Gyurcsány országot jár (2.)

 

Gyurcsány Ferenc kampánykörútját elirigyelve Botka László is a nyakába vette az országot. Eddig is ígérte, de most tényleg, és nagyon. Közben a Demokratikus Koalíció elnöke eltűnt a hajdúsági tanyavilágban.

 

Az egyik debreceni művelődési házba várják ma késő délután gyűlést tartani Gyurcsány Ferencet, és a Demokratikus Koalíció központja állítja: a Feri biztosan ott lesz. Reggel azonban sehol nem lelték a magyar progresszió lelkét, legutóbbi hírek szerint hétfőn kezdődött kampánykörútja a hajdúsági tanyavilágban folytatódott. Itt azonban nincs wifi, a térerő csacska léhaság és egyébként sem pletykásak az emberek.

A Demokratikus Koalícióból származó bizalmas információk szerint Gyurcsány most a helyi emberi kapcsolatok kiépítésére koncentrál. Ez demokrata szlengben legalább három dolgot jelenthet: a Feri elpilledt, és a tanya az egy wellness szálloda; a Klára rácsörgött és a Feri hazahúzott; a Feri valahol a dínom-dánom és a csuhajja között található.

Így hagyjuk is most magára, sorozatunk holnap úgyis debreceni kalandjaival folytatódik. Addig is vessük szemünket Szegedre, ahol a gyurcsányi országjárás az MSZP vezetőit is munkára késztette. Pedig az ilyesmi alkatilag idegen tőlük.

Molnár Szegeden

Molnár Gyula MSZP-elnök autója már a második kört tette a szegedi városháza parkolójában. Sehol egy üres hely, pedig reggel kilenc van csak. A sofőr és Molnár versenyt káromkodik, amire felébred az eddig Tini Nindzsa Teknőcökkel álmodó Bárány Balázs elnökségi tag is. Kérdi főnökét: megérkeztünk? Molnár apja katonatiszt volt, megörökölt tőle néhány finomkodóan szemérmes kifejezést. Ezeket most mind a szocialista párt legújabb generációjának képviselőjére zúdítja. A teljesség igénye nélkül a legenyhébb: „Nézzél már ki a fejedből, tejfölös nokedli!”

Molnár joggal volt dühös. Tudta, a parkolóhely hiánya Botka László semennyire sem burkolt utalása arra, hogy a kapcsolatuk csöppet sem felhőtlen. Meg arra, hogy lehet ő bármennyire pártelnök Pesten, itt Botka az úr. Persze valahol a Lacinak igaza van, a miniszterelnök-jelöltsége előtt én is tudtam, ő is tudta, hogy egyikünk sem gondolja komolyan ezt az egészet. „Én főleg nem” – ismerte el önkritikusan Molnár – „csak ki akartam pipálni egy problémát.”

Annyira egyszerűnek tűnt. Botkát jelöljük, de senki sem támogatja a „demokratikus oldalon”, így kezeit széttárva kiszáll. Jó szándékú mártír, a baloldali nép kajálja az ilyesmit, ráadásul ez elég lehet ahhoz is, hogy újra övé legyen Szeged. Én meg innentől szabad kezet kapok, szabadon tárgyalhatok Gyurcsánnyal is. Erre Botka túlpörgi magát, láthatólag komolyan veszi ezt a miniszterelnök-jelöltséget, mi meg kénytelenek vagyunk mögé sorolni, mert különben mindenki hülyének nézne. Vagy legalábbis engem. Most meg jöhetek csicskának a kampányához. Ráadásul a Mesterházy is előremászott, érzi, hogy gyengülök.

Molnár kiszállt a kocsiból. Azon már meg sem lepődött, hogy senki sem fogadja őket, a portáról felszólva Botka titkárnői közül is csak a „hármaska” jött le értük. A szegedi polgármester persze mosolyogva fogadta őket dolgozószobájában, csak egy percre kért elnézést, van még egy gyors tárgyalása. Negyedóráig tárgyalt „gyorsan” valami lakótelepi lámpabúráról. De aztán megint mosolygott.

