Migránst a Balatonra?

39

 

Migránsokat üdültetnek rövidesen a Balatonon. A Migration Aid nevű nagyon civil szervezet szerint a bevándorlóknak előbb ki kell pihenniük fáradalmaikat, mert csak ezután láthatnak neki igazi lendülettel a társadalmi beilleszkedéshez.

 

Jamil bevándorló kérdően nézett Naji nevű tevéjére: most akkor mi legyen? Mert a dilemma komoly volt, ebben nem akart házi kedvence nélkül dönteni. Már most fogadja el az Iszlám Állam állásajánlatát, esetleg kezdjen versenytárgyalásokat a Boko Harammal, amely szintén egy jó nevű szervezet a terrorszakmában?

Naji teve korosztálya egyik legértelmesebb kétpúpúja volt, ötleteire számítani lehetett. Ősei pár évszázada rendszeres vendégek voltak Európában, így véleménye szakmai megalapozottságát illetően nem merülhetett fel kétely. Dada-Musztafa ükük-teve például egyszer Bécs felé indult, de aztán német és francia tanácsra inkább Magyarországon talált megszállni való területet.

Naji teve ennek értelmében rábökött egy osztrák hirdetésre, amelyben a Migration Aid balatoni nyaralásra toborzott migránsokat. Jamil kérdőn visszanézett, mire Naji teve egy oldalba rúgással tudatosította benne: robbantgatni bárhol tud az ember, ha közben all inclusive a napon is sütkérezhet, az mégis csak kényelmesebb.

Jamil látott értelmet a javaslatban. Most tényleg: neki nem mindegy, hogy hol pusztítja a hitetleneket?! Boltból is a közelebbit szokás választani. Ráadásul annyira relatív dolog, hogy ki a megfelelő hitetlen. Az iszlámról is azt tanították neki kufár rokonai, hogy az eszköz, és nem cél.

Egy aggály azonban felmerült benne: mi van, ha őt nem látják szívesen a Balatonnál? Mi van, ha itt valaki szól, hogy a teherautóval emberek közé behajtás, és robbanóanyagok hasonló szándékú elhelyezése nem javasolt?

Naji tevének azonban már nem voltak fenntartásai. Az ugyan igaz, hogy az erre lakókban fölöttébb erős hajlam van a hazájukban való szabad gyilkolászás és megszállás megakadályozására – de ez Jamilt ne feszélyezze.

Jamil ezt nem értette: most akkor jöjjön Magyarországra, vagy sem? Ki segíti meg, ha ezek a magyarok nem hagyják hobbija gyakorlásában? Vagy megvédi az Iszlám Állam, esetleg a Boko Haram?

Naji teve már unta partnere tipródását. Maga választotta ki a prospektusok közül a megfelelőt. Iszlám Állam? Boko Haram?

Ugyan! Egy terrorista nem lehet ennyire hülye! Válassza a Migration Aidet, az segíti a beutaztatásában, az Amnesty International meg megvédi a magyaroktól!

Mit nem lehet ezen érteni?

 

Fotó: breitbart.com