Merjünk félni! És bátrak lenni!

 

„Nem félünk!” – skandálták a terrortámadás áldozataira emlékezők tegnap Barcelona főterén. Volt ott politikus, rendőr, katona, transzparens és minden egyéb szolidaritási hozzávaló. Nagyon píszi volt minden, a terroristák is jól érezték magukat.

 

Egy perces néma főhajtással tisztelegtek a barcelonai terrortámadás áldozatai előtt a város főterén, a Placa de Catalunyán. A gyász és a tiszteletadás megható pillanatai voltak ezek. Könnyfacsaró pillanatok.

Aztán valaki elővett egy spanyol, valaki más egy katalán zászlót – erre a szervezők a tudósítások szerint közölték velük, hogy ezt ne tegyék, mert így a megemlékezés „nemzeti és politikai” jelleget kap. Azt meg nem illik.

Ezt követően a megemlékezők megtapsolták magukat és újra skandálni kezdték, hogy „Nem félünk!”. Ezt ugye a terroristáknak üzenték. Aztán boldogan hazamentek, a Guardian beszámolója szerint „mindenki nagyon nyugodt és méltóságteljes volt”. Elsősorban a politikusok, katonák, rendőrök.

Na, akkor kezdjük!

Én személy szerint nem vagyok ijedős alkat, de ki merem jelenteni: félek! Félek, és féltem hozzátartozóimat, amikor dolgozni vagy nyaralni mennek a fejlett Nyugatra. Azért is, mert egy felém rohanó kamion kellemetlen. De elsősorban azért,  mert rajongásig szeretem apámat, anyámat, feleségemet, húgomat – aki ráadásul sokkal okosabb nálam! Őket ne bántsák! Ez mindenkire vonatkozik az én hazámban! Ez nagyon személyes most!

Féltem őket attól, hogy bármelyik pillanatban valaki megkéseli őket. Felrobbantja az éttermet, ahol esznek. Vagy éppen belehajt egy teherautóval a tömegbe, ahol ők is ott vannak, az adott város nevezetességeit szemlélve.

A félelem rossz érzés. Nagyon rossz. De attól nem múlik el, hogy elkiabálom magam: nem félek! Attól csak a környezetem néz hülyének. Valljuk meg: teljes joggal. Ha nagy tömegben üvöltünk baromságot, akkor persze jobban hangzik. De összességében értelmetlen, mert továbbra is félni fogunk.

Sőt, akkor is félni fogok, ha utána megtapsolom magam. Az időt elviszi, ha a facebook oldalamon posztolok egy mosolygós Barcelona képet, de a félelmet nem.

Akár hiszik, akár nem: ez az érzés akkor sem múlik el, ha mindezek után az ember betér egy kocsmába – jobb emberek egy VIP rendezvényre, mert a szolidaritáshoz enni is kell – és iszik egy laza fröccsöt.
A félelem okát kell megszüntetni, és nem üres frázisokkal dobálózni!

Egy nagy tehetségű és hatékony magyar hadvezér, Hunyadi János üzente egykor: a bátorság a félelem leküzdésénél kezdődik. Nem a félelemtől kell félni, hanem az okaitól.

A megoldás egyszerű.

Egy: Zárjuk le a határokat!
Kettő: Tiltsunk és utasítsunk ki mindenkit, aki „menekültként” csak lehetőségében is fenyegeti az életünket!
Három: Vágjuk ki a francba azokat a „civileket”, akik ezeket támogatják!
Négy: Ne osszunk fegyverrel kéretlen „demokráciát”!

Végül egy ötödik pont: Ne szavazzunk olyan pártra, amely ezt a píszí terroristabarát ideológiát terjeszti! A jószándékúnak képzett gazember is rongy ember!

Ez nem egy „demokrata program”, sajnálom… Talán megbocsátják.

Fotó: theatlantic.com