Távozz Orbán! Abrakadabra!

35

 

Ha Orbán Viktor az elkövetkező öt percben nem mond le, az csak azért lehet, mert Budapestet éppen elkerülte Merlin és Harry Potter. A ballib ellenzék ugyanis bevetette csodafegyverét: jelezte, össze fog fogni! Lehet, talán, és most már biztosan nagyon. Közös MSZP-DK lista nem lesz, de miniszterelnök-jelölt igen: Hétszünyű Kapanyányi Monyók. Illetve bocsánat… Karácsony Gergely.

 

Tisztelt Olvasóim! Előzetes elnézésüket kérem, ugyanis sajnos nem fogom tudni a mai napon folyamatosan frissíteni ezt az írást. Nem karácsonyi tülekedés, avagy lustaság miatt, egyszerűen szeretném még valameddig megőrizni a józan eszemet. E mondatot olvasva azt hiszem, sejtik, hogy a pesti demokratikus ellenzékről esik majd szó a következőkben.

Tehát jelen állás szerint az MSZP és a Demokratikus Koalíció végre megalkudott. Az évtizedes naivitásba és Orbán-gyűlöletbe belezakkant – magát még mindig baloldalinak tartó – szavazó most azt gondolja, hogy ez egységet jelent. Közösen indulnak, összenő, ami összetartozik. Gyurcsány, Molnár mindegy – a mi kutyánk kölykei. Hát nem egészen így sikerült.

Közös miniszterelnök-jelölt persze ezúttal is lesz: Karácsony Gergely. Két 10-10 százalék körüli párt összefogásuk élére állítja egy 0,00001 százalékos támogatottságú szervezet vezetőjét. Aki nem szerepel majd pártlistán sem, miután igazából mind az MSZP, mind a DK büdös az ő demokrata lelkületének. Ez érthető, mint ahogy az is, hogy az alku tárgya az MSZP és a DK újabb támogatása a 2019-es zuglói – ne adj’ Isten, főpolgármesteri -választáson.

De az MSZP és a DK egymás szagát sem bírja, hiszen két országos lista lesz. Csak az egyéni körzetek elosztásában állapodnak meg. A győzelem persze még akkor is az Óperencián túl, de legalább saját táboruknak bizonyítják, hogy nagyon, de nagyon akarnak együtt menni. Mert a modern baloldali jelszava nem a kapitalizmus, a kizsákmányolás elleni harc, hanem a szeressük egymást gyerekek – mínusz Orbán Viktor, természetesen!

Szóval itt tartunk most, hajnali hat óra körül. Elméletileg a két párt vezetése jóváhagyja ezt az alkut. Lesz nagy bejelentés, puszi-simi. Vagy nem. Az összes alternatívával nem untatnám Önöket, legyen elég néhány kedélyes fordulat.

Egy: Gyurcsány a megállapodás aláírása előtt visszalép, mert Molnár Gyula suttyomban kisatírozott két vesszőt.

Kettő: Molnár elismeri a vessző-balhét, de állítja, ez csak azért volt, mert Gyurcsány eleve kicserélte a papírokat.

Három: Karácsony Gergely elsírja magát, és kiszivárog, hogy könnyeit nyelve le akar mondani a Gergő becenév használatáról.

Négy: Lendvai Ildikó telefonjainak hála Gyurcsány és Molnár mégis egymás kezébe csap, majd nagyon őszintén összeölelkezik.

Öt: Gyurcsány és Molnár egymást vádolják tárcáik eltűnéséért.

Hat: A baloldali értelmiséget is bevonják a vita eldöntésébe; Gyurcsány és Molnár immár a karóráját sem találja.

Hét: Karácsony Gergely újra felzokog. A liberális sajtó tudni véli: elfogyott a buborék az ásványvízéből. Az LMP Ron Werber ösztönzésére azonnal közleményt ad ki arról, hogy Karácsony elárulta a zöld ügyet: szénsavas vizet iszik!

Nyolc: A buliban helyét nem találó Juhász Péter bejelenti, hogy ezekkel nem lehet megegyezni. Ezért vele most már egyezzen meg valaki, mert nagyon nincs semmi bevétele jövő tavasz utánra.

Kilenc: Fodor Gábor egyszerre tesz hűségesküt Karácsonynak, Molnárnak és Gyurcsánynak, majd biztos, ami biztos, küld egy hűség-üzit Kunhalmi Ágnesnek is, aki édi ugrálós-integetős szmájli figurával válaszol.

Tíz: Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatót tart a baloldali varázslatról, miközben személyes bájital receptjeit prezentálja a nagyérdeműnek. Néha felcsuklik, olyankor picikét énekel. Tündibündin elmosolyodik, s közli: abrakadabra!

Tizenegy: Karácsony Gergely erre pizzát rendel, mert a fejlődő politikai szervezetnek a síráshoz energiára van szüksége.

Tizenkettő: Gyurcsány és Molnár bejelenti, hogy többet nem fogják egymást hátba szúrni, megy az mostantól szemtől szembe is, a gumierkölcs nagy távlatokat nyit.

Tizen… hagyjuk már ezt!

Nincs az a varázslat, ami az Orbán-gyűlöletből, valamint az árulásra és lopásra való politikai kényszerből kormányképes erőt csinál.

 

 

Fotó: magyaridok.hu