Tényleg Hollandia diktál?

20

 

Gajus Scheltema holland nagykövet nyilatkozatában a szélsőséges iszlamistákhoz hasonlította a magyar kormányt. A diplomáciában szokatlan gesztus alapján mély tisztelettel felvetném: Magyarország mikor is lett Hollandia egyik tartománya, hogy minősítsen minket?

 

Hosszú évekig voltam külpolitikai újságíró, szerkesztő. Egyszer sem merült fel bennem, hogy holland nagykövettel interjút készítsek. Mert minek? Ennél izgalmasabb téma Mongólia mezőgazdasági sajátosságainak feldolgozása is.

De a tréfát félretéve.

Magyarországon eddig két ország nagykövetsége érezte azt, hogy nekik kell megmagyarázniuk, hogyan éljünk. Az első a „nagy szövetséges” Egyesült Államok volt. Azzal, aki ebbe sokadszorra belevágott, Eleni Tsakopoulos Kounalakis asszonnyal volt szerencsém egy repülőgépen utazni. A sors sajátos humora miatt egymás mellé szóltak a jegyeink.

Egy mély barátság lehetősége nem sokáig merült fel. Ő tudta, hogy én ki vagyok, én meg hasonló információkkal rendelkeztem róla. A történet abszurditását fokozva: mindketten Moszkvából utaztunk Budapestre. Én mondjuk rokonlátogatásról jöttem, ő gyanítom más programot bonyolított.

Az Obama-kormányzat által ide vezényelt Kounalakis asszonynak volt szokása, hogy bejárjon magyar kormányzati intézményekbe, és ott előadást tartson a demokráciáról.

Az Amerikai Egyesült Államok is hihetetlen mennyiségű segítséget adott a történelem folyamán Magyarországnak, de most tényleg, a hollandok oktatnak ki minket?

Azt merik mondani, hogy „a muszlim terroristák a globalizáció vesztesei, akik ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet”. Hát ennek sincs sok értelme, azonban arrafelé szabadosak a drogfogyasztási szokások. Ez nem feltétlenül tolerálható, de az ő életük.

Aztán azt mondja ez a Gajus Scheltema a 168 órának nyilatkozva, hogy „a terroristák ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”. Ezt mondja a holland állam képviselője, diplomata, ilyenféle.

Hát nem!

Magyarországon úgy akarunk élni, ahogy mi azt jónak gondoljuk. Mert csak így működik!

Meglehet, ez nemzeti sajátosság, hát szokjanak hozzá!

Fotó: kerekparosklub.hu