– De jó, hogy itt vagytok! Út rendben volt, parkolót sikerült találni? Tudod, mostanában nehezen megy, a fideszesek parkolási mutyit emlegetnek, pedig hát csak sok a dolgozó a házban, aztán mégsem járhatnak gyalog egy ekkora városban?! Párttársaimmal sem kivételezhetek.
– Hát persze, Laci! Minden rendben volt, Laci! Nálatok?
– A program rendben. Eszünk valamit, aztán indulhatunk is egy lakossági fórumra. Minden rendben lesz, leegyeztettük a helyi nyugdíjas otthonnal is, lesz közönség.
– A nyugdíjasok itt minket támogatnak?
– Az önkormányzat finanszírozza az otthont, ha nem csak zsemlét akarnak macisajttal, oda mennek, ahova mondjuk. Hiába, szép dolog a demokrácia. De amúgy sincs baj velük, meg rá is szerveztünk, ott lesznek a mieink.
– Sajtó?
– Ide nem kell, Gyuszi. Majd holnap Békáson, de azt meg úgyis Ti szervezitek.

Molnár nagyot nyelt. De jött az uzsonna. Bőséges uzsonna. A szegedi polgármester alkatához mérhető hévvel evett, Bárány Balázs elnökségi tag érdeklődve tanulmányozott egy házi disznósajt szeletet, ekkorát a biotermelőnél sem látott eddig a Király utcában. Molnár viszont csak csipegetett. Nem volt kedve az egészhez. Inkább folytatta a beszélgetést.

– Gyurcsányról mit hallottál?
– Semmit. Kampányol valahol Hajdúban. A múltkor jól megadtam neki a tévében, nem?!
– De, jól megadtad.
– Akkor rendben. Miért nem eszel, Gyuszi? Nem ízlik?

Ízlett a fenének. Ízlett a fenének itt Botka-országban bármi is. S Gyurcsányt is milyen könnyedén veszi, pedig nem csak ő, a Feri is rendesen beszólogatott neki.

S itt Molnár Gyula ledermedt. Mi van, ha Gyurcsány nem csak vele, hanem Botkával is tárgyal? Hiszen itt volt nem sokkal a legutóbbi MSZP kongresszus előtt Szegeden. Mi van, ha ez az egész csak színjáték? Gyurcsány Piszkos Fredet játszik Botka kedvéért, aztán meg összefekszenek? Ő meg kimarad a lamúrból? Indulatosan csapta le a kést az asztalra, az Bárány Balázs elnökségi tag felé perdült, aki éppen azon tanakodott, hogy tegyen majonézt a disznósajtra, vagy ezt itt vidéken helytelenítenék. Ijedten kérdezte.

– Baj van, Gyula?
– Nincs semmi baj, Balázskám.
– Te főnök, kimegyek egy pillanatra vécére, ok?
– Menjél, Balázskám.

Botka Szegeden

A szegedi polgármester elégedetten figyelte Molnár küszködését. A parkoló és a várakoztatás természetesen szándékos volt. Botka sejtette, tudta, hogy Molnár és Hiller át akarta verni. Hillert egyébként is utálta, hiszen őt verte ki az MSZP választmányi elnöki székéből. Ráadásul Molnár most magával hozza Hiller spanját, ezt a Balázs gyereket. Tudod, kivel szórakozz, Gyuszi!

Persze a Jóisten tudja, ki szórakozik itt kivel? Ki keveri a kártyákat? Azt tudja, hogy Molnárék egyezkedtek Gyurcsánnyal. Ki akarták őt játszani, partszélre tenni örökre. De hát ő is tárgyalt Ferivel. Hogy mi van most? A Ferinél sohasem lehet tudni. Amikor legutóbb Szegeden beszéltek, minden rendben volt. Volt deal bőven. De mi van most? Gyurcsány primadonna, szeszélyes, kiszámíthatatlan. Félreérthet bármit, megsértődhet.

Botka közben evett. Vannak emberek, akik futás közben, vannak, akik úszás közben tudnak gondolkozni. Botkánál az evés is adrenalint növelt. Hála génjeinek, magasságának, ez nem látszott meg rajta. Az ital is csak néha. Megkínálja ezeket? Mondjuk, a kis Bárány mókás lenne részegen, de a Gyula profi. Hagyjuk. Molnárhoz fordult.

– A kis demkók közül akkor senki sem támogat engem?
– Senki Laci. De az Együttnek, PM-nek amúgy is csak sajtója van.
– Meg Sorosa.
– Az van nekünk is. Vagy legalábbis remélem.
– Most komolyan, van pénz?
– Valamennyi. Várják, hogy ki nyer nálunk, egyelőre csak csordogál.
– Hozzád csordogál, Gyuszi?

