Vért ide, demokraták!

4

 

Tegnap mindössze az Erzsébet hídon sikerült pár percre bonyolultabbá tenni Budapest életét a „demokratáknak”. A rendőrök kérték őket, hogy menjenek, mert ez nem törvényes. Pedig Brendon aktivista a vérét adta volna demokráciáért!

 

Üssön már meg valaki!

Léci-léci-léci! Hadd essek el! Hopp! Most mégse, kamerás ember arrébb ment, pedig le lett beszélve a véres sztori. Euróban fizetnek érte! Én számlát is tudok adni róla!

Tünti Kft., vazze!

Brendon, demokratikus aktivista ezt látta minap, így szerdán ő is mindent megtett azért, hogy egy rendőr megüsse. Tegnap ez igen nehezen ment, mert sehol nem volt éppen demokrata tüntetés a CEU-ért, vagy valamiért, ahol keresni lehetett volna.

Brendon, demokratikus aktivista ezt erősen nehezményezte. Az első CEU-s tüntin ott volt, akkor vitt sípot is, és jellemének minden kreativitását beleadta, hogy provokáljon valakit. Ez adottságaiból adódóan egyébként nem lett volna nehéz…

Brendon, demokratikus aktivista azonban tegnap csak egy közlekedési rendőrt látott az utcán. Ő éppen azzal volt elfoglalva, hogy egy legfeljebb 23 kilométer per óra gyorshajtásra lehetőséget adó utcát ellenőrizzen. Ebben a tevékenységben nem volt igény Brendon demokratikus aktivista lelkesedésére, ő egyszerűen bírságolni akart. Noha később belegondolva komoly potenciált látott volna Brendon demokratikus aktivista intenzív inzultálásában. Ez megérhetett volna egy plusz aktát is.

Brendon, demokratikus aktivista tegnap mindent meg akart tenni azért, hogy az orbáni önkényuralom diktatúra-legényei végre vegzálják. Keresett erre-arra ilyeneket, de szemmel láthatóan szerda volt a szünnapjuk. Egy pillanatig, egy kukásautónak nekimenve reménykedett, de az Brendon, demokratikus aktivista felszólítása ellenére sem akart vízágyúzni.

Brendon, demokratikus aktivista akkor keresett egy hidat. Olvasta interneten, hogy ez az a tárgy, ami folyókon ível át és ott lehet tüntizni. Demszky Gábor újragenerált ős-demokratától a minap hallotta azt is, hogy ott könnyű bonyodalmat csinálni. Demszky Gábor évekig díszelgett fővárosi polgármesterként, így komoly tapasztalata volt abban, hogyan kell bonyodalmat csinálni a közlekedésben.

Brendon, demokratikus aktivista el volt keseredve. A Parlament előtt pár napja mindent megtett, hogy rendőrt rohamozzon. A rendőr viszont tűrhetetlen módon nem akarta tudomásul venni, hogy Brendon barátaival rohamozni akar.

A rendőr csak állami intézményt védett. Mérhetetlen önfegyelemmel és tisztességgel. Állt, elviselve az arcába fröcsögő demokratikus tüntetőket. Akik vért akartak. Mert a vér – az a hír! Erre van megrendelés!

Brendon, demokratikus aktivista nem értette, hogy az orbáni diktatúra most már tényleg miért nem akar diktatúra lenni? Miért veszélyezteti az ő megélhetését? Ez fasizmus! Ezt fel is vetette egy arra járó közterület-felügyelőnek, aki a rendőrökhöz hasonlóan nem akart a felsőoktatás reformjáról vitába bocsátkozni vele.

Akkor most mi legyen? – merült fel a lét és a nemlét ősi kérdése Brendon demokrata aktivistában. Erre hirtelen büszke is lett, bölcsész lennék végtére, ha tünti-keresés mellett most éppen nem is találok felvételt nyújtó intézményt erre! Rohadt Orbán!

Brendon, demokratikus aktivista elballagott egy viszonylag közel lévő szeszesitalt is árusító belvárosi intézménybe. Brendon itt megkönnyebbült, sajátjai között volt, őket ismeri, ők meghívják, ők tudják, mit jelent demokrata aktivistának lenni!

Habár őket se verte meg valamiért a rendőr.

„Ez a demokrácia, ez egy projekt” – mondta nyugtatva egy idősebb, magyart akcentusra fejlesztő idős úr bankkártyát lebegtetve. Nem fizet az ilyen azonnal. És fizetett.

 

 

Fotó: tumblir.com