhető, hogy másnaposan fetrengeni fognak, a húsvétvasárnapi tíz órás mise még túl korán van a zavargásra, de délután ott az Élet menete, s estefelére is kialakulhat valami. Vagy rápihennek a keddre tervezett „fórumra” az Oktogonon, akkor már délután hattól megbénítanák Budapestet. Az igazi demokrata spontán, nem érdekli törvény, nincs erkölcs- és érték-köteléke.

 

 

 

Fotó: index.hu