Molnárnak nem volt ideje válaszolni, mert visszajött Bárány Balázs elnökségi tag. Megkönnyebbülve vágott egy derekasat a majonézes disznósajtból, majd bennfentesként mesélni kezdett arról, hogy igazából kivel is jár Pumped Gabó. Molnár és Botka összenézett, most kivételesen egy dologban nagyon egyetértettek.
Ideje volt indulni a fórumra.

Szocialista fórum

Az MSZP fórumokat rendszerint művelődési házakban tarják. Ezek bensőséges kis termek, oldalt el lehet helyezni az aktivista asszonyok által készített szendvicseket is. A szocialista pártnál ezekre felvágottól függetlenül szinte mindig tesznek kis pirosarany-cseppeket. Ez lehet valami tudatalatti baloldali megnyilvánulás, habár valószínűbb, hogy inkább a hazai gasztronómia fejlődésének mércéje. Szocialista sajátosság az is, hogy valamiért mindig kevesebb a szalvéta, mint a szendvics, így a Piros Arany végig kíséri az egész fórumot a résztvevők arcán. Egyfajta mszp-s politikai kanyaró ez.

Molnár és Botka egy autóval érkezett, lássa az egységet a baloldali nép. A bejáratnál volt némi félreértés, ki menjen előre, de aztán Botka robosztus alkata diadalmaskodott. A baloldali nép tapsolt. Részben megszokták az ilyesmit, részben a helyi alapszervezet számítástechnikai analfabéta titkárának – magát jedi lovagnak képzelő – fia betette a birodalmi indulót, és az ilyesmi impozáns tud lenni.

A szokásos koreográfiának megfelelően Molnár vezetett fel, aztán Botka folytatta. Molnár Orbánt ostorozott főleg, Botka meg „a fizessenek a gazdagok” kártyát játszotta ki több színben. Taps volt menetrendszerűen. Jöhettek a kérdések. Az előre megbeszélt spontánok után jött egy lelkes asszonyka, aki tüzes megilletődöttségéből kitörve végre kérdezett is:

– Kérdezem Botka és Molnár urat is! Akkor most újra egységes a párt?
– Sohasem voltunk ilyen egységesek!

Botka és Molnár urak ezt teljes őszinteséggel mondták, a politikai rutin bizony nem piskóta. Aztán jött egy őszes úr, aki, miután beszámolt élete szinte minden apró részletéről – kiemelten katonaéveiről -, rákérdezett:

– Akkor mi most megint baloldaliak vagyunk, Botka elvtárs?

Botka „elvtárs” viszonylag gyorsan levegőhöz jutott, így teljes biztonsággal jelenthette ki, hogy az MSZP mindig is baloldali volt, van és lesz. Az öregúr azonban nem hagyta magát:

– De hát a párt már volt kékszínű, ilyen-olyan színű, most meg megint piros. Akkor a munkásért vagyunk megint?
– Az MSZP mindenkit képvisel, ma már nincsenek osztályok. A mi feladatunk az orbáni rendszer lebontása, ez megteremti az esélyt arra, hogy igazságosabb társadalmat teremtsünk.
– Akkor, ha nyerünk, lesz vagyonadó vagy sem?
– Ez a célunk. De ma még nem tudhatjuk, hogy mit hagy ránk az orbáni diktatúra. Ennek fényében kell majd meghatároznunk a megfelelő strukturális reformok ütemezését, így az adórendszer esetleges módosításának időpontját is. Adott esetben egyeztetnünk kell a nemzetközi szervezetekkel, elsősorban az IMF-el is.
– Botka elvtárs! Most megsarcolják a gazdagokat vagy sem?
– Sohasem mondtuk, hogy bántani akarjuk a gazdagokat. Aki becsülettel meggazdagodott – biztos vagyok benne, hogy körünkben is vannak ilyenek -, azokat miért bántanánk. De még egyszer szeretném hangsúlyozni: el vagyunk kötelezve a társadalmi igazságosság iránt.

Az öregúr felállt és kiment. Ezzel nem volt egyedül. Az alapszervezeti titkár menteni akarva a nehezen menthetőt, bokán rúgta a feleségét. Az dühösen nézett vissza:

– Most mi van?
– Énekeld az Internacionálét!

A terem közönsége állva énekelt. Botka és Molnár is felállva állt.

 

Folytatjuk.

 

 

Fotó: index.hu